Reformátusok Lapja, 1986 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1986-02-02 / 5. szám

Református istentisztelet a Rádió­ban. Február 9-én, vasárnap reggel 7 óra 5 perckor egyházunk félóráját közvetíti a Petőfi Rádió. Igét hirdet: Szombathy Gyula budapest-rákos­­ligeti lelkipásztor, a dunamelléki egyházkerület diakóniai előadója. A budapest-Nagyvárad téri gyüle­kezet templomában (VIII., Üllői út 90.) február 2-án, vasárnap este 6 órakor zenés áhítat keretében Alföldy-Boruss Csilla orgonaestje lesz. Közreműködik Alföldy-Boruss Eszter fuvolaművész. A debreceni Kollégium vendége volt öregdiák találkozón a Rádióból és a Televízióból jól ismert Kobzos Kiss Tamás előadóművész, aki a­­nagyszámú hallgatóság előtt él­ménybeszámoló formájában ismer­tette pályafutását és a hozzá inté­zett kérdésekre válaszolt. Kobzos Kiss Tamással, egykori debreceni diákkal, családias légkörben folyt a társalgás, majd a vendég zeneszá­­mokat adott elő a hallgatók nagy tetszésére. Házasságkötés: Szabó Judit és Jan­­csó Jeromos mosonmagyaróvári lel­kész 1985. december 9-én házasságot kötöttek Köln-Bergisch Gla­dbach­­ban. m m B A parasznyai gyülekezet az elmúlt év karácsonyán vette át ünnepélye­sen azt a fehér hímzett, szószékre készített térítő-garnitúrát, melyet özv. Molnár Gyuláné — férje halá­lára emlékezve — adományozott az egyházközségnek. A terítő készítője özv. Penge József­né, a parasznyai gyülekezet tagja. Házassági évfordulók. A hódmező­­vásárhely-susáni egyházközségben az 1985. év folyamán: Szűcs Imre presbiter és feleség­e Tolnai Lídia 30 éves, Dezső Sándor presbiter és fele­sége Kiss Jusztina 60 éves, Mészáros István gondnok és felesége Égető Margit 40 éves, Fejes József presbi­ter és felesége Király Mária 25 éves házassági évfordulójukon adtak hálát Istennek a gyülekezeti istentisztelet keretében, és Isten dicsőségére ado­mányokat juttattak el az egyházköz­ség pénztárába Az évfordulókon Zatvar Ödön, a gyülekezet lelkipász­tora köszöntötte a jubiláló házaspá­rokat és kérte rájuk Isten áldását. Halottaink Bertalan Zoltán ny. ököritó-fülpö­­si lelkipásztor életének 74. évében elhunyt. Temetése január 24-én volt a szegedi református temetőben. Gyászolják: özvegye; gyermekei: Tóth Zoltánná Bertalan Györgyi, az újszegedi lelkész felesége, dr. Szabó Tiborné és Bertalan László; testvé­rei: dr. Bertalan Barna ny. nyíregy­házi ügyvéd és Bertalan Imre, az Amerikai Magyar Református Egye­sület elnöke; hat unokája és kiter­jedt rokonsága. Kovácsy József ny. lelkipásztor, aki Kórógyán, Laskón, Kistótfalun és Kaposvárott szolgált, január 7-én, 91 éves korában Kaposvárott elhunyt. Hamvait Pécsett a családi sírboltba helyezik el. Veres Bálint hejőszalontaii presbi­ter 63 éves korában elhunyt. Január 9-én Virágh Sándor esperes szolgá­latával temették el. Listár János, a fülei gyülekezet gondnoka, 61 éves korába­nn elhunyt. Döbrössy Rózsa, a volt Filadelfia Egyesület diakonisszája, nyugalma­zott tanítónő hamvainak elhelyezése február 5-én, szerdán délután 1 óra­kor lesz a tatai Kocsi úti temetőiben. „Az ajtók kívül bezáratnak, ami­­koris a malom zúgása halkabbá lesz” (Prédikátor 12:6). ...és végül, de nem utolsósorban Minőségi emberek? Napjainkban sok szó esik a minő­ségről. A mennyiség helyett a minő­ségre kell törekednünk. Célszerű, nemes szándék. Haszna nem vitatha­tó. Sokféle minőségről hallottam már, de anyagi mércéjű minőségi emberről csak nemrégiben, egy hosz­­szabb utazás közben, akaratlan ta­núként. Mi, materiálisan, minőségi emberek vagyunk. Korszerűen élünk. Minden kelléket megteremtettünk hozzá — mondta a szóvivő ... Első hallásra meghökkentett a magabiztos kijelentés. Aztán elemzésre­­készte­tett Milyen lehet a minőségi ember? Milyen kellékek szükségesek a kor­szerű élethez? Egy olyan családi ház, amelyik nem köszön vissza minden utcában? Olyan díszes és erős kerí­tés, amelyiken nem tud áthatolni senki illetéktelen? Csodanyaraló, amit mindenki megbámul, avagy a „legkonszerűbb” gépkocsi, amilyen­ből még nem sok fut­kározik az or­szágutakon? A külhonból származó technikai csodák özöne? Mert ezek­ről szó esett Netalán az átlagon fe­lüli műveltség és világlátottság? Vagy csak külcsín, belbecs nélkül? Úti céljához érve, alig távozott a minőségi ember, újabb meglepetés ért. Négyen, mindenki túl már a ti­nédzser koron, a legfelsőbb szintű oktatási intézmények polgárai, szel­lemesnek nem mondható, épületes­nek p­edig semmiképpen nem nevez­hető társalgásba kezdtek, amely min­den kényszerhallgató jogos megbot­ránkozását váltotta ki. Miután ké­retlenül is, megtudhattuk, hogy a két nő egyike orvosnak, a másika tanár­nak, a két férfi műszaki pályára ké­szül, m­odortalanságuk és egész vi­selkedésük arra vallott, hogy válasz­tott életpályájukra, enyhén szólva, alkalmatlanok. Egy idős házaspárból keserűen tört ki a kérdés: Hogy fog az ilyen bánni a betegekkel, a telhe­tetlen ör­egekkel, ha valaki arra kényszerű? A két kisgyermekkel utazó anya Kalten megjegyezte: Ezek fogják majd nevelni, tanítani a gye­rekeinket jó modorra, szép beszédre, viselkedésre, emberségre? Ezek lesz­nek majd a minőségi emberek? Újabban mind többen hangoztat­ják: Szuverén ember vagyok. Az én életem, az én testem az enyém. Azt teszek vele, amit akarok. Ha minden sikerül, az az én érdemem. Ha szá­mításaimba hiba csúszik, eldobom, amikor én akarom. Én vagyok ön­magam istene. Aki utamba áll, el­­tiprom vagy kikerülöm. Ez lenne az igazi szuverenitás ? Csak az az ér­ték, ami mérhető, megfogható, él­vezhető? Sokak szerint: igen. Hogy mit takar az összkomfort, a drága öltözék, az nem látható. Az igazi ér­ték azonban előbb-utóbb­­kibukik az emberből, mint szög a zsákból. A minőségi bizonyítvány csak akkor érvényes, ha azt, érdektelenül, má­sok állítják ki. Minden önmagunkról alkotott kép kétes értékű. Bármilyen dicséretes a szorgalom és a tudás, ha csak „szuverének” akarunk lenni, nem sok hasznunkat veszik. Ha csak a saját jólétünkért futunk, félembe­rek maradunk. Bármennyire érté­keljük is sikereinket. Számtalan pél­da bizonyítja, hogy aki csak önma­gában hisz és csak magának él,­­ha­mar magára marad. A külcsín belbecs nélkül: csalóka látvány.* Ami mutatós, nem biztos, hogy értékes is. Korunk életformá­ját találóan jellemezte egy jótollú publicista: Eltűnt a szépség, feltűnt a bőség. Sok rosszra telik, ami nem válik hasznunkra. Szerénység helyett a hivalkodás, nyíltság helyett a be­zárkózás vált ideállá. Az anyagi jó­lét kevés az értelmes élethez. Sok­kal fontosabb a lélek belső harmó­niája ... Aki csak az élvezeteket hajszolja, könnyen járhat úgy, mint egy neves ember, aki miután eltéko­­zolta élete legszebb idejét, utolsó mámorában így számolt el a pincér­rel: „Volt egy feketém és egy elron­tott életem”. Mennyivel szebb, boldogabb annak az élete, aki az elszámoláskor azt vallhatja Urának: „Volt hasznosan eltöltött időm és megtalált életem.” Hogy mi tek­int­hető­­hasznosan eltöl­tött időnek, kiben található meg az élet igazi értelme, az a hívő keresz­tyén ember számára nem szorul ma­gyarázatra. Dr. Móré József A csepel-királyerdői egyházközség ifjúsága ifj. Bányai György műbú­torasztalos vezetésével új templomi padokat készített. Ezzel az új litur­gia fogadására kívántak felkészülni. E berendezési tárgyakat a hívek ka­rácsonykor vették használatba. A tiszaszentimrei gyülekezet 1985- ben a parókia tetőzetének teljes fel­újítását végezte el a hívek kétkezi munkájával. A felújítási munkálato­kat Doma Imre gondnok és Ladányi Gyula presbiter irányította. A Magyar irodalmi és zenei estek sorozatában,­­a Hazafias Népfront Országos Tanácsa rendezésében feb­ruár 9-én este 6 órakor Janicsó Ad­rienne műsora lesz „Botozgató” cím­mel (Variációk az öregség témájára). Az előadás helye: az MTA Zenetu­dományi Intézetének Kodály-terme (I., Táncsics Mihály u. 7.). Jegyek kaphatók az előadás helyén az I. emeleti pénztárban, munkanapokon 8-tól 17 óráig, előadás előtt a hely­színen és a VI., Lenin fert. 106. alatt a Játékszínben. A hejőpapi gyülekezetben kará­csony második napján négy nő pres­bitert iktatott be tisztségébe Béres Balázs lelkipásztor, Vizsolyi Erzsé­bet, Orosz Károlyné, özv. Bus János­­né és özv. Katona Sándorné presbi­terek nevében Vizsolyi Erzsébet imádságban köszönte meg Istennek szolgálatra küldő kegyelmét. A pres­bitérium nevében Kóródy Gyula gondnok köszöntötte az új tisztség­viselőket és kérte életükre Isten ál­dását. Kérés A Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió keres olyan lelkész- vagy más hívő családokat, akik készek otthonukba fogadni kábítószer-függőségtől sza­badulni kívánó, és Krisztus követése útján elindult fiatalokat. Olyan fiatalokról van szó, akik ön­kéntes klinikai kúrán vettek részt és orvosi szempontból gyógyultak, de szükségük van néhány hónapos olyan lelki közösségre, ahol megerő­södhetnek. A Misszió ehhez a munkaterápiás, lelkigondozói szolgálathoz szívesen ad útmutatást és segítséget. Cím: Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió, 1071 Budapest, Gorkij fa­sor 7. Dr. Adorján József ügyvezető elnök REFORMÁTUSOK LAPJA A Magyarországi Református Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: Komlós Attila Kiadja a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Budapest IX., Calvin tér 8. Telefon: Szerkesztőség: 176-809 Kiadóhivatal: 176-259 Levélcím: Budapest 62. Pf. 124. 1395 Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala és a Magyar Posta Index: 25 734 HU ISSN 0482—086 X Felelős vezető: Vágó Sándorné vezérigazgató 86.2315/20­05 Zrínyi Nyomda Előfizethető a Reformátusok Lapja Kiadóhivatalában, továbbá bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlap­üzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR Buda­pest V., József nádor tér 1. 1900) közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215- 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Templomi terjesztés a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala útján Előfizetési díj: fél évre 150,— Ft, külföldre 200,— Ft Megjelenik hetente Csekkszámlaszám: 509—47826 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! Istentiszteletek rendje február 2-án BUDAPEST Baross tér (XIV., Szabó József utca 16.): 9, fél 11 és 6. — Buda: 10 és 6. — Budafok: 10 és 6. — Albertfalva: 8. — Kelenvölgy: 10. — Budahegyvidék (XII., Böszörményi út 28.): 9, 10, 6. — XII., Csaba utca 3.: fél H Újlaky Tibor. — Csepel: 10 dr. Hamar Péter. — Csepel-Királyerdő (XXI., Martinusz utca 11.): 8, 9 .és 10 Kisérdi Dezső. — Csillaghegy: 10 dr. Boros Gyula. — Frangepán utca: 10. — Gorkij fasor: 10 és 6. — VI., Vörösmarty utca 51.: 10 (magyar nyelvű) Tamás Bertalan, ne­gyed 12 (angol nyelvű) Tamás Berta­lan. — Józsefváros: 9, fél 41 és 6. — VIII., Rákóczi út 57.: 10. — Kál­vin tér: 10 Molnár Miklós, fél 12 Hantos Jenő, 6 dr.­­Füzesi Zoltán. — Kelenföld: 9, fél 11 és 6. — Kispest- Központ: 10 Tóth Péter. — Kispest-Ró­zsa tér: 7 és fél 11 Ablonczy Kálmán. — Kispest-Wekerletelep: 9 és 10 Balogh Lajos. — Klauzál tér (VIII., Gyulai Pál u. 9.): fél 11 és 6. — Kőbánya: 10 Papp Vilmos, 0 Törich Béla. — Pongrácz telep: negyed 11 Ajtony Artur. — Külső-Józsefváros: fél 11 Vörös Ákos. — Külső-Kelenföld (XI., Ildikó tér): 9, 10 Sebestyén János. — XI., Né­metvölgyi út 138.: fél 11 Kálmán Pé­ter. — Mátyásföld: fél 11. — Cin­kota: fél 9. — Árpádföld: fél 10. — Nagytétény: 10 Karsay Ferenc. — Kül­ső-Üllői út (Bihari utca 9/a.): 10 Szabó István. — Nagyvárad tér: 10 Egri Mik­lós, 6 zenés áhítat. — IX., Gubacsi út 91.: 9 Jeney Huba. — Óbuda: 10 Simon Imre. — Pasarét: 8 és 10 dr. Sarka­­di Nagy Pál. — H., Cimbalom ut­ca 22—24.: fél 11 Szél János. — Szilassy út (Tündérhegyi otthon): 9 Vörös Éva. — Pesterzsébet-Klapka tér: 10 Bartha Géza.— Pesterzsébet-Központ: 10 Takaró Tamás. — Pesterzsé­­bet-Szabótelep: 10 Békefi Lajos. — XX., Torockó utca 20.: fél 9 Bé­kefi Lajos. — Pesthidegkút: 10. — Nagy­kovácsi: 5. — Pestimre: 10 és 2 Orbán Kálmán. — Pestlőrinc-Erzsébettelep: 10 és 6 Bajusz Árpád. — Pestlőrinc-Ganz­­kertváros: 9 és 10 Németh Pál. — Pest­­lőrinc-Kossuth tér: 9 és 10 György László. — Pestlőrinc-Szemeretelep: 10 Pándi János. — Pestújhely: 10 Hézser Zoltán. — Pozsonyi út: 10 dr. Huszti Kálmán. — Rákoscsaba: 9, 10 és fél 6 Oros László. — Rákosfal­­via: 10 Bíró Béla. — Rákoshegy: 10 Lukácsi Gábor. — Rákosliget: 10 és 6 Szombathy Gyula. — Rákospalota- Óváros: 10 id. Simonfi Sándor, 4. — XV., Régi Fóti út 75.: 10 Szabó Mihály. — Rá­­kospalota-Újváros: 10 Keresztúri Péter. — MÁV-telep (XV., Széchenyi utca 16.): 9 Kiss Domokos. — Rákosszentmihály- Sashalom: 10 Pánczél Tivadar. — So­roksár: fél 10 Kádár István Csongor. — Újtelep: 11. — Szabadság tér: 10 dr. Gyökössy Endre, 6 Révész Barnabás. — Törökőr: 10 Czanik Péter. — Úijpest-A „Biblia és történelem II.” című előadás február 1-én, szombaton dél­előtt 10 órakor lesz a Szabadság téri gyülekezet II. emeleti tanácstermé­ben. Előadó: dr. Makra Sándor. Belsőváros: 9, 10 Varga Ferenc, 6 Zsen­­gellér József. — Újpest-Újváros: 8 Sza­bó Klára, fél 11 Csősz Lajos. — Zugló: 8 Simonfi Sándor, 10 Kovács Mihály. — Schweitzer Albert Otthon (Május 1. út 51.): fél 11 Bazsó Béla. DEBRECEN Nagytemplom: 8 Arató Ferenc, 9 Ba­­rakony Gizella, 10 (úrv.) dr. Pásztor Já­nos, 6 Tankó István. — Kistemplom: fél 9 dr. Ludász Gyula, 10 Zsiros József, 5 Papp G. Csaba. — Árpád tér: 9 dr. Szal­­kay Kázmér 4 Szűcs Ferenc. — Csapó­kert: 10 és 5 Tóth Ferenc. — Ho­mokkert: 10 és 5 dr. Molnár Mi­hály. — Kerekes telep: 10 és 5 Nagy József. — Kossuth utca: 10 Derencsé­­nyi­­István, 4 Derencsényi Istvánná. — Mester utca: 9 (árv.) Tóth Lajos, 6 dr. Takács Béla. — Nagyerdő: 9 Karasszon Dezsőné, 10 és 5 zenés áhítat: dr. Kor­mos László. — Nagy Sándor telep: 10 és 5 Cs. Kiss András. — Szabadság te­lep: 9 Mónus Béla, 10­­Barra Zoltán, fél 7 Mónus Béla. — Széchenyi kert: 10 és 5 Szabó Dániel. — Józsa-alsó: 9 Rácz László. — Józsa-felső: fél­ 11 Rácz László. — Tégláskert: 9 T. Nagy Imre. — Szepes: 10 Papp G. Csaba. — Ondód: 2 Tankó István. MISKOLC Alsóváros: 9, 10 és fél 5 Kőris Lajos. — Zsarnay telep: fél 3 Kőris Lajos. — Avas: 9 és fél 11 dr. Mészáros István, 5 dr. Mészáros Istvánná. — Belváros: fél 9 Szabó Sándor, 10 Kürti László, 6 Szabó Sándor. — Csabai kapu (Dankó u. 56.): 9, fél 11 és 4 Kádár Zoltán. — Diósgyőr: 9, 10 és 3 dr. Szőnyi György. — Diósgyőr-vasgyár: 0, 10 és 3 Ruszkay Gyula. — Felsőváros: 9 Debreczeni Ist­vánná, fél 11 és fél 12 Szilágyi László, 4 Debreczeni Istvánná. — Görömböly: fél 10, 10 és 5 Kovács Imre. — Hejő­­csaba: fél 9 Virágh Sándorné, 10 és 3 Virágh Sándor. — Martin telep: 10, ne­gyed 12 és fél 3 Keresztessy László. — Pereces: fél 9, 11 és fél 3 Tóth Sán­dor. — Szirma: 9, 11 és fél 3 Szom­bathy Dénes. — Tapolca: fél 9, 11 és 6 Kovács Imre. — Tetemvár: 10 és 4 dr. Szilágyi István. MÁTRAHÁZAI Lelkészüdülő,10. APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetések díja szavanként 3,50 fo­rint, üzleti hirdetés szavanként 6 fo­rint, jeligés hirdetéseknél kezelési költ­ség plusz 6 forint. Hasábhirdetés mm 21,40 forint. 27 éves, diplomás lány keresi magas, komoly gondolkozású, de vidám ter­mészetű diplomás férfi ismeretségét há­zasság céljából. Jelige: „Zeneszerető”. Református, 27/165, barna, csinos lány megismerkedne 30—37 éves korig ked­ves, intelligens, jó megjelenésű férfival házasság céljából. Jelige: „Klára”, 31/175, barna, vidám természetű, de ko­moly gondolkodású vegyésztechnikus, lelkészlány keves korban, magasságban hozzáillő, káros szenvedélyektől men­tes, meleg családi otthonra vágyó fér­fit házasság céljából. Jelige: „Hajdú megye”: 38 éves, elvált nő, három gyermekkel (15, 16, 18 évesek) kedves, közvetlen, a művészetet is szerető férjet keres 45 éves korig. Jelige: „Fehér és fekete”. Intelligens, magas, zenét kedvelő férfi ismeretségét keresi házasság céljából 53 éves korig negyvenes, 170 cm magas, csinos, diplomás, rendezett körülmények között élő, elvált asszony. Jelige: „Kö­zös út”. Eltartási szerződést kötnek Budapesten. Nagy Edit ref. lelkész-levéltáros, Buda­pest IX., Ráday u. 28. 1092. Tel.: 176- 321. Melegszívű, kellemes megjelenésű, értel­miségi özvegyasszony megismerkedne házasság céljából budapesti, diplomás, nem dohányzó, korrekt férfival 70—75 évesig. Lehetőleg fényképes választ „Pataki öregdiák” jeligére a Kiadóba. Albérletet adok 2 értelmiségi lánynak a Baross téri Metró­állomás közelében. Telefon: kettőszáz­hu­szonöt-háromszáz­ny­olcvannyolc. Fiatal házaspár egy kisgyermekkel kü­­lön álló épületben, épületrészben fél­­komfortos albérletet keres Budapesten vagy környékén március elsejétől. Tele­fon: 416-567. Balázs Károly. A sarkadi gyülekezet kántor-karnagyot keres. Lakás van, fizetés megegyezés szerint. Sarkad, Veress S. u. 15. 57-20. Régi vallásos és szépirodalmi könyvek eladók. Listát küldök. Cím: Juhász Ist­ván, ócsa, .Postafiók 26. 2364. Kétszobásként is használható szoba­­konyhás, komfortos lakást adok Buda­pest belterületén a kert gondozásáért és háztartási segítségért. Jelige: „Ta­vaszra nyugdíjas házaspárnak”. Könyveket, könyvtárat, hagyatékot vá­sárolok. Vidéken is. Cím: Sós, Buda­pest, VI., Szondy u. 48. Tel.: 356-579. SDG-jelvénnyel díszített 1945 előtti könyvjelzőt vennék. J­r. Dobos Irma, Budapest ,„ Mártírok útja 44. 1027. Telefon: 354-657. Jó állapotban levő, használt harmóniu­­mok eladók. Cím: Herczeg Lajos, Sajó­­szentpéter, Lévai u. 23. 3770. Zongorajavítás, hangolás. Cím: László Gyula, Postafiók 134. Budapest 1364. Rózsákat és díszfaiskolánk, valamint gyümölcsfaiskolánk összes termékeit is­mertető, színes nagyárjegyzékünket ké­résére díjmentesen megküldjük. Vidéki növénymegrendeléseket postán ponto­san teljesítjük. Levélcím: Szálkai Ker­tészet, 1368 Budapest, Postafiók 5/206. Soltvadkerten, Kossuth u. 74. sz. alatt gerbera-kertészet, házzal együtt eladó. Gránit, márvány síremléket veszek. Ko­vács István, Isaszeg, Vadász u. 24. 2117. Toronysisakok kisebb javítását, festését egységes áron bárhol vállalom. Török Lajos kisiparos, Nagykanizsa, Varasdi u. 45. 8800. 35 éves, 162 cm magas, diplomás nő megismerkedne korrekt, család- és gyermekszerető férfival 40—45 éves ko­rig házasság céljából. Jelige: „Intelli­gencia”. 38 éves, 168 cm magas, elvált orvosnő, egy kiskorú gyermekkel megsmerkedne házasság céljából család- és gyermek­­szerető férfival 45 éves korig. Jelige: „Gyermekszerető”. Templom-elektronika, harangok, to­ronyórák elektromos és mechanikus felújítása digitális vezérlőórák, quart­­vezérlésű toronyórák készítését kisipa­rosok garanciával vállalják­. Tevékeny­ségünkről részletes tájékoztatást kül­dünk. Liker István, Dévaványa, Gyöngy u. 2. 5510. Vállaljuk: temetők, temetői sírok, sír­emlékek alkalmi és rendszeres ápolását, gondozását, síremlékek, kopjafák készí­tését, felállítását, felújítását, síremlékek fagyvédelmét, a gondozásra bízott sí­rokról fénykép készítését az ország egész területén. Iroda és levélcím: „Krizantém” — sírgondozó gmk. Buda­pest XIV., Mogyoródi út ,187. 1141. Te­lefon — 17—20 óra között — 582-422. TELEFON­LELKIGONDOZÁS Szombatonként 16­.-22 óráig HÍVHATÓ, lelki válság esetén, emberi, családi, lelkiismereti, hitbeli kérdések megbeszélésére a Budapest 187-187 telefonszámon.

Next