Reformátusok Lapja, 1993 (37. évfolyam, 1-52. szám)

1993-06-06 / 23. szám

1993. június 6. A FORMÍTI­MUPIA Gyermekmunkásképző tanfolyamok A Vasárnapi Iskolai Szövetség (VISZ) szervezésében négy alka­­lomm­­al kerül sor a nyár folyamán gyermekmunkásképző tanfolyamra. Az elméleti és gyakorlati foglal­kozásokon — az evangélium tanítá­sa gyerekeknek — a gyermekóra felépítése — mit tanítsunk és ho­gyan? témák kerülnek többek kö­zött feldolgozásra: I. fokozat: augusztus 1 —7; II. fo­kozat: július 18—24; III. fokozat: július 25—30; IV. fokozat: augusz­tus 24-28. Magasabb fokozatokon a részvé­tel csak az előző fokozat sikeres el­végzése után lehetséges. A tanfo­lyam színhelye BÉT-PÉC­EL, a VISZ oktatóháza Pécelen. Speciális tanfolyamok — óvo­­dáskorúakkal foglalkozók részére: augusztus 16—21. — Nyári misszi­onáriusok képzése: július 5—16. Jelentkezni lehet: Tóthné Ujj Eszternél levélben, Budapest, Csó­nakház u. 3. III. 7. 1031. címen (név, cím,, szül. idő, egyháztagság feltüntetésével). Információ: Csi­kós Mihálynál 06-23-310-097 tele­fonon. REFISZ-hírek REFISZ vezetőképző tábor lesz Medián, július 5— 10-ig, melynek tervezett programja szerint a követ­kező témákban hangzanak el elő­adások: Evangélizáció és ébredés a fiatalok között; — Diákmissziós munka a református iskolákban egykor és ma; — A táborszervezés mint gazdasági, szellemi, lelki és testnevelési kérdés. — Az ifjúsági munka nagyjai: Victor János, Sza­bó Aladár, Töltéssy Zoltán, Soós Géza munkássága; — Bibliaiskola, bibliatanulmányozás az ifjúsági körben. Elmélet és módszertan. A konferencia színhelye a medi­nai parókia. Jelentkezni a REFISZ Irodán lehet 1191 Budapest, Ady E. u. 57. címen. Részvételi díj 1800,— Ft, amit a helyszínen kell befizetni. A konferencia vezetője: Ablonczy Zsolt lelkipásztor. A Ráday Kórus záró hangversenye a Kálvin téren Május 9-én ünnepi zenés áhítat­tal fejezte be idei munkaévét a Rá­day kórus a Kálvin téri templom­ban. A műsor az év legkedveltebb da­­rabjaiból alakult. Händel: „Ör­vendj világ" és „Ó csillagtermő ékes ég" című művei mellett Buxte­hude: „Mindeddig vélem volt az Úr" kezdetű kantátáját és Bach 150. kantátáját hallgatta a gyüleke­zet, de elhangzott Franck: 150. zsoltára is. Magyar szerzők művei is felcsendültek Dobai Pál: Feltá­madt a mi életünk, Gárdonyi: Sze­líd szemed Úr Jézus feldolgozása, valamint Kodály: 114. genfi zsoltá­ra. Az 50 tagú énekkart és a Ráday Pál kamarazenekart Repkény Anita, ifj. Márkus Mihály és Máté János vezényelte. Gazdag évet zárt a kórus. Szep­temberben, még a tanév megkezdé­se előtt két külföldi úttal indult a munka. Svédországban és Hollan­diában járt az énekkar. Számos ha­zai szolgálat is gazdagította a prog­ramot, dr. Csomasz Tóth Kálmán emlékünnepélyén, lelkész­szentelé­sen, a Johannita lovagok avatásán, orgonaavatáson, nemzeti imádsá­gunk születésnapjára rendezett ün­nepi hangversenyen, négy ízben Kálvin téri zenés áhítaton szolgált az énekkar. Talán a legjelentősebb ezek közül Bach­ Márk passiójának előadása volt. Tavaszai még egy szép, emlékezetes felvidéki úton, a martosi, perbetei és baracskai gyü­lekezetben énekelt a kórus, egyéb hazai szolgálatok mellett. A kórus tagjai nagyobb részben teológusok, akik rendszeresen szol­gálnak gyülekezetekben is, diakó­­niai munkát végeznek, így nem volt könnyű egyeztetni az időpontokat. A Ráday Kórust támogatta a Fő­városi Önkormányzat Kulturális Bizottsága, ez nagy mértékben hoz­zájárult a sikeres munkához. Még előttünk a nyár, de már kez­denek kibontakozni a következő év feladatai. Reméljük, az új első éves teológusok, és a „külső” tagok ha­sonló lelkesedéssel fognak munká­hoz szeptemberben. Az elmúlt év munkáját Buxtehude kantátájának szavaival foglalhatjuk össze: „Mindeddig vélem volt az Úr." — é­­­s Hangversenykörúton Ghánában Ünnep a Függetlenségi téren Március 6-án volt Ghána függet­lenségi ünnepe. Még ott voltunk, hogy láthassuk a parádét. Taxikkal kimentünk a Függetlenségi térre, ahol egyik csoport a másik után vo­nult be, zászlóval. Egyenesen tar­tott karjukat lóbálva puhán, ritmi­kusan, mintha friss nyírfavessző volna a lábuk. Láttam egyszer a tai­­wani függetlenségi ünnepi katonai parádét. Hihetetlen­ pontosság, fe­gyelem, tökéletes szervezés. A csa­patszállító kocsikon ülő katonák vi­­gyázzban ültek (van ilyen is), és egy kőszobor nem tudna mozdulatla­nabb lenni, mint azok voltak. Hal­latlanul impozáns volt. Nos, a ghá­­nai parádéban valami más volt: nyugalom, önbizalom, a sietség ér­zésének hiánya, majdnem mint egy óriási balettelőadás, így egyetlen európai se menetel. Tribünön ülve, árnyékban, kényelmesen, mindent pazarul láttunk. Micsoda szabadté­ri előadás nekünk, méghozzá in­gyen! Benyomásaimat így foglal­hatnám röviden össze: micsoda nemzeti öntudat! Hát aznap este az én nemzeti ön­tudatom is mérlegre került. Egy klub, melynek elnöke Madame Grace volt a mi hotelunkból, műso­ros táncestet rendezett, tombolával, fogyatékos gyerekek megsegítésére. Felkértek bennünket, hogy énekel­jünk. Fellépésünk után kimentem az udvarra, kicsit távolabb a ször­nyű hangerősítőktől. Ott kis aszta­loknál vendégek ültek, egyiknél egy angol család. Egy leány rögtön fel­ugrott, hozzám jött és gratulált a szereplésünkhöz. A másik, 15-16 éves körüli leány ülve maradt és azt kérdezte: honnan jövünk? — Finn­országból. — O, really? (Igazán?) Ott milyen nyelvet beszélnek? — A finn nyelvet. — O really? Erre közbevetettem, hogy én nem finn vagyok, hanem magyar. — O, re­ally? Ott milyen nyelven beszél­nek? — Ezt kezdtem megsokallni és én kezdtem kérdezgetni: te hon­nan való vagy? — Angliából. — Ott milyen nyelven beszélnek? Erre né­zett rám megrökönyödötten: hogy tud valaki ilyesmit kérdezni? Naná, hogy Angliában angolul beszélnek. Magyarországon pedig magyarul beszélnek. Annak ellenére, hogy volt rajtunk török, tatár, német, tót, orosz, a magyar nyelv él és virul Az én édes anyanyelvem. (Vége.) Papp Ákos Új harang hívogat Kazincbarcikán Május első vasárnapján hálaadó ünnepet tartottak a volt sajókazinci, ma Kazincbarcika-Alsó néven nyil­vántartott gyülekezetben. A hajdani két község: Kazinc és Barcika területén 1­954-ben létesült, s ma már 46 000 lakost számláló vá­ros az 50-es években rosszhírűvé vált, mert „osztályide­gen elemek” — rabok — átnevelésének egyik telephe­lye volt. Barcikával fenyegetni is lehetett akkoriban a beilleszkedni nem tudókat és a város nevéhez kapcsolt „szocialista” jelző olyasféle képzeteket keltett, mint Recsk, ahol jobb emberek is évekig sínylődhettek sem­miért. A jogérzés helyett jogárzással lejáratott szocia­lizmus, a „túlkapások” rendszere, sajátos nagyotakará­­sával mégis hagyott valami jó örökséget is, egy ember­­léptékű várost a Tardona patak partján, ahol a hajdani fásítás eredményeként, ma már ligetes, árnyas tereken vehetnek friss levegőt a túlélők, a városalapítók. Nagy túlélő itt az egyház is két templommal, két önálló gyülekezettel. A számra nagyobb, 1682 lelket számláló kazinci gyülekezetben 20 éve szolgál Kocsis Attila lelkipásztor, lapunknak is hűséges munkatársa. Két évtized alatt teljesen felújították a templomot, az orgonát, a gyülekezeti termet és elektromos fűtést ve­zettek be. Az utóbbi tíz évben 2 és fél millió forintot költöttek korszerűsítésre. A rendszerváltozás után a he­lyi önkormányzat is jelentős összegekkel támogatja a történelmi múlttal bíró felekezeteket. De még ezt is meghaladja egy-két esetben azoknak a híveknek az ál­dozatkészsége, akik a napi szükségleten túl, a jövőre is tekintenek. Ilyen áldozatként tartjuk számon Jobbágy Józsefné 350 000,5 Ft-os adományát, amit új harang öntetésére ajánlott fel, valamint Sz. K. 600 000,0 Ft-os alapítványát, amivel a református felekezeti iskola léte­sítését kívánja támogatni. A hálaadás napján Horváth Barna esperes igehirdetése és Kocsisné Asztalos Anikó imádsága után a lelkipásztor beszámolt­ az eddigi acél­harangot felváltó bronz öntvényről, ami Gombos Lajos őrbottyáni műhelyében készült 1992-ben. Az új harang a 212 kg súlyú és D-hangra hangolt középharang, ami szépen összecseng az 1781-ből származó kisharanggal és az 1965-ben öntött 450 kg súlyú nagyharanggal. A 71 évig használt diósgyőri öntésű acélharang most egy ideig pihenni fog, mígnem kikerül, reménység sze­rint, a herbolyai városrészbe, hogy az ottaniakat is hívo­gassa istentiszteletre. Az ünnepély további részében a Baptista Gyülekezet énekkara szolgált, Bakonyi Péterné és Asztalos Annamária szavalattal, Kövér Krisztina pe­dig énekszóval dicsérte az Urat. Az új harang is meg­szólalt és a 148. zsoltár szavait őrzi palástján: „DI­CSÉRJÉTEK AZ URAT!” Az elhangzott köszöntések: Ludányi Attila polgár­­mester, Farkas István berentei r. k. főesperes, Szepes Ottó r. k„ Balázs Tibor evangélikus, Pólyák Imre g. k., Ujváry Ferenc baptista, Horváth Barnáné és Kolumbán Zoltán ref. lelkészek teljes körét adták a helyi ökume­­nének, amiből látható a felekezetek példás összetarto­zása is. Kálvini alapelvünkhöz híven, talán nagyon is szigo­rúan, a háttérben maradt a jubiláló lelkipásztor. Min­dent példásan megszervezett, de saját ünneplését elhá­rította. Amikor erről kérdeztem, azt mondta, hogy van neki 7 unokája, s ha dicsekedni kívánna az Úrban, ak­kor ezzel dicsekedne. A nagymúltú sajókazinci egyház, ahol 1526 óta van templom, s ahol 1763-ban Szathmári Paksi József püs­pök, 1814-ben pedig Egressy Béni született, a kazinc­barcikai új városképletben is tovább él. Ha neve meg­változott is, egyházi múltja ma már jó hírét növelheti. Új harangjával pedig Istent dicsőítő életre, az élet is­tentiszteletére hívogat. H. B. Növények a Bibliában Éretlen állapotában savanyú ez a bogyós növény, de ha megérik, édessé válik. A Bibliában az egres mindig savanyú gyümölcsként sze­repel. Jób könyvében az egres sava­nyú, éretlen szőlőt jelent: „Lehul­latja, mint a szőlővessző az ő egre­sét” (15:33). Jeremiás próféta ezt ír­ja: „Az atyák ették meg az egrest, és a fiúk foga vásott bele” (31:29). Ezékiel próféta már közmondássze­­rűen említi a jerémiási idézetet (18:2). Ennek a sarkigazságnak te­kinthető, de inkább tapasztalatokra alapuló megállapításnak Jerémiás és Ezékiel próféta egyaránt ellent­mond, mert szerintünk az előző nemzedék bűne csak annyiban ter­­ ­gves­ heli a ma élő nemzedéket, amennyi­ben nem szakít azokkal. Mindenki előtt nyitva áll azonban a megtérés, és így a megtartás lehetősége. Jere­miás mutat rá arra, hogy Júda népe miként értette félre a közmondást: a zsidó nép nem önmagát vizsgálta meg, és nem a saját bűnére döbbent rá, hanem az előző nemzedék vét­keit igyekezett magyarázatul fel­használni. Apa és fia nincsenek összekapcsolva úgy, hogy egyik a másikért hordozza a felelősséget. Mindketten önmagukért felelősek, a saját bűnüket, ennek következmé­nyét nem hárítják a másikra. Az egresnek hazánkban több ne­ve van: piszke, köszméte, köszméte, néhol csipkeszőlő. Az egres ter­mesztése Magyarországon nagyon elterjedt, néhány tő majdnem min­den házikertben megtalálható. A legnagyobb köszméte ültetvé­nyek Szentendre környékén van­nak, ahol a múlt század végén a fi­­loxéra által kipusztított szőlők he­lyére telepítették az angol fajta eg­rest. A gyümölcsnek elsősorban a zöld termését fogyasztják befőtt­ként, illetve savanyúság, vagy leves­ként, de készülhetett belőle üdítői­tal is. Az érett egrest nem szokták befőzni. A még zöld egresből jelen­tős mennyiséget exportálnak a ha­zai konzervgyárak főleg Nyugat- Európába. Dr. Takács Béla

Next