Reform, 1993. január-április (6. évfolyam, 1-17. szám)
1993-01-07 / 1. szám
2 Épeszű társadalomban nem lehet értelmes ember, aki ne lenne illetékes - e mottó jegyében kezdtük több mint két esztendeje a „Magánvélemény közügyekben" címes sorozatunkat. Sok jó meglátás mellett néha torzképet kapunk. Érdekes módon soha nem az „első vonalas” művészek, tudósok, sportolók, irodalmárok, vagy a szakmai igényességükkel foglalkozásukat hivatássá nemesítő szakemberek részéről. Ők - gyakran élesen fogalmazva, de - ostoba handabandázásnak látszatát is mindig messzire kerülve mondták el véleményüket egy-egy - vagy több - mindennapi életünket nyomorító vagy éppen biztatást jelentő társadalmi-közéleti jelenségről, eseményről. Ezzel szemben olykor hallottuk felhorkanni a szakmai vagy népszerűségi irigységet, a kisstílűséget, a műveletlenséget. (Ami ennél rosszabb: félműveltséget.) Nem volt az sem tanulság nélkül való, hogy valljanak bármilyen eltérő világnézetet, a társadalom egészséges értékítélete szerint megbecsült kiválóságok egymásnak soha „farkasai”, ellenségei nem voltak, egyetlen megnyilatkozásukban sem. Szakmai, emberi hitelét soha nem kérdőjelezték meg a más gondolatot képviselőnek. Összehasonlítva közepes vagy annál gyengébb tehetségek pártköntösös gyűlölködésével, ez mindenképpen arra utal: kitűnő emberek soha nem juthatnak - mert nem engedik - olyan helyzetbe, hogy méltatlan eszközökkel éljenek. „Noblesse oblige” - a nemesség kötelez úgy látszik itt is, most is. És ezeket a „rangokat” ma már adományozni nem lehet. Keményen megszolgált „nemességek” ezek, nem kutyabőrök tanúsítják, hanem a „saját bőrön” megkínlódott élet. Eredmény és teljesítmény. És persze az a felelősségtudat, ami mindebből származik. Ötvenkét hét terméséből válogattunk jellemző gondolatokat Büszkék vagyunk rá, hogy érdemesnek tartották közreadni ezeken a hasábokon. SÁRA SÁNDOR: „Emberek, csoportok magatartását nem lenne szabad, hogy mindenekfelett határozzák meg a pártérdekek. A hatalmi birkózásban mintha sokadrangú kérdéssé süllyedne, hogy itt mégiscsak egy országról, egy - egyetlen népről van szó... más kérdés, hogy egy ilyen kis országban valamiféle „»szellemi honvédelem« eszközök és támogatások nélkül szinte reménytelen..." KINCSES VERONIKA: „A közélet demokráciája egy nagy puzzle - öszszerakható. Mindig optimista voltam, ezért bizonyos vagyok benne, hogy a ma még töredezett részecskék egymásba illesztve végül harmonikus képet fognak mutatni. S nem torzót vagy pláne nem torzat.” FERJÁNCZ ATTILA: „Egy laza „bocs” vagy „kösz” kézmozdulattal partnerré lehet tenni a szentségelő autóst is. De az idegesség, a megbántottság ne legyen „spanyolfal” oda-vissza szabálytalanságainkra. S talán nem csak az utakon ne.” VOITH ÁGI: „Minden rendszerváltásnál feljön a kanális, aztán leülepszik, de ehhez idő kell. A baj az, hogy az elfolyó idő a miénk. A mi negyven évünket rabolták el. Mindannyiunkat kellene kárpótolni a jövővel, nem kárpótlási papírdarabokkal. Avval, hogy nem újra a »ki kinek kije« számít. CHOUDARÓCZI JÓZSEF: „Mondják, rémisztgetik, akik ijedősek: »ketyeg a társadalmi cigánybomba«. Szociális értelemben igaz. De mióta a cigányság Indiából kitette a lábát, soha nem fogott fegyvert. Csak egyenként, ha kényszerítették rá. Mindig úgy próbált észrevétlen maradni, hogy megtarthassa saját karakterét.” PAP VERA: „Én még a nagy vagy kis machinátorokat is tisztelem. Azokat, kik mondjuk egy százasból képesek hamar egy ezrest vagy többet csinálni. Pedig gyakoribb az, hogy rájuk sütik rögtön, hogy becstelenek. Egyszerűbb az ügyességet és az ügyeskedést úgy összemosni, hogy embertársuk bepiszkolódjék. Pedig attól mi nem leszünk tisztábbak...« 1У:No1»:Т[|ТЛ „Ami mostanában nálunk van a kultúra-áru vagy kultúraszolgáltatás piacán - már a kifejezés borzasztó, az még a fejlett kapistalista országokban is elképzelhetetlen. Ott egész intézményrendszerek törödnek a mindenkinek elérhető művelődés fenntartásával. Lehet vitatkozni azon, szükség van-e munkásművelődésre, de azon nem, hogy szükség van-e művelt munkásra." BÁLINT ANDRÁS: „Unom, hogy mindenki a pénzről beszél. Azaz a pénz hiányáról. A színházigazgatónak az a dolga, hogy előteremtse, hogy takarékoskodjon, s hogy olyan produkció jöjjön létre, amire bejönnek az emberek. Színházaink agyonpolitizált kelet-közép-európai előadásai után, ahol mindig minden mondat mögött titkos üzeneteket keresgélhettünk, állítsuk át az eredet »színház« katarcikus, elbűvölő funkcióinak vételére belső antennáinkat” FELLEGI ÁDÁM: „Mózes könyvében szerepel egy szép gondolat: a mezőket úgy kell aratni, hogy a szélén maradjanak kalászok. A szemérmes szegényeknek. Nálunk szalmaszálat sem hagy senki a másiknak. A paktumot kötött pártok egymásra licitálva pazarolnak, egyik sem felelősen lép, ha pénzköltésről van szó." Ezt mondták 92 1993. JANUÁR 7.