Reformátusok Lapja, 2002 (46. évfolyam, 1-52. szám)

2002-09-22 / 38. szám

Gyülekezeteink életéből 2002. szeptember 22 . ^REFORMÁTUSOK NAPJA Családtörténet Ünnep Rádfalván Rádfalva kis község Baranyában, az Ormánság északi peremén, a nyugat felé lealacsonyuló Villányi hegység előterében. A közelmúltban 2002. júni­us első vasárnapján emlékezni gyűltünk össze a falu lakói, szomszéd gyülekezetek lelkészei, képviselői és a Paksi család leszármazottai. Emlékez­tünk a templom - és iskolaépítő ősökre, akik közel 100 éven keresztül vezették a falu népét. Bóka András esperes prédikációja és Horváth L. Róbert a gyülekezet lel­készének bevezetője után az utódok nevében szóltam az egybegyűltekhez. N­agyon megható pillanat ez számomra, hogy itt állhatok és szólhatok, abban a kö­zösségben, amely őseink, szépapám, Pak­si József 49 éven keresztül, s annak fia, Paksi Gedeon - ükapám - 40 éven keresz­tül hirdette Istennek Igéjét. Kereszteltek, eskettek és temettek közel 100 éven ke­resztül, vezették, tanították e népet, hogy magyarnak, s reformátusnak megmarad­jon és ahogy a gyorsan változó idők köve­telték egyre többet tanuljon és tudjon. H­ogy ma itt vagyunk ezt egy elsár­gult, bekeretezett bizonyítvány indította el. Kisgyermek koromban, dédnagy­­anyám Paksi Etelka házánál, Túronyban, a falon függött egy bizonyítvány, s azon írva volt, hogy Paksi Gedeon született 1817-ben Rádfalván, s az „ágostai helvét hitvallású” ifjú ember Nagykőrösön 1840 körül teológiai vizsgáin kiválóan megfelelt. Ez a bizonyítvány sajnos el­kallódott, de én ebből tudtam meg, hogy egyik ükapám innen származik, s hogy később ennek a falunak papja lett. Ezer szállal kötődünk az Ormánság falvaihoz, amelyhez Rádfalva is tartozik. Mert az Ormánság, az a néprajzi egység, amely főleg a Dráva és a Villányi hegység között húzódik, de néprajzilag még hozzátartoz­nak a hegyvonulat nyugati végén és annak északi lejtőjén lévő Diósviszló, Szava, Garé, Túrony és Bisse is. Az ormánsági falvak többsége valamikor nagyrészt re­formátus lakosságú volt, s ahogy a szólás tartja, „az Ormánság addig tart, ameddig a bikla ér, és bizony ezekben a falvakban az 50-es évek elején néhány öregasszony még viselte a biklát, a fehér háziszőttes vászonszoknyát. A viselet, a szokások, a református hit volt az, ami az Ormánság­nak az 1870-es évektől erősen fogyatkozó népét még összetartotta. Ezt követően mentünk édesapámmal a pécsi református levéltárba, ahol a régi anyakönyveket őrzik és ott nagyon sok ismeretet, adatot gyűjthettünk a család Paksi ágára vonatkozóan. Két anya­könyvben benne foglaltatik a család kö­zel 100 évének története. Számunkra rendkívül érdekes, izgalmas olvasmány. Paksi József 1768-ban született Tol­nán. Iskoláit Kecskeméten és Debrecen­ben a Református Kollégiumban végez­te. Csokonai Vitéz Mihály kortársa és is­kolatársa lehetett. És még messzebbre ment, túl az Ecsedi lápon a Felső-Tisza mentén Tiszabecs mellett. Tiszafarkasfalván - ma Kárpátalja, Uk­rajna - volt rektor, vagyis tanító 1790-96- ig és 1796-tól Rádfalva lelkésze lett. A­z írások szerint 1840-ben épült Rádfalva temploma, paplakja és régi is­kolája. Ekkor Paksi József az „öreg tisztelendő úr” - ahogy akkor nevezték - már 72 éves volt, Gedeon fia pedig 23. A teológiát már elvégezte, így segédlelkész lehetett apja mellett. A nagy építkezéssel járó munkák irányítója, bizonyára ő volt. A szükséges téglát maguk a hívek éget­ték a falu végén lévő gödrökben, melyek az 1930-as években még megvoltak. A reformátusok - lélekszámuk 1840-ben 460, 1934-ben 366, ma pedig kevesebb, mint 50 személy - főleg kétkezi munká­val, fuvarral, pénzzel felépítették a meg­tartó hit házát, a templomot és a tudás há­zát, az iskolát. 1845-től Paksi József ha­lála után fia, Gedeon lett a falu lelkésze. A rádfalvai anyakönyvben Paksi Ge­deon utolsó bejegyzését 1885-ben talál­tam, eddig tudott szolgálni, 68 éves koráig. A­ztán újabb lelkészek következtek. 1892. januárjában felbukkant helyettes lelkész­ként dédapám, Luzár Sándor neve, aki ek­kor került Túronyba rendes lelkésznek. 1892. februárjában ő temette el id. Paksi Gedeont, tehát még éppen ismerhette jövendő apósát! Mert a családunkra vonat­kozó utolsó bejegyzés 1892. októberéből származik, amikor Luzár Sándor turonyi lelkész feleségül vette néhai Paksi Gedeon legkisebb leányát, Etelkát. E­zzel végződött a Paksi család törté­nete Rádban, de Baranyában a már emlí­tett közeli falvakban, majd egyre távo­labb folytatódott. A Paksi utódok nevében szeretnék köszö­netet mondani elsősorban édesapámnak, Szíjártó Ferencnek, hogy nem sajnált sem fá­radságot, sem anyagi áldozatot, hogy e sír­emlékek megmaradjanak és megújuljanak. Hála az egyházmegye vezetőségének, Szabó L. Róbert nagytiszteletű úrnak és a gyüleke­zetnek, hogy hozzájárultak, hogy ezek az emlékeztető jelek ide a templomba bekerül­jenek; továbbá köszönet Libor István polgár­­mester úrnak, hogy támogatta, segítette, hogy ez a hagyományőrző elképzelés és ez a mai megemlékezés megvalósuljon. A síremlékeket a gyülekezet gondozá­sába ajánljuk, s kérjük, hogy őrizzék meg a Paksi család emlékét, mert ők kö­zel 100 éven keresztül sokat tettek e kö­zösségért. Szíjártó Éva 1888. október 5-én született, az Ung me­gyei Szirénfalván. Édesapja, Enyedy La­jos, tanító volt, édesanyja Csengeri Vil­ma, papleány. Sárospatakon érettségizett jeles eredménnyel. Ötödikes gimnazista korában mondja első prédikációját. Pata­kon teszi le mindkét lelkészképesítő vizs­gáját, jeles eredménnyel. Különösen a gya­korlati teológia vonzotta tanulmányai so­rán. Sátoraljaújhelyen, aztán Alsómihá­­lyiban lesz segédlelkész, majd 1914-ben, az I. világháború kitörésekor Debrecenben és Miskolcon katonalelkész. 1915-ben megválasztják Sátoraljaújhely lelkipászto­rának. 1918-ban megházasodik, és­ a lugosi származású Horger Annát veszi feleségül. Három gyermekük születik. 1921-ben a sárospataki iskola igazga­tótanácsának tagja lett. 1922-ben válasz­tották meg lelkésznek Miskolcra. 36 éves korában kerül a városba, ahol a gyü­lekezet már türelmetlenül várta. Elindí­tója, szervezője, támogatója, sokszor ins­pirálója volt annak a sokrétű munkának, ami a miskolci gyülekezetben elindult. Bibliaórák férfiaknak, később nőknek, külön az értelmiségieknek, majd külön a város vezetőinek. Leányegyletet szervez, elindítja az ifjúsági munkát, megszervezi a Nőegyletet, Filléregyletet­­ szegény­­gondozásért, elhagyott és sérült gyere­kek gondozásáért, közben iskolaszéki el­nök, egyházmegyei tanácsbíró, később kerületi főjegyző. Országos hatókörben megszervezi a Kálvin Szövetséget. Mi­nél több embert mozgósítani, minél töb­bet bevonni az irányítás szolgálatába. A gyülekezetét nagyon szerette és igyeke­­ zett mindenkit megismerni. Nem vonult be dolgozószobájába, ha keresték, min­dig rendelkezésre állt. Nem volt fogadó­órája, mosolygós, vidám arccal fogadott mindenkit a nap bármely órájában, meg­nyugtató derű áradt egyéniségéből. Ami­kor 1944 márciusában a német megszál­lás bekövetkezett és elkezdték a deportá­lásokat, ment azokhoz a családokhoz, akik zsidó származásúak voltak, de már reformátusnak keresztelkedtek, s felaján­lotta menedékül éjszakára a Püspöki Hi­vatalt. Sok-sok embert mentett meg, de ő erről sosem beszélt. A kálvini elv alapján vallotta, hogy szeretetszolgálat nélkül nincs egyházi élet. Ha anyagi nehézsége­ik voltak özvegyeknek vagy magányos idős férfiaknak, akkor a gondjukat meg­beszélte a város vezetőivel, és kiharcolt számukra valamilyen segítséget. 1928-ban gyakorlati teológiából dok­torált Debrecenben, s négy félévet hall­gatott a bölcsészeti fakultáson, majd ab­szolvált. Doktori értekezésének címe: „Magyar Református Kátéirodalom”. 1930-ban írt egy könyvet ezzel a cím­mel: „Keresztszülők könyve”, amelyik­ben az egyházunkban nagyon elhalvá­nyult keresztszülői kötelezettséget, és annak felelősségét igyekezett előtérbe ál­lítani. Feldolgozta a Heidelbergi Kátét 194 rövid elmélkedésben. 1931-ben kon­­venti missziói előadónak választják, és ő szerkesztette 1941-ig a Belmissziói Út­mutatót is. 1932-ben a tiszáninneni egy­házkerület lelkészi főjegyzője és Farkas István püspöksége idején sorra látogatják együtt a kerület gyülekezeteit. 1951-ben, állami akaratra az Egyete­mes Konvent Elnöksége elrendelte a pa­taki teológiai akadémia megszüntetését. Hitvalló bizonyságtétel, hősies tett volt, hogy a Tiszáninneni Református Egy­házkerület Közgyűlése Enyedy Andor püspök-elnök vezetésével, 1951. október 15-én tartott ülésén szembe helyezkedett a konventi döntéssel, s így magával a központi pártakarattal. N­em sokkal ezután, a kommunista párt nyomására, lemondatják püspöki tisztéről, a VI. Budapesti Református Zsinat pedig - állami nyomásra - 1952 októberében kimondja a tiszáninneni egyházkerület felszámolását, melyet a ti­szántúli egyházkerületbe olvasztanak később. Enyedy Andor 1955-ig szolgál­hatott lelkészként Miskolcon, majd nyugdíjazásakor el kellett hagynia a vá­rost. Vácon élt 1966. július 11-én bekö­vetkezett haláláig. Életével Krisztusnak szolgált, s Róla bizonyságot téve hűségével és állhatatosságával példát mutatott. E­nyedy Andor püspök életműve meg­személyesíti mindazon hittestvéreknek a mártíromságát, akik itt szenvedtek a ha­tárokkal szétszakított, kommunista ideo­lógiával megnyomorított családok tagja­iként, vagy mint üldözött lelkipásztorok, egyházi és világi tisztségeikből és va­gyonukból kiforgatott presbiterek, ke­­resztyénségükért, magyarságukért hátra­­tételt szenvedett egyháztagok. Enyedy Andort a nagy ügyek, úgy egy­házunk mint népünk nagy kérdései éget­ték, és ezt a belső égést át tudta adni mun­katársainak is. Többször kifejezésre jut­tatta: lelkipásztori élet nincs belső égés nélkül. Akit nem égetnek kérdések, aki­nek nem fáj egyházunk vagy népünk ügye, hibája, feladata, azok vagy kiégtek, vagy egyáltalában Isten meg sem szólítot­ta őket. Mikor megszüntették a tiszánin­neni egyházkerületet, ő akkor is biztatott. Szolgatársai nem voltak kétségbe esve, mert tudták, Isten mindannyiunknál na­gyobb, és ő mindig mindent - mikor elér­kezik az ideje - felszínre hoz úgy, hogy abban csodálhatjuk az ő munkáját... M­a már mondhatjuk: Enyedy Andor reménysége nem volt hiábavaló! (Az összeállítás Kőris Lajos /Enyedy emlékkönyv - Életút és munkássági írá­sa, Pápai Szabó György néhai Szentimrei Mihály, pataki gyűjteményigazgatóval és Mészáros István tiszántúli püspökkel ké­szült interjúja felhasználásával készült.) -s­­z­ ­itvalló eleink Enyedy Andor emlékezete Dr. Enyedy Andort 1942-ben választották meg a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökének. Néhány év múlva olyan politikai rendszerben kellett végeznie szolgálatát, melynek célja az egyház életének a templom falai közé szorítása, s fokozatos megsemmisíté­se volt. Ilyen körülmények között kellett helytállnia úgy, ahogyan az Istennek tetsző, s Enyedy e rendelt időben hitvallásos példát mutatott. A Református im 1937 Szeptember 11. Magyar Kultúra c. lap Kodály Zoltánt és Bartók Bélát támadta. Erre reagál egy jegyzet: „ vitán felül áll, hogy Bartók és Kodály működésének az a része, amelyik a magyar népzenét kutatta fel és juttatta azután zenei életünk minden ágában a megillető helyére, mindennek nevezhető, csak éppen destruktívnak nem. Afölött pe­dig amit ők - mint zeneszerzők - népdalfeldolgozásaikban és egyéb szerzeménye­ikben egyéni leleményükből a népzenéhez adtak, már döntött az idő és­­ Európa. Mindketten közelebb vannak hatvanadik életévükhöz, mint az ötvenedikhez; mind­ketten pályafutásuk csúcsán állanak és egyikük sem szűkölködik nemzetközi sike­rekben.­­ Bartókot mindenütt a jelenkor első zeneszerzői közé sorolják és Kodály hírét éppen magyar zenei és magyar lelki problémái vitték diadalmasan szerteszéj­­jel az egész világon”. R­avasz László rádióban elhangzott prédikációját közli a lap, melynek egy gon­dolatát idézzük: „Álljunk az ifjúság elé és kiáltsuk el: az én ifjúságom sz­omorú és tisztátalan volt, mert nem volt a Krisztusé; de ahogy az övé lettem, derültté, erőssé, tisztává vált a lelkem. Titkon vett inspirációdat kiáltsd a háztetőkről, új életed bo­ruljon virágba, mint a fák tavaszkor, mikor titokoldó erők felnyitják a rügyek rej­telmeit, fel a toronyba, az emberi érzések és emberi gondolatok csúcspontjaira megkondítani az Idők harangját. Jézus Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz! Azt akarom, hogy a gyermekem, az unokám boldogabb legyen mint én, azt akarom, hogy különb legyen mint én, egyszóval krisztusibb legyen, mint én. Ezért kell vennem, vennem Krisztustól, mert nem vettem eleget”. (a.l.) A Tiszakerecseny a változó időkben iszakerecseny a nevét a sólyomfélék családjához tartozó, ölyv nagyságú raga­dozó madárról kapta. Sokáig kötőjellel írták a falu nevét, s ez is bizonyítja azt, hogy a Tisza előnév csak később ragadt Kerecsenyhez. A falu a Tiszának köszönhette létrejöt­tét, de az is lett a végzete. 1865-ben a Tisza Szabályozó Társulat munkája nyomán megépült a Tisza gátja, s a község az ártérben rekedt. Ekkor a fa­lu népe elhatározta, hogy az „Ófalutól” mintegy 4 km-rel keletebbre költözik a töltésen túlra. 1864 és 70 között sűrű já­rás­kelés népesítette be a Tisza által mára elmosott utat, megindult az elköltözés. Az új falu helyét kimerték, s megtervezték az utcákat, így lett az egykor egyutcás falu­ból két párhuzamos utcából álló szalagtel­kes „Újfalu”. H­ogy mikor érte el a reformáció szele az egyházközséget nem lehet tudni, de a már említett monográfiában azt olvashat­juk „a kerecsenyi reformált község már 1593-ban anyaszentegyházat képezett, azonban 1645-ben és később, 1745 táján ismét Adonynak volt fiókja.” A­rról, hogy az Ófaluban mikor építet­ték fel templomukat a hívek, szintén nin­csenek pontos adatok. Az első pontos adat 1808-ból származik. Az ekkor ké­szült jelentés szerint Tiszakerecsenynek kőtemploma volt, amelyet nem sokkal korábban 1792-ben bővítettek ki. 1823- ban tűz martalékává lett az egyház összes épülete, és az Úrasztalához tartozó ösz­­szes úrasztali felszerelés is. Két évvel később azonban az épületek újra álltak. 1865-ben nemcsak házaikat, hanem templomukat is „átköltöztették” az új falu központjába. Az észak-déli tájolású temp­lom alapkövét 1869. május 30-án nagy tö­meg jelenlétében Szabó Pál helyettes lel­kész tette le. A templomot egyenlőre to­rony nélkül építették. A kiadások fedezé­sében nagy segítséget jelentett, hogy 1868 nyarán a régi templom elbontása alkalmá­val­ értékes ékszereket találtak, amelyeket Lónyai János főispán kijavíttatott, s díszes tokba rakatott. A pénzügyminiszter által engedélyezett sorsjátékon kisorsolt éksz­erekből 2000 forint bevétele lett az egy­házközségnek. A templomépítés munká­lata 3 évig tartott. Az építkezésnél felhasz­nálták a régi templom anyagát, így a fala­kat vegyesen kőből és téglából húzták fel. A templombelsőben szószéket, s két kar­zatot emeltek, valamint padokat készítet­tek kb. 200 fő számára. Az építkezés ide­je alatt a gyülekezet alkalmait a már meg­épített parókián tartotta. 1890-ben hosszú előkészület után a templom északi oldalán tornyot építet­tek, melyet — a jegyzőkönyvek szerint, mivel a tornyon látható repedések kelet­keztek — 1917-ben le kellett bontani. A­z újabb torony építését a gyülekezet 1946-ban Lengyel László lelkipásztor vezetésével kezdte el. Ekkor épült fel a régi alapra, a templom északi oldalán a háromszintes, 25 méter magas jelenlegi torony. Mindenki adott amit tudott. 1974-ben a torony alsó részét beton­acél-hálóval erősítették meg, és egyide­jűleg elvégezték a templom külsejének felújítását is. Újabb renoválásra 1978- ban került sor. G­ere József Nyíregyházi tervező­mérnök tervei alapján a teljes tető és fö­démszerkezetet cseréltük le­­ gyülekeze­ti adakozásból és a NKÖM Egyházi Kulturális Alapjának támogatásával. A Tiszántúli Református Egyházkerü­let támogatásával készülhetett el a külső vízelvezetés és térburkolás, a belső tégla­borítás, díszüvegezés, a teljes belső bú­torzat valamint a korszerű fűtés. A felújított templomba gyülekezetünk egyik tagja szószékkoronát és faburkola­tot, valamint Mózes-széket készíttetett Alexa László ilki fafaragóval. A felújított templomért való hálaadó istentiszteletre új úrasztali terítőgarnitúrát is készítet­tünk egy másik család adományából. A templom és a gyülekezeti terem közé közel félmillió forint értékben parkot épí­tettünk, melyet díszburkolattal láttunk el. E­zekből az adatokból jól látható, hogy nagy feladatot bízott ránk az Örökkéva­ló, de hála legyen neki, hogy gyülekeze­tünk fel tudott nőni e feladathoz. Legyen áldott Isten, hogy amit reánk bízott elvé­gezhettük és adja, hogy szépen megújult templomunk mindnyájunknak igazi lelki otthona lehessen. Börzsönyi Kornélia

Next