Reform, 1989. január-április (2. évfolyam, 1-16. szám)
1989-03-10 / 9. szám
14 A világ legnagyobb maffiafőnökei (1.) Ha az említett országok sok mindenben különböznek is egymástól, egy dolog biztosan azonos bennük: az a kiterjedt alvilág, amely kezében tartja szinte az egész lakosságot, az ipart és szinte az összes illegális vagyonszerzési lehetőséget. E hatalmi struktúra csúcsán mindig egy olyan személyiség áll, aki előzőleg kemény küzdelmekkel bizonyította odavalóságát, egy-egy szava életet és halált jelent. E „keresztapák” hihetetlen vagyon fölött rendelkeznek, befolyásolni képesek az ország legnagyobb hatalmait: a vezetőket, a börtönöket, sokszor még a sajtót is. A maffia szervezeteiben mindenki életével felel mindenért. Ezért az a hihetetlen fegyelem, amelynek alapján egy-egy ilyen alvilági szervezet még akkor is tökéletesen működőképes, ha a fővezér több évtizeden át börtönben van. Hogy, hogy nem, a börtönökben természetesen luxuslakosztályokat kapnak, s számtalan lehetőségük adódik a szervezet további vasmarka irányítására is, s azzal - amint azt példáink jól bizonyítják - élnek is a nagyfőnökök. Sorozatunk első írásában a japán alvilág, a legerősebb japán bűnszövetkezet a témánk. Japánban a legerősebb bűnszövetkezet feje a 70-es éveit taposó, óriási hatalommal és vagyonnal rendelkező Kakuji Inagawa. A japán maffia, a „Yakuza” vezére mintegy 100 000 embert irányít hihetetlen összegeket hozó ügyleteiben, s akkora befolyással rendelkezik, hogy ha bárhol cikk készül róla, azt előzőleg mindig átnézheti, kijavíthatja, sokszor újraszerkesztheti. Kakuji kedvenc időtöltése a golfjáték, így 70 tagú legfelsőbb vezetésével rendszeresen jár a nagy golfversenyekre is. Vagyona egyszerűen fölbecsülhetetlen. E pozíciót persze nem volt könnyű megszereznie a hosszú évek során. Teste tele van forradásokkal, sebekkel, jobb fülének egyik fele egy közelharc óta hiányzik. Kapott már tüdőlövést, fejlövést. Ezekről így vélekedik: „Ezzel a foglalkozással jár, hogy az embert időnként meglövik. Azt hiszem, párszor már átestem a klinikai halálon, de kitűnő orvosaim mindig visszahoztak az életbe.” Szakmai előrehaladását kezdetben magas fokú dzsúdóismereteinek köszönhette, hiszen először gorilla és végrehajtó volt a „Yakuza"-nál. Innen ívelt pályája egyre magasabbra a ranglétrán. Kakuja még most, magas kora ellenére is rendkívüli fizikai erőnléttel rendelkezik. Teste edzett, erős, szívós, erre mindig is nagy gondot fordított. Az meg kifejezetten érdekes, hogy míg a világ más nagy bandafőnökei tanácsadók hadával veszik körül magukat, addig Kakuji mindössze egy jövendőmondót tart maga mellett döntéseihez. Más nagyfőnökök például kerülik a nyilvánosságot, nem így Kakuji és szervezete. A szervezet főhadiszállását hatalmas tábla jelzi a város egyik elegáns negyedében, a bandatagok feltűnő ruhában járnak, s azon rajta van büszkeségük is: a mindenki mástól megkülönböztető „Yakuza”-embléma. Japán, Itália, Spanyolország, Franciaország és Nagy-Britannia100 ezer ember korlátlan ura • Egész testén sebek, gorillaként kezdte, imádja a golfot: ez Kakuji Inagawa miiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii 1 r Tüntetések a T. Ház előtt Az Országgyűlés jogi bizottsága azt javasolta, hogy a Parlament legközelebbi ülésén tárgyalják meg az 1989. évi III. törvény 4. §-ának módosítását. Már előzőleg eljuttatott az Országgyűlés elnökéhez egy ugyanilyen kérelmet több független és demokratikus szervezet, több képviselő is támogatta ugyanezt az elképzelést. A módosítani javasolt paragrafus így szól: „Rendezvény szervezése és megtartása az Országház közvetlen környékén (Budapest V. kerület, Kossuth Lajos tér, illetőleg Széchenyi rakpart Országház előtti szakasza) tilos.” Az Országház közvetlen közelében évszázadunk eleje óta igen sok alkalommal nyilvánult meg hol csak hangos, népes, de nemegyszer heves, erőteljes tüntetésekben is a néphangulat. Az első figyelemre méltó esemény az 1905. szeptember 15-i tömegtüntetés volt. A korabeli sajtó több mint százezer résztvevőről tud. A Népszava ezt írta: „Szinte lehetetlen volt a tömeg nagyságát megbecsülni, de lehetett ott 120-150 000 ember.” A választójogért tüntető tömeg táblákra írott jelszavai közül ezek voltak a legsokatmondóbbak: „Haza csak ott van, hol jog is van!” Hét évvel később, 1912. május 23- án volt a következő nagyobb tüntetés az Országház előtt. A résztvevők száma most is százezer körül járt. Ekkor az egész fővárosban, sőt országszerte hatalmas megmozdulás volt, súlyos rendőri és katonai atrocitásokkal, sebesülésekkel. A Népszava „Vérvörös Csütörtöknek” nevezte el másnap a tüntetéssorozatot. A szociáldemokrata lap tudósításából kiderül, hogy az épületet komoly katonai és rendőri erőkkel vették körül. „Pedig csak arról volt szó, hogy a munkásság a Parlament elé vonul, demonstrálni a jograblók ellen.” Volt ünnepélyes, boldog felvonulás is az Országháznál. 1918. november 16-án emberáradat, százezernyi nő és férfi szorongott a Parlament körül. Az épületben, a kupolacsarnokban a Nemzeti Tanács ünnepi ülést tartott, ott jelentette be Hock János, a Nemzeti Tanács elnöke a király lemondását, a képviselőház és a főrendi ház föloszlatását. Nem sokkal több mint 27 év múlva újra csak ünnepi, boldog tömegtüntetés volt ugyanitt: 1946. február 1-jén az egész teret megtöltő tömeg ünnepelte a köztársaság kikiáltását. Aztán eltelt valamivel több mint 10 esztendő. 1956. október 23-án este a parlament előtt hatalmas tömeg gyűlt össze - nincs megbízható adat a tömeg létszámáról. Van azonban egy hiteles tanú, Bibó István, aki néhány nappal később Nagy Imre kormányának államminisztere lett. Abban az interjúban olvasható visszaemlékezése, amelyet Huszár Tibor akadémikus készített. „Végighallgattam Erdei beszédét, Sinkovits szavalatát és Nagy Imrét" - kezdi az emlékezést Bibó, majd később pontosan beszámol Nagy Imre érkezéséről. „Aztán jött Nagy Imre. Az elején őt is egy kicsit lehurrogták - nem tudom pontosan miért. »Elvtársak« - így kezdte ő is. Talán ezért járt a hurrogás. Mert Nagy Imre megkérdezte: »Nekem szólt ez a lehurrogás?« - Erős ellenzúgás volt. »Nem! Nem!« Akkor folytatta." Két nappal később tragikus esemény színhelye volt a tér. Egy békés - egyes adatok szerint tízezres - menet indult el az Astoria Szállótól a Parlament felé. A tömegből egyesek barátságosan beszélgettek a nyitott fedelű tankokban álló szovjet katonákkal. Gyurkó László írja: „oroszul tudó fiatalok azt magyarázták a szovjet katonáknak, hogy a szocializ