Reform, 1990. január-április (3. évfolyam, 1-17. szám)
1990-01-12 / 2. szám
reform ! Az aktfotózás dovenje Főiskolán leste el a háromdimenziós ábrázolást • Lussa Vince: „Remélem, hogy nem a pusztába kiáltozom” Hiába is tiltakozna, Lussa Vince a közönség számára aktfotós volt és marad, különösen nagy kiállításai óta Pedig pályája nem volt ilyen egyértelmű. Sőt! Művésznek indult ugyan, fiatalon zongorázott, fotózott és írt, ám kenyerét műszaki tisztviselőként kereste meg. Aztán jött a háború és a romok nem csupán zongoráját, fényképezőgépét, hanem egy időre művészi ambícióit is eltemették. Megmaradt viszont a műszaki pálya amelyen rengeteg tanulással sztahanovista újítóvá, később kormányszakértővé küzdötte fel magát Egy olyan embernél azonban, aki a művészi hajlamot otthonról hozta nem lehet azt „csak úgy” elnyomni. Nem kivétel ez alól Lussa Vince sem. Mihelyt lehetőségei engedték, újra a fotózás felé fordult Tudását nem találta megfelelőnek, ezért bejárt a Képzőművészeti Főiskolára, ahol elméletet és gyakorlatot egyaránt tanult Innen ered a Rodin iránti csodálata és a szobrászi ihletettségű fotózás. Néhány kísérleti portréja és aktja 1957-ben nemzetközi feltűnést keltett. Itthon sem késett sokáig az elismerés: a Fotóművészeti Szövetség tagjai sorába fogadta „Beindult a szekér.” A nagy nemzetközi képforgalom azonban irigységet és gyanút keltett Devizabűnöző? Esetleg kém? Bizonyíték egyikre sem volt nem is lehetett Mindenesetre két hónapot a rács mögött töltött. Évekig feketelista szilencium. Mai fejjel visszagondolva nem bánja, volt idő kísérletezni, művészileg és emberileg megújulni. Végül rehabilitáció, útlevél, világjárás, újabb értékes tapasztalatok - ezúttal az alkalmazott fotográfia területén. 1970-től csak fotózik, főleg reklámfotókat készít, de az igazi szerelem az akt maradt • Az ön neve összefonódott az aktfotózással... - A beskatulyázás rossz magyar szokás. Én nem szakosodtam az aktra, hiszen egyaránt voltam fotóriporter, portréfényképész, címlapfotós és reklámillusztrátor is. Az aktot fényképészektől nem tanulhattam, ezért közeledtem a képzőművészekhez, elsősorban a szobrászokhoz. Tőlük a test háromdimenziós ábrázolását lestem el, ezt igyekeztem különböző reflexvilágításokkal a fotókon megvalósítani. Az ötvenes években az akt experimentális (kísérleti) téma volt számomra, a hatvanas évektől az elszenvedett sérelmek hatására is, meg belső indíttatásból egyre azt akartam bizonyítani, hogy a fotóakt igenis egyenrangú lehet a képzőművészeti, vagyis a képgrafikai, festészeti, szobrászati ábrázolásával. Bízom benne, hogy ez végül is sikerült. • Megbocsátja talán, hogy „ünneprontó” leszek: ugye ön is tudja hogy azt aktfotósokról ilyen-olyan mendemondák keringenek... Haragszom azokra, akik etikátlan magatartásukkal alapot adnak ilyen történetekre. Ezt a kérdést száznál is több előadásom után mindig fel szokták tenni, és én újra csak azt felelhetem, hogy ezt a témát csak az vállalhatja fel, aki a levetkőzött modellel szemben ember tud maradni, a partnert, a munkatársat látja benne. Hiszen a közös cél a műalkotás értékű kép létrehozása. Vagy nem? • A mostani aktdömping ettől bizony eltér. Túlsúlyba került a giccs, a kommersz, a túlzó erotika, sőt a pornó sem tilos többé!... Ebben talán elsősorban a megrendelő a ludas, aki potenciális szexőrültnek véli közönségét. De a fotós is hibás, ha vállalja az ízléstelenséget, netán a pornográfiát is a pénzért. • Mennyiben érinti ez önt, aki több mint öt éve visszavonult? - Nagyon is érint! Éppen mert anynyit harcoltam a művészi akt legalizálásáért, nem lehet számomra közömbös, hová jutott a szinte ellenőrizhetetlen kereslet-kínálat mocsarában az én imádott témám. Azért vonultam vissza öt éve, mert nem akartam részt venni a művészet lejáratásában. Ehelyett előadásokat tartok, vagy művészeti szakértőként képeket bírálok, ha hívnak és remélem, hogy nem a pusztába kiáltozom. Vagy azt gondolja talán, késő? Hiába?... L. M. arcát is. Az 1972-73-as tanév végén a magyar diákoknak is a himnusza volt a „School’s out” (Vége az iskolának). Aztán Alice is eltűnt a süllyesztőben és egy gyógyintézetben, s csak most tért vissza hosszú útjáról. Állítólag ritkábban emelgeti a bütyköst, vagyis a whiskys poharat (jéggel, szóda nélkül) és kerüli a partikat. Retteg az AIDS- től, s inkább lemond a bandához csapódó nőkről, sőt még a rajongó, romantikus tini lányokról is. Holott azelőtt nem vetette meg a szexet. Most inkább egyedül fekszik s kel a turnékon. Másnap reggel pedig azzal ijesztgeti a fiúkat, hogy jobb lett volna, ha előre bekérik a negatív tesztet. S az sem zavarja, hogy már a halálos kór emlegetésétől faj Vége a sátánkorszaknak? Alice Cooper valaha a sátán nyomában járt, míg ma már a földi örömöktől is távoltartja magát. Mostanság inkább arról énekel, hogy „megkóstolnálak, de ajkaid mérgeznek” és így nyilatkozik: „Nincs rémisztőbb, mint az alkalmi szex”. A rock nagyvadja egykor kifestett arcával ijesztgette a népeket, guillotine-t cipelt a színpadra és lefejezett egy bábut. Igaz, ismertük szelídebb 23