Reform, 1989. január-április (2. évfolyam, 1-16. szám)

1989-04-21 / 15. szám

18 * * ■HMHHI Kórház a hegyekben vagy nevezhetjük másként? Mivel az esti műsor nem ígért semmi jót Kovács úr úgy döntött, csak a Híradót nézi meg a kórházi tévészobában, utána tüstént be az ágyba Legszívesebben ezt is kihagyta volna, mert vállában, derekában ólmos fáradtságként telepedett meg a délelőtti kezelés, a torna és a víz alatti masszázs minden gyötrelme. Toporgott egy keresett, míg a sötétben ráakadt egy üres székre és éppen leülhetett, mire felharsant a jól ismert szignál. Az afganisztáni kivonulás képeit bámulta amikor egy illatos, puha női kéz jól megmarkolta ott, ahol most a legkevésbé akarta Kovács úr élesen felkiáltott és dühödten kapott a villanykapcsoló felé, hogy elcsípje a tettest és megtorolja az inzultust De a hölgykoszorú irányából felhangzó gúnyos nevetés és ellenséges pusmogás azt sejtette, felháborodása itt nem talál rokonszenvre. Dohogva, átkozódva vonult vissza szobájába Reggel szólt az esetről a főnővérnek, aki úgy rendelkezett: ezután égnie kell a villanynak a tévészobában. Kovács úr másnap - biztos, ami biztos - télikabátban nézte végig a Híradót, nem törődve a túlfűtött szobával. A lift mintha megbolondult volna fel-le megy, nem áll meg az emeleteknél. Aki teheti, ha sántikálva is, elindul lefelé. A földszinten viszont igen kitartóak a látogatásra érkezett hozzátartozók, már az egész előcsarnok megtelt, csoportokba verődve tárgyalják, mi történhetett. Végre kinyílik a liftajtó és kilép egy ruháját rendezgető nőszemély, oldalán egy úrral, aki azt hebegi: „Bocsánat úgy látszik, a lift...” A friss látogatók, akik mit sem tudnak a hely varázsáról, kikerekedett szemmel bámulnak. Vállalatok, intézmények figyelmébe. Hosszú távra bérbe venné belvárosi irodaépületének egyik emeleti szintjét (300 m2) nyelvoktatás céljára az INTERNATIONAL HOUSE BUDAPEST Nyelviskola Felvilágosítás: Werner Katalin 559-444, 561-028 Ajánlatokat: IHB „Helyiség” 1443. Bp. Pf. 170. címre kérjük elküldeni. A botrány a hétvégi látogatáskor robbant ki. A bennfentesek tudni vélték, hogy a 24 éves fiatalasszony, aki nőgyógyászati kezelésre érkezett a fürdőbe, már az első héten összeállt egy 56 éves férfival, aki a zsobáját gyógyíttatta. Az asszonyka ezt pénteken megtelefonálta a férjének, mire az szombat reggel, ahogy kiszállt a kocsiból, módszeresen ripityára törte a csábító szobájának bútorait. A bűnös pár az ordítozást hallva elinalt a hátsó bejáraton. A berendezés egy részét a főnővérnek sikerült megmentenie azzal, hogy rákiáltott a dühöngőre: „Nem az ágyat verje szét jóember, hanem a feleségét!" A szép, egészséges hegyi környezetben fekvő fürdőhelyen mindennaposak ezek az esetek. A nyílt erotika, a nem is titkolt házastársi félrelépések, a kihívó, agresszív női felkínálkozás légköre lengi körül a kórház tiszteletet parancsoló épületét. „Dörzsikének" hívják például a szomszédos vendéglőt, ahol az alkalmi kapcsolatok szövődnek. Mindenki tudja, hogy a közeli utcában háromszáz forintért adnak ki szobát és nem kérnek igazolványt. A kevésbé igényesek a pokrócot a vállukra terítve indulnak a hegyoldal felé. A hétvégi családi látogatás befejezését türelmetlenül várja egy kocsisor, bennük a környékbeli férfiak, zsákmányra lesve. Aki nem hajlandó a szabad idő effajta eltöltésére, azt a kórházi közösség egy része kirekeszti, csúfolja Mi lehet az oka a túlzott szabadosság eme légkörének ? - próbáltuk megtudni a Három Gráciától, akik éppen azért kapták e nevet, mert nem voltak Ősz óta itt is, ott is látom-hallom a reklámot: a Péterffy Sándor utcai kórház új szolgáltatást talált ki. Idős emberek ápolását-megőrzését vállalja meghatározott időre, térítés, méghozzá nem is kis térítés fejében - 600 forint a napi legmagasabb összeg. Sohasem gondoltam, hogy egyszer élőben kell megtanulnom, mi a különbség reklám és valóság között. A helyzet röviden: édesanyám krónikusan beteg. Lehet, hogy előbb-utóbb bizonyos időre újra kórházi kezelésre szorul. És vele él 83 éves nagyanyám, akiről eddig ő gondoskodott. A nagymamának agyér-elmeszesedése van, egyedül nem hagyható több órára sem. Bár járni, enni-inni maga tud, beszél is értelmesen, de néha „rövidzárlatai" vannak, és néha nem veszi észre, hogy záróizmai nem működhajlandók részt venni ezekben a kisded játékokban. A kórház orvosai és ápolónői - mondták - biztosan nem: ők nagy hozzáértéssel, becsületesen, gondosan és igen kedvesen, barátságosan végzik gyógyító munkájukat. A házi szabályzat is meglehetősen szigorú, kilengésekre nem ad lehetőséget. A belépőknek alá kell írniuk például egy nyilatkozatot, miszerint a délutáni csendes pihenőt szobájukban töltik, este tíz órakor nyugodni térnek és nem adnak hálapénzt a kórházi személyzetnek. De ebből számosan - így a vélekedés - csak az utóbbit tartják be. A betegek elhelyezése talán nem a legszerencsésebb: a férfiak és nők szobái ugyanazon a folyosón vannak, és szobáját - orvosi utasítás szerint - senki sem zárhatja be. A fő ok azonban - így a Gráciák - a beutaltak viselkedésében keresendő. Van a társaságnak egy hangadó része, idősebb nagyságok, akik - mint maguk mondják - minden szezont itt töltenek. Némelyik egy marék ékszert nyom az ápolónő markába, hogy „Fogja meg, kedvesem, amíg a víz alatti masszázst nem magyarán bepisil. Ápoló kell mellé, ha anyám nincs otthon, mert más, állandó ápolásra alkalmas családtag nincs... Ápoló pedig eddig nem volt, havi sokezres beígért honorárium ellenére sem. Gondoltam, nekünk való ez a szolgáltatás, megkerestem az említett kórházat. Hamar elmagyarázták: akármennyit is fizetnek, a nagymamát nem veszik fel, még ideiglenesen sem. Mert náluk csak olyan öreg lehet, aki el tudja látni saját magát, és nincsenek vele szobatisztasági gondok sem. Nehogy zavarja a többieket ... Fél óráig próbáltam elmagyarázni kétségbeejtő helyzetünket az ügyintéző hölgynek - hiába. Ezalatt telefonon és személyesen további nyolc jelentkezőt utasított el - ha- hsonló okokból. Köztük volt olyan telefon, amelyre a választ már csak Kórház - eaés De az az igazi, ha devi 1989. ÁPRILIS 21.