Reform, 1998. július-szeptember (11. évfolyam, 27-38. szám)

1998-07-07 / 27. szám

SPORT Moszkva-parti esték Az 1980-as moszkvai olimpia Baczakó Pé­ter számára az álmok teljesülése volt. Aranyérmes lett, s ezzel egyértelműen be­vonult a sporttörténelembe. Ma 47 éves és a BKV Előre súlyemelő szakosztályának vezetőedzője. - Mennyi volt a verseny­súlya a sikerek idején? - Moszkvában kilencven kilóban arattam a győzel­met. - Csodálatos lehetett a di­adal estéje. - Igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy adott pillanatban, ha valami ka­tarzis éri az embert, szinte lepereg előtte az egész éle­te. Nos, ott a dobogó legte­tején előttem is, mint egy film, úgy elevenedett meg minden a gyerekkoromtól egészen az aranyérem át­adásáig. - Most hány kiló? - Talán öttel vagyok ke­vesebb, mint annak idején, versenyző koromban. Or­vos barátaim mondták azt, hogy sokkal jobb így, mint feleslegesen cipelni a plusz kilókat. - Ha úgy van kedve, most hány kilót tud felemel­ni az, aki fénykorában tor­nákat mozgatott meg egy edzésen? - Ritkán fordul elő, hogy beszállok edzeni, de a száz kiló felemelése most sem jelent gondot. - A családból van-e kö­vetője? - Érdekes módon, nem a fiam az, aki vonzódik a súlyemeléshez, hanem a lá­nyom. - Az imént firtattam a súlyát, és ez elsősorban azért van, mert az elmúlt időben sok olyan volt súly­emelő bajnokkal találkoz­tam, aki vagy rettenete­sen elhízott, vagy pedig - Amikor abbahagyjuk a versenyzést, a rendszeres sportolást, erre kinek-kinek másképp reagál a szerveze­te. Nekem is gyakran szük­ségem volt önuralomra és hosszú hetek koplalására, hogy még emlékeztessek régi önmagamra. - Az izmok azonban meglepő módon elapadtak, mert az a Baczakó Péter olyan volt, mint egy bronz­ba öntött szobor. - Ahhoz, hogy a régi bi­cepszek újra előjöjjenek, nagyon sokat kéne trénin­gezni, de elárulok egy tit­kot: valójában ez már soha­sem történhet meg. Bele kell nyugodni, hogy ami el­múlt, az elmúlt... - Azt mondják az Előré­­ben, hogy megszállottja a szakmájának. - Valóban, csodálatos kö­zegben dolgozhatok, meg­találtam az örömet a tanít­ványaimban. Ráadásul az el­múlt hónapokban jelentős fordulat is történt a szak­osztály életében, mert egy­kori mesterem, a volt szövet­ségi kapitány, Orvos And­rás teljesen új alapokon kezd­te szervezni az utánpótlás­nevelést. Meglepő módon nagy az érdeklődés a sportág iránt. Naponta kopogtat­nak újak nálunk, olyan fia­talok, akik a sportág iránti szeretetből, vagy virtusból kacérkodnak a súlyemeléssel. - Szóval a Baczakó-féle műhely jól működik. - Erről ne én mondjak véleményt, hanem az egye­sület vezetői, vagy olyanok, akiknek van megfelelő rá­látásuk a munkára. Min­denesetre az eredménye­inkre büszkék lehetünk. - Azt is hallottam, hogy igazából az edzőteremben érzi jól magát, s mint álta­lában a megszállottak, a harmadik mondat után azonnal rátér a súlyemelés­re, hiszen ez jelenti az ön számára a központi kérdést. - A sikereimet is azért ér­tem el, mert mindig nagyobb és nagyobb célokat tűztem magam elé, és ezek az eltö­kéltségek, az önmagammal szemben felállított mérce hajtott egyre előrébb és elő­rébb. Az edzőségben ugyan­ezek az elvek dominálnak. - Azelőtt reflektorfény­ben volt. Gyakran írtak ön­ről, egyre-másra szerepelt a televízióban. Most pedig szélárnyékba vonult. - Tudomásul kell venni, hogy a súlyemelés nem a villogó emberek sportága. Ahhoz, hogy valakinek ná­lunk megismerjék a nevét, valami nagyon nagyot kell alkotnia. Egyálta­lán nem érzem úgy magam, hogy el lennék nyomva, vagy háttérbe lennék szorít­va. Mint emlí­tettem, az ered­mények, az új rekordok, a ver­senyzőim el­szántsága, egy­­egy mosoly szá­momra mind­mind boldog­ság, öröm.

Next