Reform, 1989. szeptember-december (2. évfolyam, 34-51. szám)

1989-12-22 / 50. szám

24 A himalájai geti távoli rokonára leltek fent, a hideg Északon, a sarkkörön túl? Biztos választ csak akkor kapha­tunk, ha 1990-ben sikerre vezet az az expedíció, melynek során az Építés­ügyi Tájékoztató Központ Film- és Videostúdiója felvételeket készíthet az eddig ismeretlen lényről. Ismeret­len, mert fénykép, film vagy videofel­­vétel eddig még nem készült róla, a zoológusok sem sorolták még be, de a Kola-félszigeten, főleg az északi ré­szen a kis települések szinte minden második lakója látta már. A magyar filmesek nem félnek, a lény általában nem agresszív, viszont na­gyon érdeklődő. S hogy miért nem ké­szültek eddig felvételek róla? Azért, mert főleg szürkületkor és éjjel szeret mozogni, és eddig még nem került a köze­lébe olyan kutató vagy más valaki, aki megfelelő, éjszakai felvételekre is alkal­mas berendezéssel rendelkezett volna. A lény előéletéhez tartozik, hogy a má­sodik világháború során szovjet katonák, amikor egy barna bundájú, kisebb és való­színűleg fiatalabb egyedével találkoztak, lelőtték, mert azt hitték: álruhás német kém. Évtizedekkel később befogtak egy fiatal egyedet, egy Zsiguli csomagtartójá­ba tuszkolták és a közeli városba vitték. Ott nem kellett a rendőrségen, mert nem ember, de az állatkert sem vette át. Végül elmenekült, amikor felnyitották a csomag­tartót, mert időközben megszabadult kö­telékeitől. Tudományos felfedezése is me­sébe illő. Volt egyszer egy dédnagymama, aki sokat mesélt tündérekről, gonoszokról, egyéb csodás jelenségekről, és a mesék vissza-visszatérő eleme egy furcsa lény volt. A mesét hallgató kislány, miután fel­nőtt, zoológiát tanult, a különös lényről azonban a tudományos körökben mit sem tudtak, a probléma őt viszont nagyon iz­gatta Próbálkozásai sokáig sikertelenek voltak. Időközben a szovjet kriptozooló­­giai (állattani rejtélyekkel foglalkozó) tár­saság alelnöke lett, de mivel elképzeléseit nem akarta feladni, egyedül maradt, rá­adásul bolondnak is nézték. Végül 1987- ben sikerrel járt: egyik társával együtt, augusztus 15-e hajnalán találkozott a lénnyel. Aztán a következő évben és idén is sikeres expedíciót vezetett. Az 1989. évi nyári expedíciójáról, melyen többen is részt vettek, a Leninszkoje Znamja októ­ber közepén írt, az ott látott lényt pedig a zoológusnő Áfonyának nevezte el. Az ÉTK Film- és Videostúdiójának munkatársai és vezetőjük, Papp János reméli, hogy a nyár elejére tervezett ex­pedíciójuk sikerrel jár majd és tudomá­nyos szenzációval térhetnek haza. (fanta) Mágiával foglalkozó könyvek sora jelenik meg újabban. Közben hiánycikk az olyan mű, amely a mágiát nem okkult tudo­mányként, hanem a határtalan emberi képzelet gyermekeként mutatja be; a fantasy. A fantasy - a tudományos­fantasztikus irodalomhoz, a scifihez ha­sonlóan - gyakran elképzelt világokban játszódó, hihetetlen történeteket mesél, de az érthetetlent a jövő tudománya he­lyett misztikával, mágiával magyarázza Hazánkban egyetlen aktatáskában elférne a műfaj összes eddigi magyar nyelvű kiadványa míg Amerikában és Nyugat-Európában teherautókat tölt­­hetnének meg vele, a novelláktól a sok­kötetes regényekig. Ám ebből az akta­táskából már a siker kandikál ki: az olvasók ismerkednek a fantasyvel, s várják a folytatást. Ki ne hallott volna Conanról, Robert E. Howard emberfelet­ti erejű hőséről, akit filmen Arnold Schwarzenegger alakít. A műfajnak ez az ága a hard (kemény) fantasy. Izmos, nagydarab harcosok szállnak szembe a gonosszal - gyakran a varázslókkal -, s bár számtalanszor törvényt nem tisz­telő barbárok, mégis hordoznak ma­gukban valami természetes, civilizálat­lan erkölcsiséget. Elsöprő sikert aratott J. R. R. Tolkien Gyűrűk ura (1955) című remekműve, melyet a high fantasy alkotásai közé sorolunk. Ez mítoszt teremtő, gondosan megalkotott világokat bemutató stílus. Közkedvelt az olvasók körében, ám az írók - óriási munkaigénye miatt - ritkán fanyalodnak rá. Sokan izgulták végig a mozikban a Highlander-t (Hegylakó). Az ilyen, a jelen­ben játszódó vagy kezdődő fantasy tör­téneteket real-time fantasynek (valós­idejű fantasy) nevezzük. Egyik legjelentő­sebb alkotása Marion Zimmer Bradley Ház a világok között című regénye. A közelmúltban jelent meg a Móra Könyvkiadó gondozásában A Lopakodó Árnyak novellagyűjtemény. Csak gratu­lálni tudunk az ügyes válogatáshoz. Ezekben a történetekben a horrornak az­zal a válfajával találkozik az olvasó, amelynél nem a kiömlő vér kelti a rémüle­tet hanem a háttérben lappangó, termé­szetfeletti, misztikus erők. Ez a dark (sö­tét) fantasy. Legismertebb űzője H. P. Lovecraft, kit a hazai könyvkiadás most fedezett fel és kezd megjelentetni. Barbárok, varázslók, erkölcsös izomköte­­gek • Tudod mi ez, Krisztike ? M­isztika! A fantasy stílusai változa­tosak, vérrokon, a sci-fivel, vannak varázslókról szóló történetek, mesebeli szörnyek, képzelt civilizációk, űrtörténetek, és helye van bennük a mágiának is Semmitől sem félnek a magyar filmesek .A lény­ nyomában Német kémnek hitték a távoli getirokont • A rendőrségen nem vették emberszámba a Zsiguliban raboskodó Áfonyát 1989. DECEMBER 22. Fairtás

Next