Reformátusok Lapja, 2007 (51. évfolyam, 1-52. szám)
2007-10-21 / 42. szám
Reformátusok lara a******. ÉVFORDULÓ. EGY ÖTVENHATOS VERS MARGÓJÁRA Lovász Pál: Új Pilatus Nyugat helytartója, képmutató Pilatus, hiába mosod kezed: Poncius hajdan a názáretit adta át, te egy igaz nemzetet! Hatalmad nagy: a megfeszíttetés ellen nem tettél, csak mondtad: „íme a magyar...!" Spalotádból nézted: a poroszló a szöget mint veri be. Az értékmentő kiadványairól híres pécsi könyvkiadó, a Pro Pannonia irodalomtörténeti ritkasággal örvendeztetett meg: a szelíd pécsi poéta, az 1896-os születésű Lovász Pál negyvenhat darabból álló versciklusával. Lovász Pál, aki a mecsekalji város „Virág Benedekje”, generációm irodalmi nagyapja volt, így írt gépiratos vallomásában: „Verseimet titokban, félelmek között írtam. Senkinek, senki ismerősnek, sem jóbarátnak, rokonnak meg nem mutattam, nehogy bajba sodorjak valakit....” Pali bácsi, aki egy ideig a Janus Pannonius Társaság főtitkára s az egy ideig Pécsett élő Weöres Sándor gyámolítója is volt, ebben a döbbenetes nyolcsorosában, amelyet az ő helyesírásával közlünk, Poncius Pilátus dicstelen alakját és szerepvállalását idézi fel versében az 1956-os események kapcsán. A vers egyszerű, dísztelen és eszköztelen, de éppen ezért maradandó hatású. Forradalmakról, történelmi sorsfordulókról többnyire túlhabzó, patetikus sorokat olvashatunk. E kis vers épp azért visszhangzik sokáig bennünk, mert nem egyéb, mint a történések kérlelhetetlen számbavétele, mint a bitófák ácsolásához felhasznált szögek kérlelhetetlen muzsikája. Figyelmeztet is ez a költemény: bánjunk valamelyest óvatosabban a „nagy költő” és a „kismester” címkékkel, a halk, a nem látványos poétasorsok, a fehér előszobaszekrényekből előkerülő hagyatékok olyan szellemi-lelki kincsek, amelyek segítik az emlékezést, méltóbb jövőnk munkálását. ■ Petrőczi Éva Költő, akit ötvenhat teremtett Gérecz Attila (1929-1956) azoknak a jeles magyaroknak a sorába tartozik, akik egészen kivételes képességű, rendkívüli tehetséggel megáldott emberek. Akikből kevés születik, s csak ámulni, csodálni lehet őket. Kiváló sportember, alig húsz évesen a Magyar Öttusa Szövetségválogatott csapatának tagja, sőt, egy alkalommal pisztolylövésben legyőzi csapattársát, a későbbi olimpikon Benedek Gábort. A Magyar Öttusa Szövetség 1991 óta rendszeresen megszervezi a Gérecz Attila Ifjúsági Öttusa Emlékversenyt. Igazi hivatása mégis a költészet. A magyar líra géniusza. Minden bizonnyal Ady, József Attila, Kosztolányi és Tóth Árpád „iskolájában” képezte magát. 1950. december 8-án összeesküvés és hazaárulás vádjával letartóztatták. A börtönben kezdte írni csodálatos verseit, melyek eleinte WC-papíron „láttak napvilágot”, s csak rejtegetve, titkon kerülhettek ki a szabad ég alá. Az ’50-es évek végén a nyugati magyarok egyik jelentősebb lapjában, a Nemzetőrben korábbi rab- és írótársa, Tollas Tibor jelentette meg költeményeit. Gérecz Attila nem csak anyakönyvileg volt református, hanem a valóságban is hívő keresztyénként élt és gondolkodott. Költeményei közül számos alkotás a krisztusi váltságmű kegyelmét hirdeti. Életszeretete, fiatalos csibészsége, őszinte lelkesedni tudása egy végtelenül tiszta lelkű és rokonszenves költő legjellemzőbb tulajdonságait állítja elénk. Életműve alig több mint ötven versből, jó néhány műfordításból és egy édesanyjához címzett levélből áll. Többre nem futotta, mert szabadulását követően 1956. november 7-én (!) a magyar szabadságharcosok ellenállásához csatlakozva a Rókus kórház közelében, miután két szovjet tankot harcképtelenné tett, egy harmadik kioltotta ifjú életét. Éppen 26 esztendős volt, mint nagy elődje, Petőfi Sándor. Gérecz Attila most már végérvényesen a mi költőnk. Miénk, magyaroké, akik szeretettel és tisztelettel adózunk az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc hősei előtt. A mi költőnk, azoké, akik gyönyörköve és áhítattal olvassuk a magyar szépirodalom remekműveit. De a miénk, reformátusoké is, akik hitünk költő hősét és vértanúját látjuk benne. Versét, a Kenyéren és vizen címűt 1955 decemberében a márianosztrai börtönben szigorított büntetésben letöltendő harminc napos elzárása idején írta: „A mocskos padlón fekszem, / Hátam vetem a falnak. / A fájdalom... lehet-e versem, / hatalmad? // Próbálgatom Anyám mosolyát. / Lelkére még dalaim szórnám... / Könnyeket, mik már nem fagynak át / A formán. // Másom sincs, Uram. Beérem / azzal, hogy arcodat viszem, / csak így bírtam még el: kenyéren / és vízen.” ■ Péterffy György Emlékezés a magyar csodára „Nincs senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja a barátaiért. ” (Jn 15,13) Ünnepeink arra emlékeztetnek bennünket, hogy amikor őseink megpróbálták megszerezni önrendelkezési jogainkat, azért véres áldozatot kellett hozniuk. Ezért minden ilyen emléknap a gyász napja is. A sápadt, rosszul öltözött, sokszor a nyomor legmélyéről felkelt pesti srácok és lányok között soha egyetlen „magyarkodó” frázist nem hallottam. Sokszor remegve, magukban, imádságot suttogva, fegyverüket görcsösen szorítva figyelték, hogyan erősödik a páncélos szörnyeteg dübörgése. Jönnek! Vajon túlélik-e az újabb rohamot? Kérve kérték, csak most segíts meg Istenem, de készek voltak életüket áldozni barátaikért, a feltámadt nemzetért. Számomra a mai napig a legcsodálatosabb élményt és áldást jelentette az, hogy amikor megindultunk a pesti utcán, egyszeriben világossá vált: szeretjük egymást, egymáshoz tartozunk, egy akaraton vagyunk. Egy évtized galád propagandája szünet nélkül megkérdőjelezte, van-e tartalma és értéke nemzeti közösségünknek. Egy nép közösségét a félelem és a személyes gyűlölet közösségévé tették. Nincsen szeretet, csak osztályharc, minden kollégád, embertársad, sőt rokonod is árulód, besúgód lehetett. Istent, a hitet, a tízparancsolat etikáját kiszorították a közéletből. Amit a nemzet nagy része tisztelt, amiben reménykedett: vallást, hitet és becsületet sárba tiporták. Be akarták beszélni nekünk, hogy nincs nemzeti öntudat, csak proletár öntudat, hogy nincs isteni autoritás, csak a párt autoritása. Máig is képtelen vagyok szavakkal leírni azt a csodálatos ajándékot, amit Isten adott nekem abban a felismerésben, hogy szeretjük egymást, barátok vagyunk, egymáshoz tartozunk és készek vagyunk egymásért, egymással mindent megtenni azért, hogy ezt a csodálatos kincset megtarthassuk egy jobb, tisztább és békésebb jövőre. Ez a felismerés, a nemzeti újjászületés varázslatos pillanatának hatalmas vonzóereje tartotta ott a barikádokon a fiatalokat. Láttam és sokszorosan megéltem annak a csodálatos szeretetnek a történeteit és bizonyságait, amiről itt az Ige szól. Emberek áldozták fel magukat, hogy a másik, az újonnan felfedezett barát életben maradhasson. A hazaszeretet, népem közösségének vállalása elválaszthatatlan része a hívő keresztyén ember életének. A nemzetet Isten akarata formálta és ajándékozta nekünk. Akiknek Jézus Krisztus evangéliuma életük fundamentumává lett, azoknak ez a tényképük iránt is különleges elkötelezettséget jelent. Az a szeretet éljen bennünk, ami Őbenne van, hiszen Ő előbb szeretett minket. Életét adta érettünk! A nemzet tagjaiban él. Benned, bennem, családunkban, gyermekeinkben. Jézus Krisztus meghalt a kereszten, hogy megszabadítson a kárhozat veszedelmétől, amit őseinktől örököltünk, amit bűneinkkel szereztünk magunknak. Ma is, ezen az ünnepnapon is, ezt az evangéliumot hirdeti a mi Urunk. Békét és stabilizálódást akartok társadalmunkban? Békéljetek meg először az Istennel! Békét és lelki egészséget akartok a családokban? Bízzátok Jézusra magatokat, családi közösségeiteket és kérjétek, hogy Ő gyógyítson meg benneteket! Békét akartok nemzetünk politikai határon túl rekedt, súlyos terheket hordozó tagjainak? Tegyétek sorsukat a mi Megváltó Krisztusunk kezébe és kérjétek Őt hittel, hogy adjon járható, békés lehetőségeket arra, hogy elszakított testvéreink újra egybenőhessenek a nemzet közösségével! Békét akartok szomszédainkkal? Érettük is meghalt Megváltó Urunk! Vigyük el hozzájuk Isten végtelen szerelmének az üzenetét. (Annak idején Finnországban egy ilyen ébredés mentette meg azt a kis népet a teljes felmorzsolódástól.) Így emlékezzünk ma az ’56-os forradalomra! Hálaadással, hogy Mindenható Urunk erőt és belső indíttatást adott népünknek, és ezzel olyan történelmi forrást ajándékozott nekünk, amiből ma is erőt meríthetünk. (Az 1956 után hosszú évekre emigrációba kényszerült, ma itthon élő egyetemi tanártól tavaly ősszel életrajzi sorozatot közölttünk.) ■ Szabó Pál Pataki diákok győzelme Egy ötvenhatos diák-regényhős — a mai diákok szemével Éppen egy esztendeje annak, hogy az 1956-os forradalom 50. évfordulója alkalmából közöltük Hargitai Péter A forradalom lánya című regényének egy részletét. Az azóta két kiadást is megélt könyvet a szerző - a floridai egyetem professzora, neves költő, műfordító, író - számos magyarországi iskolába eljuttatta, Bertalan Imre, az amerikai magyar reformátusság „pátriárkája" pedig segített megteremteni a regényhez kötődő esszéíró verseny alapjait. A pályázat értékelését s a két megosztott első díjat kapott pataki diák jellemzését - felkészítő magyar szakos tanáruk szép írását - az alábbiakban közöljük. (a szerk.) Bemutatom kedves tanítványaimat: Melles Marcellt és Panka Tamást Mindketten gimnáziumunk 12. E osztályába járnak. Még két évük van nálunk, hiszen az öt évfolyamos, két tannyelvű képzésben tanulnak. Tizediktől vagyok a magyartanáruk. A versenyfelhívás az első megkereséskor megnyerte őket, magam is úgy gondolom, nekik való volt ez a feladat. Marcell négy fiúgyermek közül a második. Sokirányú érdeklődés jellemzi. Több éve gordonkázik, tehetségesnek tartják. A reáltárgyak érdeklik, de csapattag volt a Polgár az európai demokráciában témájú versenyen (területi első, országos 6. hely), egyháztörténeti előadással vett részt a Kutató Diákok Konferenciáján. Angolból középfokú nyelvvizsgája van. Novellákat ír, többet olvastam már, stílusuk fogott meg elsősorban. Szerepelt színpadi játékban (anekdotaest), jó érzéke van versek felolvasásához, főleg az irónia illik az egyéniségéhez. Tamást a nyelvek érdeklik. Egyenletesen jól teljesít a tantárgyakban. Csapattag volt a Polgár az európai demokráciában témájú versenyen (területi első, országos 6. hely), az ónodi országgyűlés 300. évfordulója tiszteletére rendezett szónokversenyen Rákócziként szólt az ezredforduló magyarjaihoz (területi 3., országos 10. hely), sokat bátorodott egy jelenet főszereplőjeként (Mács József: Pataki diákok). Mostanában a közgazdaságtan felé kacsingat. Hálás vagyok a verseny ötletéért, a fiatalok iránt megnyilvánuló szeretetért, figyelemért. Magam is - távoli - nagy tisztelője vagyok Bertalan Imre úrnak, s így — bevallom — a tanév végén megkapott sokadik versenyfelhívás nyomasztó terhével éltem hetekig. A tanulók távol, a fáradtság az iskolai ritmus megszűnte után szinte letepert, de tudtam, dolgunk van, nem lehet csukva a szem, a fül, nem térhetünk ki a feladat elől. Mikor aztán elolvastam a regényt, már tudtam: ez éppen alkalmas feladat. A műfaj, a terjedelem, a téma biztosan megérint többeket! Nem csalódtam. S most, belelendülve a napi, heti, havi teendők sorába, annál nagyobb az örömünk, hisz október közepére vártunk csak híreket. A fiúk arcán szerénység, öröm, boldog büszkeség... Köszönjük az értékelést, a meleg hangú pataki üzenetet. Isten áldja az elhívottakat, a szolgálattevőket, adjon erőt a feladataikhoz! Adjon biztató jeleket a fiatalokról az idősebbeknek és viszont! ■ Sinkóné Tóth Zsuzsanna Fotók: EOM - Kinczler Gyula