Reformátusok Lapja, 1984 (28. évfolyam, 1-52. szám)

1984-04-29 / 17. szám

6 A költészet bizonyságtétele Jancsó Adrienne Csákvárott Jó tudni, hogy nem vagyunk egyedül. Itt az örömérzést épp oly nehezen tudjuk szóban kife­jezni, mint gondjainkat. Akadnak, akiknek — lát­szólag — ez mégis könnyen megy. Akik kétségek között hányódva is, hitet, vagy hitetlenséget meg­vallva is istenkereső lélekkel, őszintén megnyilat­kozva, művészi értékű versekké formálják születő szavaikat. Akadnak szerencsére olyanok is, akik talentumaikat kamatoztatva, a költőkkel azonos indíttatásból, velük azonos rezdüléssel e költemé­nyek hív tolmácsolóivá lesznek. Az előbbiek közé soroljuk „századunk költői” közül: Csanádi Imrét, Ady Endrét, Áprily Lajost, Reményik Sándort, Juhász Gyulát, Babits Mihályt, József Attilát, Sinka Istvánt, Fodor Andrást, Ne­mes Nagy Ágnest, Dsida Jenőt, Jékely Zoltánt. Az ő bizonyságtételeik közül válogatott, majd tolmá­csolt Jancsó Adrienne, a csákvári református gyü­lekezet meghívására. A népszerű előadóművész az említett gyülekezetben, „A költészet bizonyságté­tele” című előadássorozat 10. részeként szolgált nagy sikerrel. Tehetsége átsugárzott a költeménye­ken, amelyekben önvallomásának egy-egy darab­ját is érezhetjük. Az irodalmi sorozatot szervező Kis Boáz hely­beli lelkipásztor és fia dicséretes népművelői mód­szerének tükre is ez a csákvári kezdeményezés. Tisztában vannak azzal, hogy az ilyen formában is elhangzó igaz szó: „Erőt ad a megfáradottnak és az erőtlen erejét megsokasítja ...” DKJ Reformátusok lak­a Pázmány Péter — írásainak tükrében „Pázmány Péter közelebb áll hozzám, mint bármelyik más pró­zaírónk. Szinte naponta olvasom. Imádságos könyve, hitvitái, haragos prédikációi és országmentő levelei napjaim kedves enyhülete és föl­frissítője.” — Így vallott Kosztolá­nyi a Nyugat hasábjain az ellenre­formáció és egyben a magyar ba­rokk irodalom korai szakaszának legnagyobb alakjáról. Pázmány Péter 1570-ben Nagyvá­radon született, előkelő református középnemesi családból. 12 éves ko­rában mostohaanyja ösztönzésére tért át a római katolikus hitre, ab­ban az időben, amikor a jezsuita rend a Báthoryak uralkodása alatt jelentősen megerősödött Erdélyben. Az ifjú Pázmány először a kolozs­vári jezsuita gimnáziumba iratko­zott be, s 17 esztendős korában a jezsuita rend tagja lett. A pápai bullával jóváhagyott jezsuita rend ekkor már hatalma teljes fényében ragyogott. A protestantizmus visz­szaszorítása­­ egy rendkívüli felké­szültségű, sokoldalúan képzett, har­cos klerikus tábort kívánt, akik kö­zött a legtökéletesebb alárendeltség és a vak engedelm­esség volt a jel­szó. Pázmány református voltából adódóan a magyar nyelv iránti el­kötelezettség mellett a Biblia átla­gon felüli ismeretét vitte magával a jezsuita rendbe. Kolozsvár után Krakkóban és Bécsben tanult. Majd az ellenrefor­máció és a barokk ko­r központjá­ban, Rómában rendszerezte páratla­nul gazdag teológiai, filozófiai és nyelvi ismereteit. Tanulmányai vé­geztével teológiai doktorrá avatták. A Rómában eltöltött időszakot kö­vetően közel tíz éven keresztül az osztrák protestánsok elleni harc lég­körében élt. Grazban tanított, latin nyelvű teológiai, filozófiai és termé­szettudományos témájú könyveket írt, s többek között magyarra fordí­totta Kempis Tamás De imitatione Christi-jét, az aszkétikus életesz­mény, a mindennapi szelíd misztika, a bensőséges áhitat világirodalmi jelentőségű alkotását. A XVII. század elejétől minden­­ erejét a római katolikus egyház el­­lenreformációs céljainak szolgála­tába állította. Hitviták tüzé­ben élt, s alkotott. Vitairatai, prédikációi, térítő munkája révén az ellenrefor­máció magyarországi vezéralakja lett. Rövid időn belül a hazai politi­kai és vallásos élet elsőrangú sze­mélyiségévé vált. Mint esztergomi bíboros érsek hozzálátott a magyar katolikus egyház újjászervezéséhez. Egyetemet alapított, életteret nyit­va a magyar katolikus kultúrának. Főpapként, tudósként, feudális mél­tóságként ott állt a hazai katoliciz­mus minden veszélyeztetett pont­ján. Egyházát féltőn védve és erő­sítve vetette papírra gondolatait, melyeknek elsőrendű célja nem az esztétikai élmény adása, hanem mindig a gyakorlati, mindenki szá­mára érthető útmutatás volt. Pro­testáns ellenfelei nem tudtak ko­moly cáfolatot írni ellene. Nem ver­senyezhettek Pázmány logikai ere­jével, de írásművészetével sem. Pázmány írásai mindig frissek és modernek, nyelvének ereje és bősé­ge századában szinte egyedülálló volt. A közelmúltban látott napvilá­got a Szépirodalmi Könyvkiadó gon­dozásában megjelenő Magyar Re­mekírók sorozat ajándékköteteként egy kitűnő válogatás Pázmány Péter munkáiból. Ez a több mint ezer ol­dalas kötet Pázmány teológiai, szép­írói és fordítói munkásságának leg­javát öleli fel. A vitairatok, imádságok mellett a válogatás tartalmazza Pázmány „Is­teni igazságra vezérlő kalauz”-át, mely a katolikus hitvédelem tételei­nek nagyszabású összefoglalása, művészi értékű kifejtése. Életmű­vének teológiai, irodalmi, esztétikai szempontból legjelentősebb alkotá­sa a több évtizedes igehirdetői gya­korlatának prédikáció-anyaga, mely gazdag élettapasztalatáról, lélektani fogékonyságáról, kimeríthetetlen fantáziájáról, páratlan tudásáról ad bizonyságot. Pázmány a reformáció meggyő­ződése, ellensége volt. Életét és munkásságát azonban ma is szük­ségszerű és hasznos tanulmányoz­nunk, kritikailag értékelnünk. Hi­szen olyan életművet hozott létre, amelynek hatása a jelenben is meg­határozó tényezője az egyháztörté­netnek, valamint a magyar iroda­lom és művelődés történetének. (Szilvásvárad) Kádár Zsolt HÚS­VÉT AZ ERDŐN Húsvéti harangszó helyett fényes hegyek köszöntenek, az eget körülállják, a jószagú tavaszi szelek rázzák, mint harangnyelveket, a vén fák koronáját. Hallod? Orgona zúg az erdőn. Látod? Húsvéti fénybe fürdőn a kopasz ág is éled, fürge csírák egymást lehagyva — fejét kidugta már a nagyja — zöld színt vonnak elébed. Rügyekbe zárt kis levelek, bimbókba zárt virágfejek várnak szabadulásra. A friss szél titkot zúdít széjjel: Lehullt a lakat húsvét éjjel! Örömhírt zúg a Mátra! Mondd el hát, szél, a gyáva nyúlnak, hogy a félelmek mind elmúlnak, ne fuss, ne féltsd az élted! Mondd el a dühös ordasoknak, hogy már hiába acsarkodnak, Győzött a Bárány — érted! Csivitelő verébsereg, fordítsd erre pihés fejed, himnusz zendül, húsvéti! Fürge mókus, állj meg egy szóra, szelíd kis őz, erdő lakója, új hang ez, s régi. Égi! Erdő népe, s te, embererdő, kegyetlen, síró, kárörvendő, szelíd és vad, bátor és gyáva, hallod, mit zeng szerte a Mátra? Feltámadott a Jézus! Vargha Tamásné 1984. április 29. Gondolatok az imádságról „Az imádságnak jó illatú áldozat­nak kell lennie. Megbántjuk és szi­dalommal illetjük Istent, ha a ma­gunk kívánságainak akarjuk alá­rendelni és alávetni, ahelyett, hogy megelégednénk az ő kegyelmével” — írja Kálvin. Amíg imáimban csak én beszélek és Isten hallgat­ja, hogy mit mondok Neki, addig minden megoldatlannak látszik. De az igazi imádság nem monológ, ha­nem dialógus Istennel. Abban a pil­lanatban, amikor megszólít Isten és mi szavát meghalljuk, eltűnik a gond, az aggodalom és az erőt­lenség. Imáink gyengeségének az az oka, hogy rá akarjuk beszélni arra Istent, amit mi akarunk és nem vesszük észre, hogy Isten so­hasem lesz a mi akaratunk rab­szolgája. Az imában nem Istennek, hanem nekem kell megváltoznom. Nem Isten alakul át, hanem nekem kell újra „Isten képére és hason­latosságára” visszaalakulnom. Ha mi akarjuk Istent megváltoztatni és dőre szándékunk mellett makacsul kitartunk, mindig csalódni fogunk. A legtöbbször azt gondoljuk, hogy környek nélkül nem lehet buzgón imádkozni, pedig az imá­nak nem a könnyek, hanem az Is­tenben való megnyugvás derűje az igazi tartozéka. Az imádkozás talál­kozás Istennel. Ez a találkozás min­dig örömet szül. Akkor beszélge­tek Istennel igazán, ha ez az öröm nem hiányzik életemből. A szent dolgokat csak jókedvűen lehet át­élni. Ami szomorú és kínos, az előbb vagy utóbb szentségtelen te­herré válik. Aki nem tud moso­lyogni, imádkozni sem tud. —­GP - OLVASÓM ÍRJÁK ! Tizstelt Szerkesztőség! örömmel olvastam a lap április 8-i számában Lassú Gábor „Gitár a gyülekezetben" című írását. Ma­gam is évek óta foglalkozom ezzel a hangszerrel és jelenkori, gyüleke­zeti használata mellett igyekeztem figyelmet szentelni a húros penge­­tős hangszerek és a református gyü­lekezeti éneklés múltbeli kapcsola­tának. Kötelességből is, hiszen nya­ranta a tahii egyházzenei tanfolya­mokon klasszikus gitárjátékot taní­tok gyülekezeteink fiatal gitárosai­nak. Ezért örömmel láttam, hogy Lassú Gábor írásában elég nagy te­ret kapott a pengetős hangszerek bibliai és reformáció korabeli, egy­házi története, örömömbe azonban egy kis üröm is vegyült, néhány tárgyi tévedés miatt. Balassi Bálint nevéhez ugyan­is nem fűződhet e hangszerek kora­­­ beli használata, legfeljebb közvet­ve, annyiban, hogy sok verse ak­koriban élő, húros pengetős hang­szerekkel kísért dallamok „nótájá­ra" íródott, s ilyen művei gyüleke­zeti énekeskönyvünkben is találha­tók. A pengetős hangszerek hasz­nálata azonban nem az ő hírnevét öregbíti. Ezért a cikk írójának azon állítása, hogy „...a pengetős hang­szercsalád ... korabeli magyar hasz­nálata Balassi Bálint... nevéhez fű­ződik”, nem áll meg. A másik kérdéses pont Bach és a gitár kapcsolata. Lassú Gábor ezt írja: „a gitár... Bach zenéjében is jelentős szerepet kapott”. Igaz, hogy Bach írt gitárdarabokat, azonban mennyiségüket, a bach­ i életműben elfoglalt helyüket illetően nem áll meg, hogy jelentős szerepük lett volna. A nagy barokk mester ezen művei munkássága egészét tekintve periférikus jelentőségűek. Mindkét tárgyi tévedés elkerülhe­tő lett volna, ha Lassú Gábor kis­sé tüzetesebben vizsgálta volna meg azt a forrásul felhasznált cikket, amelynek gondolatmenetét írása el­ső három bekezdésében szinte a tel­jes azonosulásig ható, nagy hűség­gel követte. Zákányi Bálint: „Ének­lés gitárral" című, a Doktorok Kol­légiuma hymnológiai szekciójában 1982-ben elhangzott referátumára gondolok, amelyet a „Református Egyház” (hivatalos folyóiratunk) 1984. februári száma teljes egészé­ben közölt. Sajnálattal láttam, hogy Lassú Gábor a maga cikkében nem utalt Zákányi Bálint említett refe­rátumára, holott a két írás tökéle­tes egybehangzása csak aláhúzta volna mondandója súlyát. (Tolcsva) Tisztelettel: Meggyesi János lelkész A Ráday Kollégium újjáépítésére lapunk útján küldött adományok: Szeg­halmi Egyház 3000, Borsos Péter lp. (Gárdony) 1000, IV. részlet, Sukorói Egy­ház 4000, Debrecen-Széchenyi kerti Egy­ház 500, Pusztafalui Egyház 1000, Oszlári Egyház 500, Pátkai Egyház 500, Pátkay János lp. (Pátka) 500, Kovácshidai Társ­egyház 4000, Barkó Antal lp. (Sellye) 1000, Miskolc-Belvárosi Egyház 2500, Gergelyi­­ugornyai Egyház 1500, Cegléd-Újvárosi Egyház 10 000, Hadházy Sándor (Nyíregy­háza) 1000, Mándoki Egyház 2500, Pol­­gárdi Egyház 3000, Sellyei Egyház evang. perselypénze 1000, sóstófalvai Egyház 150, Horsai Ede­ lp. (Kék) 1000, in. rész­let, Helvécia-Bugaci Egyházból érkezett 3000 forint, adományozói: helvéciai pres­biterek: Antal József, Antal Sándor, An­tal Mihály, Könyves Károly, id. Körös Lajos, ifj. Körös Lajos, Pálfi Károly, Pető Ferenc, Sörös Zsigmond, Gyulai Elek, Agárdi Károly, Csókás László, ifj. Borbás János 100—100 forint; bugaci presbiterek: Kovács Imre, Balogh Pál, Bíró Balázs, D. Kovács Béni, Molnár La­jos, Tóth Imre, Kökény János 100—100 forint; Szénási Ferencné 200, ev. per­selypénz 800 forint. Abaj Egyház 4000, Felsőmocsoládi Egy­ház 1100, Bogyiszlói Egyház evang. per­selypénze 2970, Ferenczy Ernőné (Szek­szárdi 250, Áporkai Egyházból: egyház­­község 1500, Kőhegyi István lp. 500, ösz­­szesen 2000, Tatvajdi Egyházból 6000, IV—V. részlet, Nagykátai Egyházból: egyházközség 1200, Kiss Endre lp. 600, összesen 1800, Baranyai Egyházmegye pénztárán át: Siklósi Egyház 1000, Vejti 100, összesen 1100, Verebi Egyház 800, Budapest-Pestlőrinc-Kossuth téri Egyház 25 000, Baracskai Egyházból: egyházköz­ség 1200, Barta Géza lp. 800, összesen 2000, Pécsi Egyház „pécsi szoba beren­dezésére” 30 000, Budapest-Gorkij fasori gyülekezet tagjai 1190, Etyeki Egyházból: Egyházközség 1000, Knáver Zoltán lp. 400 forint, Barcsi Egyház 1200, Somogyaszalói Egy­ház 360, Budapest-Rákospalota, Újvárosi Egyház 5000, Somogyi Ernő (Öcsöd) 2500, Tornyospálcai Egyház 500, Somogyi Egy­házmegye pénztárán át: Csokonyavison­­ta I. Egyház 1340, Csokonyavisonta II. Egyház 700, összesen 2040, Martonvásári Egyházból: egyházközség 500, Borsos Ist­ván lp. 500, összesen 1000, Gádorosi Egy­ház 500, Alcsúti Egyházból: egyházközség 1000, Katona János lp. 1000, összesen 2000, Vértesdorbozi Egyház 1000, dr. Békési Andor lp. és neje (Ócsa) 2000, Duna­­haraszti Egyházból: evang. perselypénz, gyülekezeti tagok és lp. adománya 4000, Budapest-Pesterzsébeti Központi Egyház 10 000, Nemesdédi Egyház 560, Böhönyei Egyház 650, Sárszentmiklósi Egyházból: egyházközség 800, lp. 200, összesen 1000, Budapest-Csepel-Királyerdői Egyházból: egyházközség 2000, lp. 500, összesen 2500, Novák Józsefné (Bp. xm.,) 500, özv. dr. Eiler Nándorné (Bp. XXI.,) 200, Bácskiskunsági Egyházmegye pénztárán át érkezett 28 500 forint, adományozói: Bérces Lajos lp. Izsák, 500, Aszódi Egy­házból: egyházközség 4000, Dömötör Gá­bor, Kiss Lajos, Szabó István, Bazsó László, Si­mó Gábor, Tamás Bálint, Nya­kó János, Balázs Lajos, Tóth László, K. Tóth Gábor, Bazsó Sándor, Simon Sándor, Bogárdi István, Csire Sándor 100—100 forint; Balázs Gáborné, Szabó Miklós, Barna László, Kovács Bálint, Sivó Ignác 200—200 forint; Szabó Mihály 300, N. N. 500, Kőrösiné (Kiskőrös) 500, Tassi presbiterek 2000, Katymári Egyház­ból perselypénz 146, Garai Egyház 3000, Szeremlei Egyház 6900, Kunszentmiklósi Egyház 8400 forint. Aranyosapáti Egyházból: Révaranyosi Egyház 500, Kopócsapáti Egyház 500, Börzsönyi Sándorné lp. 1000, összesen 2000, Melegh Dániel lp. (Hajdúszoboszló) 1000, Hajdúhadházi gyülekezet 2000, Pa­­rasznyai Egyház 1000, Balogh Ferenc (Bp. XHII) 200 forint.

Next