Reform, 1996. szeptember-december (9. évfolyam, 35-51. szám)
1996-09-10 / 36. szám
gon nagy az aggodalom a generációváltás miatt. Azt ugyanis nem lehet tudni, mi történik, ha a vallását erőteljesen gyakorló idősebb nemzedék kihal. A deklarált állandó és lassú növekedés valószínűleg permanens csökkenéssé változik. Ma Magyarországon a nem vallásos emberek aránya körülbelül 30 százalék, a felekezeten kívülieké 5-6 százalék. Azok, akik itt-ott templomba mennek, 30-35 százalékot tesznek ki, a gyerekeiket hittanra járatok szintén ennyien vannak. Lényegében a magyar társadalomban a vallásgyakorlók száma a II. világháború előtti időszak harmadára, negyedére csökkent. De hát mit is akar most valójában a magyar katolikus egyház? Van, aki a helyi közösségek építésére tenné a hangsúlyt, van, aki elsősorban a hitélet erősítésére gondol, de mindegyikük szeretné visszakapni a volt egyházi ingatlanokat, a vagyon jó részét, amely a katolikus érték- és normarendszer terjesztésének alapfeltétele. A katolikus egyház Magyarországon lényegében egyidős az állammal. Kiépítését I. Istvánnak - Szent István királynak - köszönheti. Hamar a feudális hatalom részese lett, jelentős kiváltságokat kapott, és már a XI.-XII. században államegyház lett. Saját gazdasági alappal, mindenekelőtt jelentős földbirtokokkal rendelkezett, s a hit kérdésein túl erkölcsi, kulturális és politikai ügyekben is a legfőbb tekintélynek számított. A feudális korban megszerzett kiváltságok és előjogok többségét a II. világháború végéig megőrizte. A megművelhető földterületek három százaléka, azaz 966 ezer kataszteri hold volt az övé, amely többnyire az oktatás, ily módon a folyamatos katolikus befolyásolás fenntartását szolgálta. Történelmi okokból a katolikus egyház közszolgálati feladatokat látott el. 1948-ig az iskolák 50-60 százaléka volt egyházi, kétharmada katolikus. Egyes felmérések szerint ma a gyerekes szülők 10-15 százaléka szeretné ilyenbe járatni csemetéjét, de számuk jelenleg mindössze 3 százalékot tesz ki. Kétharmaduk katolikus. Az oktatáson kívül a katolikus egyház feladata volt a helyi közösségek őrzése, fenntartása, a szociális és egészségügyi gondozás jelentős része. Ennek finanszírozása ugyancsak történeti okokból igen jelentős részben egyházi pénzekből történt. Az államosítással az egyház tőkeforrás nélkül maradt. Intézményeit elvesztette, kiadásai jelentősen csökkentek, de hitéleti tevékenysége megmaradt, s ezt is finanszírozni kellett. 1950-ben az állam megegyezett az egyházakkal, vállalta, hogy az államosított vagyon fejében fizet. Adott is pénzt, de nem az egyház nagy, közös kalapjába, hanem a személyi bérekhez, fizetésekhez járult hozzá annyival, amennyivel jónak látta, így a neki megfelelőeket jobban honorálhatta. A nyugati egyházaktól kapott támogatás körülbelül 30-40 százalékot jelentett, s azt elsősorban templomrenoválásra költötték. A hívek hozzájárulása sem volt csekély, bizonyos egyházi szolgáltatásokért - temetésért, esketésért - fizetni kellett. A hívek önként is adakozhattak, akár pénzben, akár természetben vagy munkával, ami az egyházi jövedelmek negyven százalékát tette ki. Ám csak az állami pénz volt látható és követhető, a két utóbbi forrásról semmiféle hivatalos kimutatás nem létezik. ► ■ A szülők 3 százaléka taníttathatja egyházi iskolában gyermekét ■ A pannonhalmi apátság könyvtára ÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP reform ka BELFÖLD