Reformátusok Lapja, 1991 (35. évfolyam, 3-52. szám)

1991-08-25 / 34. szám

4 NFORMÁTU­SOK LAPJA 1991. augusztus 25. Képzőművészet a református kultúrában NÉHÁNY HÉTTEL a Magyar Reformátusok II. Világta­lálkozója után, az egységes arculatú, gondosan tervezett, a reménység zöld színében nyomtatott programok, ismertető füzetek, lassan történelmi dokumentummá válnak. A Kultúra napjának gazdag, sokszínű programja Debrecen­ben, a nagytemplom­i istentisztelet keretében dr. Kocsis Elemér püspök megnyitójával vette kezdetét. A püspök hangoztatta - többek között -, hogy a kultúra napja azért is fontos, mert évszázadokon át számos jeles tudóst, művészt, államférfit, kiemelkedő személyiséget adott a református egyház orszá­gunknak, nem lebecsülve, sőt értékelve ezzel más felekezetek, egyházak hasonló adottságait. Megbecsülve a történelmi értékeket és hagyományokat, az értelmiségnek új szerepe, jelentősége kell hogy legyen a ma és a holnap feladatainak megoldásában. Nagyon fontos a kultúra szerepe - hangoztatta -, mely az önállóan gondolkodni tudó és akaró ember sajátja, birtoka. A június 23-i nap - választási lehetőséggel - gazdag párhu­zamos programokat foglalt magában. Az „Értelmiségi Találko­zó” (I.) plenáris és szekcióüléseit, a „Szépművészet” (II.)-et, a „Képzőművészet” (III.) a kiállításokat, az „Építőművészet” (IV.) a fotókiállításokat, a „Népművészet” (V.) a népi táncot, a fafaragók kiállítását stb. sorakoztatta fel, összesen mintegy húszféle eseményt. MÁR E CÍMEK is tanúsítják, hogy a Kultúra napja, célkitűzése szerint igyekezett átfogni, bemutatni a tudomány és művészet számos ágát, műfaját. Az utóbbiakon belül festészeti, szobrászati, grafikai, iparművészeti és más kiállítások gazdagí­tották, tették teljessé a képet. Mindennek ismeretében, a meghívó néhány mondata újra és újra gondolkozásra késztet: „A képzőművészetek honfoglalása a református kultúrában a Világtalálkozó talán legváratlanabb, mindenesetre egyetemes jelentőségű eseménye lesz” - írta „mely célul tűzi ki - többek között­­ megfogalmazni mindazon lehetőségeket, amelyekkel a Magyarországi Református Egyház tradicionális iparművészete, díszítőművészete megújít­ható, gazdagítható, és kiteljesíthető a kortárs képző- és ipar­művészet segítségével”. E célkitűzést részben a művészettörténet régebbi korszakait bemutató egyházművészeti kiállítások, valamint a mai képző- és iparművészek alkotásait bemutató seregszemlék tárták a látogatók elé. A Déri Múzeum kiállítása nemcsak a Református Kollégium és Múzeum, a Kistemplom és más gyűjtemények válogatott remekműveit sorakoztatta fel, de - többek között - a Szent Anna plébániatemplom kiemelkedő kegytárgyait is. GAZDAG ANY­AGÚ bibliakiállítás mutatta be a történeti, nyomdaművészeti, és más szempontból kiállított Bibliákat, a fordítási, kiadási ritkaságokat méltó helyen, a Nagytemplom Lovagtermében. Az „Ötvösművek” című tárlat anyagában egységesen éremkiállítás volt. A történeti, kultúrhistóriai szempontok szerint, dokumentumokkal kísért, válogatott numizmatikai anyagot a Világtalálkozóra készült emlékérem és azok megvásárlási lehetősége tette teljessé. Ez az érem arany­ban, ezüstben, valamint aranyozottan került kibocsátásra. Előlapján a Világtalálkozó emblémájával, a hátlapján pedig a Református Egyház címerével, Lehó F. éremművész tervei szerint. Az anyagában numizmatikai, érem- és plakettművészetet bemutató kiállítás mellett a klasszikus meghatározás szerinti ötvösművészet remekei más egyházművészeti alkotásokkal együtt, a Református Kollégium Múzeumában tekinthetők meg. Ez a gyűjtemény nem szerepelt külön, de a programfüzet illusztrációi között egy 1745-ből való szépművű úrasztali kehely hívta fel a figyelmet e híres és Debrecen városának is állandó kiállítására. A Kollégium épületében levő nyitott ajtón számosan léptek be a Múzeumba, hogy értékelő pillantásokkal kísérjék végig a termek során látható alkotásokat. A TÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁSOK MELLETT több jelentős tárlat mutatta be a mai képző- és iparművészek alkotá­sait. A részvételre külön felhívást bocsátottak ki, amely mintegy tíz nappal előzte meg a beadási határidőt. A több, egy időben megnyílt, és Debrecen városának egymástól meglehetősen távoli pontján megrendezésre került bemutatók közül emeljük ki jelenleg a KLTE Díszudvarában kiállított képző- és iparmű­vészeti alkotásokat. A festmények, a különböző technikájú grafikák, rajzok, metszetek, plasztikák, szobrok, és az iparmű­vészet különböző műfajait képviselő alkotások, tematika, stílusirányzat, felfogás és technikai megoldás tekintetében igen széles és változatos körképet bontakoztattak ki azokból az alkotásokból, melyek a felhívás szerint magukévá tették a főbb célkitűzéseket: „A pályázók a reformáció egyetemes szellemi­ségéhez, a református egyház történetéhez, kultúrájához és életéhez, a Bibliához kapcsolódó pályamunkákat mutassanak be”. Mivel a felhívás és a kiállítás megnyitása közötti, rendelke­zésre álló idő - úgy tűnik - nem volt túlságosan nagy, feltéte­lezhető, hogy a beadott munkák közül jó néhány bizonnyal korábban készülhetett, ami azt is jelentheti, hogy a művészek gondolatvilága - adott esetben - korábban sem volt távol mindattól, amit a pályázat célként megjelölt. A beküldött munkákat a Képző- és Iparművészeti Lektorátus által felkért szakértők és a Világtalálkozó Alapítvány képviselői zsűrizték, és a kiállításon az alkotásokat különböző díjakkal jutalmazták. A részvétel a Művészeti Alap, a Fiatal Képzőművészek Stúdiója és a Fiatal Iparművészek Stúdiója tagjai számára­ volt lehetséges. Külföldről a hasonló szervezetek tagjai pályázhattak. Mindezt művészi fotókiállítások egészítették ki, a magyar református építészet múltja és jelene (Országos Műemléki Felügyelőség) témakörében. Ennek egyik része a Tudomány­­egyetemen, míg egy másik szép sorozata a református kollé­gium vendégektől hangos történelmi folyosóin kerültek bemutatásra. MINDENNEK ISMERETÉBEN most már talán nem lenne felesleges megvizsgálnunk újra, mennyire beszélhetünk tehát „a képzőművészetek honfoglalásáról­ a református kultúrában”, és azt, hogy ez vajon a „legváratlanabb, mindenesetre egyetemes jelentőségű eseménye” volt-e a Világtalálkozónak? Így tűnik: e mai témájú, kortárs kiállításokat, szép és értékes képzőművészeti alkotásaikkal együtt még talán nem ítélhetjük „a képzőművészetek honfoglalásának” a református kultúrá­ban, és talán a „mindenesetre egyetemes jelentőségű esemé­nye” meghatározás is további gondolkozásra késztethet. Inkább: nagyon fontos jelentős eseménynek és eredménynek lehet értékelnünk azt, hogy a képalkotó művészetek, a festészet, grafika, és a szobrászat, a plasztika különböző műfajai immár hivatalos meghívottként van, ill. volt jelen a Világtalálkozón, amelynek, mármint a találkozó léte és ténye valóban egyetemes jelentőségű. A FESTÉSZET, SZOBRÁSZAT azonban ezen az egyete­mes jelentőségű eseményen, mint kiállítási tárgy volt jelen, és tekinthető meg. Képzőművészeti kiállításokat azonban refor­mátus templomainkban, egyházi intézményeinkben sikerrel, folyamatosan és állandóan rendeznek. Más kérdés azonban, hogy a képzőművészeti alkotások - festmények, plasztikák - hogyan, milyen módon lehetnek jelen - ha igen egyáltalán - a templomok belső terében? Hogy mindez hogyan válik majd „egyetemes jelentőségű” eseménnyé, talán ezt most még nehéz lenne eldönteni. Ezt látszik alátámasztani a „Művészet és Reformáció” címmel megrendezett szekcióülés is. A programban meghirdet­ve két témakör szerepelt: „Művészet a református egyházban” (Takács Béla), valamint „Művészet és reformáció” (Keserű Katalin). Az előbbi egyházművészeti értékei, történeti, művé­szettörténeti, iparművészeti, néprajzi stb. vonatkozásokban ismertek és elismertek. Az utóbbi kérdéskör problematikáját aligha lehet ebben az összefüggésben­­ az Institúcióban lefektetett és kifejtett kálvini gondolatok nélkül megközelíteni. Kálvinnak a művészetekről alkotott nézeteit - amit nem egybefüggően publikált -, tehát Kálvin és a művészetek viszonyát ismerni, sőt mi több: kitűnően kell ismernie annak, aki ezzel a témával kezdeni akar valamit. Feltétlenül át kell tanulmányoznia - a számban nem sok -, de annál fontosabb nemzetközi irodalmat is. Az ezzel foglalkozó elaborátum azonban mintha azt sejtette volna, hogy mindez az előadó figyelmén kívül maradt. A bemutatott absztrakt, nonfiguratív stb.­­ önmagában még meglehet, kitűnő képeknek, úgy tűnik, aligha lehet mélyebb összefüggése a „Művészet és reformáció” címmel. Legkevésbé úgy, hogy e nonfiguratív, kalligrafikus vagy gesztus-festészet valamiféle transcendenciális eszköznek tekintendő, amely netán arra is alkalmas lehetne, hogy - úgymond - a református templomok belső tereit díszítsék vele. A többféle nézőpontból történt, számos művészeti ágat és műfajt érintő hozzászólók között volt Fekete György helyettes államtitkár, aki hangoztatta, mint belsőépítész tervező van jelen - saját tervezői munkájának konkrét példájával, a zuglói templommal világította meg helyes irányban a felvetett kérdéseket. E sorok írójának - ugyancsak hosszabb­­ felszóla­lása két súlypontot emelt ki és elemzett mélyrehatóan: Kálvin és a művészetek, valamint a magyar református templomtípus művészeti és liturgiai lényegét. TÖBB KITŰNŐ HANGVERSENY, irodalmi műsor, népművészeti vonatkozású esemény és több helyen, a szép és jó könyvek kínálata tette teljessé a Kultúra napját Debrecenben, és tartott a Világtalálkozó ideje alatt. N­incs lehetőségünk, hogy minderről részletesebben megemlékezzünk, egyről azonban feltétlenül igen. A programfüzet „Szépművészet” címszó alatt közölte a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Magyar Társulatá­nak, Madách Imre: Mózes c. drámája előadását. Az igaz művészi hittel mélyen átélt, gyönyörű tiszta magyar nyelven tolmácsolt, és a tökéletes színészi játékban megvalósult dráma, a színjátszás csúcsain példázta, hogy az ókori, szétszóratott népnek lehetnek és vannak korunkban élő sorstársai. Hogy mindez azonban a „szépművészet” alá tartozik, azt egyértelműen aligha lehetne eldönteni. Ez a terminológia ugyanis a művészeti (képzőművészeti) szakkifejezések között mai nyelvhasználatunkban már nem szerepel. Érdekes azonban ezzel kapcsolatban utalni arra, hogy ez a fogalmi meghatározás éppen a Szépművészeti Múzeum nevében maradt meg. A debreceni képzőművész találkozó gondos szervezése és rendezése, a kiállítások előkészítése, a meghívott vendégek szeretetteljes fogadása és a róluk való gondoskodás Géczy István missziói lelkész és segítőtársainak nevéhez, munkájához fűződik. Köszönetet mondunk mindenért. Munkája valóban missziói feladat, küldetés volt.­­ Dr. Koós Judith Babits Mihály halálának 50. évfordulójára Babits Mihály - a „poeta doctus” - csak akkor jelent meg a nyilvánosság előtt, amikor már teljes vértezetben állt versművészete. Irodalmi gyökerei Arany Jánoshoz - kinek hangja olykor ki-kicseng Babits soraiból - vezetnek, másrészt pedig az angol lírát, annak fennköltségét, gazdag képzelőerejét véljük felfedezni a költő melankóliával átszőtt verseiben. .....Ady volt az, akinek helyet kellett csinálni a megkövült múlt feláldozásával - de a Nyugat vallott programját Babits igazolja” - írja Szerb Antal. Valóban, a mozgalom kissé tájékozatlan európaisá­ga benne teljesedik mindent átfogó meg- s­értéssé és mindent magyarrá építő alko­tássá. A költőre mindvégig nagy hatással volt szűkebb hazája, a Dunántúl, mely a papi nevelésen át formálta Babitsot ha­gyománytisztelővé és nem utolsósorban az antik szellem magányos megértőjévé - egy antihumanisztikus korban. A magyar mondat megújítója - a mondatszerkez­etnek nála nagyobb sze­rep jut, mint pusztán a gondolatközlés -, mely leginkább tükröződik egyik kiemel­kedő művében, a Jónás könyvében. .....s szavaim hibátlan / hadsorba áll­ván, mint ő súgja, bátran / szólhassak s mint rossz gégémből telik s és ne fáradjak bele esteiig / vagy míg az égi és ninivei hatalmak / engedik hogy beszéljek s meg ne haljak." (Jónás imája). A költészet elefántcsonttornyába való visszavonulása, befelé fordultan megélt hite tette őt a modern magányosság kife­jezőjévé irodalmunkban. Amiképpen hangzik mintegy hitvallásként egyik legszebb versében - Zsoltár férfihangja - üzenetként mai, zaklatott korunkban a rá emlékezőknek: „... és nem sejted, hogy véletleneid belőled fakadnak, / és nem tudod hogy messze Napokban ten­ned erőd / ráng és a planéták félrehaj­lítják pályád előtt az adamant rudakat.” Nagy Lenke Elolvasásra ajánljuk A reformáció igaz arca A két világháború közötti magyar szellemi élet - ezen belül a történetírás - egyik legrangosabb fóruma a Magyar Szemle Társaság volt. Kiadványainak szerzői - mondhatni kivétel nélkül -európai színvonalú tudósok voltak. Nem voltak csalatkoz­­hatatlanok, de pl. a történeti tények feltárásában és értékelésében nem befolyásolta őket, hogy származna-e anyagi, erkölcsi, politikai előnyük a szándékos történethamisí­tásból, ami az ún. marxista történészek „termékeinek” természetes jellemzője. Nem megrendelésre dolgoztak, hanem személyes állásfoglalásukat fejezték ki. A Magyar Szemle Társaság egyik legértékesebb kiadványát (1932)­­ Révész Imrének, a debreceni Tisza István Tudományegyetem nyilvános rendes tanárának, A reformáció c. 80 oldalas kis füzetét - nemrégiben reprintként megjelentette a Ráday Kollégium Nyomdája, folytatva ezzel azt a dicséretes és köszönetre méltó tevékenysé­gét, amelynek eddigi gyümölcse Révész Imre két, Makkai Sándor egy maradandó becsű írásának újrakiadása. A kis kötetben a szerző leszámol a reformáció dogmatikus értékeléseivel, amelyek magában a ref. egyházban, továbbá a katolikus egyházban,­­illetve a marxista történetelméletben és történetírásban ma is uralkodnak és hamis elképzeléseket plántálnak az emberek agyába a reformáció mivoltáról. A reformációnak nevezett eseménysorozatban - amint Révész Imre saját véleményeként megfogalmazza „a hívő emberi lélek szembekerült élő, mindenható, kegyelmes Istenével, akit a vallás és a vallásos intézmény eltakart előle és elválasztott tőle. Több mint tizennégy évszázada tartott ugyanis már akkor az európai emberiség történetében az a folyamat, amely az élő Istennek a Jézus Krisztus által adott kijelentéséből vallást - tehát egy kulturális emberi alkotást - csinált és ennek a vallásnak egy hova­ inkább politikai jellegű intézményben, a látható, földi egyházban emelt hajlékot és biztosítékot. Pedig a keresztyénség eredetileg nem volt vallás a szónak megszokott művelődéstörténeti értelmében. A keresztyénség az Egyszülött Fiú engesztelő áldozati halála által megváltott embereknek teljesen az Isten kegyelmén függő élete volt: egy szabadon engedelmes, boldogan hitvalló, győzelmesen cselekvő és szenvedő szeretet­ élet: a hitélete. Ez az élet, a maga egyéni és közösségi formáiban egyaránt a mellett tett folytonosan bizonyságot, hogy csak egy Úr van, a Krisztus, a látható világ a maga minden képzelt urával és hazug dicsőségével egykor - nemsoká­n elmúlik. Első láthatóképpen az eddig láthatatlanul uralkodó Krisztus, és elhozza Isten országát: az emberélet, a föld, a világ Isten akarata szerinti berendezését, amelyben a Gonosznak és a gonoszoknak nem lesz befolyása többé. Szakadatlanul bizonyságot tenni arról, hogy Krisztus az Úr és Isten országa közeleg: ez eredetileg az egész keresztyén vallás. Ennek a bizonyságtevésnek a közösségében úgy élni testvérileg együtt, mint akikhez az Isten országa máris elérkezett: ez eredetileg az egész keresztyén egyház". Itt abbahagyjuk az idézést, pedig a folytatásban olvasható Révész Imre páratlanul egyéni és páratlanul igaz állásfoglalása a reformáció tulajdonképpeni mibenlétéről, szellemtörténeti tettéről. De ezt már a kis könyvből olvassák el a kedves Olvasók. Révész Imre ezen tanulmányának csak egy „fogyatkozása” van: az, hogy magyarul íródott, illetve, hogy nem fordították le pl. a francia világnyelvre. Ennek megtétele 60 év eltelte után is időszerű, mert hosszabban sokszáz könyvben és tanulmányban írtak már­­ ellenfelek, ellenségek, „semlegesek”, barátok - a reformációról, de igazabb, tárgyszerűbb képet Révész Imrénél a legnagyobb historikusok sem tudtak - nem is lehet! - felvázolni, mégpedig klasszikusan okos és szép nyelvezettel. Aki nem elégszik meg azzal, amit eddig „harangozni” hallott a reformáció előzményeiről, irányairól, lefolyásáról, hatásterületeiről,­­ aki nem akar megrekedni a „magyar vallás”, a„kál­vinista Róma” és a hasonló ostoba frázisok színvonalán­­, aki nem híve az „egyházmentes keresztyénségnek”, és tudja értékelni a hitvallások és a dogmák megőrző és megújító erejét, az feltétlenül szerezze be ezt a kiadványt. Sebestyén János

Next