Reform, 1989. május-augusztus (2. évfolyam, 17-33. szám)
1989-05-05 / 17. szám
A jóból is megárt a sok, üzenik Kohlnak Látványos kormányátszabás politikaváltás nélkül • Ma a szocik és a Zöldek nyernének • Bonnban is hat a Gorbi-faktor Bele lehet-e bukni a stabilitásba? Ezt az első hallásra meglehetősen blőd kérdést manapság egyre gyakrabban teszik fel az NSZK-ban azzal összefüggésben, hogy Helmut Kohl és kereszténydemokrata-keresztényszocialista koalíciója a kisebb szabaddemokrata partnerrel együtt nehéz helyzetbe került. Sokan máris arról beszélnek, hogy ha történetesen ma tartanának választásokat az NSZK-ban, a változásokért kiáltó szavazók kisöpörnék a hatalomból Kohlt és csapatát. A jóslatok annál is meglepőbbek, mivel még néhány hónappal ezelőtt is szinte mindenki egyetértett a tekintélyes Die Zeit című lap megállapításával, miszerint nehéz elképzelni Bonnt Kohl nélkül, olyannyira, hogy még a leghevesebb bírálói is felhagytak az utód keresésével. A legújabb közvélemény-kutatási adatok szerint egy azonnali választásban a CDU/CSU szövetség a szavazatok 34 százalékát kapná míg a középutas FDP a parlamentbe jutáshoz szükséges öt százalékot sem szerezné meg. Ezzel szemben a szociáldemokraták (SPD) és az egyre erősödő Zöldek együtt megszerezhetnék a voksok 52 százalékát, amivel kényelmes többséggel vehetnék át vissza a hatalmat. Lenne ugyanakkor egy kimondottan veszélyes mellékzöngéje is egy mostani választásnak e felmérések szerint: a birodalmi álmokat ápoló szélsőjobboldali republikánusok a voksok 7 százalékára számíthatnának, s így bekerülnének a törvényhozásba. Átszabott kabinet, de nem divatos Kohl tisztában van népszerűségének meredek csökkenésével. Ezért április közepén alaposan átszabta kabinetjét. Egy sajtóértekezleten azt mondta: ez volt az NSZK negyvenéves történetének egyik legnagyobb szabású kormányátalakítása. Értékelését a jelenlévő tudósítók enyhén szólva megmosolyogták, és többen azt hangoztatták, hogy Kohl lépése sokkal inkább a gyengeség, mintsem az erő jele volt. Szó ami szó, a hat és fél éve hatalmon lévő kancellár első nagyobb kabinetmódosítása a közvetlenül érintetteken kívül nem sokakat rázott meg. Két kulcsposztot, a pénzügyminiszterét és a kormányszóvivőét a konzervatívabb keresztényszocialistáknak passzolt át, de feltűnő módon a szabaddemokratákhoz nem mert nyúlni. Az új kabinet legtekintélyesebb új tagjának Theo Waigelt, a CSU 49 éves elnökét tartják, aki pénzügyminiszter lett és Gerhard Stoltenberg helyére került. Utóbbi 1982 óta töltötte be ezt a tisztséget, most pedig a hadügyek irányítója lett. Kikerült a vezetésből a sokat bírált - többek által egyszerűen puhánynak titulált - Ruppert Scholz eddigi hadügyminiszter, valamint az újságírók körében meglehetősen népszerűtlen Friedhelm Ost szóvivő, akit Hans Kleinnel cseréltek le. A további változások inkább kozmetikai jellegűek voltak, így például Friedrich Zimmermann belügyminiszter 63 évesen a közlekedési tárca élére került, ahol közismert jobboldali nézeteivel kevesebb kárt okozhat Kohlnak, mint eddigi helyén. Az új belügyminiszter a 46 éves Wolfgang Schäuble; ő korábban Kohl kabinetfőnöke volt. Új arc a kormányban a 38 éves CSU politikus, Gerda Hasselfeldt asszony, aki közmunkaügyi miniszter lett, s akivel immár háromra nőtt a kabinet hölgytagjainak a száma. (A másik kettő: Dorothée Wilms, a belnémet ügyek minisztere és Ursula Lehr, a család- és egészségügyek irányítója.) Megjegyzendő, hogy ilyen magas arányban még egyetlen nyugatnémet kormányban sem képviseltették magukat a nők. Megfigyelők furcsállják, hogy Kohl ezúttal sem bántotta a legkisebb koalíciós partnert, az FDP-t, jóllehet köztudott, nem igazán kedveli vezéralakjukat, a tizenöt éve folyamatosan külügyminiszterként tevékenykedő - és vitathatatlanul népszerű - Hans-Dietrich Genschert. Ráadásul, úgy hírlik a kancellár a „genscherizmusnak” titulált külpolitikai irányvonallal is szívesen szakítana, ezt ugyanis főleg a konzervatívok a Szovjetunió irányában tanúsított „puhaságának minősítik. Ily módon a mostani kabinetátalakítással az FDP járt a legjobban, noha a választók szemében a közvélemény-kutatások szerint ők a leghűségesebb szövetségesei Kohlnak. Otto von Lambsdorf, a párt főtitkára ki is jelentette: „amíg a CDU kész a menetelésre, mi kitartunk mellette”. Az erősebb partner, a CSU már nem ilyen határozott, sőt, soraikban attól tartanak, hogy Kohl elveszti a szavazók bizalmát, és ez rossz fényt vetne a keresztényszocialistákra is. A kérdések kérdésére - mi a Kohlkabinet lassú térvesztésének oka - mindazonáltal nehéz megtalálni a választ. Egyesek szerint a líbiai vegyiüzem-eladás kapcsán kipattant botrány, néhány regionális pártvezető politikai rosszalkodása, a most elmozdított hadügyminiszter vitája beosztottaira, a szociáldemokraták és a Zöldek nyugat-berlini és frankfurti előretörése együtt sem indokolják a népszerűségi görbe meredek esését. Ráadásul mindenki egyetért abban, hogy Németország történetében soha sem éltek olyan jól az emberek, mint manapság az NSZK-ban. Meglehet, hogy éppen a sok jó kezd az emberek idegeire menni. Lambsdorff szerint például minden olyan szép és kényelmes már az NSZK-ban, hogy az emberek szeretnének valami mást is kipróbálni. Ehhez kapcsolódik egy másik vélemény, amely szerint a választók egyszerűen megunták Kohlt, aki nem tudja izgalomba hozni őket, nincsenek felvillanyozó ötletei. Ha nincs „vörös veszély” Vannak, akik egyenesen Mihail Gorbacsovra mutogatnak, őt tekintik a nyugatnémet politikai apátia okozójának. Sajátos logika ez: a Szovjetunióban és néhány más szocialista országban tapasztalható változások az NSZK-ban is átértékelést tesznek szükségessé. Például a fegyverkezés A Der Spiegel címlapja: Kohlnak mennie kell, de hogyan? Több a nő, mint valaha AXON MŰSZAKI SZALON — SONY BEMUTATÓTEREM Budapest, Tolbuhin krt. 8. Telefon: 175-595 VÉTEL—ELADÁS—SZAKTANÁCSADÁS NYILVÁNOS VIDEOTECHNIKAI BEMUTATÓ: 1989. május 16. és június 16. 1989. MÁJUS 5.