Reform, 1998. július-szeptember (11. évfolyam, 27-38. szám)
1998-09-01 / 35. szám
CÍMLAPSZTORI Biofarm a Krisna-völgyben Nem esznek húst, halat és tojást, gyertyával világítanak, de telefonjuk van. Istenről és a szent helyekről nevezték el teheneiket, amelyeknek fejés közben énekelnek. Főznek istenszobraiknak, ökreiket Vikidál Gyula keresztapja patkolta. A látogató félig keleten, félig nyugaton érezheti magát a krisnások biofarmján. Nehéz még könnyű is eljutni a krisnások biofarmjára, Somogyvámosra. A bátor autósnak alacsonyabbnál alacsonyabb rendű utakat kell leküzdenie, másfelől viszont az utak melletti színes táblák már kilométerekről jó útra terelik. Az egyház gyáraktól, várostól, szemétlerakó helyektől és egyéb civilizációs formációktól távol kívánta létrehozni biofarmját. Évekig tartó keresés után bukkant a belső-somogyi völgyre. Az építkezés 1994-ben kezdődött, mára készen áll a templom, a művészstúdió, a pékség, a méhészet, a recepció, a vendégház, a tehenészet, a lakó- és gazdasági épületek és még amit kihagytam. Már a völgy bejáratánál találkozom azzal a kettősséggel, amely aztán a következő órákban is végigkísér: itt minden szakralitás és profanitás, szakszerűség és amatörizmus sajátos ötvözete. Recepció sorompóval, belépőjeggyel, vendégkönyvvel, ahogy kell, ám mindezt egy egzotikus, száriba öltözött hölgy intézi, aki, mint mindenki más a völgyben, üres perceit folyamatos mantrázással tölti ki („Hare Krisna, Hare Krisna, Krisna, Krisna, Hare, Hare, Hare Rama, Hare Rama, Rama, Rama, Hare, Hare”), miután ennek a Krisna-tudatnak lelki megtisztító erőt tulajdonítanak. Pár száz métert autózom még a központig, ahol kijelölt kalauzom, dr. Tasi Istvánná, avatáskor kapott nevén Vrajésvari vár rám. Beinvitál bennünket a közösségi házba, s ehhez először is cipőtlenítenünk kell magunkat. kei reform FÜGGETLEN POLITIKAI HETILAP