Reform, 1998. július-szeptember (11. évfolyam, 27-38. szám)
1998-07-07 / 27. szám
SPORT Moszkva-parti esték Az 1980-as moszkvai olimpia Baczakó Péter számára az álmok teljesülése volt. Aranyérmes lett, s ezzel egyértelműen bevonult a sporttörténelembe. Ma 47 éves és a BKV Előre súlyemelő szakosztályának vezetőedzője. - Mennyi volt a versenysúlya a sikerek idején? - Moszkvában kilencven kilóban arattam a győzelmet. - Csodálatos lehetett a diadal estéje. - Igazuk van azoknak, akik azt állítják, hogy adott pillanatban, ha valami katarzis éri az embert, szinte lepereg előtte az egész élete. Nos, ott a dobogó legtetején előttem is, mint egy film, úgy elevenedett meg minden a gyerekkoromtól egészen az aranyérem átadásáig. - Most hány kiló? - Talán öttel vagyok kevesebb, mint annak idején, versenyző koromban. Orvos barátaim mondták azt, hogy sokkal jobb így, mint feleslegesen cipelni a plusz kilókat. - Ha úgy van kedve, most hány kilót tud felemelni az, aki fénykorában tornákat mozgatott meg egy edzésen? - Ritkán fordul elő, hogy beszállok edzeni, de a száz kiló felemelése most sem jelent gondot. - A családból van-e követője? - Érdekes módon, nem a fiam az, aki vonzódik a súlyemeléshez, hanem a lányom. - Az imént firtattam a súlyát, és ez elsősorban azért van, mert az elmúlt időben sok olyan volt súlyemelő bajnokkal találkoztam, aki vagy rettenetesen elhízott, vagy pedig - Amikor abbahagyjuk a versenyzést, a rendszeres sportolást, erre kinek-kinek másképp reagál a szervezete. Nekem is gyakran szükségem volt önuralomra és hosszú hetek koplalására, hogy még emlékeztessek régi önmagamra. - Az izmok azonban meglepő módon elapadtak, mert az a Baczakó Péter olyan volt, mint egy bronzba öntött szobor. - Ahhoz, hogy a régi bicepszek újra előjöjjenek, nagyon sokat kéne tréningezni, de elárulok egy titkot: valójában ez már sohasem történhet meg. Bele kell nyugodni, hogy ami elmúlt, az elmúlt... - Azt mondják az Előrében, hogy megszállottja a szakmájának. - Valóban, csodálatos közegben dolgozhatok, megtaláltam az örömet a tanítványaimban. Ráadásul az elmúlt hónapokban jelentős fordulat is történt a szakosztály életében, mert egykori mesterem, a volt szövetségi kapitány, Orvos András teljesen új alapokon kezdte szervezni az utánpótlásnevelést. Meglepő módon nagy az érdeklődés a sportág iránt. Naponta kopogtatnak újak nálunk, olyan fiatalok, akik a sportág iránti szeretetből, vagy virtusból kacérkodnak a súlyemeléssel. - Szóval a Baczakó-féle műhely jól működik. - Erről ne én mondjak véleményt, hanem az egyesület vezetői, vagy olyanok, akiknek van megfelelő rálátásuk a munkára. Mindenesetre az eredményeinkre büszkék lehetünk. - Azt is hallottam, hogy igazából az edzőteremben érzi jól magát, s mint általában a megszállottak, a harmadik mondat után azonnal rátér a súlyemelésre, hiszen ez jelenti az ön számára a központi kérdést. - A sikereimet is azért értem el, mert mindig nagyobb és nagyobb célokat tűztem magam elé, és ezek az eltökéltségek, az önmagammal szemben felállított mérce hajtott egyre előrébb és előrébb. Az edzőségben ugyanezek az elvek dominálnak. - Azelőtt reflektorfényben volt. Gyakran írtak önről, egyre-másra szerepelt a televízióban. Most pedig szélárnyékba vonult. - Tudomásul kell venni, hogy a súlyemelés nem a villogó emberek sportága. Ahhoz, hogy valakinek nálunk megismerjék a nevét, valami nagyon nagyot kell alkotnia. Egyáltalán nem érzem úgy magam, hogy el lennék nyomva, vagy háttérbe lennék szorítva. Mint említettem, az eredmények, az új rekordok, a versenyzőim elszántsága, egyegy mosoly számomra mindmind boldogság, öröm.