Reform, 1993. január-április (6. évfolyam, 1-17. szám)

1993-01-07 / 1. szám

2 Épeszű társada­lomban nem le­het értelmes em­ber, aki ne lenne illetékes - e mottó jegyében kezdtük több mint két esztendeje a „Magánvélemény­­ köz­­ügyekben" címes sorozatun­kat. Sok jó meglátás mellett néha torzképet kapunk. Érde­kes módon soha nem az „el­ső vonalas” művészek, tudó­sok, sportolók, irodalmárok, vagy a szakmai igényessé­gükkel foglalkozásukat hiva­tássá nemesítő szakemberek részéről. Ők - gyakran éle­sen fogalmazva, de - ostoba handabandázásnak látszatát is mindig messzire kerülve mondták el véleményüket egy-egy - vagy több - min­dennapi életünket nyomorító vagy éppen biztatást jelentő társadalmi-közéleti jelenség­ről, eseményről. Ezzel szemben olykor hal­lottuk felhorkanni a szakmai vagy népszerűségi irigységet, a kisstílűséget, a műveletlen­­séget. (Ami ennél rosszabb: félműveltséget.) Nem volt az sem tanulság nélkül való, hogy valljanak bármilyen eltérő világnézetet, a társadalom egészséges ér­tékítélete szerint megbecsült kiválóságok egymásnak soha „farkasai”, ellenségei nem voltak, egyetlen megnyilatko­zásukban sem. Szakmai, em­beri hitelét soha nem kérdő­jelezték meg a más gondola­tot képviselőnek. Összeha­sonlítva közepes vagy annál gyengébb tehetségek párt­­köntösös gyűlölködésével, ez mindenképpen arra utal: ki­tűnő emberek soha nem jut­hatnak - mert nem engedik - olyan helyzetbe, hogy méltat­lan eszközökkel éljenek. „Noblesse oblige” - a ne­messég kötelez úgy látszik itt is, most is. És ezeket a „ran­gokat” ma már adományozni nem lehet. Keményen meg­szolgált „nemességek” ezek, nem kutyabőrök tanúsítják, hanem a „saját bőrön” meg­­kínlódott élet. Eredmény és teljesítmény. És persze az a felelősségtudat, ami mindeb­ből származik. Ötvenkét hét terméséből válo­gattunk jellemző gondolatokat Büszkék vagyunk rá, hogy érde­mesnek tartották közreadni eze­ken a hasábokon. SÁRA SÁNDOR: „Emberek, csoportok magatartását nem lenne szabad, hogy mindenekfelett határozzák meg a párt­érdekek. A hatalmi birkózásban mintha sokadrangú kérdéssé süllyedne, hogy itt mégiscsak egy országról, egy - egyet­len­­ népről van szó... más kérdés, hogy egy ilyen kis országban valamiféle „»szellemi honvédelem« eszközök és támogatások nélkül szinte reményte­len..." KINCSES VERONIKA: „A közélet de­mokráciája egy nagy puzzle - ösz­­szerakható. Mindig optimista vol­tam, ezért bizonyos vagyok benne, hogy a ma még töredezett részecs­kék egymásba illesztve végül har­monikus képet fognak mutatni. S nem torzót vagy pláne nem tor­­zat.” FERJÁNCZ ATTILA: „Egy laza „bocs” vagy „kösz” kézmozdulattal partnerré lehet tenni a szentségelő autóst is. De az idegesség, a meg­­bántottság ne legyen „spanyolfal” oda-vissza szabálytalanságainkra. S talán nem csak az utakon ne.” VOITH ÁGI: „Minden rendszervál­tásnál feljön a kanális, aztán le­ülepszik, de ehhez idő kell. A baj az, hogy az elfolyó idő a miénk. A mi negyven évünket rabolták el. Mindannyiunkat kellene kárpótolni­­ a jövővel, nem kárpótlási papírda­rabokkal. Avval, hogy nem újra a »ki kinek kije« számít. CHOU­DARÓCZI JÓZSEF: „Mondják, rémisztgetik, akik ijedősek: »ketyeg a társadalmi cigánybomba«. Szociá­lis értelemben igaz. De mióta a ci­gányság Indiából kitette a lábát, so­ha nem fogott fegyvert. Csak egyen­ként, ha kényszerítették rá. Mindig úgy próbált észrevétlen maradni, hogy megtarthassa saját karakterét.” PAP VERA: „Én még a nagy vagy kis machinátorokat is tisztelem. Azokat, kik mondjuk egy százasból képesek hamar egy ezrest vagy többet csinál­ni. Pedig gyakoribb az, hogy rájuk sü­tik rögtön, hogy becstelenek. Egysze­rűbb az ügyességet és az ügyeske­dést úgy összemosni, hogy embertár­suk bepiszkolódjék. Pedig attól mi nem leszünk tisztábbak...« 1У:No1»:Т[|ТЛ „Ami mostanában ná­lunk van a kultúra-áru vagy kultúra­szolgáltatás piacán - már a kifejezés borzasztó, az még a fejlett kapista­­lista országokban is elképzelhetetlen. Ott egész intézményrendszerek töröd­nek a mindenkinek elérhető művelő­dés fenntartásával. Lehet vitatkozni azon, szükség van-e munkásművelő­­désre, de azon nem, hogy szükség van-e művelt munkásra." BÁLINT ANDRÁS: „Unom, hogy mindenki a pénzről beszél. Azaz a pénz hiányáról. A színházigazgatónak az a dolga, hogy elő­teremtse, hogy takarékoskodjon, s hogy olyan produkció jöjjön létre, amire bejönnek az emberek. Színházaink agyonpolitizált ke­­let-közép-európai előadásai után, ahol min­dig minden mondat mögött titkos üzenete­ket keresgélhettünk, állítsuk át az eredet »szín­ház« katarcikus, elbűvölő funkcióinak vételére belső antennáinkat” FELLEGI ÁDÁM: „Mózes könyvében szerepel egy szép gondolat: a mezőket úgy kell aratni, hogy a szélén maradja­nak kalászok. A szemérmes szegények­nek. Nálunk szalmaszálat sem hagy senki a másiknak. A paktumot kötött pártok egymásra licitálva pazarolnak, egyik sem felelősen lép, ha pénzköltés­ről van szó." Ezt mondták 92 1993. JANUÁR 7.

Next