Reformátusok Lapja, 1981 (25. évfolyam, 1-52. szám)
1981-07-26 / 30. szám
Körkép AKI KRISZTUSRÓL SZÓL, szépen szól: „Köszönöm Krisztus küldetését és önfeláldozó példáját, mert ő volt az első ember, aki világviszonylatban és hosszú távra hatóan próbálta az embereket megTANÍTANI arra, hogy szeressék egymást. Kár, hogy ehhez a kísérlethez közel kétezer év sem volt elegendő. Márpedig a SZERETET a leghatalmasabb erő a világon ...” — így ír Teőke Géza „Vita est” című írásában az Új Forrás 1981. júniusi számában. Az írás nemcsak azért érdekes és meggyőző erejű, mert a keresztyén életfelfogással is foglalkozik, hanem mert éppen a keresztyénséghez is eljut. Lenyűgözően széles látókör jellemzi, hiszen magában a címben, is olyan szójátékot rejt el: „Vita est” — „vitaest.” Nem az olvasóval, hanem magával vitatkozik, de ez a vita arra szolgál, hogy a gondolattársítások legszélesebb skáláján tudja elmondani az életnek azokat a titkait, amelyeket nem mindenki tud kifejezni, de mindenki átérez. Az írásban, ami „nagypénteki ima”, összefoglalja az életet, hivatkozik gyermekkori tanárától Einsteinig mindazokra, akik valaha is befolyásolták gondolkodásmódját. És ez benne a lényeges, hogy eljut időben és térben az embertől az emberig, és imádságban a gondolkodó embertől az emberré vált Istenig, Krisztushoz. G.B. HAZAFISÁG, MAGYARSÁGTUDAT, VALLÁSOSSÁG. A Hazafias Népfront ez év tavaszán tartott VII. kongresszusán különösen is hangsúlyt kapott a mai hazafiság, hazaszeretet, magyarságtudat értelmezésének szükségessége. Azóta sok cikk, tanulmány foglalkozott már ezzel a kérdéskörrel. Vitathatatlan, hogy közöttük a legjelentősebb Pach Zsigmond Pálnak a Társadalmi Szemle 1981 5. számában megjelent elemzése, amely az MSZMP Budapest I. kerületi Bizottságának ülésén elhangzott előadás rövidített szövege. A hazafiság és a magyarságtudat kérdését a szerző két fő pontban elemzi: 1. Ahazafiság viszonya a közösségi tudat más formáihoz; 2. A szocialista hazafiság viszonya más nemzetek, főképp a szomszéd népek hazafiságához. A szerző szerint a hazafiság a gondolatainkban és az érzelmeinkben egyszerre és egyidejűleg jelenlevő közösségi tudat és kollektív érzület, mely tettekké válva építi a nemzeti egységet. A vallásról, mint a közösségi tudat egyik lehetséges motívumáról a következőket írja: „Látnunk és méltányolnunk kell, hogy a vallás erkölcsi értékeket, értéknormákat közvetít — a maga fogalomhasználata szerint — Isten és a hivők között, más szóval: a társadalom és az egyes ember között; vagyis erkölcsi szabályokat ír elő az ember életvitelére, az egyénnek embertársai iránti magatartására. Így aztán az emberi-erkölcsi normákat megtartó vallásos hívő közelebb kerülhet, közelebb állhat hozzánk, marxistákhoz, mint az az ateista, aki közömbös embertársai iránt, érdektelen a társadalom ügyei iránt. Látnunk és respektálnunk kell tehát a vallást, mint egyik lehetséges ellensúlyát annak, hogy az ember természetes individualizmusa sivár énközpontúsággá, rideg önzéssé, a közösségtől való elidegenedéssé fajuljon. A dolog másik oldala pedig természetesen: látniuk és tanúsítaniuk kell az egyházaknak, az egyházi személyiségeknek, az egyházi közösségek képviselőinek is, hogy a mai Magyarországon a szocializmus építésében való tevékeny részvétel összeegyeztethető a vallásossággal. Ha ez a belátás kölcsönös, akkor valóban egymásra találhat és egymásra talál marxista és istenhívő a szocialista Magyarország nemzeti közösségében”. Egyetértve a szerző gondolataival, szükségesnek tartjuk mi is hangsúlyozni azt, ahova végső következtetésként eljut: a hazafiság, a nemzettudat, a magyarságtudat csak az embertudattal (vélekedhet-e másként hivő keresztyén?), a humanizmussal és a nemzetköziséggel együtt lehet érvényes és értékes. Ehhez azonban alapvetően a még biztosabb érzelmi és értelmi alapokon nyugvó nemzettudat továbbfejlődésére van szükség. Mert, miként Kölcsey írja a közelmúltban újólag kiadott Parainesis-ében: „Kinek szívében a haza nem él, az száműzöttnek tekintheti magát mindenhol, s lelkében üresség van, mit semmi tárgy, semmi érzet be nem tölt.” K. A. P. HÁROM FELELET EGY VÁLASZ. Vajon „Áru-e a kultúra?” — veti fel a cikkcsoportosítás címében a Kritika júniusi száma. A három válaszadó: Csibra István, Hernádi Gyula és Hermann István meglehetősen kategorikus és egymást szinte kizáró feleleteket ad röviden. Az első: „IS”, a második: „IGEN”, a harmadik: „NEM”. Megmagyarázza azonban a cikkek tartalma, hogy miért nem zárják ki ma hazánkban, nálunk, a mai kulturális életben egymást ezek a válaszok. Az „IS" válasz úgy közelíti meg a kérdést, hogy mind közgazdaságilag, mind a művészi teljesítmény értékelésének szempontjait figyelembe véve, feltételez a kettő között olyan kölcsönhatást, mely kiegyenlíti egymást. Azt állapítja meg: „Gazdaságilag az ország most valóban nehéz helyzetben van (de korántsem reménytelen ez a helyzet, többek közt épp kultúránknak köszönhetően!)”. Az ,,IGEN” válasz erre a gondolatmenetre épült: a kultúrát meg kell termelni, mint szellemi értéket, de közkinccsé kell tenni, mint árut. A kategorikus „NEM” erkölcsi megfontolásokon alapszák és Hermann István véleménye szerint egyetlen lehetőség van a kultúra közkinccsé tételére, ti. hogy „a szocialista rendszer a kulturális termékek átlagárait a néptömegek számára elérhető módon állapítja meg”. Ami a három feleletben közös, véleményünk szerint így fogalmazódik meg: anyagi és szellemi kultúra közegében élünk, kölcsönhatásaik elválaszthatatlanok. És a mi negyedik válaszunk arra is utal: közös cél minden ember fizikai és szellemi gazdagítása, s ez valójában a református élet célja is: Isten kezétől formált öntudatos emberré lenni. Aki ismeri a világot és önmagát. —a —a A FORMA ADJA A DOLGOK TARTALMÁT (forma dat esse rei) — ahogy évszázadok óta mondták a régiek. Ezért most a formáról beszélek, amellyel a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetősége egy cikkgyűjteménnyel kereste fel lapunkat. Gondolom, az ország majd minden szerkesztőségébe megérkeztek azok az írások, amelyek magukba foglalják az alkohollal (és más toxikomániákkal) foglalkozó jelentősebb sajtóközleményeket 1981. január elsejétől március harmincegyedikéig. Az egyes cikkek tartalmára és ismertetésére még visszatérhetünk. Most elsődlegesen azt a felelősséget és humanizmust akarjuk előtérbe állítani, amellyel a Vöröskereszt ezzel a kérdéssel foglalkozik. Az idézett sajtóközlemények a megjelenés sorrendjét idézve a ,,Magyar Papír”-tól a „Petőfi Népé’ -ig terjednek, de a Magyar Nemzettől a Népszaváig magukba foglalják az illető közlemények, írások jellegét. Természetesen közöttük van a Reformátusok Lapja is. S a Vöröskereszt munkájában ez a szempont nagyon fontos és támogatandó, a mi lapunk számára az együttműködés lehetőségét és formáit is kiterjesztő ügy. De egész társadalmunk ügye, példa arra, hogyan törődhetünk egymással, és elkötelezés arra, hogyan kell törődnünk egymással. —ab— is. A mai ember, ha földi járművet emlegetnek előtte, azonnal az autóra gondol. Itthon is kezdjük sokallni számukat. Egyre nehezebb a parkírozás és mind szőkébb utaink áteresztő képessége, tehát nálunk is kezdődnek a forgalmi dugók. Mi lehet akkor Amerikában, az autók hazájában? Mert abszolút számban és a lakossághoz viszonyítva is a legtöbb autót az Egyesült Államokban találhatjuk. Az elmúlt öt évben, amióta kint jártunk, csak szaporodott a számuk. De míg azelőtt minden egyes kocsi lenyűgöző kinézésű és nagyságú volt, most egyre több kisebb kocsival találkoztunk. Leghamarabb a nálunk is ismert Volkswagen- Golfok tűntek fel, de kiderült, hogy számuk aránylag elenyésző, mert a kis kocsik legtöbbje japán gyártmányú. Nem állok jól érte, de mintha azt mondták volna, hogy minden ötödik kocsi kevés benzint fogyasztó japán gyártmányú. De nemcsak a kevesebb benzinfogyasztás jött divatba, hanem megnőtt a forgalma azoknak a töltőállomásoknak is, ahol pár centtel olcsóbban adják az üzemanyagot. A tulajdonosok érdemesnek tartják 10—15 mérföldet is megtenni azért, hogy olcsóbban szerezzenek 20—30 liter benzint. Már eddigi útjainkon is tapasztaltuk, de most teljesen nyivánvalóvá vált, hogy minden turista vagy látogató ki van szolgáltatva az autónak. Csak a városok, községek központjában található gyalogos járda és a lakhelytől még a legközelebbi vásárlóközpontba is 20—30 percig kell autókázni, hogy a legszükségesebbeket megvásárolja az ember. Nem lehet kérni, hogy ide vagy oda menjünk ma vagy holnap, mert a napi programok nem kis mértékben függenek attól, hogy egy út alatt mi mindent lehet látni, illetve meglátogatni. Ha nem illik bele a vendéglátók programjába a látogatók" kívánsága, a háziak nem követnek el udvariatlanságot, ha más napra teszik át annak teljesítését. Autó nélkül sem élni, sem közlekedni nem, lehet az Egyesült Államokban. Mi is mindig és mindenhol ott voltunk csak, ahova vittek. Persze ez magyar viszonylatban úgy tűnik fel, mintha nem lennének elég szívélyesek. De egy-két példa talán rávilágít a magatartás mélyén húzódó okokra. A New York-i Kennedy repülőtérre való érkezésünk a helyi zivatar miatt késett egy órát. A minket váró Hamza Bandi barátunk elmondotta, hogy késésünk egyenesen jól jött, mert rettentő záporban tette meg az utat Manville-től a repülőtérig (ez a távolság kb. annyi, mint Kiskunfélegyházától a Ferihegyi repülőtér). Nos, ezt az utat nedves, tócsákkal teli országúton kellett megtennünk, míg végre beértünk a községünkbe, ahol leállított egy rendőrautó, azzal, hogy a megduzzadt patak átfolyik a híd tetején, s ahhoz, hogy a túlsó oldalon vezető utcáig érjünk, újabb 30 mérföldet kellett megtennünk. És máris otthon voltunk. Néhány órával később, de ez ott mindenki számára érthető és természetes. A másik példát Washingtonból hozom fel, ahol mindkét napon orvosi vizsgálatban részesültem. Emiatt Harsányi Andris barátoméknak New Jersey-ből le kellett autózniuk a fővárosba, mert az ott levők munkába járván, csak kora reggel tudtak volna bevinni és munka végeztével hazahozni. Harsányiék orvosnő menye a környék egyik zöldövezetében lakik, gyönyörű helyen és hatalmas házban, de az út pontos ismeretének hiányában a megadott időpont előtt másfél órával neki kellett indulnunk, persze nekem éhgyomorral. És ha mér bent voltunk a városban, nem volt érdemes visszatérnünk pihenés végett a házhoz, hanem késő délutánig bent autóztunk Washingtonban. Csak azért, mert az útvonalunkhoz közel esett, bementünk megnézni az űrhajók múzeumát. Lett volna persze más néznivaló is, de újabb órákba és parkolóhelyek keresésébe került volna, tehát inkább elhagytuk azokat. Washingtonból hazajövet az öthat órai utazást egyszer szakítottuk meg, egy útmenti falatozóban ebédelve meg. Be akartunk menni pl. New York ba, de autóbuszon kellett volna mennünk, mert ha nem találunk parkolóhelyet, addig kell a környéken keringeni, amíg ki nem jövünk egy múzeumból vagy áruházból, hogy ismét felvegyenek a kocsiba. Nővéreméinél Rancho Bernardoban elektromos autóval közlekednek. Aránylag közel vannak a bevásárlóhelyek, bankok, a postahivatal, a klubjuknak az uszodája. A rövid utakat meg lehet tenni így is és mivel nem rohanós természetűek, egyenesen megnyugtatja őket, hogy 20 km-nél nagyobb sebességgel nem járnak. A rendes autók tisztelik ezeket a helyi járműveket és sógorom is mindig előnyt adott nekik, ha mégis beültünk a 350 lóerős Oldsmobiljukba. Érdekes élményünk volt San Diegoba érkezésünk után. Eddig ugyanis 40 mérföldről be kellett jönni a repülőtérhez, hogy sógororpék hazaszállítsanak. Most előzetes megbeszélés alapján az információnál érdeklődtem a megfelelő Limousine vállalat után és azonnal jelentkezett egy, egyenruhás férfi, hogy ő visz kocsiján bennünket, később kiderült, másik három repülőutast is,poggyászunkkal együtt a ház bejáratáig. Mikor onnan indultunk, reggel öt órakor csengetett ugyanaz a sofőr és a repülőtéren pontosan eligazított, hogy hová menjünk. Az autó elengedhetetlen a közlekedéshez, de egyetlen amerikai sem boldogtalan, ha nem kell hajtania. Nos, mi ezt figyelembe vettük, s ez határolta be közlekedésünket. Finta István A „másik" Amerikában A Csehi-testvéregyház jubileuma Ebben az évben ünnepségsorozaton emlékezik meg a Cseh-testvéregyház arról, hogy II. József császár 1781-ben, Türelmi Rendeletében megengedte Csehországban a szabad vallásgyakorlatot. A fehérhegyi csatában 1620-ban elszenvedett vereség nemcsak Csehország politikai függetlenségét, hanem a protestánsok vallásszabadságát is elvette. A Habsburg katolikus uralom a protestánsokat katolikus hitre kényszerítette, kiüldözte vagy megsemmisítette. A menekültek külföldön, így Magyarországon is megtartották hitüket, nemzeti hovatartozásukat és tehetségük szerint segítették otthon maradt hittestvéreiket. A honmaradtak látszólag katolikusok lettek, csak a szívük mélyén őrizték az evangéliumi hitet és örökítették át gyermekeiknek százhatvanegy éven keresztül. A Cseh testvér Egyház az idén több helyen rendez emlékünnepet. Felváltva hívják meg a külföldi egyházak küldöttségeit is. A morvaországi Ratiborban 1981. június 27—28-án tartott ünnepségen egyházunkat dr. Csohány János debreceni teológiai professzor képviselte. Az ünnepség és konferencia dr. J. A. Pellar königgrätzi lelkész elnökletével folyt le. 28-án, vasárnap délelőtt dr. Miroslav Hájek egyházelnök prédikált. Előadást dr. Josef Smolik, a prágai Comenius Fakultás dékánja, dr. Amadeo Molnár, ugyanezen fakultás professzora és dr. Jaroslav B. Stanek esperes tartott. Az igehirdető éppúgy, mint az előadók hangsúlyozták a Türelmi Rendelet jelentőségét és azt a segítséget, amit akkor a magyar reformátusság nyújtott azzal, hogy magyar lelkészeket küldött a cseh és a morva gyülekezetek megszervezésére. A kb. 74 magyar református lelkész a nyelvi és egyéb nehézségek ellenére felbecsülhetetlen szolgálatot végzett a cseh protestáns egyházak újjáélesztése terén. E lelkészek közül kerültek ki az első püspökök. Lefordították a magyar kegyességi iratok gyöngyszemeit cseh nyelvre és újakat is írtak. A csehországi misszióba ment magyar református lelkészeknek számos utóda él ma is ott. Molnár professzoron kívül jelen volt dr. Jan Pokorny brünni lelkész, akinek nagyanyja Tardy-lány volt, annak a Tardy Mózesnek a leszármazottja, aki Libiceben kezdte szolgálatát közel 200 évvel ezelőtt. Dr. Csohány János egyházunk üdvözletének tolmácsolását követően elmondta, hogy az evangéliumi hit terjesztése terén a magyarság előbb kapott segítséget a csehektől, mint ahogy ő adott volna, hiszen a huszitizmus tanai Magyarországon is elterjedtek. Két magyar huszita lelkész elkészítette a teljes Szentírás magyar fordítását. Ez volt az első magyar nyelvű bibliafordítás. Sajnálatos, hogy elveszett és csak töredékei ismeretesek. Végül arról szólt, hogy a Luther Márton által megindított reformáció a magyarság körében a ferences szerzetesek közvetítésével terjedt el és azért volt olyan sajátos, mert átmentette a huszita-ferences teológia számos elemét. (Debrecen) Dr. Csohány János A Ráday Kollégium újjáépítésére lapunk útján küldött adományok: Bács-Kiskunsági Egyházmegye pénztárán át: Vastag Gergely g. (Kalocsa) 1000, Mikesi Károly lp. (Baja) 500, Bagi László lp. (Tass) 1000, dr. Nagy Tibor esp. (Kecskemét) 1000, Tóth K. István lp. (Kecskemét) 500, Kiskunhalasi Egyház 15 900. Helvéciai Egyház 3000. Kecskeméti Egyház 16 320. Kecskemét-Ménteleki Egyház 1000. összesen 40 220 forint. Létavértes-Árpád téri Egyház 3000. Csurgó-Alsoki Egyház 2000. I. részlet. Gazdag Istvánné (Bánréve) 300. Pátkai gyülekezet tagjai 1530. Kokadi Egyház 2000. ez évi, Aporkai Egyház Ráday-vasárnapi adományai 1000. Simontornyai Egyház 1000. I. részlet. özv. Mauthner Pálné (Bp.Gorkij fasori Egyházból) 100. Olcsvaapáti Egyház 600. 1980. évi, Gemzsei Egyház perselyes adománya 148. Salgótarjáni Egyház 2000. I. részlet. Fekete János lp. (Monor 2.) személyi felajánlása a Ráday Kollégium Baráti Köre tagjaként 1000. Sajókeresztúri Egyház 500. Őcsényi Egyház 2000. 1930. évi. Figler János lp. (Szedres) 200. Kajdacsi Egyház 1500. 1980. évi. Őrbottyáni Egyház 5000, Budapest-Kispest-Wekerletelepi Egyház 1000. 1980. évi. Nyírkércsi Egyház 2500. Csokonyavisonta II. Egyház 1160. 1980. évi részlet. Csokonyavisonta I. Egyházból: Bacza Jolán 250. III. részlet. Tuzséri Egyház 1000. Budapest-Baross téri Egyházból: Papp Gábor lp. emlékére 1000. evangélizációs hét perselypénze 3862.20. gyülekezeti hozzájárulás 2436.80. összesen 7299. 1980. évi utolsó részlet. Izsófalvai Egyház 800. I. részlet. Gyóni Egyház 2000. Budapest-Pestimrei Egyház 1300. 1980. évi utolsó részlet. Mikenézi Egyház 825. Péceli Egyház koszorú megváltásként Döbrössy Lajosné temetése alkalmából 5100. pándi Egyházból: egyháztasok 2000. Somogyi László id. 600. összesen 2600. Budapest-Frangepán utcai Egyház 6000. I. részlet. Budaörsi Egyház 5000. részlet. Siói úti Egyház karácsonyi perselypénze 500. I. részlet. Ádándi Egyház karácsonyi perselypénze 800. Sajószentpéteri Egyház 700. Péceli Egyház 5000. Bátaszéki Egyház tagjai 2500. Tiszakeszi Egyház 500. Lénárt László lp. (Üllő) 2000. Üllői Egyház 5000. Nádasdladányi Egyház 1200. Segesdi Egyház 400. Radostyáni Egyház 500. Sárpilisi Egyházból: gyülekezet 450, lelkész 200, összesen 650. Tiszáninneni Egyházkerület pénztárán át a Tokaji Egyház 500. Lepsényi Egyház 2000, I. részlet. Lovasberényi Egyház 2000. Bicskei Egyház 10 000, Kiss Károly lp. (Bicske) 1000. Sályi Egyház 500. Budapest- Zuglói Egyház 12 000, Debrecen-Kistemplom-Ispotály Egyház 5000. Erdőbényei Egyház 300. Felsődobszai Egyház 500. Budakeszi Egyház 3000. részlet. Alsónyéki Egyház tagjai és lelkésze 2000. Budapest-Csillaghegyi Egyház 3000. II. részlet. Debrecen-Nagytemplom-Keleti Egyház 2500. Okányi Egyházból: evangélizációs perselypénz 630. külön adakozás 1260. összesen 1890. Hódmezővásárhely-Susáni Egyház 2000. Sárkeszi Egyház 360. Nyirturai Egyház presbitériumának évi megajánlása 1000. Hódmezővásárhely- Tabáni Egyház 2500. Bodajki Egyház 1240. Móri Egyház 2500. Barta Géza lp. (Baracska) 800. Baracskai Egyházból: Vadas Ferencné 50. Becsei István 200. Ifj. Varjas Pál 100. egyházközség 850, összesen 1200. Gál Géza lp. (Cegléd) 1000. Budapest-Külső-Kelenföldi Egyházból: Várady Ferenc és családja 1200. Kapitány Gyula 100. összesen 1300 forint. Ercsi Egyházból: Máté Sándor lp. 1000. II. részlet, egyházközség 1000, összesen 2000. Selyebi Egyház 1000. Alsóvadászi Egyház 1000. Budapest-Törökőri Egyház 3000. ez évi I. részlet, Gádorosi Egyház evangélizációs perselypénze és gyülekezeti adományai 1000. Lajoskomáromi Egyház 480, Tinnye-Piliscsabai Társegyház 500. Újlétai Egyház 1300. I. részlet. Orbán Kálmán lp. (Hatvan) 100. Katona Lajos lp. (Torbágy) 1000. Paksi Egyház 1000 forint.