Reform, 1990. január-április (3. évfolyam, 1-17. szám)

1990-01-19 / 3. szám

reform ai harcok korá­ ból igyekszik szállítani, sőt az utcai árusok egy részének gyors ellátását vállalja. Mások a hatvanas-hetvenes évek dicsőségére emlékeznek, ami­kor a közönség tömegei rohamozták meg a könyvesboltokat József Attilá­ért, vagy akár egy-egy Váci Mihály kötetért. Ne csodálkozzunk, ha blöffnek - vagy szelídebben fogalmazva áb­rándnak - bizonyul a szocialista köz­­művelődés által elképzelt, s már-már megteremteni vélt olvasóközönség, közízlés, és már most töredékére csökken az eladható verseskötetek száma. Valójában senki sem tudja, hogy az utcai árusok forgalma ellen­súlyozza-e vagy sem a nagy terjesz­tők által forgalmazott könyvmennyi­ség csökkenését, s hogy egyáltalán ki vesz-olvas ma könyvet. Talán megnyugodnának a könyvszakmán belül is a kedélyek, ha végre világos lenne, hogy az idén valamikor a parlament elé ke­rülő privatizálási törvény hogyan is befolyásolja a kisebb könyvesbol­tok sorsát. Igaz, ez az olvasókat aligha izgatja: számukra sokkal fontosabb, hogy megtalálják a fon­tos eseményekre gyorsan reagáló, az őket érdeklő témába színvonala­san, közérthetően beavató, muta­tós, szép könyveket - szinte füg­getlenül az áruktól. Az összeállítást készítette: Vátz László 5. Václav Havel: Távkihallgatás - Az aláírás (INTERART) Utoljára háromnegyed éve ült börtön­ben a cseh író, aki azóta a köztársa­sági elnöki bársonyszékbe jutott. A vele készült interjú és egyfelvoná­­sos színdarabjának elolvasása nem rossz ismerkedés vele, a közép-euró­paival 6. Dr. Kende Péter: Röpirat a zsidó­kérdésről (Magvető) Legyünk bár keresztények vagy ateisták, filo- vagy antiszemiták, esetleg az ilyen vitákat csömörlötten félretolók, ezt a könyvet érdemes megismernünk. Korábban takarga­tott, titkolt tények, eddig ki nem mon­dott vagy végig sem vitt gondolatok sorakoznak benne a zsidóktól­­ kezdve annak taglalásával, hogy a háború után hogyan és miért lettek közülük sokan kommunisták, sőt ÁVH-sok, vagy hogy mi volt a szere­pük ’56-ban... 7. Lengyel László: Végkifejlet (Köz­­gazdasági és Jogi) Vajon országunk az erős nagyvállala­ti és területi érdekek foglya lesz-e? Végül egy romániaihoz hasonló szint­re süllyedve teremtjük meg egyensú­lyunkat? Az elitek tekintélyéből mire és meddig futhatja? A szellemes és alapos elemzés a hasonlóan nívós Fe­­héren-feketén sorozatban jelent meg. 8. Lopakodó árnyak (Móra) A Galaktika Fantasztikus Könyvek szerkesztői ez alkalommal klasszi­kus amerikai kísértethistóriákat válo­gattak Lovecrafttól Stephen Kingig - olykor nem „klasszikus” megoldás­sal. A novellák zöme a hátborzongá­son kívül irodalmi élményt is kínál, bizonyítva, hogy ez az olykor miszti­kus, máskor álmisztikus műfaj nem azonosítható a selejtes rettegtetés­sel. 9. George Orwell: 1984 (Európa) A Párt gondolkodása által - a sta­tisztikában - állandóan növelt élet­­színvonal, a történelem rendszeres átírása, majd újra sulykolása a napi politika érdekében, a Gondolatrendőr­ség és a többi - e nyomasztóan ne­gatív jövőképnél csak egy a ször­nyűbb, hogy tendenciáiból túl sok minden ismerős számunkra, sajnos Hitlernél, Sztálinnál időben-térben kö­zelebbi politikusokra, eseményekre gondolva is. 10. Ion Mihai Pacepa: Vörös hori­zontok (Áramlat Független Kiadó) Ceaușescu egykori kémfőnökének visz­­szaemlékezése nem pamflet hanem - amint azt mai magyar kollégái is állítják - tényirodalom tanulmányozása nélkül még ma sem igazán érthető a délkeleti szomszédunkban lezajlott emberellenes folyamatok természetrajza 27 Üzleti sikerességük alapján kértük meg az év legkeresettebb könyveinek kiválasztására a három nagy könyvterjesztő vállalatot. Válogatásuk a ten­denciákat jól tükrözi, azonban nem lehet hajszálpontos, hiszen ez minden könyvesbolt naprakész komputeres nyilvántartását igényelné. Válogatá­sukba belekerült néhány olyan mű, amely nem hatvan- vagy százötvenezer példányban jelent meg - illetve fogyott el máris -, ám forintban (is) mért értéke miatt a boltok forgalmát észrevehetően növelte. E három nagy - a hazai könyvterjesztésben mindmáig óriásinak számító­­ cég közül a Művelt Népre jellemző a vidéki forgalmazás, az Állami Könyvterjesztőre a budapesti bolthálózat, míg a könyvtárak túlnyomó ré­sze a saját bolthálózatot is fenntartó TÉKA Könyvértékesítő Vállalat vevője. S még egy megjegyzés: azokat a szerzőket, akik több művükkel is szere­pelhetnének egy-egy sikerlistán - sztárokról lévén szó - *-gal jelöljük. Állami Könyvterjesztő Vállalat 1.­­Kenneth, Claire: Éjszaka Kairóban (Európa) 2. 365 történet a Bibliából (Láng) 3. Akadémiai Kislexikon (Akadémiai) 4. Révai Nagylexikon (Babits) 5. A rokokótól 1900-ig (A művészet története, Corvina) 6. Virágh Ursula: Mikrohullámú szakácskönyv (Corvina) 7. Carnegie, Dale: Sikerkalauz (Közgazdasági és Jogi) 8.­­Attenborough, David: Az élő bolygó (Novotrade) 9. Bokor Imre: Kiskirályok mundérban (Új Idő) 10. Lőrincz L. László: Szindzse szeme (Szépirodalmi) Művelt Nép 1.­­Attenborough, David: Az első édenkert (Park) 2. Bokor Imre: Kiskirályok mundérban (Új Idő) 3. Brehm, Alfred: Az állatok világa (ÁKV-Maecenas) 4. Faludy György: Pokolbéli víg napjaim (Magyar Világ) 5. Grimm-mesék (Táltos) 6. 365 történet a Bibliából gyermekeknek (Láng) 7. ‘Kenneth, Claire: Randevú Rómában (Árkádia) 8. Whalley, Peter: Lepkék és pillangók (Park) 9. ‘Wolf, Tom: Mesél az erdő az állatokról, törpékről (Ifjúsági Lapkiadó) 10. Yaffé, Margaret-Fenwick, Edmund: A nemi öröm (Park) TÉKA Könyvértékesítő Vállalat 1. ‘Kenneth, Claire: Éjszaka Kairóban (Árkádia) 2. Bokor Imre: Kiskirályok mundérban (Új Idő) 3. ‘Attenborough, David: Az élő bolygó (Novotrade) 4. Cook, Robbin: Halálfélelem (IPM) 5. Faludy György: Pokolbéli víg napjaim (Magyar Világ) 6. Ezeréves Magyarország (TÉKA) 7. Arany János balladái­­ Zichy Mihály rajzaival I—II. (TÉKA) 8. Field, Rachel: Egy asszony három élete (TÉKA) 9. Taylor Elizabeth: Kövéren - soványan - boldogan (Zeneműkiadó) 10. Brehm, Alfred: Az állatok világa (AKV-Maecenas)

Next