Reformátusok Lapja, 1985 (29. évfolyam, 1-52. szám)

1985-12-01 / 48. szám

mM­A A budapest-külső józsefvárosi egy­házközség december 8-án, délután 4 órai kezdettel ünnepli meg templo­mában (Vili, Kőris utca 13.) fenn­állásának­ 50. évfordulóját. A hála­adó istentiszteleten igét hirdet: dr. Tóth Károly püspök. A budahegy­vidéki gyülekezet templomában (XII., Böszörményi út 28.) a december 8-án, vasárnap dél­előtt 10 órakor kezdődő istentisztele­ten vesz búcsút gyülekezeti lelki­­pásztori szolgálataitól dr. Finta Ist­ván nyugdíjba vonulása alkalmából. Komjáthy Aladár esperes és dr. Tóth Emil egyházközségi gondnok mon­danak köszöntést. A pápai gyülekezetben november 27. és december 18. között minden szerdán 5 órakor vendég-igehirdetők tartanak istentiszteletet. Bátky Mik­lós rédei, Nagy Ernő pápa-tapolca­­fői, Németh Gyula balatonkenesei és dr. Márkus Mihály tatai lelki­­pásztorok szolgálnak. • Az óbudai egyházközség decem­ber 8-án, vasárnap délelőtt 10 óra­kor kezdődő ünnepi istentiszteleten emlékezik meg 200 éves templomá­ról. Budapest legrégebben épült re­formátus templomának történetéről dr. Benda Kálmán, a történelem­­tudományok doktora, a Ráday Gyűj­temény igazgatója tart előadást. VERS ÉS DAL A VÁRBAN decemberi előadóestjei: 4-én, szer­dán este 8 órakor Havas Judit lép a közönség elé; 11-én, szerdán este 8 órakor Hegedűs D. Géza, Petőfi Sándor verseiből válogat; 15-én, va­sárnap délután 6 órakor Ferenczy Csongor, Tamás Menyhért művei­ből összeállított műsora tekinthető meg. 18-­án, szerdán este 8 órakor Kodályné Péczely Sarolta estjére kerül sor, ahol Kodály dalműveket ad elő. Zongorán közreműködik: Lantos István. Jegyek kaphatók: a helyszínen: I- Táncsics u. 7., vala­mint a Játék­szín (VI., Lenin krt. 106.) pénztárá­nál 13—19 óra között. Telefon: 120-430. Lelkipásztor-beiktatás. A buda­­pest-kőbányai gyülekezet új lelki­­pásztorát, Papp Vilmos, eddigi ba­­jánsenyei és Kerka-vidéki lelki­­pásztort december 1-én, vasárnap délután 2 órakor kezdődő istentisz­telet keretében iktatja be tisztébe dr. Adorján József esperes. A debreceni teológiai akadémia néhány hallgatója november 3-án Cs. Kiss András lelkigondozó veze­tésével meglátogatta a békésszent­­andrási-szarvasi gyülekezeteket. Ige­hirdetéssel és különböző műsorszá­mokkal szolgáltak a templomi ün­nepélyen és a szeretetvendégségen. Aranyz-menyegző. Lőrinc Elemér kisari presbiter és felesége Nagy Juliánna november 9-én házi isten­­tisztelet keretében adtak hálát Isten megtartó gondviseléséért házasságuk 50. évfordulója alkalmából, nagy családjuk és kiterjedt rokonságuk jelenlétében. A Múzeumi és Műemléki Hónap keretében ,,Adatok a XVI. századi Pápa szellemi életéről” címmel Szabó György lelkész-könyvtáros október 28-án előadást tartott a pápai Jókai Mór Művelődési Köz­pontban. Közlemény Szeretettel értesítjük olvasóinkat, hogy lapunk ez évi utolsó (51—52.) száma összevont, karácsonyi szám lesz. Ennek megfelelően a 16 ol­dalon megjelenő szám 12,— Ft-ba fog kerülni. — Kérjük kedves meg­rendelőinket, hogy mindazok, akik a szokásos, megrendelt példányszá­mon felül igényelnek a karácsonyi számból, postafordultával, legké­sőbb december 10-ig jelezzék azt lapunk Kiadóhivatalának. Telefon: 176-259. Temetői közlemény A székesfehérvári református te­metőben mindazok az újra meg nem váltott sírok, amelyeknek a használati ideje lejárt, újbóli fel­­használásra kerülnek. A síremlé­kekkel 1985. december 31-ig törté­nő előzetes bejelentés után a léte­sítők — haláluk esetén örököseik — rendelkezhetnek. Református Lelkészi Hivatal, Székesfehérvár, Széchenyi u. 16. ...és végül, de nem utolsósorban Macs hűséges ember? Meghökkentő, de tanulságos „val­lomás" hangzott el a közelmúltban a Magyar Rádió egyik ifjúsági mű­sorában (Táskarádió). A riporter­nek arra a kérdésére, hogy „Milyen tapasztalata van általában az em­beri kapcsolatokról?” — hangzottak el az alábbiak (szó­ szerint idéz­zük) : — „Szerintem nincs hűséges ember. Én azt tekintem megcsalás­nak, ha valaki hosszú távon, tuda­tosan, érzelemmel csalja a mási­kat. Ha valaki egy alkalmat nem hagy ki, ez még nem igazán ..., szexuális értelemben persze, dehát akkor nagyon erkölcstelen minden­ki .. . Most tudom, hogy ha ezt az adásban hallják, akkor több házi­asszony, akik soha meg nem csal­ták a férjüket, 25 éves házasság alatt, felháborodik. Biztos, hogy azt mondja, hogy lehet ezt így kije­lenteni?... Nem óhajtok én erről vitatkozni, de van egy érzésem, hogy talán nem is volt alkalmuk, illetve ha úgy őszintén bevallják, akkor utólag sajnálták ezt... Sok­kal szabadabbak vagyunk, sokkal közlékenyebbek vagyunk. Érzelmi­leg nem szabad érintve lenni más­hol . ..” Ezek a szavak, úgy hisszük, nem csak a „háziasszonyokat" háborít­ják fel. Több okból és szempont­ból is felháborodik a kicsit is jó érzésű ember. Elgondolkoztató és megdöbbentő, és egy cseppet sem közömbös az, hogy mindez egy ifjúsági műsor­ban hangzott el. Mit és milyen er­kölcsöt tanít, sugall egy ilyen meg­nyilatkozás? Talán egy életre — de milyen életre?! — ad „útravalót"? Milyen erkölcsi nihilt takar az ilyen vélemény! Erre kell tanítani az if­júságot, és így kell beletaposni* az életét tisztességben leélő emberek lelkébe? Mondhatni: gúnyt űzve a tisztességből! Megdöbbentő aztán az a merész általánosítás is, amellyel oly egyértelműen kijelenti — vitá­nak helyt sem adva — hogy „nincs hűséges ember". A Példabeszédek könyve írója is felteszi, ugyan a kétségbeesett kérdést: „...hű­ em­bert, azt ki találhat?" De kimond­hatjuk-e mi rá, hogy nincs? Persze, hogy több tudomásunk van a hűt­lenekről, a hűtlenségük terhét, sú­lyát hordozó, „az orvos válaszol" rovatokban nyavalygókról. De miért olyan elképzelhetetlen, hogy igenis vannak hűségesek — ugyan ki tud­ja számukat? —, emberi méltósá­gukhoz, embervoltukhoz valóban méltó emberek: férfiak és nők, fér­jek és feleségek, akik életében va­lóság lesz „a hozzá hű leszek, vele megelégszem ..." fogadalom és es­kü. És ezt leértékelni, ráadásul olyan erkölcsi alapállás alapján, amelyet a nyilatkozó képvisel, nem jogos és nem is tisztességes. És végül, de nem utolsósorban . .. Hát ennyire nincs semmi értéke és becsülete a tisztességnek? Hát ilyen alpári hangú megjegyzés, gúnyos mosoly és sajnálkozás illeti csak a „kivételt”? Igenis visszautasítandó ez az olcsó, lekicsinylő, minden er­kölcsi tartást nélkülöző hang! Ma — okkal és joggal — sokat beszélünk az emberiség általános erkölcsi válságáról, benne a házas­ság válságáról. Szemtanúi vagyunk a felelőtlen kapcsolatok miatt tönk­­remenő családi tragédiáknak ... Úgy hisszük, nem az ilyen és ha­sonló fecsegések fognak kisegíteni bennünket a válságból, melyek rá­adásul biztos, hogy sokat ártanak a felelős és valóban építő szándékú fáradozásoknak, törekvéseknek is. Hisszük és valljuk, hogy szebbek és nemesebbek — és még ma is idő­szerűek — a Példabeszédek írójá­nak buzdító szavai: „örvendezz a te ifjúságod feleségének... az ő száját bölcsen nyitja meg és ked­ves tanítás van nyelvén. Vigyáz a házanépe dolgára . .. Felkelnek az ő fiai, és boldognak mondják őt, az ő férje dicséri őt". Tóth Lajos I ANTIKART Az Országos Műemléki Felügyelőség Szakrestaurálási és Szakipari Leányvállalata az ország egész területén templomok, kastélyok, műem­lék épületek külső és belső restaurálásával, konzerválásá­val foglalkozik. Ezen belül ol­tárok, szószékek, orgonák ikonosztázok, magángyűjtemé­nyek, famennyezetek stílus­hű, szakszerű restaurálását végzi. Valamint gipszszob­rász, kőszobrász, díszműlaka­­tos, díszműkovács, asztalos, intő munkák megrendelését várjuk. Budapest, XI., Talpas u. 4. Telefon: 253-667, 253-668. Telex: 6038.­ MEGJELENT BALOG ZOLTÁN: ÁLLJATOK MEG A HITBEN! (Pohárcsere után!) Bizonyságtétel a keresztyén életről Ára: 60,— Ft MURAKÖZY GYULA: KÉSŐ VALLOMÁS (válogatott versek) Ára: 84,— Ft SZENTMIHÁLYINÉ SZABÓ MÁRIA: ÖRÖK TÁRSAK Ára: 120,— Ft DR. BUDAI GERGELY— HERCZEG PÁL: AZ ÚJSZÖVETSÉG TÖRTÉNETE (Bevezetés az Újszövetségbe) Ára: 130.— Ft Kaphatók: a Protestáns Könyvesboltban. Budapest IX., Ráday u. 1. (a 15-ös autóbusz megállójánál). Tele­fon: 177-789. Hétfőn szünnap. Valamint a Debreceni Re­formátus Könyvesboltban. Debrecen, Vörös Hadsereg út­ja 4—6. Nyitva: 9—17 óráig. Telefon: 18­886. Megrendelhetők: minden lel­készi hivatalban és a Refor­mátus Sajtóosztályon, Buda­pest XIV., Abonyi u. 21. Pf. 5. 1440. reformátusok lapja A Magyarországi Református Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: Komlós Attila Kiadja, a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala Szerkesztőség: és Kiadóhivatal: Budapest IX­, Calvin tér 8. Telefon: Szerkesztőség­: 176-809 Kiadóhivatal: 176-259 * Levélcím: Budapest ,2. Pf. 424. 1395 Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala és a Magyar Rosta Index: 25 734 HU ISSN 0482—0811x Felelős vezető: Vágó Sánd­or­né vezérigazgató 85.2315 20-48 — Zrínyi Nyomda Előfizethető a Reformátusok Lapja Kiadóhivatalában, továbbá bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlap­üzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR Buda­pest V., József nádor tér 1. 1900) közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215- 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Templomi terjesztés a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala útján Előfizetési díj: fél évre 150,— Ft, külföldre 200,— Ft Megjelenik hetente. Csekkszámlaszám: 509—47826 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetések díja szavanként 3,50 fo­rint, üzleti hirdetés szavanként 6 fo­rint. Jeligés hirdetéseknél kezelési költ­ség plusz 6 forint. Hasábhirdetés mm 21,40 forint. 30 156, karcsú, humán érdeklődésű, ter­mészetkedvelő, családszerető, az Alföl­dön élő mérnöknő keresi házastársát a kölcsönös szeretet és bizalom alapján. Jelige: „Együtt egymásért”. 32 166, humán érdeklődésű hajadon há­zastársat keres. Jelige: „Matematikus”. 50 168, sötétbarna hajú, csinos, fiatalos, értelmiségi hölgy, káros szenvedélytől mentes, intelligens, független, lakással és kocsival rendelkező, budapesti férjet keres. Jelige: „Ketten az úton tovább”. 51 177, diplomás férfi, házasság céljá­ból megismerkedne kizárólag gyermek­telen, hívő, egyszerű életvitelű, házias nővel, aki hozzáköltözne. Részletes,­­fényképes leveleket „Tiszatáj” jeligére a kiadóba. 65 éves, középmagas nő megismerked­ne családtalan, intelligens, korrekt fér­fival házasság céljából. Jelige: „Jo­gász özvegye”. Idős személyt, vagy személyeket buda­pesti lakásért, vagy Budapest környéki házért gondoznék. Eltartás is érdekel. Jelige: „Pedagógusnő”. Tanítást vállal 30 éves gyakorlattal nyugdíjas nő, lakásán, matematikából vagy bármely más tárgyból (nyelvek kivételével), illetve dyslexiás (olvasás­helyesírási zavar) korrekciót is, általá­nos vagy középiskolás szinten. Cím: Budapest IX., Mester u. 57. IV. em 12. Francia, német nyelvoktatást vállalok. Telefon az esti órákban: 654-904. Kopjafák készítését iparművészi szin­ten, valamint felállítását vállalom, egyé­ni elképzelések alapján is. Prospektust, fényképet küldök az ország bármely pontjára. Levélcím: Jónás László. Bu­dapest, Nimród u. 10. 1183. Bösendorfer hangversenyzongora kitű­nő állapotban, frissen hangolva eladó. Jelige: „Olcsón”. „Elfújta a szélt, c. könyv eladó, kiváló állapotban. Telefon: Hajdú: 402-687. 200 négyszögöles, közművesített telken építkezéshez társat keresek. Gödöllő, Fácán sor 21. Különbejáratú, bútorozott szoba, kony­ha és fürdőszoba használattal, idős há­zaspárnak vagy magányos személynek olcsón kiadó. Ugyanott bérelni lehet kertet, ahol állattartásra is lehetőség van. Józan életű, leinformálható sze­mély részére. Cím: O. Nagy Béláné, Gomba, Bajcsy-Zs. út 18. Telekáron eladó beköltözhető három­szobás, nagykertes családi ház Debre­cenben. Érdeklődni lehet: Dr. Fentős, Debrecen, Kossuth u. 9. I. em. 5. 4024. Debrecenben, a Nagyerdei templom melletti 2 szobás, 54 négyzetméteres, II. emeleti, erkélyes, összkomfortos, tele­fonos öröklakásunkat önálló debreceni kertes házra cserélnénk. Válaszokat „Mikszáth utca” jeligére a kiadóba ké­rünk. Egyedi díszműkovácsolás: csillárok, fa­likarok, kandallórács, tűzszerszám, lép­cső- és erkélykorlát, kemenceajtó, díszes kapupánt, kilincsek. Gerencsér László díszműkovács, Kecskemét, Békéscsabai út. Telefon este: (76) 26-277. Gyűjteményem részére régi pénzeket, kitüntetéseket, plaketteket, keresztelőér­méket veszek. Érte megyek. Jelige: „Kitüntetések”, vagy telefon: 138-360. POLGÁR JUCI (USA) keresi ENDRŐDI DEZSŐ budapesti lakost, aki 1948-ban a csornai pingpong-csapattal volt Sárvá­ron. Katonaéveit (1940) Székesfehérvár- Sóstó-Börgöndön töltötte. Értesítést a kiadóba kér. Propoliszos, méhpempős, virágporos méz, tiszta akácméz, propolisztinktúra, ekcémára, érrendszeri, gyulladásos, reu­­matikus, szív, gyomor, légúti bántal­­makra és egyéb betegségekre kiváló. KERMI által vizsgált, megbízható. Vizs­gálati eredmény száma: 244/83. Kapha­tó: POLGÁR LÁSZLÓ méhésznél. Bu­dapest XII., Márvány u. 29. IV. 8. Tele­fon: 359-267. Vidékre postai utánvéttel, tájékoztatóval küldök. Palástot, süveget szép kidolgozással ké­szítek. PAPPNÉ GÖNCZY KATALIN palástkészítő, 1102 Budapest X., Hölgy u. 32. (Blaha Lujza térről 37-es villa­mossal 15 perc a Hölgy utcai megál­lóig.) ________ Toronyóra villamosítás kvarcvezérléssel. Harangvillamosítás: 5 év garancia! Vil­lamosított harangok javítása 3 napon belül. KONKOLY JÓZSEF, Budapest 1102., Állomás u. 21. ______ 1945 előtti könyveket veszek. Tel.: 408- 016, 870-687. __________________________ Rövid határidővel vállalunk villany, víz­vezeték és épületszakipari munkákat, valamint 1,6 tonnás gépkocsikkal fuva­rozást és anyagbeszerzést az ország egész területén. Levélcím: Hermán Pé­ter, Budapest, 1373. Postafiók 519. Tele­fon: 113-954. • Istentiszteletek rendje december 1-én BUDAPEST DEBRECEN Baross tér (XIV., Szabó József utca 16.): 9, fél 11 és 6. — Buda: 10 és 6. — Budafok: 10 és 6. — Albertfalva: 8. — Kelenvölgy: 10. — Budahegy­vidék (XII., Böszörményi út 28.): 9, 10, 6. — XII., Csaba utca 3.: fél 11 Ujlaky Tibor. — Csepel: 10 dr. Hamar Péter. — Csepel-Király erdő (XXI., Martinász utca 11.): 8, 9 és 10 Kisérdi Dezső. — Csillaghegy: 10 Deák Zoltán. — Fran­­gepán utca: 10. — Gorkij fasor: 10 és 6. — VI., Vörösmarty utca 51.: 10 Ta­más Bertalan, negyed 12 (angol nyelvű) Tamás Bertalan. — Józsefváros: 9, fél 11 és 6. — VIII., Rákóczi út 57.: 10. — Kálvin tér: 10 Molnár Miklós, fél 12 Hantos Jenő, 6 dr. Füzesi Zoltán. — Kelenföld: 9, fél 11 és 6. — dr. Füzesi Zoltán, 6 Hantos Jenő. — Kelenföld: 9, fél 11 és 6. — — Kispest-Központ: 10 Tóth Péter. — Kispest-Rózsa tér: 7 és fél 11 Ablonczy Kálmán. — Kispest-Wekerletelep: 9 és 10 Balogh Lajos. — Klauzál tér (VIII., Gyulai Pál utca 9.) : fél 11 és 6. — Kőbánya: 10 és 2 (lelkészbeiktatás). — Pongrácz telep: negyed 11. — Külső- Józsefváros: fél 11 Vörös Ákos. — Kül­­ső-Kelenföld (XI., Ildikó tér): 9, 10 Oláh Béla. — XI., Németvölgyi út 138.: fél 11 Kéri Sándor. — Mátyásföld: fél 11. — Cinkota: fél 9. — Árpádföld: fél 10. — Nagytétény: 10 Karsay Ferenc. — Kül­ső-Üllői út: istentiszteletek átmenetileg a Nagyvárad téren. — Nagyvárad tér: 10 és 6. — IX., Gubacsi út 91.: 9. — Óbuda: 10 Simon Imre. — Pasarét: 8 és 10 dr. Sarkadi Nagy Pál. — II., Cim­balom utca 22—24.: fél 11. — Szilassy út (Tündérhegyi otthon) : 9 Bazsó Béla. — Pesterzsébet-Klapka tér: 10 Bar­tha Géza. — Pesterzsébet-Központ: 10 Takaró Tamás. — Pesterzsé­­bet-Szabótelep: 10 Békefi Lajos. — XX., Torockó utca 20.: fél 9 Bé­kefi Lajos. — Pesthidegkút: 10. — Nagy­kovácsi: 5. — Pestimre: 10 és 2 Orbán Kálmán. — Pestlőrinc-Erzsébettelep: 10 és 6 Bajusz Árpád. — Pestlőrinc-Ganz­­kertváros: 9 és 10 Németh Pál. — Pest­­lőrinc-Kossuth tér: 9 és 10 György László. — Pestlőrinc-Szemeretelep: 10 Pándi János. — Pestújhely: 10 Hézser Zoltán. — Pozsonyi út: 10 dr. Huszti Kálmán. — Rákoscsaba: 9, 10 és fél 6 Oros László. — Rákosfalva: 10 Bíró Béla. — Rákoshegy: 10 Lukácsi Gábor. — Rákosliget: 10 és 6 Szom­­bathy Gyula. — Rákospalota-óváros: 10 id. Simonfi Sándor, 4. — XV., Régi Fóti út 75.: 10. — Rákospalota-Újváros: 10 Kiss Domokos. — MÁV-telep (XV., Széchenyi utca 16.): 9 Kulin György. — Rákosszentmihály-Sashalom: 10 Pán­czél Tivadar. — Soroksár: fél 10 Kádár István Csongor. — Újtelep: 1l. — Sza­badság tér: 10 és 6 dr. Hegedűs Ló­ránt. — Törökőr: 10 Czanik Péter. — Újpestt-Belsőváros: 9, 10 (úrv.) dr. La­dányi Sándor, 6 Zsengellér József. — Újpest-Újváros: 8 (úrv.) Szabó Klára, fél 11 (úrv.) Csősz Lajos. — Zugló: 8 Kovács Mihály, 10 (úrv.) dr. Aranyos Zoltán. — Schweitzer Albert Otthon (Május 1. út 51.) , fél 11 Bazsó Béla. Nagytemplom: 8 (úrv.) dr. Pásztor János, 9 Barakony Gizella, 10 (úrv.) Tankó István, 6 Arató Ferenc. — Kis­­templom-Ispotály: 9 dr. Ludász Gyula, 11 Zsiros József, 6 Papp G. Csaba. — Árpád tér: 9 dr. Szalkay Kázmér, 4 Köblös Mihály. — Csapókert: 10 és 5 Tóth Ferenc. — Homokkert: 10 és 5 dr. Molnár Mihály. — Kerekes telep: 10 és 5 Nagy József. — Kossuth utca: 10 Derencsényi István, 4 Derencsényi Ist­vánná. — Mester utca: 9 és 6 dr. Ta­kács Béla. — Nagyerdő: 9 Kárászon Dezsőné, 10 és 5 dr. Kormos László. — Nagy Sándor telep: 10 és 5 Cs. Kiss András. — Szabadság telep: 9 és 10 Mónus Béla, fél 7 Barra Zoltán. — Széchenyi kert: 10 és 5 Szabó Dániel. — Józsa-alsó: 9 Rácz László. — Józsa­­felső: fél 11 Rácz László. — Tégláskert: 9 T. Nagy Imre. — Szepes I.: 10 Papp G. Csaba. — Ondód: 2 Tarakó István. Alsóváros: 9, 10 és fél 5 Kőris Lajos. — Zsarnay telep: fél 3 Kőris Lajos. — Avas: 9 és fél 11 dr. Mészáros István, 5 dr. Mészáros Istvánné. — Belváros: fél 9 szabó Sándor, 10 Kürti László, 6 Szabó Sándor. — Csabai kapu (Dankó u. 56.): 9, fél 11 és 4 Kádár Zoltán. — Diósgyőr: 9, 10 és 3 dr. Szőnyi György. — Diósgyőr-vasgyár: 9, 10 és 3 Ruszkay Gyula. — Felsőváros: 9 Debreczeni Ist­vánné, fél 11 és fél 12 szilágyi László, 4 Debreczeni Istvánné. —* Görömböly: fél 10, 10 és 5 Kovács Imre. — Hejő­­csaba: fél 9 Virágh sándorné, 10 és 3 Virágh Sándor. — Martin telep: 10, ne­gyed 12 és fél 3 Keresztessy László. — Pereces: fél 9, 11 és fél 3 Tóth Sán­dor. — Szirma: 9, 0 és fél 3 Szom­­bathy Dénes. — Tapolca: fél 9, 11 és 6 Kovács Imre. — Tetemvár: 10 és 4 Ablonczy László. MISKOLC MÁTRAHÁZA! Lelkészüdülő: 10. TELEFON­LELKIGONDOZÁS: • Szombatonként 16—22 óráig HÍVHATÓ, lelki válság esetén, emberi, családi, lelkiismereti, hitbeli kérdések megbeszélésére a Budapest 187-187 telefonszámon.

Next