Reformátusok Lapja, 1991 (35. évfolyam, 3-52. szám)
1991-08-25 / 34. szám
4 NFORMÁTUSOK LAPJA 1991. augusztus 25. Képzőművészet a református kultúrában NÉHÁNY HÉTTEL a Magyar Reformátusok II. Világtalálkozója után, az egységes arculatú, gondosan tervezett, a reménység zöld színében nyomtatott programok, ismertető füzetek, lassan történelmi dokumentummá válnak. A Kultúra napjának gazdag, sokszínű programja Debrecenben, a nagytemplomi istentisztelet keretében dr. Kocsis Elemér püspök megnyitójával vette kezdetét. A püspök hangoztatta - többek között -, hogy a kultúra napja azért is fontos, mert évszázadokon át számos jeles tudóst, művészt, államférfit, kiemelkedő személyiséget adott a református egyház országunknak, nem lebecsülve, sőt értékelve ezzel más felekezetek, egyházak hasonló adottságait. Megbecsülve a történelmi értékeket és hagyományokat, az értelmiségnek új szerepe, jelentősége kell hogy legyen a ma és a holnap feladatainak megoldásában. Nagyon fontos a kultúra szerepe - hangoztatta -, mely az önállóan gondolkodni tudó és akaró ember sajátja, birtoka. A június 23-i nap - választási lehetőséggel - gazdag párhuzamos programokat foglalt magában. Az „Értelmiségi Találkozó” (I.) plenáris és szekcióüléseit, a „Szépművészet” (II.)-et, a „Képzőművészet” (III.) a kiállításokat, az „Építőművészet” (IV.) a fotókiállításokat, a „Népművészet” (V.) a népi táncot, a fafaragók kiállítását stb. sorakoztatta fel, összesen mintegy húszféle eseményt. MÁR E CÍMEK is tanúsítják, hogy a Kultúra napja, célkitűzése szerint igyekezett átfogni, bemutatni a tudomány és művészet számos ágát, műfaját. Az utóbbiakon belül festészeti, szobrászati, grafikai, iparművészeti és más kiállítások gazdagították, tették teljessé a képet. Mindennek ismeretében, a meghívó néhány mondata újra és újra gondolkozásra késztet: „A képzőművészetek honfoglalása a református kultúrában a Világtalálkozó talán legváratlanabb, mindenesetre egyetemes jelentőségű eseménye lesz” - írta „mely célul tűzi ki - többek között megfogalmazni mindazon lehetőségeket, amelyekkel a Magyarországi Református Egyház tradicionális iparművészete, díszítőművészete megújítható, gazdagítható, és kiteljesíthető a kortárs képző- és iparművészet segítségével”. E célkitűzést részben a művészettörténet régebbi korszakait bemutató egyházművészeti kiállítások, valamint a mai képző- és iparművészek alkotásait bemutató seregszemlék tárták a látogatók elé. A Déri Múzeum kiállítása nemcsak a Református Kollégium és Múzeum, a Kistemplom és más gyűjtemények válogatott remekműveit sorakoztatta fel, de - többek között - a Szent Anna plébániatemplom kiemelkedő kegytárgyait is. GAZDAG ANYAGÚ bibliakiállítás mutatta be a történeti, nyomdaművészeti, és más szempontból kiállított Bibliákat, a fordítási, kiadási ritkaságokat méltó helyen, a Nagytemplom Lovagtermében. Az „Ötvösművek” című tárlat anyagában egységesen éremkiállítás volt. A történeti, kultúrhistóriai szempontok szerint, dokumentumokkal kísért, válogatott numizmatikai anyagot a Világtalálkozóra készült emlékérem és azok megvásárlási lehetősége tette teljessé. Ez az érem aranyban, ezüstben, valamint aranyozottan került kibocsátásra. Előlapján a Világtalálkozó emblémájával, a hátlapján pedig a Református Egyház címerével, Lehó F. éremművész tervei szerint. Az anyagában numizmatikai, érem- és plakettművészetet bemutató kiállítás mellett a klasszikus meghatározás szerinti ötvösművészet remekei más egyházművészeti alkotásokkal együtt, a Református Kollégium Múzeumában tekinthetők meg. Ez a gyűjtemény nem szerepelt külön, de a programfüzet illusztrációi között egy 1745-ből való szépművű úrasztali kehely hívta fel a figyelmet e híres és Debrecen városának is állandó kiállítására. A Kollégium épületében levő nyitott ajtón számosan léptek be a Múzeumba, hogy értékelő pillantásokkal kísérjék végig a termek során látható alkotásokat. A TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁSOK MELLETT több jelentős tárlat mutatta be a mai képző- és iparművészek alkotásait. A részvételre külön felhívást bocsátottak ki, amely mintegy tíz nappal előzte meg a beadási határidőt. A több, egy időben megnyílt, és Debrecen városának egymástól meglehetősen távoli pontján megrendezésre került bemutatók közül emeljük ki jelenleg a KLTE Díszudvarában kiállított képző- és iparművészeti alkotásokat. A festmények, a különböző technikájú grafikák, rajzok, metszetek, plasztikák, szobrok, és az iparművészet különböző műfajait képviselő alkotások, tematika, stílusirányzat, felfogás és technikai megoldás tekintetében igen széles és változatos körképet bontakoztattak ki azokból az alkotásokból, melyek a felhívás szerint magukévá tették a főbb célkitűzéseket: „A pályázók a reformáció egyetemes szellemiségéhez, a református egyház történetéhez, kultúrájához és életéhez, a Bibliához kapcsolódó pályamunkákat mutassanak be”. Mivel a felhívás és a kiállítás megnyitása közötti, rendelkezésre álló idő - úgy tűnik - nem volt túlságosan nagy, feltételezhető, hogy a beadott munkák közül jó néhány bizonnyal korábban készülhetett, ami azt is jelentheti, hogy a művészek gondolatvilága - adott esetben - korábban sem volt távol mindattól, amit a pályázat célként megjelölt. A beküldött munkákat a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által felkért szakértők és a Világtalálkozó Alapítvány képviselői zsűrizték, és a kiállításon az alkotásokat különböző díjakkal jutalmazták. A részvétel a Művészeti Alap, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója és a Fiatal Iparművészek Stúdiója tagjai számára volt lehetséges. Külföldről a hasonló szervezetek tagjai pályázhattak. Mindezt művészi fotókiállítások egészítették ki, a magyar református építészet múltja és jelene (Országos Műemléki Felügyelőség) témakörében. Ennek egyik része a Tudományegyetemen, míg egy másik szép sorozata a református kollégium vendégektől hangos történelmi folyosóin kerültek bemutatásra. MINDENNEK ISMERETÉBEN most már talán nem lenne felesleges megvizsgálnunk újra, mennyire beszélhetünk tehát „a képzőművészetek honfoglalásáról a református kultúrában”, és azt, hogy ez vajon a „legváratlanabb, mindenesetre egyetemes jelentőségű eseménye” volt-e a Világtalálkozónak? Így tűnik: e mai témájú, kortárs kiállításokat, szép és értékes képzőművészeti alkotásaikkal együtt még talán nem ítélhetjük „a képzőművészetek honfoglalásának” a református kultúrában, és talán a „mindenesetre egyetemes jelentőségű eseménye” meghatározás is további gondolkozásra késztethet. Inkább: nagyon fontos jelentős eseménynek és eredménynek lehet értékelnünk azt, hogy a képalkotó művészetek, a festészet, grafika, és a szobrászat, a plasztika különböző műfajai immár hivatalos meghívottként van, ill. volt jelen a Világtalálkozón, amelynek, mármint a találkozó léte és ténye valóban egyetemes jelentőségű. A FESTÉSZET, SZOBRÁSZAT azonban ezen az egyetemes jelentőségű eseményen, mint kiállítási tárgy volt jelen, és tekinthető meg. Képzőművészeti kiállításokat azonban református templomainkban, egyházi intézményeinkben sikerrel, folyamatosan és állandóan rendeznek. Más kérdés azonban, hogy a képzőművészeti alkotások - festmények, plasztikák - hogyan, milyen módon lehetnek jelen - ha igen egyáltalán - a templomok belső terében? Hogy mindez hogyan válik majd „egyetemes jelentőségű” eseménnyé, talán ezt most még nehéz lenne eldönteni. Ezt látszik alátámasztani a „Művészet és Reformáció” címmel megrendezett szekcióülés is. A programban meghirdetve két témakör szerepelt: „Művészet a református egyházban” (Takács Béla), valamint „Művészet és reformáció” (Keserű Katalin). Az előbbi egyházművészeti értékei, történeti, művészettörténeti, iparművészeti, néprajzi stb. vonatkozásokban ismertek és elismertek. Az utóbbi kérdéskör problematikáját aligha lehet ebben az összefüggésben az Institúcióban lefektetett és kifejtett kálvini gondolatok nélkül megközelíteni. Kálvinnak a művészetekről alkotott nézeteit - amit nem egybefüggően publikált -, tehát Kálvin és a művészetek viszonyát ismerni, sőt mi több: kitűnően kell ismernie annak, aki ezzel a témával kezdeni akar valamit. Feltétlenül át kell tanulmányoznia - a számban nem sok -, de annál fontosabb nemzetközi irodalmat is. Az ezzel foglalkozó elaborátum azonban mintha azt sejtette volna, hogy mindez az előadó figyelmén kívül maradt. A bemutatott absztrakt, nonfiguratív stb. önmagában még meglehet, kitűnő képeknek, úgy tűnik, aligha lehet mélyebb összefüggése a „Művészet és reformáció” címmel. Legkevésbé úgy, hogy e nonfiguratív, kalligrafikus vagy gesztus-festészet valamiféle transcendenciális eszköznek tekintendő, amely netán arra is alkalmas lehetne, hogy - úgymond - a református templomok belső tereit díszítsék vele. A többféle nézőpontból történt, számos művészeti ágat és műfajt érintő hozzászólók között volt Fekete György helyettes államtitkár, aki hangoztatta, mint belsőépítész tervező van jelen - saját tervezői munkájának konkrét példájával, a zuglói templommal világította meg helyes irányban a felvetett kérdéseket. E sorok írójának - ugyancsak hosszabb felszólalása két súlypontot emelt ki és elemzett mélyrehatóan: Kálvin és a művészetek, valamint a magyar református templomtípus művészeti és liturgiai lényegét. TÖBB KITŰNŐ HANGVERSENY, irodalmi műsor, népművészeti vonatkozású esemény és több helyen, a szép és jó könyvek kínálata tette teljessé a Kultúra napját Debrecenben, és tartott a Világtalálkozó ideje alatt. Nincs lehetőségünk, hogy minderről részletesebben megemlékezzünk, egyről azonban feltétlenül igen. A programfüzet „Szépművészet” címszó alatt közölte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Társulatának, Madách Imre: Mózes c. drámája előadását. Az igaz művészi hittel mélyen átélt, gyönyörű tiszta magyar nyelven tolmácsolt, és a tökéletes színészi játékban megvalósult dráma, a színjátszás csúcsain példázta, hogy az ókori, szétszóratott népnek lehetnek és vannak korunkban élő sorstársai. Hogy mindez azonban a „szépművészet” alá tartozik, azt egyértelműen aligha lehetne eldönteni. Ez a terminológia ugyanis a művészeti (képzőművészeti) szakkifejezések között mai nyelvhasználatunkban már nem szerepel. Érdekes azonban ezzel kapcsolatban utalni arra, hogy ez a fogalmi meghatározás éppen a Szépművészeti Múzeum nevében maradt meg. A debreceni képzőművész találkozó gondos szervezése és rendezése, a kiállítások előkészítése, a meghívott vendégek szeretetteljes fogadása és a róluk való gondoskodás Géczy István missziói lelkész és segítőtársainak nevéhez, munkájához fűződik. Köszönetet mondunk mindenért. Munkája valóban missziói feladat, küldetés volt. Dr. Koós Judith Babits Mihály halálának 50. évfordulójára Babits Mihály - a „poeta doctus” - csak akkor jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor már teljes vértezetben állt versművészete. Irodalmi gyökerei Arany Jánoshoz - kinek hangja olykor ki-kicseng Babits soraiból - vezetnek, másrészt pedig az angol lírát, annak fennköltségét, gazdag képzelőerejét véljük felfedezni a költő melankóliával átszőtt verseiben. .....Ady volt az, akinek helyet kellett csinálni a megkövült múlt feláldozásával - de a Nyugat vallott programját Babits igazolja” - írja Szerb Antal. Valóban, a mozgalom kissé tájékozatlan európaisága benne teljesedik mindent átfogó meg- sértéssé és mindent magyarrá építő alkotássá. A költőre mindvégig nagy hatással volt szűkebb hazája, a Dunántúl, mely a papi nevelésen át formálta Babitsot hagyománytisztelővé és nem utolsósorban az antik szellem magányos megértőjévé - egy antihumanisztikus korban. A magyar mondat megújítója - a mondatszerkezetnek nála nagyobb szerep jut, mint pusztán a gondolatközlés -, mely leginkább tükröződik egyik kiemelkedő művében, a Jónás könyvében. .....s szavaim hibátlan / hadsorba állván, mint ő súgja, bátran / szólhassak s mint rossz gégémből telik s és ne fáradjak bele esteiig / vagy míg az égi és ninivei hatalmak / engedik hogy beszéljek s meg ne haljak." (Jónás imája). A költészet elefántcsonttornyába való visszavonulása, befelé fordultan megélt hite tette őt a modern magányosság kifejezőjévé irodalmunkban. Amiképpen hangzik mintegy hitvallásként egyik legszebb versében - Zsoltár férfihangja - üzenetként mai, zaklatott korunkban a rá emlékezőknek: „... és nem sejted, hogy véletleneid belőled fakadnak, / és nem tudod hogy messze Napokban tenned erőd / ráng és a planéták félrehajlítják pályád előtt az adamant rudakat.” Nagy Lenke Elolvasásra ajánljuk A reformáció igaz arca A két világháború közötti magyar szellemi élet - ezen belül a történetírás - egyik legrangosabb fóruma a Magyar Szemle Társaság volt. Kiadványainak szerzői - mondhatni kivétel nélkül -európai színvonalú tudósok voltak. Nem voltak csalatkozhatatlanok, de pl. a történeti tények feltárásában és értékelésében nem befolyásolta őket, hogy származna-e anyagi, erkölcsi, politikai előnyük a szándékos történethamisításból, ami az ún. marxista történészek „termékeinek” természetes jellemzője. Nem megrendelésre dolgoztak, hanem személyes állásfoglalásukat fejezték ki. A Magyar Szemle Társaság egyik legértékesebb kiadványát (1932) Révész Imrének, a debreceni Tisza István Tudományegyetem nyilvános rendes tanárának, A reformáció c. 80 oldalas kis füzetét - nemrégiben reprintként megjelentette a Ráday Kollégium Nyomdája, folytatva ezzel azt a dicséretes és köszönetre méltó tevékenységét, amelynek eddigi gyümölcse Révész Imre két, Makkai Sándor egy maradandó becsű írásának újrakiadása. A kis kötetben a szerző leszámol a reformáció dogmatikus értékeléseivel, amelyek magában a ref. egyházban, továbbá a katolikus egyházban,illetve a marxista történetelméletben és történetírásban ma is uralkodnak és hamis elképzeléseket plántálnak az emberek agyába a reformáció mivoltáról. A reformációnak nevezett eseménysorozatban - amint Révész Imre saját véleményeként megfogalmazza „a hívő emberi lélek szembekerült élő, mindenható, kegyelmes Istenével, akit a vallás és a vallásos intézmény eltakart előle és elválasztott tőle. Több mint tizennégy évszázada tartott ugyanis már akkor az európai emberiség történetében az a folyamat, amely az élő Istennek a Jézus Krisztus által adott kijelentéséből vallást - tehát egy kulturális emberi alkotást - csinált és ennek a vallásnak egy hova inkább politikai jellegű intézményben, a látható, földi egyházban emelt hajlékot és biztosítékot. Pedig a keresztyénség eredetileg nem volt vallás a szónak megszokott művelődéstörténeti értelmében. A keresztyénség az Egyszülött Fiú engesztelő áldozati halála által megváltott embereknek teljesen az Isten kegyelmén függő élete volt: egy szabadon engedelmes, boldogan hitvalló, győzelmesen cselekvő és szenvedő szeretet élet: a hitélete. Ez az élet, a maga egyéni és közösségi formáiban egyaránt a mellett tett folytonosan bizonyságot, hogy csak egy Úr van, a Krisztus, a látható világ a maga minden képzelt urával és hazug dicsőségével egykor - nemsokán elmúlik. Első láthatóképpen az eddig láthatatlanul uralkodó Krisztus, és elhozza Isten országát: az emberélet, a föld, a világ Isten akarata szerinti berendezését, amelyben a Gonosznak és a gonoszoknak nem lesz befolyása többé. Szakadatlanul bizonyságot tenni arról, hogy Krisztus az Úr és Isten országa közeleg: ez eredetileg az egész keresztyén vallás. Ennek a bizonyságtevésnek a közösségében úgy élni testvérileg együtt, mint akikhez az Isten országa máris elérkezett: ez eredetileg az egész keresztyén egyház". Itt abbahagyjuk az idézést, pedig a folytatásban olvasható Révész Imre páratlanul egyéni és páratlanul igaz állásfoglalása a reformáció tulajdonképpeni mibenlétéről, szellemtörténeti tettéről. De ezt már a kis könyvből olvassák el a kedves Olvasók. Révész Imre ezen tanulmányának csak egy „fogyatkozása” van: az, hogy magyarul íródott, illetve, hogy nem fordították le pl. a francia világnyelvre. Ennek megtétele 60 év eltelte után is időszerű, mert hosszabban sokszáz könyvben és tanulmányban írtak már ellenfelek, ellenségek, „semlegesek”, barátok - a reformációról, de igazabb, tárgyszerűbb képet Révész Imrénél a legnagyobb historikusok sem tudtak - nem is lehet! - felvázolni, mégpedig klasszikusan okos és szép nyelvezettel. Aki nem elégszik meg azzal, amit eddig „harangozni” hallott a reformáció előzményeiről, irányairól, lefolyásáról, hatásterületeiről, aki nem akar megrekedni a „magyar vallás”, a„kálvinista Róma” és a hasonló ostoba frázisok színvonalán, aki nem híve az „egyházmentes keresztyénségnek”, és tudja értékelni a hitvallások és a dogmák megőrző és megújító erejét, az feltétlenül szerezze be ezt a kiadványt. Sebestyén János