Reformátusok Lapja, 1997 (41. évfolyam, 1-52. szám)

1997-06-01 / 22. szám

A XVIII. század elejéig tiszta, re­formátus magyar falu volt Ugocsa megyében. Első ismert prédikátora, Cseke Gáspár 1573-ban már minden bizonnyal Kálvin szellemében hir­dette az Igét. Batár eleitől fogva ma­ter Ecclesiae, azaz anyaegyház. A XVI. század második felében a következő pastor-ok vagy praedicator-ok szol­gáltak itt. 1578-tól: Kóródi Bálint, 1582-től: Bokányi And­rás, 1590-től: Cengeri Gergely, 1593-tól: Óváry János, 1598-ban Szigethy András, 1599-től: Felsőlindvai Mihály. A századforduló után is virágzó eklézsia volt. 1605-től Ti­­szabecsi Tamás, majd Terebessy Tamás volt a lelkipász­tor. Taraczközy János lelkészsége idején (1611-1620) már rektort is tartott a gyülekezet, amit az alábbi nyugtat­­vány bizonyít: „Pro Anno 1611. Taraczkóözy János Batári prédikátor és Schola Mester Károly Pál adjuk emlékezetre az kiknek il­lek, hogy az Eö Felsege Búza Dezmajabul tudni illik Geli­­mas 5, manipulos 14 (5 kalangya és 15 kéve) az mi illet ki attuk, kivül az Chatetraticumot az FI. 1, denar 50. (1 forint és 50 dénár) meghattuk. Ennek bizonyságára attuk ezen le­velünket kezeink írásával és pechetünkkel megheresitve...” A XVII. században folyamatosan voltak lelkészei és rektorai. A század vége felé a népesség fogyatkozása és el­szegényedése következett be. Erre utal az alábbi levél is: „Mi Nemes Ughocsa Vármegyébe Bathar nevű faluba lakozók úgy mint Huszty István Feö Biró, Csorna István és Csorna Miklós Hites Emberek Falunknak minden lako­sit kit-kit személy szerént hitünk után előszámlálván és Nemzetes Etey András Uramnak, Eö Felsége mostani Dez­­masanak be desmalva, Búzája Szalmajaban Eö Felségé­nek jutott Négy kereszt 10 kéve, Idest No. Gellima: 2 ma­nipulos 10. Zabja penig 6 kéve Idest manipulos 6. Kikbül a kökényesdi próba szerént szemül Kö Felségének jutott: Egy köböl, hat véka búzája és Zabja fél negyed. Füst pénz hat emberiül per Dénár novem (9) megyen ötven négy pénz, Idest Dé­nár: 54. Raj váltság tizenhat Rajtul per Denar tres (3) jutott Harminczkilencz Pénz (­ dénár) Mind ezekrül emlitett Dezmas Uramnak­­ attuk ezen Re­­cognitionalisunkat (­ bizonyságlevelünket) Die 11. Sep­­tembe 1689...” 1706-ban a piskolti közzsinat Almási Zsigmond lel­készt ordinálta Batárra, viszont két évtized múlva 1727- ben már nem szerepel az Ugocsai Senioratus gyülekeze­tei között. A falu református gyülekezetének pusztulása és az egész lakosság kicserélődése az 1717. évi tatárpusz­títás következménye volt. 1786-ban a kanonika vizitáció alkalmával ezt jegyezték fel róla: Batár, Nevetlenfaluhoz tartozik - valamikor leányegyháza volt Batárnak - holott is egy Református Nemes Ember Gazda találtatik...” 1851-ben 8, 1900-ban már 85 református lélek lakott itt. A batári reformátusok a XIX. századtól a szomszédos Ne­­vetlenfalui református egyházhoz tartoztak. A 3-4 kilo­méterre lévő templomba eljárni - különösen az időseb­beknek - nem kis fáradságba került. Jelenleg a faluban mintegy 150 református lélek él és 800 magyar görög ka­tolikus. 1994-ben alakult újjá a református egyház. Barna Gyu­la kurátor a lakásában egy szobát biztosított az istentisz­teletek tartására. 1995-ben kezdték meg az új templom és parókia építését, melynek befejezését és felavatását 1997- ben szeretnék megtartani. A szolgálatokat jelenleg Seres János lelkipásztor végzi. Molnár Ambrus Én csak jót kaptam Istentől - volt a vallástétele Zákonyi Józsefné lelkészözvegynek, sz. Arany Juliannának, amit magnószalag őriz. Múlt év ok­tóber 12-én ünnepelte születé­sének 100. évfordulóját. Ez év május 7-én volt a te­metése Bellas Zoltán lelki­pásztor szolgálatával Kapos­váron, a Filippibettekhez írt levél 4:11-13 versei alapján. A megélt 100 esztendő telve volt az élet jó és rossz fordulatai­val, eseményeivel. De az alap­­meggyőződés mindvégig meg­maradt: ,Azoknak, akik az h-A búcsúztató igehirdetés hangsúlyos üzenete a már el­némult ajkak helyett az élet tanultam, hogy azokban, amelyekben vagyok, meg elő­utaztatni is, tudok bővölköd­­ni is... Ismerős vagyok a jólla­­kással és az éhezéssel is. Min­denre van erőm a Krisztus­ban, aki engem megerősít” Arany László | V__| FORMÁITOK IM 1997. június 1. Emléktábla -avatás Bakó Elemér Hencidáról elszármazott nyugdíjas könyvtáros kezdeményezésére május 11-én emléktáblát kaptak a faluban 1724 óta szolgált református lelkipásztorok. Az istentiszteletet - amelyet Csikós János, a bihari egyházme­gye esperese tartott - követő­en Szabó Andor lelkész, aki 46 éven át, 1996-ig szolgált a gyülekezetben, emlékezett meg a 18. század eleje óta a községben szolgálatot teljesített lelkipásztorokról, majd leleplezték és megkoszorúzták a neveket tartalmazó táblát a temp­lomban. Az avatási ünnepségen közreműködött a miskolci Kleiser vonósnégyes. Bakó Elemér 1915-ben született, s 1944-ben került ki Németor­szágba mint katonatiszt. Onnan előbb Helsinkibe, később az Ame­rikai Egyesült Államokba ment, könyvtáros lett, a washingtoni Kongresszusi Könyvtárban mint a magyar és finnugor irodalmak és nyelvek szakértője tevékenykedett. Részt vállalt a kinti ma­gyarság társadalmi és kulturális életének megszervezésében. Az emléktáblára, amelyet a templom crnatórium-termébe he­lyeztek el, 13 lelkész valamint Bakó Elemér katonatiszt és polgári rokonainak neve került. Túlságosan énközpontú világban élünk. A törté­nelmi, társadalmi változások kérdéseire választ kell adni­­ a lelkipásztor, gyülekezet, az egyház egészé­nek is. Istennek van hatalma és vannak eszközei ar­ra, hogy jót hozzon elő a rosszból a mi esetünkben is. Ezeket az eszközöket meg kell keresni és élni kell velük. Meg kell tanulni „használni” Istennek azt az „eszközét” is, akit úgy hívnak, lelkipásztor. A Szentírás három módot ajánl a lelkipásztor „használatára”: Tanuljunk tőle tudományt! Az Ószövetségben a pap mindig megkülönbözte­tett helyet töltött be az emberek között. Ennek egyik oka kétségtelenül a papnak a tudományában volt. Volt idő, amikor a pap mindenféle tudást őr­zött és osztogatott: voltak közöttük orvosok, csilla­gászok, bírák, bölcsek, költők... Még ma is számot­tevő és használható a lelkészek általános tudása, azonban mindenki tudja, hogy a lelkészek ma már sem az orvost, sem mérnököt, tanárt, ügyvédet, sem semmi más tudományág szakemberét nem pó­tolhatják. A régi református lelkészeket sem világi tudományukért hívták elsősorban „tiszteletes és tudós lelkipásztoroknak”, hanem ahogyan a 18. században élt tudós erdélyi pap tanította: „Bűnösö­ket téríteni, civódó házasfeleket békíteni, betege­ket mennyi orvossággal gyógyítani, sírókat boldog­sággal megismertetni, önző emberek között szent gyülekezetet építeni csak Krisztus tudományával lehet.” Isten, Krisztusban ajtót nyitott nekünk az ő országának boldog titkai felé, és mindaz kijelente­tik számunkra, ami csak üdvösségünkre szüksé­ges. Ha az egyház tagjai mégis hamis tudomány­ban hinnének a kijelentés helyett, a hitetlenség bölcsességében Krisztus tudománya és a Szenthá­romság egy igaz Isten helyett... akkor a lelkipász­tornak és a gyülekezetnek újra meg kell tanulni a kereszt rejtett bölcsességét, Isten országának drá­ga jó hírét. Várjunk tőle törvényt! Isten kijelentése nemcsak bölcsesség, hanem élet, nemcsak elmélet, hanem gyakorlat, nemcsak cél, hanem út, nemcsak beszéd, hanem erő is. A prédikáció nem azt mondja el, hogy milyen Isten önmagában, hanem azt, hogy milyen Isten hoz­zánk, mi az akarata velünk, mit parancsol, hogy cselekedjünk. Hogy ezt megtudjuk, Isten törvényt adott a Sínai-hegyről, tízparancsolatban örök tör­vényt szabott az erkölcsi életre. Ezt a törvényt töl­tötte be Jézus az Isten és az emberek iránti szere­tet új parancsolataival. A Krisztusban való élet törvénye vezet minket jócselekedetekre, amelyek nélkül a hit halott önmagában. Az élő hitnek van olyan ereje, amely hegyeket mozdít, csodákat él át és messzire néz az új föld felé. Azt szokták monda­ni, hogy a „parókiák falai üvegből vannak” és a hi­bákat rögtön meglátják bennük. Ebben az ítélke­zésben benne van valami abból, hogy a pap szájá­ból törvényt, „tanítást”, az életből példát várnak. Ennek a várakozásnak megfelelni a legnehezebb. A maga életét egyetlen lelkipásztor sem állíthatja példaképül. Amikor Pál apostol ezt írta a korint­­husi gyülekezetnek: „Kérlek tehát titeket: legyetek az én követőim.” (1 Kor 4:16), akkor ezen nem ér­tett többet, de kevesebbet sem, hogy ők is kövessék Krisztust! Fogadjuk, mint a Seregek Urának követét! Sokan kérdezik: hogyan taníthatja nekem a lel­kipásztor Krisztus tudományát és hogyan várhatja tőlem a keresztyén élet törvényének hirdetését? Honnan tudja az ember, hogy Istenről és a világról az egyetlen igaz tudomány az, amelyet a pap tanít, ha mindjárt a legjobb pap is? Miért szabjam élete­met a lelkipásztor által hirdetett törvényhez, mi­kor talán az egész világ másképpen gondolkozik, mikor az emberi természet nem azt tartja jónak és rossznak, amit a prédikációk? Az Ige világosan fogalmaz, hogy nem azért hi­szem és tanulom meg a pap tanítását, mert sokat tanult, hanem azért, mert Istentől tanulta, mert Krisztus tudományát tanítja. És nem azért enge­delmeskedem az evangélium lelki törvényének, mert a pap mondja, hanem azért, mert Isten üzeni ezt nekem éppen ővele. Tehát nem a lelkész tekin­télye, tudása vagy példája vezet valakit Istenhez, hanem éppen fordítva: Isten kijelentése, tekinté­lye, akarata használja fel eszközül az igehirdetőt, lelkigondozót. A lelkipásztor akkor lehet hasz­nunkra, ha a Seregek Urának követét fogadjuk benne! Az alázatosságot kívánja tőlünk ma is Isten - nem a lelkipásztor, hanem ő maga és az ő Szent Fia előtt. Az alázattal lehet az üdvösség tudományát és az életnek törvényét a lelkipásztor ajkáról meg­hallani, ha az Úr meg nem vonja kegyelmét. Akkor az Úr megkeresi, ami elveszett... Akkor tudunk imádkozni és igét érteni, lesz közösség, és a gyüle­kezet szaporodni fog az üdvözülőkkel. Kocsis Attila Lelkészbeiktatás Nagykerekiben Pünkösd hétfőjén ünnepelt a tör­ténelmi hírű bihari község, Nagyke­­reki: Vörös Éva lelkésznő beiktatása zajlott le. Az elmúlt évtizedekben pe­remvidékké vált a hajdan jobb kort és helyzetet megélt település, régi dicsőségét már csak a Bocskai vár­kastély és a patinás református templom jelzi. Vajon mi kell az épí­téshez, újjáépítéshez a falu, az or­szág és az egyén szintjén? - hangzott a kérdés a lelkésznő ünnepi isten­­tiszteletén. Pénz, pénz és pénz - mondanák sokak reflexszerűen, be­lefásulva az életszínvonal általános és folyamatos romlásába, csatlakoz­va az országos panaszáradathoz. A lelkésznő válasza azonban valami más volt:,Áldás, áldás és áldás.” Az ünnepi alkalmat dr. Bölcskei Gusztáv, az egyházkerület püspöke nyitotta meg igehirdetésével. Pün­kösd aktuális üzenetét vitte át a be­iktatási alkalomra, hirdetve, hogy a Szentlélek éltető erejére van szüksé­ge lelkésznek, gyülekezetnek, egy­háznak és egyénnek egyaránt. A pünkösdi Lélek új életre tud kelteni bennünket, még ha haladóban len­nénk is, megtisztít, erőt ad, megele­venít. Barth Károly egy gondolatá­val kívánt a püspök áldást a lelkész­nő munkájára, mindannyiónkat megszólítva: kétszer kell megtérni; egyszer, amikor a természeti embert győzi le bennünk Isten Lelke és még egyszer, amikor ez az új ember válik természetessé. A beiktatás szertartását Csikós János bihari esperes végezte. A lel­késznőt bemutatva vázolta eddigi pályáját. 1980-ban végezte el a Teo­lógiai Akadémiát Budapesten, egy évig Angliában volt ösztöndíjas, majd segédlelkész lett, illetve tanár Debrecenben. Hét évet töltött a Re­formátus Szeretetotthon élén. Hosszú és kanyargós volt az az út, amelyik Nagykerekibe vezetett. A beiktatott lelkésznőt 17 vendég lelkipásztor köszöntötte, egy-egy bibliai idézettel kívánva áldást mun­kájára. Az ünnepi prédikációt Vörös Éva a IV. Mózes 23:19-20 alapján tartotta meg. A szellem embere nem tehet mást, mint amire Istentől kap parancsot - hangsúlyozta a lelkész­nő. - Ezt viszont meg kell tennie, és ez a legtöbb, amit tehet gyülekeze­téért és a közösségért. Van valami, ami a pénznél is fontosabb: Isten szavának megértése és követése. Ha ez megtörténik, akkor ez egyben olyan belső erőket mozgósít, ame­lyek segítségével legyőzhetők a ne­hézségek az egyén, a közösség, a község szintjén, sőt azon túl is. Az ellenség gyakran nyúl szellemi esz­közökhöz annak érdekében, hogy le­rontson értékeket. Az is előfordul, hogy megpróbálja a látó és halló lel­ki vezetőket manipulálni. Az Ige alapján reménykedhetünk azonban abban, hogy Isten közbelép, figyel­meztet, és az ártó erőket visszafor­dítja. Isten áldását nem lehet elné­mítani. A lelki vezető feladata ezt közvetíteni hitelesen, ebből erőt tud meríteni a gyülekezet. Móréné Tariska Eszter énekesnő „angyali” énekével kínált felüdülést a hallgatóságnak, majd Dávid Lajos, a helybeli gondnok maga készítette citeráján idézte elénk a népben mé­lyen élő zsoltáros lelkületet. Az elhangzó köszöntések közül szeretném még az olvasókkal meg­osztani az ifjúság nevében megszó­laló Tóth István gondolatait, aki ér­tékelte a lelkésznő eddigi munkáját. Elmondta, hogy megragadták őket a szokatlan és nyílt prédikációk. A he­lyi viszonyokra átültetett igemagya­rázatok váratlanságuk által érintet­ték meg őket, közel hozva az igei üzenetet és a tevékenykedés lehető­ségét. Úgy érzik, kapnak tőle útmu­tatást arra vonatkozóan, hogy merre keressék a kivezető utat, amihez el­sősorban nem pénz, hanem áldás szükséges. Dr. Kálmánchey Márta

Next