Reform, 1998. április-június (11. évfolyam, 14-26. szám)

1998-04-07 / 14. szám

A PUBLICISZTIKA­ orn Gyula gyakran vállal fellépést lakossá­gi fórumokon. Szeret ott lenni, jól érzi ma­gát a lakosok között. Nincs is ezen mit csodálkozni. Ilyenkor a nagy formátumú politikusok a ruhatárban hagyhatják a nagypolitika nyűgeit, sőt a zakójukat is. Van en­nek az ingujjban barátkozásnak nálunk hagyo­mánya. ■ Bevallom, volt idő, amikor kicsit ide­ges lettem, ha hírét vettem, hogy különb s kü­lönb államférfiak és párteminensek miket be­szélnek vidéken, megszédülve a jó falusi le­vegőtől. ■ Ám ma már csak derűs, értő mosoly játszik a szájam sarkában, mert hát, ha nehezen is, de rájöttem, hogy csak tréfálnak ők ezeken a jól megtervezett haknikon. Valahogy történelmi­leg így alakult ez nálunk, na. Van egy ilyen nagy összeröhögés, ugye. A politikus például azt mondja: mi az emberek pártja vagyunk. A lakos­ság visítva röhög, törülgeti a szemét, ehhe em­­berek páártjahhhahha. Épp csak elül a féktelen kacagás, az államférfi újabb poénpetárdát rob­bant, mi sohasem hazudunk. Az egész kultúr dől a nevetéstől, térdét csapkodja, oldalát fogja. ■ Aztán van a humornak egy még kifinomultabb formája, amelyet a szakirodalom kortestréfaként tart számon. Ilyenkor elég a színpadon éppen csak fölröppenteni egy kifejezést, mintegy be­dobni a kulcsszót. Ennek az a sorsza, hogy előadóművész és közönsége félszavakból is érti egymást ezer éve. Teszem azt, a politikus (maga is a kipukkanó röhögéssel küzdve) azt mondja: kétkezi dolgozók. Aztán hirtelen még megfejeli: nyugdíjas. Ilyenkor az egész ország, ez a nagy la­kossági fórum, leruhaházik, röhög, kacag, haho­­tázik, mintha két kézzel csiklandoznák. ■ Kevés ilyen jókedvű nép él a földkerekségen, mint a magyar. Persze, kettőn áll a vásár, ehhez az is kell, hogy politikusaink ezeregyszáz éve a leg­jobb humorú egyedek közül kerüljenek ki. Meg­annyi sármos tréfamester Vak Bélától Kun Bélá­ig, Koppánytól Kunczéig. ■ Hogyan is vészelhet­tük volna át azt a sok vihart, ha nem lenne ez a hihetetlen képességünk az összenevetésre, a nagy, boldog, könnyes kacagásra. Van abban va­lami lenyűgöző (talán meg is kellene festenie egy tehetséges művésznek), amikor tízmillió magyar szempár egyszerre kacsint. ■ És hát, itt elérkeztünk ahhoz az egységhez, amely példát­lan a népek történetében. Mert itt minálunk együtt hahotázik hétrét görnyedve ruszin, ci­gány, magyar, zsidó, szerb, horvát, román, szlo­vák és vend. Együtt a hajléktalan és a gyáros, a zsandár és a betyár, a tündér és a hétfejű sár­kány. ■ Méltán irigyel minket a művelt és a fejlődő világ, különösen ilyenkor, választás előtt, amikor Hegyeshalomtól Záhonyig, Battonyától Pilismarótig két kézzel rázza a röhögés a tíz­­egész kéttized millió magyart, egész hazánkat, ezt a gyönyörű alsó-európai kabarészínházat. ■ Ezt a kilencvenháromezer négyzetkilométeren elterülő, könnyű szívű, nagy lakossági fórumot. Röhög az ország SCHREIBER LÁSZLÓ FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP reform mm

Next