Reformátusok Lapja, 1981 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1981-12-06 / 49. szám
A debreceni Nagytemplomban december 13-án a Kollégiumi Kántus karácsonyi hangversenyt tart este 6 órakor. Vezényel: Berkesi Sándor, orgonán közreműködik Karasszon Dezső és Sepsy Károly. A XI. kerület Bocskay út 37. TIT Klubban „A honfoglalás előtti magyarok a IX. században” címmel előadást tart dr. Czeglédy Károly egyetemi tanár, a Debreceni Kollégium volt diákjainak és tanárainak budapesti Baráti Körének legközelebbi találkozóján, december 12-én fél négy órakor. A vas zalai egyházmegye november 8-án presbiteri konferenciát tartott Szombathelyen. Fekete Sándor esperes igehirdetése után dr. Szász Gábor egyházmegyei gondnok nyitotta meg a konferenciát, majd Fodor András, a komáromi egyházmegye esperese a Türelmi Rendeletről, dr. Balogh Kálmán zalaegerszegi gondnok, egyházmegyei világi tanácsbíró „A holnap presbitere” címmel tartott előadást. A dunaharaszti gyülekezet szeptemberi szeretetvendégségén Bódás János ny. székesfehérvári lelkipásztor, lelkész-költő versei előadásával szolgált. A műsort a szomszédos gyülekezetekből is sokan hallgatták végig. A gyülekezet tagjai október 18-án meglátogatták a ceglédi egészségügyi gyermekotthont és átadták az öszszegyűjtött befőtt- és lekvár adományokat. Útjük során Kecskeméten részt vettek az istentiszteleten és megtekintettek több református műemléktemplomot. A taksonyi szórványban a hívek új, kalocsai mintás, hímzett úrasztali térítőt készíttettek, amit az újkori úrvacsoraosztáskor vettek használatba. HÍREK A Ráday Kollégium könyvtárának olvasótermében december 8- án, délután 5 órakor kerül sor a Pápai Kollégium jubileumi kiállítása válogatott anyagának ünnepélyes megnyitására. A megnyitó ünnepségre minden érdeklődőt szeretettel vár és hív a rendezőség. A kiállítás december 20-ig, naponta 10—16 óra között tekinthető meg. (Budapest IX., Ráday utca 28.) Köszönetnyilvánítás. Hálás szívvel mondok köszönetet mindazoknak, akik nővéremet, Richter Lajosné Batár Margitot, súlyos betegsége idején látogatták, jelenlétükkel, szavaikkal szenvedését enyhíteni igyekeztek. Külön köszönöm a lelkipásztornak azt a vigasztalást és segítséget, amelyet nővéremnek, majd halála után nekünk, testvéreknek nyújtott. Batár Erzsébet (X): Helyesbítések Hírek a Kárpáton túli református egyházból című cikk (XXV. évf. 47. sz.) 3. bekezdés első szava Nagybégány helyett, Nagybégány a helység neve. Lapunk legutóbbi számának harmadik oldalán: „A Zsinat törvénymódosítása és útmutatása” c. cikk 6. pontja helyesen így hangzik: „A teljes lelkészi képesítésű nők szolgálatra való kirendelése ügyében a Zsinat úgy határoz, hogy az illetékes egyházkerület püspöke rendelje ki e nőtestvéreket — visszavonásig —, beosztott lelkészként gyülekezeti szolgálatra, s amennyiben — esetenkénti mérlegelés alapján — helyénvalónak tartja, nevezze ki helyettes lelkésznek. A budapest-Nagyvárad téri egyházközség templomában (VIII., Üllői út 90.), december 6-án, vasárnap este 6 órakor orgonahangverseny lesz Baróti István, az esztergomi bazilika orgonaművésze szolgálatával. Bach, Wagner és Dupre műveket ad elő. Közreműködik dementis Tamás (ének). Az orgonahangverseny keretében adventi és karácsonyi énekekkel lép fel a ceglédi Sztárai Énekkar, Arany László lelkész-karnagy vezetésével. A hangversenyre a belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel várnak. A bácskiskunsági egyházmegyéből a budapesti teológián tanuló diákok, dr. Vályi Nagy Ervin professzor vezetésével, december 5-én, Ordason csendesnapon vesznek részt. December 6-án, advent második vasárnapján, a kalocsai lelkészkar gyülekezeteiben szolgálnak. A budapesti Pozsonyi úti egyházközség Hálaadás templomában december 6-án, advent második vasárnapján délelőtt 10 órakor és délután 4 órakor a Debreceni Református Kollégium Kántusa énekel, Berkesi Sándor karnagy vezényletével. Mindenkit szeretettel hív és vár a Presbitérium. TORONYÓRÁK javítását, új órák gyártását, szerelését és rendszeres karbantartását garanciával vállaljuk. Érdeklődés esetén további részletes felvilágosítással szolgálunk. Debreceni Finommechanikai Vállalat Debrecen, Ff 152. 4001 Telefon: 52 körzetszám: 17-777 Telex: 72-312 % Ismerjük meg a Bibliát Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! 1. AZ ELVESZETTET MEGKERESEM ... Ezékiel — elhívása pillanatáig — ott sirdogál fogolytársaival a babiloni vizeknél (Zsolt, 137:1). Ott látogatja meg Isten, és teszi prófétájává. Ezékiel tízezredmagával kerül Babilóniába 597-ben. Elhívását 593-ban nyeri,és mintegy húsz éven át prófétái. Könyve beosztása: Elhívása (1—3), Júda bűnei (4—24), népek elleni jövendölések (25—32), vigasztaló próféciák, látomás az új templomról (33—48). Prófétálása első szakaszában zordonán, tűzkemény arcával, gyémántkemény homlokkal hirdeti: a választott nép bűnös és a bűn fizetsége: halál! (3:8—9). Ki kell mondania: Jeruzsálem elpusztul. Ostromgépeket állítanak ellene és faltörő kosokat (5:1—9). A „szent” földről nem áldás árad szét a népek felé, hanem gyalázat. Isten nevét nem dicsőítették, hanem gyalázattá tették, amerre csak jártak. (36:21). A választott nép történelme során semmibe vette Istene törvényeit. Megátalkodottságában bűnösebb, mint a pogányok, azok legalább saját törvényeiket tisztelik, ítéletet tarthat felettük a pogányok szeme láttára. Fel kell számolni a templom sérthetetlenségébe vetett hamis reménységet. Isten ezt parancsolja prófétájának: Ismertesd meg Jeruzsálemmel, hogy milyen utálatosak a dolgai. Ezt mondd: Kánaán földjéről származol; apád emer, anyád hettita. Mikor megszülettél, nem kötötték ki köldökzsinórodat, nem mostak tisztára vízzel, senki sem szánakozott rajtad. Kidobtak a mezőre, mert utáltak. De én elmentem melletted. Azt mondtam: maradj életben! Nagyra nőttél, betakartam testedet, szövetségre léptem veled, feldíszítettelek. De te elbizakodtál szépséged miatt és hírhedt parázna lettél. Még a bérrel se törődtél, még te adtál bért szeretőidnek. Elítéllek hát a házasságtörő asszonyok törvénye szerint. Kiszolgáltatlak a haragnak, felkoncolnak, házaidat felperzselik! (16:1—12.) Isten életet kínált népének, de ő a halált választotta. Hűtlenné lett Urához, idegen népekben bízott, megfertőztette tiszteletét, nem követte az Úr tanítását, erkölcseiben megromlott. El kell hát tűnni mindennek, ami utálatossá lett. Minden elvesz, ami volt. Isten onnan űzi ki népét, ahová kegyelemből ő vitte be. De az ítélet nem végső szava Istennek. A világosság a sötétségben fénylik fel. A bűnben, gőgben, önmaga dicsőítésében az ember, megszólíthatatlan, de a nyomorúságban fellelhető. Jeruzsálem elveszte után Ezékiel is hirdetheti: nem akarom a bűnös halálát, hanem, hogy megtérjen és éljen (33,11). Jeruzsálem elbukott, a templom romhalmaz, a nép fogságban, de Isten új utat készít és ezt üzeni bánatba borult népének: Megengedem, hogy megtérjen Izráel háza! (36,37). Az Űrhöz emelt imádság már előfutára Isten irgalmának. Ezekkel így lesz a vigasztalás prófétája: Én legeltetem nyájamat, kiszabadítom őket mindenünnen, ahová csak szétszóródtak. Én legeltetem juhaimat, keresek nekik pihenőhelyeket. Az elveszettet megkeresem, a sérültet bekötözöm. Egyetlen pásztort rendelek föléjük, hogy legeltesse őket és szövetséget kötök velük (34:11—31). Isten nem tette félre kiválasztó célját, ő a történelem útján olykor váratlan fordulatok közben, de folytatja üdvszerző munkáját. Mikor számadásra hív, minden okunk megvan rá, hogy a szívünk tele legyen szorongással. De ha lemondunk a saját erőben való vak bizalomról, megajándékoz elképzelései látomásával. Jeruzsálem elpusztult, a templom rommá lett. A próféta és népe méltán mondja ki: elszáradtak csaltjaink, oda minden remény! Kiviszi hát Isten prófétáját a halál völgyébe, amelyik elszáradt csontokkal van tele s megkérdezi: Emberfia, életre kelnek-e ezek a csontok? Ő felel: Uram, te tudod! És Isten tudja, prófétálj a csontok felől! Én lelket adok belétek és beborítlak bőrrel. Mondd, jöjj elő Lélek, lehelj ezekbe a megölöttekbe! És a próféta szólt és lélek szállt beléjük és életre keltek. Így tudták meg, hogy Úr az Isten! (37:1—14). Isten kegyelmi ajándéka: örök élet! (Róma 6:23). Mi, akik Krisztus Jézusba keresztelttettünk meg, az ő halálába keresztelttettünk. Eltemettettünk vele a halálba, hogy amiképpen Krisztus feltámadt a halálból az Atya dicsősége által, úgy mi is új életben járjunk, hogy többé ne szolgáljunk a bűnnek (Róma 6:1—6). Az élő Istenhez odaforduló élet: új életté lesz. Ezért jelentheti ki az apa is hazatért fiáról: az én fiam meghalt, de feltámadott, elveszett, de megtaláltatott. (Lk. 15:24). Ahol megjelenik Isten dicsősége, ítél ése megment egyszerre. Az új élet már kegyelmi ajándék. Mikor a világosság szívünkbe ragyog, ez elkötelezés is: „Gyermekem nem csupán azért választottalak, hogy ezáltal itt és az örökkévalóságban biztonságban érezd magad. Munkatársamnak választottalak, hogy szeretettel tegy bizonyságot embertársaid előtt, hogy ők is megértsék jelenlétemet és sötétségükben nekik is felragyogjon a világosság.” Ablonczy Danie! Temetői közlemény A váci református temető rendezés alá kerül. A gondozatlan és lejárt sírokat felszámolják. Kérjük az itt nyugvók hozzátartozóit, hogy akik a használati idő eltelte miatt lejárt sírokat újra kívánják megváltani, erről a szándékukról értesítsék a lelkészi hivatalt. 1982. május 31-ig. Ennek elmulasztása esetén — az idevonatkozó jogszabályok értelmében — a sírhelyek, a rajtuk levő síremlékekkel együtt, a temetőfenntartó tulajdonába mennek át. Levélcím: Református Egyházközség, Vác., Dózsa Gy. u. 54. 2600. Telefon: 11-905. ÚJBÓL MEGJELENT: Kisalakú Énekeskönyv (12X9 cm) Ára: 62.— Ft. Kapható: a Protestáns Könyvesboltban (hétfőn szünnap), Budapest IX., Ráday u. 1. (a 15-ös autóbusz megállójánál). Telefon: 177-789. Megrendelhető: minden lelkészi hivatalban és a Református Sajtóosztályon, Budapest XIV., Abonyi u. 21. Pf.: 5. 1440. • Istentiszteletek rendje december 6-án BUDAPEST Baross tér (XIV., Szabó József utca 16.): 9, fél 11 és 6. — Buda: 10 Komjáthy Aladár, 6 Balogh Sándor. — Budafok: 10 ifj. Simonfi Sándor, 6 Tánczos Zoltán. — Albertfalva: 8 ifj. Simonfi Sándor. — Kelenvölgy: 10 Tánczos Zoltán. — Budahegyvidék (XII., Böszörményi út 28.) : 9 Szél János, 10 dr. Finta István, 6 Szél János. — XII., Csaba utca 3.: fél 11 Köntös László. — Csepel: 8 és 10 dr. Hamar Péter. — Csepel-Királyerdő: 8 és 10 Kisérdi Dezső. — XXI., Daru utca 52.: háromnegyed 9 Kisérdi Dezső. — Csillaghegy: 10 és 5 Deák Zoltán. — Frangepán utca: 10. — Gorkij fasor: 10 Adorján József: 6. — VI., Vörösmarty utca 51.: 10 Tamás Bertalan, negyed 12 Tamás Bertalan (angol nyelvű). — Józsefváros: 9, fél 11 és 6. — VIII., Rákóczi út 57.: 10. — Kálvin tér: 10 dr. Kenéz Ferenc, fél 12 Ablonczy Kálmán, 6 Molnár Miklós. — Kelenföld: 9, fél 11 és 6. — Kispest-Központ: 10 Tóth Péter. — Kispest-Rózsa tér: 7 és 9 Ablonczy Margit, fél 11 Ablonczy Dániel. — Kispest-Wekerle-telep: 9 és 10 Temesváry György. — Klauzál tér (VIIT., Gyulai Pál utca 9.): fél 11 és 6. — Kőbánya: 10 Orgoványi György. — Pongrácz-telep: negyed 11 Páll László.. — Külső-Józsefváros: fél 11 és 5 Vörös Ákos. — Külső-Kelenföld (Ildikó tér) : 10 Kovács Mihály. — XI., Németvölgyi út 138.: fél 11 Szabó Gábor. — Mátyásföld: fél 11. — Cinkota: fél 9. — Árpádföld: fél 10. — Nagytétény: 10 Karsay Ferenc. — Külső- Üllői út: istentiszteletek átmenetileg a Nagyvárad téren. — Nagyvárad tér: 10 Egri Miklós, 6 ifj. Szamosközi István. — IX., Gubacsi út 91.: 9 Parragh Sándor. — Óbuda: 10 Simon Imre (úrv.), 6 Ajtony Artúr. — Pasarét: 8 és 10 dr. Sarkadi Nagy Pál. — Szilassy út (Tündérhegyi otthon): 9 Bazsó Béla. — Pesterzsébet-Klapka tér: 10 Bartha Géza. — Pesterzsébet-Központ: 10 .Takaró Károly. — Pesterzsébet-Szabó-telep: 10 Békefi Lajos. — XX., Torockó utca 20.: 9 Békefi Lajos. — Pesthidegkút: 10. — Nagykovácsi: 5. — Pestimre: 9 Jeney Huba, 10 dr. Mezey Gy. Loránd: 5. — Pestlőrinc-Erzsébet-telep: 10 és 6 Bajusz Árpád. — Pestlőrinc-Ganz-kertváros: 9 és 10 Kádár István Csongor. — Pestlőrinc-Kossuth tér: 9 és 10 György László. — Pestlőrinc-Szemere-telep: 10 és 11 Pándi János. — Pestújhely: 10 Temesváry Béla, fél 7 Hézser Zoltán. — Pozsonyi út: 10 dr. Huszti Kálmán. — Rákoscsaba: fél 9. 10 és fél 6 Oros László. — Rákosfalva: 10 és fél 12 Biró Béla. — Rákoshegy: 10 Lukácsi Gábor. — Rákosliget: 10 és 6. ~r— Rákospalota-Óváros: 10 Simonfi Sándor, 4. — XV., Régi Fóti út 75.: ifj. Boross,. Géza, 5. — Rákospalota- Újváros: 8 és 10. — MÁV-telep (XV., Széchenyi utca 16.) : 9. — Rákosszentmihály-Sashalom: 10 Pánczél Tivadar. — Soroksár: fél 10 dr. Galambos József. — Hirtelen: 11 dr. Galambos József. Szabadság tér: 10 Karsay Dezső,6 Binó Ferenc. — Törökőr: 10 dr. Boross Géza. 6 dr. Boross Gézáné. — X., MÁV-telep: 9. — Újpest-Belsőváros: in Trévész Barnabás (úrv.). 6. — Útipest-tótváros: 8 Révész Bgrni,*')*5R: fél 11 Csősz Lájos. — Zugló: 8 és 0 Körnösy Kálmán. 10 Szemenyei Sándor. — Schwerer Albert ottholt (Május 1. ül 51.): fél 11 Bazsó Béla. DEBRECEN Nagytemplom: 8 Nyíri János. 9 Barakony Gizella, 10 Tankó István, 6 Arató Ferenc. — Kistemplom-Ispotály: 9 dr. Ludász Gyula, 11 Zsíros József, 6 Papp G. Csaba. — Mester utca: 10 Derencsényi István, 5 Derencsényi Istvánná. — Árpád tér: 9 és 4 dr. Szalkay Kázmér. — Homokkert: 10 és 5 Erdei Károly. — Szabadság-telep: 9 Román László, 10 és 5 Barra Zoltán. — Csapókert: 10 és 4 Pető Lajos. — Kerekes-telep: 10 és 5 Nagy József. — Nagyerdő: 9 Karasszon Dezsőné, 10 és 5 dr. Kormos László. — Széchenyi kert: 10 és 5 Szabó Dániel. — Nagy Sándor-telep: 9 és 4 Szűcs Ferenc. — Tégláskerti 9. —Ondód: 2 Tankó István. — Hármashegy: Il’T. Nagy Imre. — Lukaháza: 1 T. Nagy Imre. — Szepes I.: 10 Papp G. Csaba. MISKOLC Alsóváros: 9, 10 és fél 5 Kőris Lajos. — Zsarnai-telep: fél 3 Kőris Lajos. — Avas (imateremben) : 9, fél 11 és 5 Novotny Gyula. — Belváros: 9, 10 és 6 Szabó Sándor. — Csabai kapu (Dankó utca 56.): 9, fél 11 és 4 Kádár Zoltán. — Diósgyőr: 9, 10 és 3 dr. Szönyi György. — Diósgyőr-vasgyár: 9, 10 és 3 Ruszkay Gyula. — Felsőváros: 9 Irlanda Sándorné, háromnegyed 10 és fél 11 Szilágyi László, 4 Irlanda Sándorné. — Görömböly: fél 9, 11 és fél 7 Kovács Imre. — Hejőcsaba: fél 9 Ablonczy Lászlóné, 10 Ablonczy László, 3 Ablonczy Lászlóné. — Martin-telep: 10, negyed 12 és 6 Keresztessy László. — Pereces: 10, 11 és 3 Tóth Sándor. — Szirma: 9, 10 és 3 Szombathy Dénes. — Tapolca: fél 10, 10 és 7 Kovács Imre. — Tetemvár: 9, 10 és 4 dr. Szilágyi István. APRÓHIRDETÉSEK . . - • -------* O smmi, jeligés hirdetéseknél kezelési költség plusz 5 forint. Hasábhirdetés mm 16 forint. Fiatal, gyermektelen házaspár, idős egyedüálló személy, vagy házaspár gondozását vállalná. Budapesten. Jelige: ,,Otthont keresünk”. 34/167, elvált, nem dohányzó, technikus férfi, házasságot kötne kedves, szolid, budapesti hölggyel. Jelige- Bizalom”. Vennék hintaszéket és biedermeyer Íróasztalhoz széket, vagy karosszéket. Telefon: 379-792. 56 éves, hitben élő, református özvegyasszony, házasság céljából megismerkedne élő hitű, tanult férfival, aki magányát feloldaná. Jelige: „Nem jó egyedül”. Palástot, süveget szép kidolgozással készítek. PAPPNÉ GÖNCZY KATALIN kisiparos. 1102 Budapest X., Hölgy u. 32. (Blaha Lujza térről 37-es villamossal 15 perc a Hölgy utcai megállóig) . Söveget, palástot finom anyagból kitűnő munkával készít, javításokat vállal GÖNCZY VIOLA palástkészítő. 4025 Debrecen, Ispotály u. 3. I. lépcső Református papi palástot és föveget készítek elsőrendű kivitelben. FÉNYES ILONA szabómester. 3300 Eger, Egészségház u. il. VII. e. 48. Egyházi létesítmények elektromos felújítását, templomi padok elektromos fűtését soron kívül is vállalom. Megrendelést 1932-re is elfogadok. PONYI JÁNOS villanyszerelő-mester, 3000 Hatvan, Hunyadi tér 2. Rózsák! Fenyők, tuják, díszcserjék, díszfák, orgonák, kardvirágok. Kérje díjmentes, színes nagy árjegyzékünket! Vidéki növénymegrendeléseket postán pontosan szállítunk. SZÁLKAI DÍSZFAISKOLA, 1061 Budapest, Népköztársaság útja 8. Régi, 1947 előtti használtlevelezőlapokat, levélborítékokat, tábori postát és bélyeggyűjteményeket veszek. Különösen érdekelnek az egykori Árva és Szepes megyében feladott levelek. CORNIDES SÁNDOR bélyegkereskedő, 1067 Budapest, Lenin krt. 79. (udvarban). Telefon: 121-589. Bélyeggyüjteményt, régi levelet, képeslapot állandóan vásárol Schiller bélyegszaküzlet. Budapest 1073 Barcsay u. 6. (Lenin krt. 19. sarokház). Telefon: 223-000. REFORMÁTUSOK LAPJA XXV. évf. 49. szám 1981. dec. 6. Országos református hetilap Felelős szerkesztő és kiadó: DR. FINTA ISTVÁN . Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest IX., Calvin tér 8. Telefon: 176-809 Levélcím: 1395 Budapest 62. Pf. 424 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! Előfizetési díj: fél évre 90.— Ft. Külföldre 100.- Ft Előfizetés és templomi terjesztés a kiadóhivatal útján Utcán árusítja a Magyar Posta Csekksz.?509—47826 INDEX: 25 7*4 HU ISSN 0482 — 086X 81.2912 Athenaeum Nyomda, Budapest Rotációs magasnyomás Felelős vezető: Soproni Béla vezérigazgató