Reform, 1998. április-június (11. évfolyam, 14-26. szám)
1998-04-07 / 14. szám
A PUBLICISZTIKA orn Gyula gyakran vállal fellépést lakossági fórumokon. Szeret ott lenni, jól érzi magát a lakosok között. Nincs is ezen mit csodálkozni. Ilyenkor a nagy formátumú politikusok a ruhatárban hagyhatják a nagypolitika nyűgeit, sőt a zakójukat is. Van ennek az ingujjban barátkozásnak nálunk hagyománya. ■ Bevallom, volt idő, amikor kicsit ideges lettem, ha hírét vettem, hogy különb s különb államférfiak és párteminensek miket beszélnek vidéken, megszédülve a jó falusi levegőtől. ■ Ám ma már csak derűs, értő mosoly játszik a szájam sarkában, mert hát, ha nehezen is, de rájöttem, hogy csak tréfálnak ők ezeken a jól megtervezett haknikon. Valahogy történelmileg így alakult ez nálunk, na. Van egy ilyen nagy összeröhögés, ugye. A politikus például azt mondja: mi az emberek pártja vagyunk. A lakosság visítva röhög, törülgeti a szemét, ehhe emberek páártjahhhahha. Épp csak elül a féktelen kacagás, az államférfi újabb poénpetárdát robbant, mi sohasem hazudunk. Az egész kultúr dől a nevetéstől, térdét csapkodja, oldalát fogja. ■ Aztán van a humornak egy még kifinomultabb formája, amelyet a szakirodalom kortestréfaként tart számon. Ilyenkor elég a színpadon éppen csak fölröppenteni egy kifejezést, mintegy bedobni a kulcsszót. Ennek az a sorsza, hogy előadóművész és közönsége félszavakból is érti egymást ezer éve. Teszem azt, a politikus (maga is a kipukkanó röhögéssel küzdve) azt mondja: kétkezi dolgozók. Aztán hirtelen még megfejeli: nyugdíjas. Ilyenkor az egész ország, ez a nagy lakossági fórum, leruhaházik, röhög, kacag, hahotázik, mintha két kézzel csiklandoznák. ■ Kevés ilyen jókedvű nép él a földkerekségen, mint a magyar. Persze, kettőn áll a vásár, ehhez az is kell, hogy politikusaink ezeregyszáz éve a legjobb humorú egyedek közül kerüljenek ki. Megannyi sármos tréfamester Vak Bélától Kun Béláig, Koppánytól Kunczéig. ■ Hogyan is vészelhettük volna át azt a sok vihart, ha nem lenne ez a hihetetlen képességünk az összenevetésre, a nagy, boldog, könnyes kacagásra. Van abban valami lenyűgöző (talán meg is kellene festenie egy tehetséges művésznek), amikor tízmillió magyar szempár egyszerre kacsint. ■ És hát, itt elérkeztünk ahhoz az egységhez, amely példátlan a népek történetében. Mert itt minálunk együtt hahotázik hétrét görnyedve ruszin, cigány, magyar, zsidó, szerb, horvát, román, szlovák és vend. Együtt a hajléktalan és a gyáros, a zsandár és a betyár, a tündér és a hétfejű sárkány. ■ Méltán irigyel minket a művelt és a fejlődő világ, különösen ilyenkor, választás előtt, amikor Hegyeshalomtól Záhonyig, Battonyától Pilismarótig két kézzel rázza a röhögés a tízegész kéttized millió magyart, egész hazánkat, ezt a gyönyörű alsó-európai kabarészínházat. ■ Ezt a kilencvenháromezer négyzetkilométeren elterülő, könnyű szívű, nagy lakossági fórumot. Röhög az ország SCHREIBER LÁSZLÓ FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP reform mm