Reformátusok Lapja, 1984 (28. évfolyam, 1-52. szám)
1984-05-27 / 21. szám
1984. május 27. VíSwurnL boáv V* ' ;• • * 1Q KEDVES GYEREKEK! Tanuljátok meg kívülről a következő verset. Ha már tudjátok, csukjátok be a szemeteket, és így próbáljátok ismét elmondani. Lassan, szépen, szinte imádkozva, Kezeinket összetéve Imádkozunk szépen: Hisz van, aki meghallgatja, Van Isten az égben! Ami csak fáj, ami búsít, Mondjuk azt fel néki, Keservünket, bánatunkat Jó Atyánk megérti! Megvigasztal az imádság, Megtisztul a lelkünk, A jó Isten közelében Szent gyönyörre leltünk. Kezeinket összetéve Imádkozunk szépen: Hisz van, aki meghallgatja, Van Isten az égben! S. Éva ) gyermekeknek . Jézusunk mennybemenetele Az Újszövetség három helyen szól Jézusunk mennybemeneteléről. Márk evangélista ezt írja: „Az Úr azért, minekutána szólott nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára” (16:19). Lukács evangélista így tudósít: „És történt, hogy míg megáldotta tanítványait, tőlük elszakadván, felviteték a mennybe.” Az Apostolok cselekedeteiről írott könyvben pedig (1:9), ezt olvassuk: „Mikor ezeket mondotta, a tanítványok láttára felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől.” Ugyanitt a 11. versben az angyalok ezt mondják: „Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe.” A feltámadt Jézus sokaknak megjelentette Magát. Tamásnak még azt is megengedte, hogy a hitetlenkedő tanítvány a sebekbe illessze kezét. Aztán ezt mondta neki: — Boldogok, akik nem látnak és mégis hisznek! A Feltámadott csodálatos teste előtt nem volt akadály: a zárt ajtón is be tudott lépni a szobába. Egyszer elkövetkezett a búcsúzás pillanata is. A tanítványok Jézussal az Olajfák hegyén voltak. A Feltámadott utasította őket arra, hogy járjanak széjjel a világban és mondják el mindenkinek, amit tanultak Tőle: — Tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevébe! Azt is megígérte Jézus, hogy övéivel lesz minden napon, a világ végezetéig. Megígérte, hogy ha ő eltávozik, elküldi Maga helyett a Szentlelket. Ily módon mindig beszélgethetnek egymással és a tanítványok részesülhetnek a gyógyító és vigasztaló erőkben. Amint szólott hozzájuk, egyszer csak fölemelkedett és fényes felhő takarta el őt a tanítványok szeme elől. A meglepett tanítványokat — amint olvastuk — angyalok biztatták: — Ez a Jézus akképpen jő el, amiképpen láttátok őt felmenni a mennybe! Ezt a csodálatos eseményt minden évben megünnepeljük, áldozócsütörtök ünnepén, tíz nappal pünkösd előtt, negyven nappal húsvét után. Zsenge - PomóV - Aparché Jakab 1:18: „Az ő akarata szült minket az igazságnak Igéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk”. Országjárásom során egyszer különös helyre jutottam. Lángoló nyár volt, napszúrásos meleg, mégis vattakabátot kellett öltenünk, amikor az ajtón beléptünk. A falakon, csöveken, huzalokon tenyérnyi vastagon fehérlett a zúzmara. Leheletünk úgy „pipált”, mintha farkasordító kegyetlen télben jártunk volna. Egy hűtőházban készítettem riportot. A furcsa helyiségben aztán emlékezetes históriát hallottam. Arról szólt a történet, miképpen járt egyszer egy ottvaló ember. Egyszerű rakodó munkásból küzdötte föl magát az illető vezetővé, de mintha „szakmai ártalom” érte volna: megfagyott a szíve — hideg-rideg, komisz ember vált belőle. Hiányzó tekintélyét hangoskodással pótolta, jó szó helyett csak a szitkozódáshoz értett. Gyűltöngyűlt ellene a „népharag”. Beosztottai várták a kedvező alkalmat, amikor „bemegy az ő utcájukba”. No, ez meg is történt egyszer. A vezető bent időzött a zúzmarás pokolban — a mínusz harminc fokos hidegben —, ellenőrizte az INTERFRIGO feliratú, fehér vasúti kocsikba szállítandó, mélyfagyasztott élelmiszereket. Brigádjának tagjai észrevétlen kisurrantak mellőle, egyedül hagyták. Aztán — pokoli ötlet! — rázárták a hármas szigetelésű ajtórendszert. A villanyok égtek és rivaldafényt sugároztak a kegyetlen színjátékhoz. A bosszúállók a kémlelő nyíláson lestek, élvezték főnökük ijedelmét. Mert a goromba ember egykettőre fölfogta, hogy bizony nem véletlen baleset áldozata ő, hanem sötét tervszerűséggel zárták a fagyos világba. Nyomkodja a vészjelző gombokat... Semmi. Kiabál, dörömböl... Semmi. Föllobban benne az életösztön: jaj, csak a váltásig kitartson, addig meg ne fagyjon! Ugrál, mozog, csapkod, lót-fut, hogy kimelegedjék. Pihenőben: tömi magába a vitamint, kalóriát — hisz a Mirelité gyümölcs, tartósított húsféle, csemege vagontételben áll rendelkezésére. De egyre nyugtalanabb, fogy az ereje, lassúbb a mozgása és őrjöngéssé fokozódik indulata, dühössége. Emberei közömbösen, cigarettázva figyelik kintről. Csak hadd puhuljon, ráfér egy kis lecke! De — hol a határ? Mi lesz, ha megfázik, halálos nyavalyát szed össze?! Vagy elkeseredésében valamit tesz magával?! A vezető már sírt, zokogva borult egy ládára. De a leckéztetőket ez nem hatotta meg. Ki tudja, hová, mivé fajul a dolog, ha nem csöng a telefon az ellenőrző fülkében. Remegő gyermekhang érdeklődik: hol van apuka, mi van vele, miért nem ért még haza? Nagyon várja a kisfia, mert még anyu sincs otthon ... A jégbörtön ajtaja kinyílt. S amikor a félig fagyott áldozat kitántorgott, senkit se látott a kijáratnál. Ettől fogva ez a férfi nagyon csöndes lett. Rákapott a jószóra, emberséget tanult és a társai maguk közé fogadták. Már akkor, amikor hallottam ezt az esetet, megképzett bennem e történetnek saját magán túlmutató mondanivalója. Mondhatjuk így: eszmei tartalma, tanulsága. Képiségében ott sűrűsödik sok-sok ember életvitele, sorsa. Miért annyi látás-futás, idegesség, kapkodás?! És az a mérhetetlen falás, töltekezés?! —Hogy ki ne fogyjon az erő! Hogy győzzék tovább, tovább a halálra eljegyzettek fagytáncát, didergés kényszerbokázását. Mikor nyílik már a szabadulás ajtaja? Ki jelent szabadulást? A választ a Jelenések könyvében találjuk (3:7—8): „Ezt mondja a Szent, az Igaz, akinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja: — Tudom a te dolgaidat... Imé, adtam elődbe egy nyitott ajtót, amelyet senki be nem zárhat!...” Barangolásaim során jártam én derűs helyen is: hévíz fűtötte, napsugarak melengette üvegházban. Itt bent lehetett nekivetkőzve is dolgozni. Kapkodás, tombolás nélkül , játékosan. Kint dühöngött a tél, karmos szelek markolták a havat, bent saláta zöldellt, paradicsom piroslott, uborka kunkorodott a gondosan művelt ágyasokban. A kikelet kicsiben, amolyan ,,mini”-tavasz a zimankóban. A hűtőházban a tél. Az üvegházban a nyár. És a fénybe öltözött munkahelyen a vitaminokban gazdag gyümölcs- és zöldségféle. Ha a dermesztően hideg hűtőház az embertelenül elidegenedett világra emlékeztet, — az eklézsia: Isten országa tavaszának képemása, a „primőröket” termő, derűs, életes üvegház ábrájában. Jézus Krisztus az Anyaszentegyházban sakramentumi és szeretetszolgálati közösségben öleli egybe imádkozó és munkálkodó övéit. „Az ő akarata szült minket az igazság Igéje által”. Igen, az igazságnak megtermékenyítő hatása van és ez számunkra az Igében közöltetik. Az élet folyamatának törvényszerű menetrendje: fogamzás, kihordás, szülés, majd növekedés. Így történik lelki tekintetben is. A megváltottak osztályrésze: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség — a Lélek gyümölcstermése (Gál. 5:22). Istenünk jóvoltából „az ő teremtményeinek valami zsengéje lehetünk”. A „zsenge” — ez az ódon zamatú, kedves régi szó — a Szentírásban „aparché”; könynyen megértjük, ha a napjainkban inkább ismert „primőr”-re gondolunk, ami újdonságában mintegy előlege a dús, idejében való termésnek. A Szentlélek munkálkodása révén valami szép, jó, kívánatos kezdődött a keresztyének körében. Ami most még szerény kezdet, csupán „kóstoló”, ez majd egyszer kiteljesedik; az „aparché” — „plérómává” lesz: az ízelítőből — királyi lakoma! Ezt kérjük csengve, amikor így imádkozunk: „Jöjjön el a Te országod!” H. F. I. tKIRM Mikl.\ffi (HEGYI-FÜSTÖS LÁSZLÓ RAJZA) Kis olvasóinkhoz IX. Ábrahámelpakolta hát a tevéket, sátrakat göngyölt össze, alkalmazottai és hűséges szolgái követték őt, hogy elinduljanak az ismeretlen föld felé. — Tudod-e, mit vállalsz? — kérdezték a kíváncsiskodók. — Mondd, tisztában vagy-e azzal, merre van a te ígéreted földje? — így a másik. — Nem vagy te egészen normális — nevetett a harmadik. — Itthagyni szép házadat, a biztonságot nyújtó várost, nyájaid finom legelőjét? Eh, bolond vagy te! — Még nem tudom, mi lesz — mondta Ábrahám —, de egyet tudok: az emberek sokszor hazudnak, Isten azonban mindig igazat, mindig jót mond. — Ki az az istenség, aki ilyet kíván? — kérdezték az emberek. — Az élő egy igaz Isten — felelte Ábrahám. — A ti bálványaitok kézzel csinált élettelen figurák. Inkább éhezem és szomjazom a sivatagban az élő Isten oltalma alatt, mint egy kenyeret egyek veletek. — Elment az esze — fitymálták őt. — Idősödik. Megjátssza magát, azt hiszi, hogy sokkal különb nálunk. Ábrahámék nem törődtek velük. Mindenki boldogan indult az Úr rendelte útra. Mindent maga mögött hagyott Ábrahám, de most nem sajnálta. Tudta, hogy a kiválasztás többet ér minden földi kincsnél, és hogy Isten kegyelme nagyobb és szebb minden kényelemnél és fényűzésnél. Bizony, sok-sok évszázad után Valaki szintén elhagyta dicsőségét, nyugalmát, hogy eljöjjön erre a sáros, bűnös földgolyóra, és engedelmes volt mindvégig, egészen a „keresztfának haláláig”. Halálában van elrejtve a mi életünk, és feltámadásával üdvösséget szerzett nekünk. Ábrahám is engedelmes volt, és ebben az engedelmességében példa évezredekre minden hivőnek. Ifj. Hörömpő Gergely 7 PÜNKÖSD Lángnyelvek (A gyermekek félkörben állnak, kezükben egyegy gyertya. A beszélő magasba emeli gyertyáját, amelyet az előző gyertya lángjával gyújt meg. A végén tizenkét gyertya ég — emlékeztetőül az első pünkösdre). 1. Ez a láng tűzpallos lángja, mely az ember útját állja az Edénkert kapujában. 2. Az Úr szava olyan, mint ő: ígéretes, szívderítő — eljön egyszer a Megmentő! 3. Ez a láng úgy lobog éppen, mint a csipkebokor, szépen, fönt a Herek tetejében. 4. Nem hull a rózsa levele, virul, ha az Úr van vele, „VAGYOK” — így zeng dicső neve! 5. Ez a láng itt — kicsikében — olyan, mint nagyban volt régen a tűzoszlop a vak éjben! 6. Amit Isten törvénnyé tett, amit Mózes kőbe vésett — az őrzi az emberséget! 7. Ez a láng annak testvére, amit igazak vesztére gyújtottak a kemencébe. 8. Ha valaki odakerül, de az Úrral van ott belül, megszabadul sértetlenül! 9. Ez a láng karácsony éjén csillagként tűnt föl az égen — a bölcsek vezéreképpen. 10. Pásztoroknak vigassága, szegényeknek gazdagsága, világ szép Világossága! 11. Tüzek, lángok lobogása, aki nézi, íme, lássa: pünkösd ékes ragyogása! 12. Jövel, Szentlélek Úristen! Szent Igéd ihlessen, intsen, élő egyházat építsen...! Hegyi-Füstös István I/M/M/MMM/M///M/MMMM//MMM/MMMMM/, »MM«/«« Im/mmmm.