Reformátusok Lapja, 1986 (30. évfolyam, 1-52. szám)

1986-01-05 / 1. szám

A budapest-Nagyvárad téri refor­mátus egyházközség templomában (VIII., Üllői út 90.) január 5-én, va­sárnap este 6 órakor zenés áhítat keretében Máté János orgonamű­vész Bach és Händel műveket ad elő. Közreműködik: Baksy István (ének). A sajószentpéter­bányai egyház­­községben advent első vasárnapján megtartották a korábban megvá­lasztott új gondnok és presbiterek ünnepélyes eskütételét. Horváth Barna egyházkerületi tanácsbíró igehirdetése után esküt tettek: La­katos Lajos gondnok, Almádi Lászlóné, Varga Mátyásné, Király László és Papp József presbiterek. Az újonnan alakult missziói és diakóniai bizottság tagjai is foga­dalmat tettek. Horváth Barnáné Perjéssy Márta, a gyülekezet gon­dozó lelkésze köszöntötte az új gyülekezeti munkásokat: Deák Pál­­né, Drótos Istvánná, Csonka Jó­­zsefné, özv. Király Józsefné, Kocsis Lászlóné, Körhegyi Jánosné, Mak­­ranczi Józsefné, Nagy Lajosné, Né­meth Károlyné, özv. Pál Józsefné, Péter Józsefné ny. lelkipásztor fő­­feleség, Svéda Mi­hályné, Tuzson Gyuláné, Vajda Gáborné és Varga Eszter munkatársakat. A Magyar Tudományos Akadémia Filozófiai és Történettudományok Osztálya december, 13-án székfog­laló ülést tartott, ahol Makkai László levelező tag előadása hang­zott el „Erdély politikai története a X században” címmel. Házassági évfordulók: Simkó Jó­zsef és hitvese Simkó Erzsébet, akik a martonyi gyülekezet tagjai, december 8-án családi bibliaóra keretében adtak hálát szeretteik körében Istennek 50 éves házassági évfordulójukon. Az igeszolgálatot Orosz Imre helybeli lelkipásztor végezte, a jubilánsok Isten dicső­ségére ezer forintot adományoztak.­­ A jászkíséri gyülekezetben no­vember 3-án, az újkori hálaadó is­tentiszteleten a következő házas­párok adtak hálát Isten megtartó kegyelméért: Juhász István presbi­ter és felesége 60., Nemes József gondnok és hitvese 50., Szilágyi Gerzson presbiter és neje 50. és Kovács János presbiter és felesége 25-ik házassági évfordulójuk alkal­mából. Az ünnepeltek Isten dicső­ségére adakoztak. Születés: Kiss László poroszlói lel­kipásztor és felesége dr. Molnár Mária orvos házasságát Isten má­sodik gyermekkel ajándékozta meg. Az újszülött neve: Noémi. A VERS ÉS DAL A VÁRBAN legközelebbi műsora január 12-én, vasárnap délután 6 óra­i kezdettel, Mensáros László Arany János-estje lesz. Jegyek a helyszínen válthatók: Bp. I., Táncsics u. 7. Halottaink Dr. Baksay László életének 82. évében, 1985. o­któber 30-án, Düssel­dorffban elhunyt. Gyászoíjak: László, Tamás és Gábor fiai. (x) Liptai Erzsébet, M. A. Grijs öz­vegye, 1985. október 29-én, életének 76. évében Aarnshemben (Hollandia) elhunyt. Temetése november 1-én Aarnheilben volt. Az elhunytban özv. Komáromy Jánosné (Budapest, Schweitzer Otthon) és özv. Erős Sándorné (Gödöllő) testvérüket gyá­szolják. (x) h­ázi Károlyné Czeglédy Erzsébet, az okányi gyülekezet presbitere, 62 éves koráiban­­meghalt. Temetése ok­tóber 30-án volt. Gárdonyi János ny. igazgató-taní­­tó, a kaposvári gyülekezet presbite­re, a somogyi egyházmegye jegyző­je, életének 87. évében, november 13-án elhunyt. Temetése november 23-án volt Igaron, ahol a­­közelmúlt­­ban elhunyt felesége mellé helyez­ték. Kertész Gyula ny. lelkipásztor, aki az olaszliszkai gyülekezetnek több mint négy évtizeden át volt pásztora, november 6-án, 73 éves korában mag­halt. Temetésén Debrecenben Czinke Zoltán zempléni esperes és dr. Szal­­kay Kázmér debrecen-Árpáti téri lelkipásztor szolgáltak. özv. Magyarvári Józsefné Mészá­ros Lídia, a csákvári gyülekezet tag­ja,­­presbiter feleség, 87 éves korá­ban, december 2-án elhunyt. Kovács András, a füzesgyarmati egyházközség 50 éven át volt pres­bitere. 89 éves korában, november 18-án meghalt. „Tudom, hogy az ő parancsolata örök élet” (János 12:50). TELEFON- ‡/**% LELKIGONDOZÁS: # Szombatonként 16—22 óráig HÍVHATÓ, lelki válság esetén, emberi, családi, lelkiismereti, hitbeli kérdések megbeszélésére a Budapest 187-187 telefonszámon. ..és végül, de nem utolsósorban Közelebb Krisztushoz „Életem ideje kezedben van” (Zsolt, 31:16) Az új év napja érdekesen csaló­ka ünnep. Valahogy azt az érzést támasztja bennünk, hogy milyen sok van még hátra, milyen gazdag lehetőségek várnak ránk. Pedig alig vagyunk másként, mint a kis­gyermek, aki pacát ejtett az irka lapjára, majd kiszakította, azután örült, hogy milyen sok lap van még számára, s elfeledte, hogy a füzet egy lappal kevesebb, mint volt. Úgy érezzük új évkor,­mintha éle­tünket új irkába kezdenénk írni, pedig abból már ki tíz, ki ötven, vagy nyolcvan lapot kitépett, s az irka vékonyodását ezen a napon még az is hajlandó elfelejteni, aki tudja, hogy már csak egyetlen lap­­nyi íróhely van hátra. Ez a hason­lat azonban nem szabad, hogy meg­tévesszen­ek bennünket, mert komoly és jóravaló szándék az, hogy új lapot akarunk kezdeni és tisztán akarjuk írni azt, ami még hátra van. Természetes, hogy az élethez ragaszkodunk, de az új év kezde­tén fel kell tennünk a kérdést: mi ennek a ragaszkodásnak az oka és a célja? Amit egyszer Isten élőnek terem­tett meg, az élni kíván. Él a vi­rág, a fa. A napról napra való ösz­tönszerű élet éppen annyira ala­csonyrendű, mint amilyen termé­szetes. Vannak, akiknek élete nem más, mint vegetatív létezés egyik napról a másikra. Vannak, akiknél az élet már nem ilyen magától értetődő vonás, hanem bizonyos célszerűségeket keresnek abban. Úgy vélik, mint a régi pogány köl­tő mondta: „carpe diem”, azért élünk, hogy minden napnak lesza­kítsuk virágát. A legfontosabb életcél ebben az életstílusban az evés, ivás, a divat, az érzékek má­mora. Mit ér az élet — kérdik —, hogyha nem egymást kergető gyö­nyörűségek láncolata? Ezek azok, akiknek a hasuk az istenük (Fil. 3:19), hitvallásuk: Együnk, igyunk, holnap úgyis meghalunk. Vannak, akik mindettől bizonyos előkelő megvetéssel fordulnak el. Úgy vélik, hogy életük célja ma­gasztos hajlamaik szolgálata; elmé­lyednek abban, amit lelkük szép­nek, jónak, igaznak vél, minél tö­kéletesebben kifejleszteni képessé­geiket, minél tökéletesebben kiélni önmagukat mindabban, amire néz­ve hivatást éreznek. Nem tagadhat­juk meg az elismerést ezektől az emberektől, mert ez az életfelfogás kétségtelenül magasabbrendű. Amennyire különbözők ezek az éle­tek érték és rangsor tekintetében, abban egyformák, hogy önmagu­kat keresik. Én keresem a gyönyö­rűséget, engem hív a hivatás, én teljesítem azt. Most újévkor látni kell az igazi életet. Ez az élet küldetést jelent. Élni másokért, élni szolgálatért, élni Istenért, ez az emberi életnek valóságos, tökéletes értelme. Elin­dulunk az 1986. év új ösvényén. Lelki szemeink előtt halad egy nagy sokaság az ösztönök rabszol­gaságában. Azután egy másik, zász­lajára Dionysos jeligéje van írva: örülj a mának. Azután jönnek a fanatikusok, akik önmagukat kere­sik. Az apokaliptikus kép fölött az ismeretlen jövendő komor felhői gomolyognak. Mit hoz az 1986. esz­tendő? Háborút, békét, pusztítást, örömet? Majd jön a másokért, a küldetésért élők, Krisztus útján já­rók csapata. Zászlójukon a bocsá­nat és béke, a szeretet és szolgá­lat szava. Álljunk e zászló, a Krisztus zászlaja alá, ahol remény van, ahol a kérdőjelek között in­duló 1986-os év a megoldott kér­dések, a tisztázódott tépelődések, a megnyugodott lelki­ismeret, az élet éve lesz. Megfogamzik bennünk a vágy: bárcsak láthatnánk a jöven­dőt, ami előttünk van. Ha nem is tudjuk a jövőt, egyet tudunk: Isten az úr a jövő minden titka felett. Az új esztendőt azzal a gondolattal kezdjük el, bár minden napon jut­nánk közelebb a Krisztus szerinti megújult élethez. (Budapest) Haypál Béla Az ádándi gyülekezet tagja, néhai Janka Juliánna 40 ezer forintot adományozott a földrengés sújtotta templom renoválására. Környe, Bököd, Oroszlány és Szend egyházközségek gyülekezetei­ben diakóniai vasárnapot rendeztek, ahol Szemeti Ferenc környei lelki­­pásztor meghívására dr. Ferenczy Miklós főorvos, az almásneszmélyi gyermekotthon igazgató-lelkésze hirdette az Igét, majd előadást tar­tott az új intézetről. A gyülekezetek által adományozott készpénz 4800 forint volt, a természetbeni adomá­nyok értéke meghaladta a 10 000 forintot. A majosházi gyülekezet gondno­ka, Ónodi Sándor és családja Isten dicsőségére 18 méter értékes sző­nyeget ajándékozott a templom dí­szítésére. Száky Sándor festőművész 25. önálló kiállítása volt a Chinoin nagytétényi gyáregysége művelődési bizottsága rendezésében. A kiállí­tást megnyitotta: Kisérdi Dezső kri­tikus, lelkipásztor. Közlemény A Budapest-Külső-Üllői úti Misz­­sziói Egy­házközség presbitériuma ez­úton is közli, hogy a gyülekezet isten­­tiszteleti alkalmait és a lelkészi hi­vatal hivatalos óráit a X., Bihari u. 9 a. sz. alatti épületiben tartja. Az ideiglenesen kialakított gyülekezeti terem és lelkészi hivatal .postai cí­me: 1107 Budapest, Bihari u. 9 a. MEGJELENT az ÚJ ISTENTISZTELETI RENDTARTÁS Ára: 306,— Ft A gyülekezeti lelkészi hivatalok külön megrendelés nélkül postán, utánvéttel megkapják a Sajtóosztálytól. NAGY ZSUZSA: A HUSZONNEGYEDIK ÓRA ifjúsági regény a II. világháború utolsó éveiről Ára: 170,— Ft Kaphatók: a Protestáns Könyves­boltban, Budapest IX., Ráday u. I. (a 15-ös autóbusz megállójánál). Telefon: 177-789. Hétfőn szünnap. — Valamint a Debreceni Reformá­tus Könyvesboltban, Debrecen, Vö­rös Hadsereg útja 4—6. Nyitva: 9—17 óráig. Telefon: 18-886. Megrendelhetők: minden lelkészi­ hivatalban és a Református Sajtó­­­osztályon, Budapest XIV., Abonyi u. 21. Pf. 5. 1440. Istentiszteletek január 5-én BUDAPEST Baross tér (XIV. szabó József utca 16.): 9, fél 11 és 6. — Buda: 10 és 6. Budafok: 10 és 11. — Albertfalva: 8. — Kelenvölgy: 16. — Budahegyvidék (XII., Böszörményi út 28.): 9, 16, 6. — XH., Csaba utca 3.: fél 11 Ujlaky Tibor. Csepel: ro dr. Hamar Péter. — Csepel-Királyerdő (XXI., Martinusz utca 11.): 8, 9 és 10 Kisérdi Dezső. — Csillaghegy: 10 Deák Zoltán. — Fran­­gepán utca: 10. — Gorkij fasor: 10, 6. — VI., Vörösmarty utca 51.: 16 Ta­más Bertalan. — Józsefváros: 9 fél 11 és 6. — Vili., Rákóczi út 57.: 10. — Kálvin tér: 10 Molnár Miklós, fél 12 dr. Füzesi Zoltán, 6 Hantos Jenő. — Kelenföld: 9, fél 11 és 6. — Kispest- Központ: 10 Tóth Péter. — Kispest-Ró­zsa tér: 7 és fél 11 Ablonczy Kálmán. — Kispest-Wekerletelep: 9 és 10 Balogh Lajos. — Klauzál tér (VHI., Gyulai Pál utca 9.): fél 11 és 6. — Kőbánya: 16 Papp Vilmos, 6 Tóth Béla. — Pong­­rácz telep: negyed 11 Ajtony Artur. — Külső-Józsefváros: fél 11 Vörös Ákos. — Külső-Kelen­föld (XI., Ildikó tér) : 9, 10 Kéri Sándor. — XI., Né­metvölgyi út 138.: fél 11 Kálmán Pé­ter. — Mátyásföld: fél 11. — Cin­­kota: fél 9. — Árpádföld: fél 10. — Nagytétény: 10 Karsay Ferenc. — Kül­­ső-Ülői út (Bihari utca 9/a.): 10 Szabó István. — Nagyvárad tér: 10 Egri Mik­lós, 6 Jeney Huba. — IX., Gubacsi út 91.: 9 Jeney Huba. — Óbu­da: 10 Simon Imre. — Pasarét: 8 és 10 dr. Sarkadi Nagy Pál. — II., Cimba­lom utca 22—24.: fél 11 Szél János. — Szilassy út (Tündérhegyi otthon) : 9 Vö­rös Éva. — Pesterzsébet-Klapka tér: 10 Bartha Géza. — Pesterzsébet-Központ: 10 Takaró Tamás. — Pesterzsé­­bet-Szabótelep: 10 Békefi Lajos. — XX., Torockó utca 20.: fél 9 Bé­kefi Lajos. — Pesthidegkút: 10. — Nagy­kovácsi: 5. — Pestimre: 10 és 2 Orbán Kálmán. — Pestlőrinc-Erzsébettelep: 10 és 6 Bajusz Árpád. — Pestlőrinc-Ganz­­kertváros: 9 és 10 Németh Pál. — Pest­­lörinc-Kossuth tér: 9 és 10 György László. — Pestlőrinc-Szemeretelep: 10 Pándi János. — Pestújhely: 10 Hézser Zoltán. — Pozsonyi út: 10 dr. Husz­­ti Kálmán. — Rákoscsaba: 9, 10 és fél 6 Orosz László. — Rákos­falva: 10 Bíró Béla. — Rákoshegy: 10 Lukácsi Gábor. — Rákosliget: 10 és 6 Szombathy Gyula. — Rákospalota- Óváros: 10 id. Simonfi Sándor, 4. — XV., Régi Fóti út 75.: 10. — Rákospa­­lota-Ú­j­város: 10 Kiss Domokos. — MÁV-telep (XV., Széchenyi utca 13.): 9 Kiss Domokos. — Rákosszentmihály-Sashalom: 16 Pánczél Tivadar. — So­roksár: fél 10 Kádár István Csongor — Újtelep: 11. — Szabadság tér: 10 dr Hegedűs Lóránt, 6 Révész Barnabás. - Törökőr: 10 Czanik Péter. — Újpest Belsőváros: 9, 10 és 6. — Újpest-Újvá­­ros: 8 Szabó Klára, fél 11 Csősz Lajos — Zugló: 8 Simonfi Sándor, 10 Kovács Mihály. — Schweitzer Albert Otthon (Május 1. út 51.): fél 11 Bazsó­­Bála. DEBRECEN Nagytemplom: 8 Arató Ferenc, 9 Ba­­rakony Gizella, 10 dr. Pásztor János,­­ Tankó István. — Kistemplom: fél 9 dr Ludász Gyula, 10 Zsíros József, 5 Papp G. Csaba. — Árpád tér: 9 dr. Szal­kai Kázmér, 4 Szűcs Ferenc. — Csapó kert: 10 és 5 Tóth Ferenc.­­— Ho­mokkert: 10 és 5 dr. Molnár Mi­hály. — Kerekes telep: 10 és Nagy József. — Kossuth utca: 10 De­rencsényi István, 4 Derencsényi István­né. — Mester utca: 9 (árv.) Tóth Lajos 6 dr. Takács Béla. — Nagyerdő: 9 Ka­rasszon Dezsőné, 10 és 5 zenés áhítat dr. Kormos László. — Nagy Sándor te­lep: 10 és 5 Cs. Kiss András. — Sza­badság telep: 9 Mónus Béla, 10 B­arra Zoltán, fél 7 Mónus Béla. — Szécheny kert: 10 és 5 Szabó Dániel. — Józsa alsó: 9 Rácz László. — Józsa­ felső: fél 11 Rácz László. — Tégláskert: 9 T. Nagy Imre. — Szepes: 10 Papp G. Csaba. — Ondód: 2 Tankó István. MISKOLC Alsóváros: 9, 10 és fél 5 Kőris Lajos. — Zsarnay telep: fél 3 Kőris Lajos. — Avas: 9 és fél 11 dr. Mészáros István, 5 dr. Mészáros Istvánná. — Belváros: fél 9 Szabó Sándor, 10 Kürti László, — Szabó Sándor. — Csabai kapu (Dankó u 56.): 9, fél 11 és 4 Kádár Zoltán. — Diósgyőr: 9, 10 és 3 dr. szőnyi György. — Diósgyőr-vasgyár: 9, 10 és 3 Ruszkay Gyula. — Felsőváros: 9 Debreczeni Ist­vánná, fél 11 és fél 12 szilágyi László, 4 Debreczeni Istvánná. — Görömböly: fél 10, 10 és 5 Kovács Im­kre. — Hejő­­csaba: fél 9 Virágh sándorné, 10 és 3 Virágh Sándor. — Martin telep: 10, ne­gyed 12 és fél 3 Keresztessy László. — Pereces: fél 9, 11 és fél 3 Tóth Sán­dor. — Szirma: 9, 11 és fél 3 Szom­bathy Dénes. — Tapolca: fél 9, 11 és 6 Kovács Imre. — Tetemvár: 10 és 4 dr. Szilágyi István. MÁTRAHÁZAI Lelkészúdülő: 10. rendje APRÓHIRDETÉSEK Apróhirdetések díja szavanként 3,50 fo­rint, üzleti hirdetés szavanként 6 fo­rint. Jeligés hirdetéseknél kezelési­ költ­ség plusz 6 forint. Hasábhirdetés mm 21,40 forint. 61 éves, református özvegyasszony meg­ismerkedne korban hozzáillő, becsüle­tes, meggondolt, református férfival há­zasság céljából. Jelige: „Emberséges ember”. 23/177, sportkedvelő fiatalember házas­ság céljából megismerkedne humán ér­deklődésű, érzelmekben gazdag lánnyal. Jelige: „Hortobágy”. 186 cm magas, barna, egyetemi diplo­más fiatalember társaság hiányában megismerkedne református, diplomás lánnyal házasság céljából, 27 éves ko­rig. Bemutatkozó levelet lehetőleg fény­képpel várok. Jelige: „Debrecen kör­nyéke”. 60/177, diplomás, budapesti lakással ren­delkező férfi házasság céljából megis­merkedne 48—55 éves, érzelmekben gaz­dag, őszinte, kulturált, alkalmazkodó, pedáns, vonzó külsejű, nem dohányzó hölggyel. Jelige: „Mindenben társ”. 70/172, fiatalos megjelenésű, önhibáján kívül elvált, káros szenvedélyektől men­tes, református presbiter budapesti vagy környéki önálló lakással rendelkező re­formátus asszony ismeretségét keresi házasság céljából. Jelige: „ötvenen túl”. Idős személy gondozását, tartását vál­lalnám a fővárosban. Jelige: „Igény szerint”. Családszerető nyugdíjas pedagógust ke­res orvos család bentlakással, vagy csak délután, 9 éves kisfiú mellé. Jelige: „Pótnagymama”. Debreceni tanácsi, összkomfortos mini­­garzont budapesti vagy Pest környéki csak tanácsi lakásra cserélnék. Ráfizet­ni nem tudok. Jelige: „Minden megol­dás érdekel”. HARMÓNIUMOT VENNÉK. Telefon: 830-996. Rövid határidővel vállalunk villany, víz­vezeték és épületszakipari munkáikat, valamint 1,6 tonnás gépkocsikkal fuva­rozást és anyagbeszerzést az ország egész területén. Levélcím: Hermán Pé­ter, Budapest, 1373, Postafiók 519. Tele­fon: 113-954. Propoliszos, méhpempős, virágporos méz, tiszta akácméz, propollsztinktúra, ekcémára, érrendszeri, gyulladásos, reu­matikus, szív, gyomor, légúti bántal­­makra és egyéb betegségekre kiváló, KERMI által vizsgált, megbízható. Vizs­gálati eredmény száma: 244/83. Kapha­tó: POLGÁR LÁSZLÓ méhésznél. Bu­dapest XII., Márvány u. 29. IV. 8. Tele­fon: 550-227. Vidékre postai utánvéttel, tájékoztatóval küldök. Magasépítmények szigetelési, tisztítási és egyéb munkáit kötélről gyorsan, pontosan elvégzem. Telefon: 46 85-184. Templomtornyok, templomterek , kor­rózióvédelme, javítása, ereszcsatornák festése, villámvédelme, tervezése, ja­vítása, kivitelezése, szükség esetén gyors és olcsó állványozást kivál­tó alpinista technológiával is. terra- SERVICE Gmk. Budapest, Bognár u. 3­­021. Telefon: 342-628. 1945 előtti könyveket veszek. Tel.: 403- 016, 870-687. Egyedi díszműkovácsolás: csillárok, fa­likarok, kandallórács, tűzszerszám, lép­cső- és erkélykorlát, kemenceajtó, díszes kapupánt, kilincsek. Gerencsér László díszműkovács, Kecskemét, Békéscsabai út. Telefon este: (76) 26-277. Gyűjteményem részére régi pénzeket, kitüntetéseket, plaketteket, keresztelőér­méket veszek. Érte megyek. Jelige: „Kitüntetések”, vagy telefon: 138-360. Toronysisakok, toronyfalak festését, villámhárítók karbantartását és tisztí­tását vállalom. ÁLLVÁNYOZÁS NÉL­KÜL! 2000 Szentendre, Postafiók 96. REFORMÁTUSOK LAPJA A Magyarországi Református Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: Komlós Attila Kiadja a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala Szerkesztőség és Kiadóhivatal: Budapest IX., Calvin tér 8. Telefon: Szerkesztőség: 176-809 Kiadóhivatal: 176-259 Levélcím: Budapest 62. Pf. 424. 1395 Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala és a Magyar Pos­a Index: 25 734 HU ISSN 0482—086x Felelős vezető: Vágó Sándorné vezérigazgató 86.2315 20­01 — Zrínyi Nyomda Előfizethető a Reformátusok Lapja Kiadóhivatalában, továbbá bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlap­üzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR Buda­pest V., József nádor tér 1. 1900) közvetlenül, vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215- 96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Templomi terjesztés a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala útján Előfizetési díj: fél évre 150,— Ft, külföldre 200,— Ft Megjelenik hetente Csekkszámlaszám: 509—47826 Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza! Zongorajavítás, -hangolás: László Gy. Postafiók 134, Budapest, 1364.

Next