Reform, 1998. április-június (11. évfolyam, 14-26. szám)

1998-04-14 / 15. szám

* Akit megterveztek Csepregi Éva volt az első s alighanem az utolsó is, akit kőkeményen megterveztek, akiből a Neoton Famíliával együtt sztárt csináltak. A sztárcsináló az áldott és elát­kozott Erdős Péter volt. Az úr rendesen megelőzte korát, a hetvenes években már pontosan tudta, milyen az, amikor nem ti­szavirág-életű produkciók születnek, ha­nem stílus. P­­ásztor László, ha nem is szívesen, de bevallotta: nagyon nagy fegyelem és tolerancia szükségeltetett ahhoz, hogy Erdős doktor fel­tételeit követeléseit teljesíteni tudják. S bizony, egyáltalán nem biztos, hogy e nélkül a Família elérte volna mindazt amit elért Évát lényegesen köze­lebbről érintette Erdős Péter akarnoksága, hiszen társak voltak a magánéletben is. - Nagyon fiatal voltam, ami­kor három formációban is részt vettem a Ki mit tud?-on, ahol rendre kiestem a közép­döntőben - mondja Éva. - Két évvel később azonban már a Neotonban vokáloztam Pál Évával és Fábián Évával. Három évvel később találkoz­tunk Péterrel, és ez számomra és a zenekar számára is meg­határozó idővé vált Erdős Péter akkoriban azt az alternatívát kereste, amely az úgynevezett csöves zene - lásd Piramis - sikerébe éket üthet A Neoton alkal­masnak látszott erre, ám eleinte csak hivatalos szin­ten történt a zenekar át­gyúrása.­­ Nagyon kemény ellenál­lásba ütközött Péter, hiszen jól prosperáló zenekarról volt szó. Pásztor érzékeny volt a slágerekre, Jakab Gyuri pedig az igényes ze­nére, s mi többiek is mind hittünk abban, hogy sike­resek vagyunk. Péter azt mondta, saját stílust kell kialakítanunk, olyat, amely összetéveszthe­tetlen. Sokat nevettünk akkoriban az általa kiadott feladaton: a Neotonnak olyannak kell lennie, hogy olyanok hallgas­sák, akik nem akarnak megszökni otthonról, akik szeretik a család­jukat, a testvérüket Ki­adta a jelszót: A mi koncer­tünkre elhozhatod az anyádat a mi lemezünket megveheted ajándékba az apádnak. Erdős mindent akart. Job­ban mondva mégsem. Nem akart senkit sem lecserélni a zenekarból, sokkal inkább igyekezett azt a lehetőséget megtalálni az emberekben, amelyet fejleszteni módja volt Engem nem látott nagy durra­násnak, meg is kérdezte, mi­kor döntöm el, énekes le­szek-e, vagy beiratkozom a jogi egyetem­re. Elgondol­kodtam rajta, hiszen sok ku­darc ért a szak­mában, aztán kivágtam, éne­kes szeretnék lenni. Erdős Péter pedig nem is­mert pardont. Éva Sik Olgá­hoz került éneket tanulni, ahol nemcsak a technikát ta­nulta meg, hanem biztonsá­got is szerzett Soha nem hitte, hogy értelme van annak, ho­gyan veszi a levegőt egy éne­kes. Olga néni bebizonyította, hogy ez az a támasz, amely tart és felemel, s ha jól csinálja az ember, bármi történhet, megáll a lábán a színpadon. - Megtanította Péter azt is, hogy ha már tudom a techni­kát, el is felejthetem, s törődhetek érzelmeim kifeje­zésével. Olyanná legyek, mondta, aki megérinthető, akit bárki ismerhet. Legyek én a szomszéd lánya, akit látnak vásárlás közben, meg akkor is, amikor a suliba siet A lényege a tanításnak az volt, hogy hét­köznapiak legyünk, olyanok, akik minden családban meg­születhetnek. Erdős Péter megtanította Évát nyilatkozni is. Eleinte leír­ta a várható kérdéseket és fele­leteket, aztán sort kerített arra, hogy elhitesse: egy sztárnyilat­kozat mindig lényegre törő, sohasem ho­­zsannázó, nem fél beval­lani a kudarco­kat sem, sőt. Angolul is kel­lett tanulnia Évának, s na­ponta tornára járnia, hogy mozogni is tudjon a szín­padon. - Sokat sírtam, s sokszor éreztem úgy, feladom, de mégis bírtam, s hittem, hogy jó az, amit tanulok. Hi­ányzik Péter, de amit megta­nított, működik. Most, hogy mégis elbúcsúzunk a kö­zönségtől, s április 24-én a BS-ben a Neoton Família - immár a család gyermekei­vel - koncertet ad, nekem új feladatom lett. Szeretnék egy visszatérést, olyat, ami csak az enyém, arról, amit megtanultam s ami a Neo­ton örökségen alapszik. Erdős Péter a Neoton Fa­mília tündöklése idején többször gondolkodott azon, hogy pár hónapot talán pihenni kellene, de rájött: Magyarországon ez nem lehetséges. A visszatérés egyenlő len­ne az újrakezdéssel, s er­re sem pénz, sem le­hetőség nem adódik. A helyzet azóta vajmi keve­set változott.

Next