Reformátusok Lapja, 2008 (52. évfolyam, 1-52. szám)
2008-10-05 / 40. szám
lLOMISM IAPH Múzeum és misszió Elvárások, kihívások - egyházi múzeumok a 21. században címmel tartotta meg első konferenciáját a 2008 tavaszán létrejött Egyházi Muzeológusok Egyesülete szeptember 23-án Budapesten az Evangélikus Országos Múzeum rendezésében. Szomorú aktualitást adott az egyesület létrehozásának az állami támogatás idei évi drasztikus csökkenése. közgyűlésen Harmati Béla László elnök és Kertész Botond titkár ismertette az egyesület előtt álló feladatokat, valamint a megalakulás körülményeit és jogi lépéseit. Kolba Judit a katolikus, Vukovits Koszta az ortodox, Fogarasi Zsuzsa a református, Zászkaliczky Zsuzsa az evangélikus múzeumok helyzetét, eredményeit, terveit ismertette. Az előadásokból kirajzolódó kép megerősítette a résztvevőket abban, hogy helye van egy olyan egyesületnek, amely az azonos kérdésekre együtt keresi a legjobb választ, és van mit tanulnunk egymástól. Délután az egyházi fenntartók képviselőinek előadásait hallgattuk meg. Spányi Antal székesfehérvári megyéspüspök utalt arra, hogy a többféle elvárás közül az egyházi múzeumoknak ma leginkább a fenntartók igényeit kell szem előtt tartaniuk, hiszen az állami forrásmegvonás következtében a fenntartók viselik az anyagi terhek nagyobb részét. Varga László, a Dunamelléki Református Egyházkerület főjegyzője arra hívta fel a figyelmet, hogy a múzeumok is a misszió helyszínei lehetnek az egyházban. Prőhle Gergely, a Magyarországi Evangélikus Egyház országos felügyelője szerint a kultúrprotestantizmus hagyományaiból fakadóan egyértelműen helye van a múzeumoknak az egyház életében. Az állami támogatás kiszámíthatatlansága lehetetlenné teszi a hosszú távú tervezhetőséget, s ezen az sem változtat, ha a fenntartó nagyobb anyagi felelősséget vállal intézményeiért, valamint az iskolák és múzeumok közötti együttműködést adott esetben anyagi eszközök átcsoportosításával is segíti. Csepregi András, az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője szerint van arra lehetőség, hogy az egyházi gyűjtemények támogatását biztosabb alapokra helyezve normatív rendszerűvé alakítsák át, bár erre a közeljövőben ő maga is kevés esélyt lát. Csiszár Dóra, az OKM Közgyűjteményi Főosztályának tanácsosa a múzeumokkal szembeni társadalmi elvárások átalakulásáról beszélve külön hangsúlyozta a múzeumpedagógia szerepének felértékelődését. Danyi Zoltán, a debreceni Tourinform-iroda vezetője az egyházi múzeumok és a turizmus szorosabb együttműködésének lehetőségeit ismertette. Van tehát feladata az egyházi múzeumoknak az egyháztagok, az ifjúság és a messziről érkező vendégek felé is, ezzel az evangélium hirdetésének sokoldalú eszközei lehetnek egyházainkban. K. B. A Varga László főjegyző és Mózessy Gergely THÉMA Németajkú Református Egyházközség PROTESTÁNS FÓRUM H-1054 Budapest, Alkotmány u. 15. Bejárat a Hold utca felől Tel.: +36 1 311 2369 drg7@t-online.hu www.ev-ref-gemein.de Tisztelettel meghívjuk a Protestáns Fórum és a Théma Egyesület közös konferenciájára: A BIBLIA DÖNTÉSEINKBEN Egyház a választások idején Helyszín: a Hold utcai református templom és konferencia-központ Időpont: 2008. október 16. csütörtök A nap programja: 9.30 Gyülekezés-kávézás, regisztráció 10.00 Áhítat (Sz. Tóth Ildikó) 10.20 Biblia és történettudomány (Tökéczki László, egyetemi tanár) 10.35 Biblia és egyházkormányzás (Peterdi Dániel, esperes) 10.50 Biblia a munkahelyen (Veres Sándor, egyházmegyei főgondnok) 11.05 Biblia és közélet (Orbán Viktor, a FIDESZ-MPP elnöke, képviselő) 11.20 Biblia és tudományos teológia (Szabó István, püspök) 11.35 Szünet 12.00 Kerekasztal-beszélgetés: Mit várunk az új egyházi vezetéstől? Résztvevők: Ablonczy Bálint (újságíró), Bereczky Ildikó (lelkész, Harkány), Nagy Péter (lelkész, a THÉMA elnöke), Németh Géza (presbiter), Sípos Ete Almos (lelkész, a Bibliaszövetség főtitkára) A beszélgetés vezeti: Balog Zoltán (református teológus, képviselő) 13.00 Szendvics-ebéd, kötetlen beszélgetés Részvételi vagy távolmaradási szándékának jelzését az alábbi elérhetőségeken várjuk: e-mail: regeczye@dmrek.hu; mobil: 30/552-3871; fax: 2180-903; postacím: Regéczy-Nagy Enikő, 1092 Budapest, Ráday u. 28. www.reflap.hu KERESSE LAPUNKAT A VILÁGHÁLÓN! OKTÓBER A REFORMÁCIÓ HÓNAPJA Bibliával a mindennapokban - 2008 BUDAPEST, október 1. „Bibliával a mindennapokban...” OKTÓBER A REFORMÁCIÓ HÓNAPJA Ünnepélyes Megnyitó Helyszín: a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) székháza, 1117 Bp. Magyar tudósok krt. 3., 14 óra DUNAÚJVÁROS, október 1. Zenei Világnap - koncert Helyszín: Evangélikus templom, Dunaújváros, Szilágyi E. út 34., 18 óra SZEKSZÁRD, október 2. Előadás „A szeretet és a segítségnyújtás a Biblia tükrében”Czibere Károly igazgató. Helyszín: Wosinszky Közösségi Ház, Szekszárd, Béla király tér 2., 18 óra SZÉKESFEHÉRVÁR, október 3. Református Napok a Biblia évében Helyszín: Református templom, Székesfehérvár, Széchenyi u. 16., 18 óra SZÉKESFEHÉRVÁR, október 3-5. Református Napok a Biblia évében Helyszín: Régió Háza (volt Technika Háza), Székesfehérvár, Rákóczi u. 25. BUDAPEST, október 4. Wesley Egyházi Szövetség jubileumi teológiai napja Helyszín: Metodista Egyházközpont, 1032 Bp. Kiscelli u. 73., 10 óra NYÍREGYHÁZA, október 4. Biblia-barátok Köre Országos Találkozója Helyszín: Református templom, Nyíregyháza, Kálvin tér 11., 10 óra VÁMOSÚJFALU, október 4. „Biblia és a Reformáció” Helyszín: Református templom, Vámosújfalu, Csécsi Nagy Pál u. 10., 10 óra BUDAPEST, október 4. Reformációs Bibliaóra - Bóna Zoltán református lelkész Helyszín: Arany Alkony Idősek Otthona, Bp., XV., Bánkút u. 67-69., 15.30 BUDAPEST, október 4. „Jelenti magát Jézus”Biblia a népdalokban Helyszín: Bp.-Kelenföldi Evangélikus Egyházközség, 1114 Bp., Bocskai út 10., 17.30 SZÉKESFEHÉRVÁR, október 5. Református Napok a Biblia évében Helyszín: Református templom, Székesfehérvár, Budai út 113., 15 óra ÓCSA, október 5. Bibliával a mindennapokban Missziói Nap Helyszínek: Református templom, Bolyai Park, Baptista Imaház, Református templom, 10 óra, 16 óra, 17 óra, 19 óra Helyszín: Református templom és Szeretetotthon, Vésztő, Bartók tér 6-8., 9.30 BONYHÁD, október 5. Ünnepi hálaadó istentisztelet az új orgonáért és emléktábla avatás Helyszín: Református Egyházközség Bonyhád, Dózsa György u. 26., 10 óra BUDAPEST, október 7. Evangéliumi Protestáns Egyházak Fóruma Helyszín: Baptista Teológiai Akadémia, 1068 Bp., Benczúr u. 31., 10 óra GYŐR, október 9-10. Biblia - Teológia - Ökumené. Theologiai Szemle Nap Helyszín: Evangélikus Egyházkerületi Székház, Győr, Bajcsy-Zsilinszky u. 26., 14 óra BUDAPEST, október 10. „A házasság megtartó ereje” Evangéliumi Szabadegyházak Lelkészkonferenciája Helyszín: EPK Agapé Gyülekezete, Bp., XIV., Thököly út 46/b, 10 óra BERETTYÓÚJFALU, október 10. A Biblia hatása nyugati világ- és életszemléletünkre régen és ma - Szűcs Ferenc rektor előadása Helyszín: Járási Hivatal Díszterme, Berettyóújfalu, 17 óra BEREKFÜRDŐ, október 10-12. Evangéliumi ICHTHÜSZ Cserkészfórum Helyszín: Nyírségi Egyházmegye üdülője, Berekfürdő, 17 óra BUDAPEST, október 11. Nyitott Biblia Napja - egy üdítő délután kíváncsi családoknak Helyszín: Bp.-Rákoshegyi Református Gyülekezet, 1174 Bp., Szabadság u. 26. 14 óra BUDAPEST, október 11. Reformációs Bibliaóra - Dr. Hecker Frigyes nyugalmazott metodista szuperintendens Helyszín: Arany Alkony Idősek Otthona, Bp., XV., Bánkút u. 67-69., 15.30 CSÁKVÁR, október 11. Kálvin Jubileumi Ünnepség Helyszín: Református Egyházközség, Csákvár, Kálvin u. 9., 14 óra BUDAPEST, október 11. A Baptista Központi Énekkar és a Református Soli Deo Gloria Énekkar közös hangversenye. Orgonán közreműködik: Pálúr János Helyszín: Újpesti Baptista Imaház, 1043 Bp. Kassai u. 26., 17 óra DUNAÚJVÁROS, október 11. Dzsida Jenő emlékest halála 70. évfordulóján Helyszín: Evangélikus templom, Dunaújváros, Szilágyi E. út 34., 17 óra BUDAPEST, október 12. Teremtési Ünnepköri Istentisztelet Helyszín: Bp.-Deák téri Evangélikus templom (1052 Bp., Deák tér 4.), 9 óra CSÁKVÁR, október 12. Kálvin Jubileumi Ünnepség Helyszín: Református Egyházközség, Csákvár, Kálvin u. 9., 10 óra DUNASZENTGYÖRGY, október 12. Várdaróc - Dunaszentgyörgy Gyülekezeti Találkozó Helyszín: Református templom, Dunaszentgyörgy, Rákóczi E u. 117., 10 óra MISKOLC, október 12. „Az én Bibliám története” bibliakiállítás Helyszín: Miskolc-Tetemvári Református Egyházközség, Miskolc, Palóczy L. u. 21. BUDAPEST, október 14. „Ismerjük-e múltunkat?” Török Bálint előadása Helyszín: Bp.-Óbudai Református Egyházközség, 1033 Bp., Kálvin köz 4., 18 óra CSÁKVÁR, október 16. „Állatok a Bibliában” - Rajzverseny Helyszín: Lorántffy Református Óvoda, Csákvár, Szt. István út 2., 16 óra SOPRON, október 16-18. „Föld és ég” -A Biblia Éve 2008 és a Föld Bolygó Nemzetközi Éve országos rendezvénye Helyszín: Liszt Ferenc Konferencia- és Kulturális Központ (Sopron, Liszt F. u. 1.), 18 óra, 10 óra VERŐCE, október 17. Zenés áhítat Helyszín: Református templom, Verőce, Rákóczi út 41-43., 17 óra BUDAPEST, október 18. „Akarom tisztulj meg”előadás keresztény egészségügyieknek Helyszín: MEÖT Székház, 1117 Bp., Magyar tudósok krt. 3., 10 óra BUDAPEST, október 18. Szent Bertalan nappala - Evangélium Színház előadása Helyszín: Duna Palota, 1051 Bp., Zrínyi u. 5., 15 óra BUDAPEST, október 18. Bibliaóra - Szebik Imréné Helyszín: Arany Alkony Idősek Otthona, Bp., XV., Bánkút u. 67-69., 15.30 BERETTYÓÚJFALU, október 18. Jótékonysági Hangverseny a Református templomért Helyszín: Református templom, Berettyóújfalu 17 óra CSÁKVÁR, október 19. Kálvin jubileumi kispályás labdarúgó bajnokság Helyszín: Csákvár, Kálvin u. 9., 9 óra DÉVAVÁNYA, október 19. Reformációs emlékünnepély Helyszín: Református templom, Dévaványa, Árpád út, 9 óra (Folytatjuk) BONYHÁD, október 5. Kolozsvári Ferenc festőművész kiállításmegnyitója Helyszín: Református Egyházközség, Bonyhád, Dózsa György u. 26., 11 óra VÉSZTŐ, október 5. Zenés istentisztelet 2008. október 5. Hit és kultúra 9 Bibliakiállítás Martfűn Most kaptuk meg a beszámolót az ese..ményről: Martfűn az augusztus 20-i ünnepségsorozat a református templomban ünnepi istentisztelettel kezdődött, melyen az igehirdetés szolgálatát Szilágyi Gábor helyi lelkipásztor végezte. Az istentiszteleten részt vett Fejér Andor, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Közgyűlés elnöke, Bakonyi Péter, Martfű város polgármestere, jelen voltak a képviselőtestület tagjai, az intézmények vezetői, a testvérvárosi küldöttségek tagjai, és a templomot megtöltötte mindenek előtt a népes gyülekezet. Az istentiszteletet követően bibliakiállítás nyílt a templomban, ahová a város lakói, valamint a helyi könyvtár dolgozói hozták el féltve őrzött kincseiket. A több mint nyolcvan darab Biblia mellett közel húsz különböző énekeskönyvet is kiállítottunk. A legidősebb Szentírás az 1870-es évekből származott. Ezek a Bibliák nemcsak Isten írott Igéjét, de egy-egy ember sorsát és családok krónikáját is megőrizték az utókor számára. Az egész napos kiállítást több százan tekin tették meg. SZ. G.