Reform, 1991. május-augusztus (4. évfolyam, 18-35. szám)

1991-08-15 / 33. szám

reform Lovagi turistaéden! Churchill szerint Málta olyan, mint egy elsü­llyeszthetetlen csatahajó, s az angol miniszterelnök tudta, mit beszél, hiszen 1940 és 1942 között ez a szigetország angol támaszpont volt, s szinte szünet nélkül bombázták a németek és olaszok. VI. György király 1942-ben György-keresztet adomá­nyozott Máltának, amit azóta a vallettai háborús múzeumban őriznek, a háborús relikviákkal - többek között a tengerből kihalászott német és angol repülőgéproncsokkal - együtt A turista lépten-nyomon a máltai lovagkeresztbe ütközik, még csé­széket is díszítenek vele, s persze a csecsebecsék között a páncélba öltözött lovagok is feltűnnek, bár meglehetősen rozogák, hiszen alu­míniumból készültek. Talán egy ki­csit méltatlanok is a lovagi idők­höz, hiszen a 28 nagymester ural­ma (1521-1798) alatt hősiesen védték Európát, a kereszténységet az iszlám ellen. A legdicsőségesebb máltai na­pokat 1565-ben jegyezték fel, ami­kor Jean Parisot de la Valette nagymester hatszáz lovaggal, né­hány ezer katonával és nyolc hajó­val megvédte a szigetet a 200 ha­jós török flotta ellen. A Nagymes­­terek­ palotájában, a fegyvertárban ma is őrzik Valette nagymester mellvértjét, sisakját, aranyos pán­célját, csak az ékkövekkel kirakott kardja hiányzik, amit II. Fülöp spa­nyol uralkodótól kapott a diadal után. Egy cédula közli, hogy a Louvre-ban megtekinthető. Napóle­on ugyanis jeles műértő volt, s a fegyvert magával vitte Párizsba, de ez már egy másik történet, vagyis éppen idetartozik, hiszen a lovag­kornak is akkor szakadt vége, mi­kor Napóleon kikötött Máltán. Hompesch nagymester ugyanis nem adott vizet a francia flottának arra hivatkozván, hogy a szigetnek is kevés van, ezért Napóleon kény­telen volt elfoglalni. A franciák után pedig jöttek az angolok, s a szigetet 1979-ig idegenek kormányozták. Málta ma turistaparadicsom, s ugyan minden talpalatnyi földet megművelnek, a zöldségekből épp hogy csak a saját asztalukra jut. Az idegen viszont akár gyalog is nekiindulhat a szigetnek, hiszen még a közepétől is csak néhány kilométerre van a tenger. A mosta­­ni dómot például majdnem az egész szigetről látni, igaz, kupolá­jának átmérője 53 méter és 12 ezer ember hallgathatja együtt a misét. A sekrestyéjében egy fura relikviát őriznek. A bomba 1941- ben beesett a kupolán, de aztán nem robbant fel... Kocsin, buszon, biciklin bejártam Máltát, de talán egyetlen települést sem láttam, ahol ne állt volna egy templom, leginkább díszes dóm, s többnyire két ágyú őrizte a bejára­tot, ami csak elsőre volt furcsa. A máltai lovagoknak mindig véde­niük kellett e kies, vízszegény tá­jat, s ők jók voltak a háborúban és erősek a hitben. Pál apostol is ki­kötött itt hajdanán, a sziget kor­mányzóját is megtérítette, sőt püs­pökké is megtette, s így hamaro­san mártírja lett Máltának. Az angolok hajdanán jól érezték magukat a szigeten, s ma is szíve­sen visszalátogatnak. A máltaiak nem haragudnak rájuk, mindenki beszél angolul, a boltok cégtábláin is angol feliratok ékeskednek. A kocsmákban viszont a helyi adó helyett az olasz tévét nézik, amit mindenütt jól fognak. Mellesleg na­gyon finomak - és nem utolsósor­ban olcsók - a máltai borok. Még a legolcsóbb vörös is olyan telt, za­matos, mint a legjobb spanyol bor. A halak már egy kicsit drágábbak, de a fogás sem túl jó, állítólag túl tiszta a víz, meg nincsenek édesví­zi folyók, amelyek a tengerbe ro­hanva odavonzanák a halacskákat, de ebben azért nem vagyok biztos, mert egy belga vendéglős az ellen­kezőjét mesélte, aki tizenkét éve hatalmas vendéglőt visz a szom­szédos Gozo-szigeten. Az ajándékboltokban árulnak egy nagyon szép albumot a máltai buszokról vagyis régiségekről, de fölösleges megvásárolni, mert ma is ősi határok - vagyis főleg Bed­ford Leyland típusú buszok - jár­nak a városkák között. A csuda tudja, mennyit fogyasztanak, s né­melyiket már csak a por tartja ösz­­sze, a sofőr egy atlétában küszkö­dik a mázsás sebváltóval, de a busz... megy. D. L. Piéhvel -­serért A 25 éves Matthew Rawlings és két évvel idősebb barátja, Rupert Backford ugyancsak vállalkozó szellem. De a yorkshire-i Gebefel vendéglő asztaltársaságának is van humora: ők szponzorálják a két fiatalember világ körüli útját Egy kis Citroennel vágtak neki a glóbusznak. Minthogy a 2CV nem kétéltű, Indiából hajón kel­tek át Ausztráliába. A nyugat­ausztrál sivatagban ugyancsak megszomjaztak az angol serital után, de nem adták fel. Az elha­gyott pusztaságban összeakad­tak egy nem kevésbé jó kedélyű trióval: Kim, Riches, Peter Wat­son és Rod Moll­er a bennszülött településeket látják el élelmi­szerrel, fűtőanyaggal és építke­zési anyagokkal. A trió vezetőjü­kül szegődött az elhagyott vidé­ken. A két vállalkozó Új-Zélan­­don folytatta útját, majd Amerikát vette célba, hogy végül Írorszá­gon át érkezzen a Gebefejbe jól megérdemelt pint sörére. 19

Next