Reform, 1992. május-augusztus (5. évfolyam, 19-35. szám)
1992-05-07 / 19. szám
reform men jobban ványok, utánzatok is feismertetők tesznek figyelmes átlapozása után-a papír, a nyomás, a biztonság és ellenőrző jelzések legfontosabbjai könnyen megtanulhatnak. A színes fénymásolatok gyermeteg trükkjei melett megtanít a kis füzet - s a jónusdrattók - arra is, hogy ne dőljünk be a valódi pénz „átalakításának’, mikor öt dollárból ötvenet, tízből százat varázsola Élemlett, különleges eszközök nél.De hát az igazán jó hamisítványok ritkák. Tudniillik: drágák. A zsebvédő zsebkönyv Langer Coopypénzszakértő munkája, a Sasszem Kft kiadványa most jelent meg, takarításban egy harmadra növekedett. A nem egészen szabályos üzletelésre utal az is, hogy míg korábban a betétek negyede, harmada volt német márka, 1990-91-ben rohamosan nőtt a DM aránya. Közel van hazája, gyakran ki lehet járni, csencselni. Nem kicsiben, magányos turistaként - hanem exportengedélyek tízezreinek birtokában, magyar árut és szolgáltatást a valóságosnál olcsóbban elszámolva - ott a vám -, itt az adó- és devizahatóság átverve. Mindent összevetve: dollárban számolva milliárdos summa függ a bizalom vékony hajszálán. Most úgy tűnik fel, e tényt fogcsikorgatva, de tudomásul veszik az illetékesek. Drága dolog lenne a pánik. (Egyéb információk a 16. oldalon) V. P. imoksan national Ltd. svéd tulajdonú pesti cég még az idén 2600 karton vodkával kívánja torkon loccsantani a magyarokat a szomjatok számára versenyt hirdetve. A legjobb új vodkakoktél összeállítói és a legszorgosabb kortyolók egyhetes ötcsillagos svédországi meghívást nyernek, számos kisebb ajándékról nem is beszélve. Lennart Winlund úr, a cég képviselője, aki a magyar konyhának is „absolut” barátja, a Reform javaslatára nyílt versenyt hirdet: a hivatásos mixerek mellett indulhatnak amatőrök is. Már ha a vodkakedvelők körében amatőrizmusról egyáltalán beszélhetünk... A technika iránt érdeklődő ember némi nosztalgiával szemléli egyes haszonvaslerakatok rejtett kincshalmazát. Ilyen „kincset" találtunk Földi Sándor Póth Irén utcai telepén. Olyan fegyvert, mely típusnak hajdani példánya - az SSA-rakéta - világpolitikát csinált. (Igaz, azóta már jó három évtized múlt el). 1960. május elsejének hajnalán az Amerikai Légierő egyik U-2 típusú repülőgépe mintegy 20 kilométer magasságban, berepült a Szovjetunió légterébe. A felderítést végző repülőgépet a szovjet rakétatüzérség egy föld-levegő rakétával lelőtte. A zuhanó roncsokból hihetetlen szerencsével menekült meg a Powers pilóta (Évek múltán egy szovjet kémért kicserélték.) Az esemény hosszú évekre megszakította a két nagyhatalom közeledését és a szovjeteket további esztelen fegyverkezésbe kényszerítette. A rakéta most robbanószerkezetétől megfosztva áll ott. Igaz, kilövőállványával együtt nem olvasztó kohókba kerül, hanem valamelyik kiállítás fényét növeli majd. Matt Maszek rakéta Ilyennel lőtték le az amerikai kémrepülőt opott ötlet „Demagógok heccelik a tudatlan tömeget...” „Méghogy politika? Egy pénzhamisítót meg egy zsebtolvajt szabadítottak ki...” Uraim, ne hagyjuk megzavarni országmentő, megfontolt munkálkodásunkat!” A párbeszédekre 1789. július 14-én került sor. Az eset Párizsban történt. A Bastille-t megrohamozók létszámáról a legváltozatosabb adatok keringenek. 3 Magánvélemény - közügyben Pap Vera Máj, piszkolása nem tisztít... Pár napja egy New York-i riportot hallottam a rádióban. Színházi riport volt Göncz Árpád Rácsok című darabjának off-broadwayi bemutatójáról, illetve a színházi előadás „háttériparáról.” Engem nem lepett meg, de a hallgatók valószínűleg csodálkoztak, amikor a kitűnő profi színésznőt hallották nyugodt természetességgel arról beszélni : ha éppen kevés a munkája, egy napilapnál éjszaka korrektorként dolgozik. „Túl az Óperencián”, ahol minden működik, és mint tudjuk, minden „tiszta Amerika”, az emberek - szakemberek - is működnek. Olykor egész más területen. Ott nem szokás megkérdezni a másiktól: „mennyit keresel ?”, de az egymást pár hete-hónapja nem látott barátok is felteszik egymásnak: „Most éppen mivel foglalkozol?” Halálosan természetes kérdés ez! Azt hiszem, importálni kellene! Nálunk viszont - úgy látom - a legnehezebb mindenhol munkastílust, életszemléletet váltani. Nehézkesek vagyunk, borúlátók. Nem tudom osztani azt a közkeletű szellemes nézetet, hogy ma az a realista, aki pesszimista Talán azért nem, mert ha nem lett volna szerencsém, akár „rideg tartásban” is felnőhettem volna. Egyéves kőbányai kisbaba voltam, amikor édesanyám meghalt, de nincs már nagyanyám s apám sem, akik nagy-nagy szegénységben, sok nehézség közepette felneveltek. A nélkülözés ott nem egyedülálló „csoda” vagy szégyellni-takargatni való valami volt, hiszen minden szomszéd szegény volt, bármerre néztem. De valahogy sokkal több vidámsággal, öniróniával, türelemmel viselték a sorsot. Valami erőt adó beletörődéssel, ami többnyire nem lefelé húzta az emberek, s pláne nem szét! Talán ahhoz hasonlóan, ahogy azt Móra Ferenc is megírta történeteiben... Ma az irigység uralkodik felettünk, s ezt sehogy sem tudom megérteni. Az emberek még az ügyességre, a bármiben felmutatott tehetségre is irigyek, csak úgy l’art pour l’art is, hát még ha az a kifejlesztett képesség hasznot is hajt. Kár... Én még a nagy vagy kis machinátorokat is tisztelem. Azokat, akik, mondjuk, egy százasból képesek hamar egy ezrest vagy többet csinálni. Pedig gyakoribb az, hogy a dolog „megkapargatása” nélkül rájuk sütik rögtön, hogy becstelenek. Egyszerűbb az ügyességet és az ügyeskedést úgy összemosni - ahelyett hogy magunk is törnénk a fejünket -, hogy az embertársunk bepiszkolódjék. Pedig attól mi nem leszünk tisztábbak... Azaz: nem mi leszünk tőle tisztábbak. Sejtem, most lesznek, akik azt mondják: „Mit papol nekem itt ez a Pap Vera?". Semmit. Vagy talán csupán annyit, hogy szokjunk le végre a „sárga” irigységről. A sárga gyönyörű szín, a Napé, a tavaszi virágoké, a tengerparti homoké. És bizony kedves honfitársaim, nem csupán az aranyé...