Reform, 1991. május-augusztus (4. évfolyam, 18-35. szám)

1991-05-03 / 18. szám

4 1991. MÁJUS 3. - Jó a bajor sör - mondja Ómolnár Miklós, hát rendelünk még egy kor­sóval. A képviselő úr most nem viseli a Playboy-szemüveget, amiért a mi­nap több kisgazdatárs megszólta. Hátha még látták volna tavaly Berlin­ben A fal-koncerten, amikor amerikai fekete katonák és svéd lányok társasá­gában a falat bontotta egy kis kalapács­csal ! A határokon is mosolyogtak, ami­kor meglátták a diplomataútlevelét. Rá­diós korunkból emlékszem, hogy a nő­ket is szereti, viszont egy kisgazda főtit­kárhelyettes még egy bulin is kénytelen viselkedni. Vagy nem? - Húsz éve egyedül élek, végül is bárkit táncba vihetek - folytatja. - Igaz, egy kicsit szolidabban kell viselked­nem, mint régen, s ez eleinte borzasztó­an zavart. Nem öltöm fel mindig a parla­menti pofát, de Mick Jagger is másképp megy el a Grammy-díj kiosztójára mint egy születésnapi bulira. Ha holnaptól a New York Times riportere lennél, s ha­vonta egyszer meglátogatnád Gönczöt vagy beengednének a Hradzsinba ak­kor te is felvennéd a legjobb zakót, s lenne egy különbejáratú inged. Színhá­zat játszunk, de azért igyekszem jól érezni magam. • Egy magyar politikus mit enged­het meg magának: elcsábíthatja-e más feleségét, vagy siethet-e szil­veszterkor a barátnőjével az égő ko­csira kipumpált habon? - A fene se tudja. Túl nagy a zűrza­var, még a politikai etikettnek sincse­nek szabályai. Másutt sincsenek kőtáb­lák. Amerikában nagyon konzervatívak, a puritán angolszász szokások rátele­pedtek az Államokra is. Svédországban viszont észre sem veszik, a sajtó sem írja meg, ha a politikus a felesége mellett szeretőt is tart. Franciaországban sem volt még Profumo-botrány. Nálunk most szabad a gazda mindenkire mu­togatnak. Az egyik kisgazda gyűlés után egy borgőzös úr a minap megcibál­­ta a zakómat és azt mondta hogy te biztos zsidó vagy, vagy legalábbis szoc­­dem volt az apád. Nagyon elszánt volt, még nevetni sem mertem... • R. B. kapitány nagy gitáros volt, de az utolsó éveiben már egy kis konyhában élt, s mindig a keze ügyében tartotta a demizsont. Szép könyvet írtál Radics Béláról, még Fidesz-képviselő is lehettél volna, de mit keres a városi roc­ker kezében a karó? - Soha, semmi nem akartam lenni. Kijártam a jogi egyetemet, ami se Kossuthnak, se Jancsónak nem ártott, így nekem se, de nem tudtam, hogy mi következik utána. Aztán a barátommal láttunk egy hirdetést, hogy a Puskin mozi ta­karítót keres, s egy évig mostam az előcsarnokot. Kulcsunk volt, így néha éjszaka is belógtunk és dzsesszt játszottunk a pianínón. Szegény anyám belebetegedett, mert azt hitte, nem vagyok normá­lis. Nem akartam én kisgazda lap­szerkesztő meg képviselő se lenni, de ezt legfőképp atyai jó barátom, Torgyán József nem hiszi el. Ami­kor megválasztottak főtitkárhelyet­tesnek, a Torgyán mellett ülő, put­tóképű ifjú többször közbekiáltott, hogy a Lobogóról beszélt. • Az valami elátkozott hely volt ? - MHSZ-helyőrség. Nyertem egy tehetségkutató pályázatot, s odahe­lyeztek sajtólevelezőnek. Havonta jött egy levél, azt is Südi Bertalan írta. Az összes többit én gépeltem a ha­verjaim nevében, akik kicsit megha­ragudtak. És hordtam vissza az üres üvegeket a piás újságírók után. Egy­szer aztán telefonáltak a rádióból, hogy ki megy a Petresshez anyagot írni az új műsorról. Én voltam józan, s hamarosan a rádiónál találtam ma­gam. • A rádióban viszont befutottál. Riporter-szerkesztő-műsorvezető voltál. Akármi is lehettél volna... - Nem voltam szerelmes a rádió­ba. Egyszer meg is néztem magam a mosdó tükrében, és elgondoltam, hogy lehúzok ott még húsz évet, és én leszek a Mester Ákos. Nem akar­tam Mester Ákos lenni. A tévé meg taszított, utálok verekedni... • A kisgazda legendárium sze­rint Pártay Tivadar szédített el a kisgazdákhoz... - Felhívott egy ismerősöm, hogy ugye nem voltam MSZMP-tag? A sárdobálás miatt akkor ez volt a nagy kérdés. Pártay balatonszárszói házában beszélgettünk, ahol 88 nya­rán a többpártrendszert is útjára indí­tották. Akkor még Antall József is odajárt. A Kis Újságot ismertem, tud­tam, hogy Kossuth nyomdásza alapí­totta a párizsi Petit Journal nyomán és mindig is jó hírű néplap volt. Pártay órákat mesélt a régi dolgokról, és tényleg levett a lábamról, de akkor még csak a lapot vállaltam. Sokáig nem is voltam tagja a pártnak, míg aztán egy Győr-Sopron megyei falu­ban annyira meghatott egy öreg pa­raszt, hogy kértem egy belépési la­pot. Akkor ez még nem botránypárt Ómolnár Tömvén zabig A bukovinai székelyek is kiszakadtak a világba, s bár soha nem voltak annyian, mint az örmények, a zsidók, vagy a kur­­dok, de 1764 óta ők is menekültek. Szét­szóródtak Kanadába, Brazíliába, Új- Zélandba és persze Európába, többek kö­zött Tolna, Baranya és Bács-Kiskun me­gye falvaiba. Eljött az ideje, hogy végre találkozzanak A budapesti bukovinai székely világtalálko­zó (május 9-11.) főrendezője vagy inkább mindenese Káka Rozália. Ismeri őseinek történetét, kórusával énekli dalaikat leírja, amit még begyűjthet az öregektől. Könnye­zik, amikor e kis népcsoport menekülését mondja - A székelyföldi határőrszervezet min­dig önálló volt a határon túl még a királyi sevoltak kötelesek két napi járóföldön to­vább kísérni Mária Terézia úgy határozott Beszé

Next