Reform, 1990. május-augusztus (3. évfolyam, 18-35. szám)
1990-05-04 / 18. szám
1990. MÁJUS 4. jjel 2 óra 30-kor ugrasztott ki ágyamból a telefoncsörgés húsvét hétfőjén. - Itt Császár Vilmos - hallottam a vonal túlsó oldaláról. - Itt vagyok a határon, több mint két órája várok a vízumra. Pedig Dobosné alezredesnő, a KEOH (Külföldieket Ellenőrző Országos Hivatal) vezetője nyolc éve tartó beutazási tilalmamat a Külker-gate botrány első részének Reform-beli közlése után feloldotta. Egyszer csak csönd a kagylóban, majd félálomban hallom. - Úgy tűnik, mégiscsak beengednek, most szólt ide a hegyeshalmi parancsnok, aki itt áll mellettem. Csupán a parancsnok személyes és humánus eljárása tette ezúttal lehetővé, hogy a Külker-gate botrány felfedője - akit a Reform olvasói már jól ismernek - ötnapos engedéllyel rendkívüli vízumhoz jusson. De ezt is csak azzal a feltétellel adták neki, hogy a KEOH-ban személyesen jelentkezzen. - Egyed Zoltán ügyintéző főhadnagy közölte velem a Rudas László utca 45-ben - folytatja Császár Vilmos -, hogy félreértés történt, a jövőbeli beutazásomnak nincs akadálya. Remélem, hogy egy felelős magyar kormány a KEOH packázásait egyszer s mindenkorra megtiltja. A nagy Vadász-koalíció közben csörögnek a telefonok, jönnek a levelek a szerkesztőségbe. Mindenki felháborodik, mindenki tudni vél valamit. Jogászokkal tanácskozunk, meddig mehetünk el az ügy közlésében. Egyesek azt mondják, hogy mindent fel kell tárni a nyugati újságokhoz hasonlóan - még mielőtt az ügy bíróságra kerül, hogy ne lehessen semmit sem eltussolni később. A többség viszont óvatosságra int bennünket, mondván, hogy a bűnösök eltüntetik a nyomokat, ha túl korán kiadjuk az adatokat. Tanácstalanok vagyunk, mert szeretnénk mielőbb tényekkel szolgálni az olvasóknak, s ugyanakkor elbátortalanodunk, ha arra gondolunk, hogy bűnösöket futni hagyhatunk! Újságírói kíváncsiságunk viszont nem hagy nyugodni, így közreadunk a lap olvasóinak egy levélrészletet, amelyet a Hungarocoop egyik vidéki beszállítójának dolgozói juttattak szerkesztőségünkbe. „Akik - mint mi, szövetkezeti dolgozók - egy kicsit is tájékozottak voltunk a konfekció-bérmunka ügyletekről a 70-es években, a 80-as évek elején, azoknak nem okozott meglepetést a Reform legutóbbi két számában közölt leleplezés. A döbbenetet legfeljebb az kelthette, hogy ilyen nyíltan megírták a tettesek nevét, hiszen a kezdőbetűkből a bennfentesek mindenkire ráismertek. Az egyszerű szövetkezeti dolgozók igazságérzete úgy kívánja, hogy a sok disznóság végre napvilágra kerüljön. Az olcsó férfiing-bérmunka említésekor eszünkbe jutott, hogy milyen nagy mennyiségeket gyártott a FEDOSZ szövetkezet Héber elnök úr vezérlete alatt. A Hungarocoopos Vadász József úr (V. J.) főosztályvezető »segítségével« exportált többek között a Künzle nyugatnémet cégnek, aho lapjukban megírták, busás haszonra Ráismertünk az N. D. kezdőbetűkt Nadi Dániel magyarul beszélő jugoszl származású nyugatnémet állampolgra, aki Neuemode Pannónia münch ügynökségén busás közvetítői jutásét vág zsebre olyan üzletek után is, ahol a vevők nem is ismerik. Valóban vizsgálta a népi ellenőrzés a Hungarocoopnál többek között Nadj úr jutalékait is, aztán eltussolták. Az Zalaform Kft nyugatnémet vegyes vállalat tulajdonosa Nadj úr, aki igen jó viszony- Figyelmeztető lövés a Külker és egymillió márkás telefon. Kegyúr az állam bőrére • Benkei itt, Benkei ott • Aczél György szobájában • Megfenyegettek A harapós Vadász-villa Külker-gate-ről szóló sorozatunkat eddig ,,baleset” nélkül megúsztuk. E gondos előkészítő és nyomozó munkába több kolléga bekapcsolódott szerkesztőségünkből, felkértünk szakértőket, és együttműködési megállapodást kötöttünk a televízió Új Reflektor Magazinjával is Egy kicsit izgatott bennünket, jó nyomon járunk-e. Időnként kételkedtünk is az egész ügy fontosságában és nagyságrendjében, ám az utóbbi időszak két rendkívüli eseménye meggyőzött bennünket arról, hogy mégiscsak darázsfészekbe nyúltunk. Az ügy felderítésén fáradozó egyik segítőnkre külföldön rálőttek A távolság nem volt olyan nagy, hogy ne lehetett volna eltalálni, ezért feltételezzük, figyelmeztetőnek szánták. A környékbeli lakók bejelentésére másnap a nyugatnémet rendőrség megvizsgálta a helyszínt, és megtalálta a lövedéket. Úgy látszik, az egyik „impex" ma is zsíros állásokban terpeszkedő vezetői nagyon aggódhatnak a svájci és ki tudja még hol lévő bankbetéteik miatt, mert a következő ajánlattal jelentkeztek: hajlandók lennének egymillió nyugatnémet márkát fizetni, ha abbamaradna a szennyes kiteregetése. Egymillió márka nem kis pénz, nyilván ennek a sokszorosát ellehették, ha egy „kis szerény baksist" is felajánlanak belőle ellenfelüknek. Valószínűleg a sorozat összeállítása során még jó néhány megfélemlítési meg egyéb trükkel találkozunk majd. De csak addig, amíg a valós névsorokat meg nem kapja az új parlament vizsgálóbizottsága, s meg nem kezdődik az érintett pártállami külkerlovagok leleplezése.