Reform, 1998. január-március (11. évfolyam, 1-13. szám)
1998-01-27 / 4. szám
AKTUÁLIS Fejedelmi bankó Több lesz a pénzünk a jövő hónaptól. Módosabbak ettől persze nem leszünk, csupán a címlettár gazdagodik: a Magyar Nemzeti Bank február elsején kibocsátja a tízezressel tavaly indított új bankjegysorozat következő tagját, a kétezerforintost. A kétezres bevezetése önmagában nem inflációs jelenség, hiszen vannak ennél nagyobb értékű bankók is: az ötezer- és a tízezerforintos. A tavalyi országos készpénzforgalom adatai, tapasztalatai alapján döntött úgy a jegybank, az MNB, hogy az átváltási arányok javítása, valamint a készpénzforgalom költségeinek csökkentése érdekében kibocsátja ezt a korábban tartalék címletként kezelt bankjegyet Annyi köze azért van a bankó történetének az inflációhoz, hogy a kilencvenes évek elején éppen annak felpörgése miatt nem történt meg bevezetése, mert ennél nagyobb címletre volt szükség. A jelenlegi legnagyobb címlet váltására gyakorlatilag eddig csak két bankjegy, az ezres és az ötezres szolgált Az új bankó a magasabb értékűek könnyebb „aprózására” való, tehát a kétezres végül is váltópénz. A tízezres kibocsátásával tavaly húszmillió darabbal csökkent a forgalomban lévő bankjegyek száma, e bankók értékben elérték a teljes bankjegyállomány 35 százalékát, a darabszámból pedig az év végére 11 százalékban részesültek. Ezzel párhuzamosan a korábbinál jóval kevesebb ötezres forgalomban tartása vált indokolttá s a jegybank komoly mértékben zsugoríthatta készpénzforgalmi költségeit Igen ám, de váltópénzként megugrott az ezresek iránti kereslet A szakemberek ennek számottevő mérséklődését várják a kétezrestől. A kétezrest az új bankjegysorozat kibocsátási ütemének megfelelően idén a Károly Róbert arcképével díszített kétszázforintos és a Hunyadi Mátyással illusztrált új ezres követi, majd az ötszázas és az ötezres cseréje. Az ötszázas hzzalékos emelkedésével számol. Készpénzgyártásra az új bankjegysorozat kibocsátásának üteme miatt 1998-ban kell a legtöbbet fordítani. Vagyis a pénznek mint árunak az ára felfelé szökik. Egy jellemző példa: a tízezres előállítása két és félszer drágább, mint amennyibe a jelenleg forgalomban lévő 5000 forintos bankjegy 1996-ban került. A kisebb címleteknél a szorzó hozzávetőlegesen kétszeres. BETHLEN GÁBOR KÉTEZER FORINT MAGYAR NEMZETTÜNK tysh. dsMímd,mitt APEST 1 99T A TÖRVÉNY HONTET!’. A KÉSZPÉNZGYÁRTÁS FINANSZÍROZÁSÁNAK VÁLTOZÁSA1991 ( 100%) Év Százalék 1 1992 50 1993 260 1994 410 1995 420 1996 250 1997 (előzetes) 520 1998 (várható) 770 1999 (várható) 670 2000 (várható) 460 reform függetlenp°utikaihetilap . A rendszerváltás után a korszerű bankjegygyártás feltételeit csaknem kilencmilliárd forintos beruházás révén sikerült megteremteni, megőrizve a hazai tradíciókat. Ezzel ugyanakkor komoly mértékben növekedtek a bankók előállítási költségei, amelyek nemzetközi összehasonlításban is tetemesnek mondhatók. A pénz előállítása, cseréje egyre drágább. Az MNB az idén - 1997-hez képest - a növekvő bankjegygyártási és csökkenő érmekészítési költségek hatásaként összességében körülbelül a kiadások ötvenszá-