Reformátusok Lapja, 2001 (45. évfolyam, 1-52. szám)
2001-12-02 / 48. szám
A budapest-déli egyházmegye kórusainak találkozója december 2-án, vasárnap 17 órai kezdettel lesz a pesterzsébetközponti gyülekezet templomában (XX. Ady E. u. 81.). A Pápai Református Gimnázium dísztermében december 3-án, hétfőn 18 órakor M. Hasenohrt osztrák művészetterapeuta nyitja meg Csiky Boros Ildikó (Nagyvárad-Bécs) „Gyógyító művészet” című aquarell-kiállítását. Közreműködik A. Madison amerikai zongoraművész. A dunamelléki egyházkerület Kórházmissziójának dolgozói december 3- án, hétfőn d.e. 9.30 órakor a Szabadság téri gyülekezet kis imatermében tartják imaközösségüket. Miskolcon az egyházkerületi székházban (Kossuth u.) december 3 7-ig minden d.u. 5 órakor evangélizáció lesz, Bartha Ferenc lelkipásztor szolgálatával. A jeruzsálemi Jad Vasém Intézet december 4-én, kedden 16 órakor a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében adja át „A Világ Igaza” kitüntetést több olyan személynek, ill. leszármazottaiknak, akik a II. világháború idején üldözöttek életét mentették meg. Többek között néhai Zsindely Ferencné Tüdős Klára is megkapja a kitüntetést, melyet unokahúga Dénes Imréné vesz át. A Protestáns Közművelődési Egyesület december 4-én, kedden 17 órai kezdettel tartja következő rendezvényét a budapesti Németajkú Gyülekezet termében (V. Alkotmány u. 15.). Petrőczi Éva költőnő „Legenda változatlan” című kötetét bemutatja és a beszélgetést vezeti R. Takács Olga, a Duna TV irodalmi szerkesztője. A Magyarok Világszövetsége őszi előadás-sorozatában december 4-én, kedden d.u. 6 órakor a Magyarok Háza Széchenyi termében (V.Semmelweis u. 1-3. I.em.) „Várkonyi Nándor elsüllyedt tartománya” címmel Mezey Katalin költőnő, a Várkonyi-sorozat szerkesztője tart előadást. A Szent László Akadémia „Beszélgetések Istenről” című előadás-sorozatában december 6-án, csütörtökön 18 órakor a VIII. Puskin u. 4. II. emeleti tanácstermében Bánffy György színművész tart előadást. A Kelenföldi Barokk Esték soron következő hangversenye, a J.S.Bach Kantáta-est december 8-án, szombaton 17 órakor lesz a kelenföldi templomban (XI. Október 23. u. 5.) . A Lutheránia Ének és Zenekara előadásában elhangzik Bach BWV 62. 55. és a 96. kantátája. A szerkesztőség közleménye Tájékoztatjuk olvasóinkat, szerzőinket, hogy lapunk karácsonyi száma december 23-i dátummal, 16 oldalon jelenik meg. E szám zárása: december 12-e (szerda). Felhívjuk mindazok figyelmét, akik az ünnepi számban írással, hirdetéssel, hírrel kívánnak jelentkezni, azt legkésőbb december 7-ig juttassák el szerkesztőségünkbe. Az ezt követően beérkező anyagokat nem áll módunkban közölni. A karácsonyi szám kiadóhivatalunkban átvehető: december 19-én 20- án és 21-én. Szólót énekel: Zádor Mária (szoprán), Németh Judit (alt), Marosvári Péter (tenor) és Moldvai József (basszus). Vezényel Kamp Salamon. Igét hirdet Takaró Károly lelkipásztor. A Szent Korona Szövetség a millenniumi év zárásául ünnepi szentmisét tart a budapesti Szent István Bazilikában december 8-án, szombaton, d.u. 4 órakor, amelyen Végh Kristóf zeneszerző „Szent Korona Mise” című oratóriumának ősbemutatója lesz. A Farkasréti Ökumenikus Esték soron következő alkalma december 10-én, hétfőn este fél 7 órakor lesz a farkasréti evangélikus-református templomban (XI. Németvölgyi út 138.) „Egyedül Krisztus... Ő a mindenség Ura!” címmel. A Sándor András Alapítvány Kuratóriuma november 30-án, pénteken Egerben Sándor András emléknapot tart. 15 órakor a Hatvani temetőben az író és felesége sírját, 15:30-kor Bethlen utcai lakásuk emléktábláját koszorúzzák meg. 17 órakor a Kálvin Házban (Markhot Ferenc u. 2.) megnyitják a Sándor András emlékszobát, 17.30 órakor irodalmi esten Fekete Gyula író tart előadást „Pályatársunk: Sándor András” címmel. A 2002. évi Ökumenikus Imahét január 20-27 között lesz, melynek bibliai mottója: „Nálad van az élet forrása” (Zsolt,36:6-10.). Az imahét előkészítő anyaga megjelent füzet formájában és letölthető az Ökumenikus Tanács honlapjáról is. A leányfalui gyülekezet október 28- án ünnepelte egy éve épült templomát. Hármas keresztelő és úrvacsoraosztás után kiállítás nyílt a templomépítésről és erdélyi kirándulásukról. A Mécses Szeretetszolgálat Magyar Börtönpasztorációs Társaság december 2-i imatémája: Adjunk hálát a Mennyei Atyának azért, hogy a börtönlelkészség fennállásának egy éve alatt a hitét komolyan vevő és élő elítéltek száma kb. megkétszereződött. A Sylvester János Protestáns Gimnázium (Bp. XIV. Pillangó park 3-5.) december 3-án és 4-én, hétfőn és kedden nyílt napot tart, amelyre szeretettel várja az érdeklődő diákokat és szüleiket. Órakezdés 8:55.kor és 9:55.kor. December 4-én, kedden 17 órakor igazgatói tájékoztató lesz a szülők számára. A kiadóhivatal kérése Felhívjuk a lelkipásztorok és az iratterjesztők figyelmét, hogy harmadik negyedévi hátralékukat - a kiadóhivatal által ismételten kiküldött csekken - nyolc napon belül szíveskedjenek rendezni. Egyéni előfizetőinket pedig nyomatékosan kérjük lapunk árának második félévi befizetésére, szintén nyolc napon belül. (Fentiek azokra az iratterjesztőkre és egyéni előfizetőkre vonatkoznak, akiknek tartozásuk van kiadóhivatalunk felé.) Istentiszteletek rendje december 2-án BUDAPEST Baross tér (XIV., Szabó József utca 16.): fél 11 Bagi László. - Buda (I., Szilágyi D. tér): 10. - Budafok: 10. - Albertfalva: 9 György Attila. - Kelenvölgy: háromnegyed 11 György Attila. - Budahegyvidék (XII., Böszörményi út 28.): 10 dr.Szabó István (úrv.), 18 Rácz Tibor. - Svábhegy (XII., Diana u. 4. Jókai M. Ált. Iskola tornaterme): 10 Berta Zsolt. - II., Cimbalom u. 22-24: fél 10 Hegedűs Zsuzsanna. - XII., Csaba utca 3.: fél 11 Ajtony Artúr. - Csepel: 10 Hamar Júlianna. -1 Csepel-Királyerdő (XXL, Martinász u. 11.): 8, 6 10 Kisérdi Dezső. - Csillaghegy: 10 Deák Zoltán. - Békásmegyer: fél 10 dr. Buday Péter. - Frangepán utca: 10. - Városligeti fasor: 10 Végh Tamás, 17 ifjúsági ist.. - Skót Misszió (VI., Vörösmarty utca 51.): 10 Tamás Bertalan, 11 angol nyelvű istentisztelet. - Józsefváros (VIII., Salétrom u. 5.): 9, fél 11. - Kálvin tér: 10 Somogyi László (óbudai sp. vendég, diakóniai v.) fél 12 Kun András Nándor, 18 Benedeczki Attila. - Káposztásmegyer: 10. - Kelenföld (XI., Október 23. u. 5.): 9, fél 11 Takaró Károly. - Kispest-Központ: 9 Schaller Tamásné (gyermek istentisztelet): 10 Ablonczy Zsolt, 18 Schaller Tamás. - Kispest- Rózsa tér: 7, 10 Ablonczy Kálmán. - Kispest- Wekerle-telep: 10 Alföldy-Boruss Dezső. - Klauzál tér (VIII., Gyulai Pál utca 9.): fél 11, 5 teológiai előadás. - Kőbánya: fél 9, 10, 18. - Kőbánya-Pongrácz-telep: 10. - Külső-Józsefváros (VIII., Kőris u. 13.): fél 11 Kovács Emil. - Külső-Kelenföld (XI., Ildikó tér): 10 Kálmán Péter. - XI., Németvölgyi út 138.: fél 11 Gyülvészi Irma. - Gazdagrét (XI., Törökugrató u. 9. Gazdagréti Közösségi Ház): 10 Lovas András. - Mátyásföld: fél 11. - Árpádföld: 9. - Nagytétény: 10 Szabó Mihály. - Külső-Üllői út (X., Bihari út 9/A): 10 Bereczky Zoltán. - Nagyvárad tér: 10 Sipos Ete Álmos. - Óbuda: 10 Páll László (Bp. Kálvin téri sp. diakóniai v.), 18 Kónya Ákos. - Pasarét: 8, 10 Varga Róbert, 18 Cseri Kálmán. (zenés áhítat). Pesterzsébet-Klapka tér: 10 Veress Gábor. - Pesterzsébet-Központ: 10 Takaró Tamás. - Pesterzsébet-Szabó-telep: fél 11 Börzsönyi János. - XX., Torockó utca 20.: fél 9 Börzsönyi János. - Pesthidegkút: 10 Tájnel Gábor. - Nagykovácsi: 11. - Pestszentimre: 9, fél 11 Orbán Kálmán. - Pestszentlőrinc-Erzsébet-Béla-telep: 9, 10 L.Molnár István. -Pestszentlőrinc-Ganzkertváros: 9, 10 Németh Pál. - Pestszentlőrinc-Kossuth tér: 10 Papp Tibor. - Pestszentlőrinc-Szemere-telep: 10 Kiss László. - Pestújhely-Újpalota: 10, 18 Tóth Kása István. - Pozsonyi út: 10 Berkesi Gábor. - Rákoscsaba: 10 dr. Füzesi Zoltán. - Rákosfalva: 10 Nagy Károly. - Rákoshegy: 10 Balogh Tamás - Rákosliget: 10 Szombathy Gyula. - Rákoskeresztúr (XVII., Újlak utca, Új templom): fél 9 Barsiné Bagi Magdolna. - Rákospalota-Óváros: 10 Simonfi Sándor, 16. - Rákospalota-Újváros: 10 Kiss Domokos . - MÁV-telep (XV., Széchenyi u. 16.): 9 Gimesi Zsuzsa. - Rákosszentmihály- Sashalom: 10 Pánczél Tivadar. - Soroksár: fél 10 Kádár István Csongor. - Újtelep: 11. - Szabadság tér: 10 ifj. Hegedűs Lóránt, 18 Ágoston Csaba. - Törökőr: 10 Czanik Péter. - Újpest-Belsőváros: 10, 18. - Újpest-Újváros: 8, fél 11 Szigethy János. - Zugló: 8 Szabó Zoltán, 10 Körpöly Kálmán. 16 Zoborhegy téri r.k. templom altemploma Szabó Zoltán. - Schweitzer Albert Otthon (Hermina út 51.): fél 11 dr. Bazsó Béla. - Németajkú Egyházközség (V. Alkotmány u. 15.): 10 német nyelvű istentiszt. - Erdélyi Gyülekezet-Reménység Szigete (Bp. X., Ladányi út): szombat du. 3. - Kistemplom-Ispotály: 10 Papp Tibor, 17 Papp Tiborné. - Kossuth utca: 10 Derencsényi István, 16 Búzás Dénes. - Mester utca: 9 Tóth Lajos (úrv.), 17 Börzsönyi Kornél. - Nagycsere: 10 Kiss Lajos. - Nagyerdő: fél 9, fél 11 Püski Lajos, 17 (zenés áhítat). - Nagy Sándor telep: 10 Jászai Gyula. - Nagytemplom: 8 Szász Barnabás, 10 Vad Zsigmond, 18 Derencsényi István (zenés áhitat). - Szabadság-telep: 10, fél 17 Mónus Béla. - Széchenyi-kert (István kir. tér 2.): 10, 17 Jenei Zoltán. - Ebes: fél 10 Bukáné Zakar Zsuzsa. - Szepes: .. -. Bánk: 14 Lengyel László. - Macs:------. Kismacs: —L. Ondód (Kádár D. 56.): 14 Tankó István. - Tégláskert: 10 Vas Sándor. - Szeretetotthon (Nagyerdei krt. 64.): 16 Marján Éva. - „Kőszikla” Erdélyi Otthon (Epreskert u. 8.): 19 Szabó Albert. - Kórházi istentiszteletek: Kenézy Kórház - Kápolna: 10 Gál Judit. - Reumatológia: -. Bőrklinika: 10 Pető Lajosné. - Szív-Tüdőklinika: 11 Pető Lajosné. -1. Bel. Klinika: 10 Tőkés Zoltán. - Urológia: 11 Tőkés Zoltán. MISKOLC Alsóváros: 10 dr. Szathmáry Sándorné. - Avas: 9, fél 11 dr. Mészáros István, 5 dr. Mészáros Istvánná. - Belváros: fél 9 Szabó Sándor, 10, 5 Kürti László. - Csabai kapu (Dankó P. u. 56.): fél 11 Gecse Attila. - Diósgyőr: 10 Péterné Szűcs Katalin, 3 Péter András. - Diósgyőr-vasgyár: 9. 10, 3 Kovács Imre. - Felsőváros: 9, fél I1 Debreczeni Istvánná és Balajthy József. 4 Döbrőssyné Hubay Margit. - Görömböly: 10 Cseri Bertalan. - Hejőcsaba: 9, 10, 3 Jobbágy Bertalan. - Martin-telep: 10. - Pereces: 11 Domahidiné Darab Ágnes. - Szirma: 9, fél 11,3 Szombathy Dénes. - Tapolca: 10 Dankóné Boholy Ágota. - Tetemvár (Deszkatemplom): 9 Kádár Péterné. 10 Kádár Péter. 4 Sólyom Uzonka. - Semmelweis kórház: fél 9, 9 Gecse Attila. - Vasgyári kórház: fél 5. PÁPA Nagytemplom: 10. SÁROSPATAK Nagytemplom: 10, 17 Virágh Sándor. MÁTRAHÁZA Lelkészüdülő: 10. BEREKFÜRDŐ (Néphadsereg U.H.): 9. A Magyarországi Református Egyház Kálvin Kiadója karácsonyi könyvajánlata 1113 Budapest, Bocskai út 35. Kálvin Kiadó Biblia - Válogatás a magyarázatos Bibliából elsősorban a közép és felsőoktatásban résztvevő diákok számára készült: 24x17 cm-es méretben, puha kötésben Új Képes Újszövetség - A rév. új fordítású Biblia (1990) szövege több mint 500 színes fotóval, lapszéli magyarázó jegyzetekkel, mértékegység táblázatokkal, tárgyi magyarázatokkal Bibliai történetek gyerekeknek Új fordítású Újszövetség, Zsoltárok könyve Angol-magyar Újszövetség Német-magyar Újszövetség Lőrincz Zoltán: „Ne hagyjátok a templomot...” Új református templomok 1990-1999 Lukács evangéliuma - Hat magyar nyelvű fordításban a Magyar Bibliatársulat és a Szent István Társulat kiadása Szabó Andor: Ha a Fiú megszabadít... Történeti vázlat az első század keresztyénségéről Sándor Endre: „Imádkozzatok és buzgón kérjetek!” Bibliai tanítások az imádság erejéről Sándor Endre: Örömben és bánatban - Imakönyv ! Szikszai: Keresztyéni tanítások és imádságok Szikszai Béni:Maran Atha! Az Úr közel Magyarázatok a Jelenések könyvéhez Dr. Körpöly Kálmán: „Az áldott Orvos közelében” Könyv betegnek, segítségre szorulóknak Jörg Zink: Maroknyi remény Arról ami holnap is megtart minket Claus Westermann: Isten angyalainak nincs szárnyuk Mit mond a Biblia az angyalokról? Molnár Miklós:„Mely igen jó az Úristent dicsérni” Könyv a református istentisztelet alkotóelemeiről Klaus Douglass: Megalapozott hit Hogyan kerülhetek élő kapcsolatba Istennel? Arnold Benz:Az univerzum jövője-Véletlen, káosz, Isten? Kálvin János: Az Úr a Sionon lakik! Magyarázat Jóéi próféta könyvéhez Szerkesztette és fordította: Dr. Tóth Kálmán Képes Kálvin Kalendárium a 2002. évre Dizseri Eszter: Illik,nem illik? Viselkedési tanácsok 12-18 éveseknek Lloyd C. Douglas: „És köntösömre sorsot vetettek” Regény Csikós György: Vándorbot Elmélkedések fiataloknak az élet fontosabb dolgairól Olvassuk el a Bibliát egy év alatt Bibliaolvasási tervjavaslat, akik célul tűzték ki a Biblia egy év alatt történő elolvasását Ára: Péld. 2300,- Ft 3800,-Ft ..... 1270,-Ft ..... 730,-Ft ..... 800,-Ft ..... 900,- Ft ..... 4300,-Ft ..... 2900,- Ft ..... 720,-Ft ..... 290,-Ft ..... 720,-Ft ...... 930,-Ft ...... 900,-Ft ..... 490,-Ft ..... 550,- Ft .... 450,-Ft ..... 380,-Ft ..... 900,- Ft ..... 1100,-Ft ..... 290,- Ft 290,- Ft 680,- Ft 960,- Ft 290,- Ft 140,- Ft Megrendelő neve: Címe:................... Ragyogó toronyórákat, zúgó harangokat és ünnepi harangjátékokat a 2001. esztendőre. Rancz Első Magyar Toronyóragyár Kft. 8000 Székesfehérvár, Lőcsei u. 6. (22)302 677, (30)9 598 202 APRÓHIRDETÉSEK Kedves Olvasóink! Hirdetéseinket az Önök szíves tájékoztatása érdekében tesszük közzé, ám azok tartalmát kiadóhivatalunknak nem áll módjában ellenőrizni. SZOLGÁLTATÁS QUASI-MODO energiatakarékos, svájci fólia padfűtés, harangvillamosítás, toronyóra-, villámhárító-készítés, -javítás. Ács Ernő, 1037 Budapest, Jablonka lejtő 15. Telefon: 250-3433. Templomok, templomtornyok, tetők javítása, festése és újak építése, villámhárítók javítása, építése, templombelsők felújítása és egyéb karbantartási munkák alpinista technikával az egész ország területén. Megkeresésre referencialistát küldünk. Bede László, 6000 Kecskemét, Győzelem u. 6. Telefon: 06-76-492-158 vagy 06-30-9435-089. Szobafestő kisiparos - keresztyén szellemiségű - festést, mázolást, tapétázást, bútormozgatást fóliatakarással, takarítást vállal garanciával. Szolid áron, megbízható, pontos munkát végez! Telefon: 06(1) 324-7629, 06(30) 245-7674. Templomok, tornyok homlokzatának javítása, felújítása állványozás nélkül, hegymászó technikával. Kis javításoktól a teljes felújításig -Kárpátia Alpintechnika Túrkeve. Telefon:06(70) 225-1094. ADÁS-VÉTEL Teljes könyvtárat, könyveket, levelezőlapokat, hagyatékot antikváriumunk vásárol. Ifj. Nagy László 214-7015 Cím: 1027 Budapest, Varsányi utca 24. Bélyeggyűjteményeket, régi képeslapokat, p levélborítékokat vásárolunk. Cím: Budapest, PK VIII., Szentkirályi u. 6. Telefon: 267-2494. Gyűjtő kiemelt áron vásárol: latin és gót betűs könyveket, levelezőlapot. Tel.: 3312-449. 1945 előtti könyveket vásárolok. T: 340-8016. Felújított régi villába keresek Bider-vitrint, valamint nagyméretű zárt könyvesszekrényt aminek a méretei: 200-210 cm széles, 260-270 cm magas, vagy hasonló mérettel. Javításra szorulót is. Csak magánszemélyektől. „Kereskedők mellőzzenek” jeligére a Kiadóba. DEBRECEN Árpád tér: 9, 16 dr. Szálkai Kázmér. - Csapókert: 10 Rácz László, 17 Kozma Ferenc. - Homokkert: 10, 16 Szabó László. - Józsa-alsó: 9 Cs. Kiss András. - Józsa-felső: fél 11 Cs. Kiss András. - Kerekes-telep: 10, 17 Lengyel László. Régi képeslapokat, levélborítékokat, levéltárakat, reklámnyomtatványokat állandóan vásárolunk. Budapest, Vill., Szentkirályi u. 6. Tel.: 267-2495. LAKÁS Keresztyén hölgy eltartási szerződést kötne ottlakás nélkül. Készpénz+járadék. „Megegyezünk” jeligére a Kiadóba. Eltartási szerződést kötnék budapesti ill. környéki ingatlanra, vagy lakásra ottlakás nélkül. „Életünk minden perce értékes” jeligére a Kiadóba. HÁZASSÁG Budapesti pedagógus szeretetre, családra vágyó hölgy ismeretségét keresi házasság céljából 26 éves korig. „Szeretnélek megtalálni” jeligére a Kiadóba. Harmincéves, sötétbarna hajú, főiskolai végzettséggel rendelkező hajadon hölgy megismerkedne korban és végzettségben hozzáillő férfivel, házasság céljából. Fényképes válaszokat „Életreszóló” jeligére a Kiadóba. EGYÉB Keresztyén szellemiségű országos házastárskereső iroda. Telefon: 320-2280. Telefon-lelkigondozás mindennap 17-21 óráig hívható lelki válság esetén, emberi, családi, lelkiismereti, hitbeli kérdések megbeszélésére Budapesten, a 201-0011 -es telefonszámon. Vidékről: 06(1)201-0011. 61 éves, diplomás református, de katolikus faluban élő férfi levelezne, hasonló korú, élő hitű, humán érdeklődésű, színház és könyvszerető református testvérekkel. „Monor és környéke” jeligére a Kiadóba. Családjának történetét, családfáját, nemességét, címerét kikutatom, dokumentálom. Tel:06-30- 232-2759. Kézimunka: neccelni tudó személyt keresek egy antik függöny javítására, és új készítésére. „Villa” jeligére a Kiadóba. 2002. január elején jelenik meg az Ökumenikus Énekfüzet átdolgozott és kibővített, új kiadása, mely 47 éneket tartalmaz. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia és a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa közösen adja ki és ára 120 Ft/db. December 12-ig megrendelhető az Ökumenikus Tanács címén: 1026 Bp., Bimbó út 127. Fax: 36-1 394-1210. Gombos Miklós harangöntő mester harangöntés, lengő-, állványszerkezet, villamosítás. 2162 Őrbányán, Rákóczi u. 121. Pf. 10. 06-309-489-575 Tel/Fax: 06 (28) 360-170. Új harangok készítése rövid határidővel! REFORMÁTUSOK LAPJA A Magyarországi Református Egyház hetilapja Felelős szerkesztő és kiadó: Nagy Lenke Szerkesztőség: 1091 Budapest IX. Kálvin tér 8. Telefon: Szerkesztőség: 217-6809. Kiadó: 217-6259 Telefax: 217-8386 Levélcím: 1462 Bp., IT. 775. Internet cím: http://www.reflap.hu E-mail: szerk.h reflap.hu Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza! ISSN 1419-8568 Terjeszti a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala, a Magyar Posta Rt., a Budapesti Hírlapkereskedelmi Rt., a Nemzeti Hírlapkereskedelmi Rt. és a regionális részvénytársaságok INDEX 25734 HU-ISSN 0482-086 x Szedés, tördelés: Reformátusok Lapja Nyomás: Szikra Lapnyomda Rt., Bp. 2001-0101500 Internet: http://www.lang.hu/szikra.nyomda E-mail: szikratiriang.hu Felelős vezető: Lendvai Lászlóné vezérigazgató Megrendelhető: a Reformátusok Lapja Kiadóhivatalában, valamint a lapban közzétett megrendelő szelvénnyel. Előfizethető: a Reformátusok Lapja Kiadóhivatalában. Templomi kézbesítés: a Reformátusok Lapja Kiadóhivatala útján Előfizetési díj belföldre: fél évre 1716 Ft, egy évre 3432 Ft. Előfizetési díj egy évre, Nyugatra: 10 712 Ft, légipostával: 12 272 Ft, szomszédos országokba: 8892 Ft. Megjelenik hetente Csekkszámlaszám: OTP Bp. VI. ker., Köröndi Körzeti Fiókja 11706016-20478269 A Magyar Rádió és Televízió református szerkesztésű műsorai | Kossuth Rádió: December 5-én, szerdán 13:30 órakor „Tebenned bíz- || | tunk eleitől fogva..." - református fél- || 1 óra. Felelős szerkesztő: Fekete Ágnes. || jf ml: December 8-án, szombaton || | 7:52 órakor Jó reggelt adj, Istenem! - 1 ! református ifjúsági műsor. Szerkesztő: § 1 Pápai Szabó György. I m2. December 2-án, vasárnap 7:07 I * órakor Örömhír. A Református Egyház műsora. Szerkesztő: Pápai Szabó György. (A november 25-i adás ismétlé- || § se.) - A Sziget. A 2001. augusztusi Pepsi 1 Szigeten az emberi szolidaritás motiválcióit kutatták Szerkesztő-rendező: Gerő || I Péter. (A november 30-i adás ismétlése.) |