Reformátusok Lapja, 2009 (53. évfolyam, 1-52. szám)

2009-08-23 / 34. szám

IF­­RMÁTIS­APJA Rákóczi György bejegyzése Szenei Molnár Albert Institutio-fordításának Sárospatakon dedikált példányába A Ráday Könyvtár kincsei közt van egy méltán becsben tartott kötet, Szenei Molnár Albert Institutio-for­­dításának az a példánya, amelyet a legbibliásabb erdélyi fejedelem, I. Rákóczi György nagyon beszédes, vallomásértékű sorokkal látott el. Mégpedig magyar és latin nyelven is. Az első töredék így hangzik: „Anno 1624. die novembris atta ezt a köny­vet itt Sárospatakon Szenes Molnár Albert uram, melyet ezen a napon kezdettem olvasni...’A latin bejegy­zés magyar fordítása pedig az alábbi, ugyancsak nagyon személyes hangú pár sor: „Rákóczi György keze írása, a fent megnevezett év november 3-tól, délelőtt tíz órakor, 31 éves korában. Nem azé, aki fut, sem azé, aki akarja, hanem a könyörülő Istené. ” Közis­mert, hogy ez a rómaiakhoz írott le­vélből vett idézet volt I. Rákóczi György egész életének vezérfonala, magánemberi és uralkodói tetteinek rugója. Hogy e szavak mennyire a vérévé váltak, mennyire nem érezte e szavakat citátumnak, kívülről belé sulykolt tanításnak, ékesen mutatja, hogy ezt a folytonos akarásokban és futásokban töltött mai korban any­­nyira időszerű bibliai idézetet mint­egy beolvasztotta a saját szövegébe, s a pontos igehelyet sem jelezte. Ami ezek után a fejedelem Kálvin és az ő halhatatlan művét méltóképpen tol­mácsoló Szenes Molnár Albert irán­ti szeretetét és tiszteletét illeti, annak hőfoka világosan kiolvasható a könyv kézhezvételének sajátos stílusú „leltározásából”, abból, hogy pontosan jelezte, hol, mely napon és órában, éle­tének melyik esztendejében jutott hozzá. Pontos mása ez a bejegyzési forma annak a szép, régi, néhány csa­ládban mindmáig dívó szokásnak, amikor egy családfő a Bibliába írja be övéi életének fontos eseményeit, a szü­letési, házasságkötési, keresztelői és halálozási dátumokat. Most, a Kálvin munkásságának szentelt évben, évek­ben tiszta örömet, és egy csöppnyi büszkeséget érezhetünk öreg Rákóczi György keze vonására tekintve. Nem csupán és elsősorban a bejegyző feje­delmi rangja miatt, hanem azért, mert érzékelhetjük belőle azt a meg­becsülést, amivel a nyelvünkre fordí­tott Institutiot országunkban fogad­ták. S ahogyan sokan - rangra való te­kintet nélkül - befogadták, a Biblia mellett életük és hitéletük egyik alap­jának tekintették e hatalmas és halha­tatlan művet. A második illusztráció egy Szenes Molnár Albert kezétől származó, I. Rákóczi György összes cí­mét és rangját felsoroló, meglehetősen protokolláris és udvariaskodó dediká­­ció, amely azonban nem a Rákóczi iránti személyes megbecsülés hiányá­ról tanúskodik, hanem a XVII. század szellemi embereinek a „nagyságok” jóindulatától függő, ma sem ismeret­len élethelyzetéről. PETRŐCZI ÉVA ¡ma: j 6*i i,- x jivLi 7 ts citi Ai-u.f V* •r.Ssmt-v Warn • . **'*'’t cfivU V- T-W JsfuJtu . y-x Anrtn t­­­finn ‘rdkpfii­yj ij Atu fiain dte fi' TlouerrJízi amc VLlilCf ye mtutuvn* to, £t<ue v .t&O XXX/ Ácutterau ver* nUetUci ír/ tz» Ttw ncJazui sut Vers egy walesi paraszt­pátriárkáról Nem látványos, de csöndességében is felejthetetlen vers az itt közölt R. S. Thomas-költemény. Szerzője olvasóink számára sem ismeretlen, a világhírű walesi lelkész-költő negyven évig szolgált kis, hegyi falvak lelkészeként. Sok­sok versében valósággal „viaskodik” szülőföldje falvainak népével, konoknak és közönyösnek nevezve őket, gyakran keserűen bírálva hitéletüket. Ez a vers azonban a kivételek egyike, amelyben egy idős walesi földműve­lőt úgy láttat, mint egy „élettel betelt” ószövetségi pátriárka mai utódát, aki nem retteg az elmúlástól, mert a természetben s utódaira tekintve megnyug­vást talál, s - kimondatlanul bár - az örökkévalóság ígéretét. Ugyanez a vers Élettel heteken címmel olvasható saját fordításomban az Egy pap, népéhez című R. S. Thomas-kötetben, most azonban egy újabb vál­tozatot közlünk. A KRE harmadéves angol szakos hallgatója, Kántor Móni­ka Csilla, aki jelenleg párhuzamosan tanul műfordítást, és ismerkedik Tho­mas világával is, egy másik angolos tantárgy keretében nagyon szépen és érzé­kenyen adta vissza az eredeti költemény hangulatát. Fordítása legyen bizonyság és bizonyíték arra, hogy egyházunk egyetemén annak szelleméhez méltó témákkal foglalkozunk, tudván, hogy a tanítás egy­szersmind misszió is. PETRÓCZI RONALD STUART THOMAS: Minden rendjén van Az öreg a dombtetőre ér, onnan tekint vissza az egykorvolt völgybéli napokra. Látja, ahogy a patak csillan, magasodik a templom tornya, gyerekzsivajfoszlányai ütik meg fülét. A borzongás a húsban tudatja, hogy a halál nincs oly messze már: árnyként kúszik az élet csalitosának tövébe. Kertjében gyógy­füvek nőnek. Egy vércse húz el, karmában a frissen ejtett zsákmány. Vadbab illatát hordja a szél. A traktor a föld testébe lép. Unokája amott szánt, fiatal asszonya süteményt hoz, teát, s sötét szemeinek mosolyát. Minden rendjén van hát. KÁNTOR MÓNIKA CSILLA FORDÍTÁSA _________________________­AUGUSZTUS 23. Hit és |Kultúra . 9 II. Rákóczi Ferenc alakja a huszadik századi kárpátaljai magyar irodalomban Amikor Rákóczi alakjának kárpátal­jai irodalmi megjelenítéséről beszé­lünk, tegyünk egy kis kitérőt a ma­gyar, illetve a ruszin folklór irányába. Musketik Leszja kijevi ukrán nép­rajzkutató leszögezi, hogy az évszá­zadokon át tartó ruszin-magyar együttélés egy állam kereteiben és a történelmi események közös megé­lése a két ethnosz népköltészetében jelentős kölcsönhatást eredménye­zett. A ruszinok folklórjában a ma­gyar történelem több ismert hőse is helyet kapott - köztük Rákóczi feje­delem és Kossuth Lajos is. Musketik Leszja szerint Kárpátalja sa­játos közvetítő területté vált Kelet- Ukrajna és Magyarország között: e kapcsolatok gyakran Magyarország, Kárpátalja, Galícia, Bukovina és végül Kelet-Ukrajna irányába fejlődtek. A népi alkotásokban a magyar hősök nevei sokszor helyi földrajzi elnevezé­sekhez, eseményekhez kapcsolódnak. A magyarok gyakran ruszin hősök­ként szerepelnek, s ez a két nép tartós történelmi kapcsolatáról tanúskodik. A Keresztyén Balázs által összeállí­tott, 1992-ben napvilágot látott Rá­kóczi virágai című mondagyűjtemény történeti és helyi mondáink 1945 utá­ni első gyűjteménye. Talán nem fölös­leges arról is szólni, hogy az itt közölt mondák szerint milyen tulajdonság­gal ruházta fel a nép II. Rákóczi Fe­rencet, milyennek látjuk őt a népköl­tészet tükrében. Nemes lelkűnek (Rá­kóczi virágai), hűségesnek a felnevelő tájhoz (A kis Rákóczi és a térkép), népszerűnek a szegények - mind a ru­szinok, mind a magyarok - körében (A Lemacskin), leleményesnek, mivel meneküléskor a kováccsal fordítva üt­­tette fel lova lábára a patkót, hogy megtévessze az ellenséget (Rákóczi menekülése), higgadtnak, határozott­nak (még a Salánkon megtartott utol­só országgyűlésen hozott rendeletei­ben is hűségre, hitre, reményre buzdí­totta a népet), hálásnak, mivel a segít­séget viszonozta, és az első adandó al­kalommal megjutalmazta (A mára­­marosi Borcár-kút), szerénynek, mivel a legrosszabb körülmények között élő szegényemberek otthonát és eleségét is köszönettel fogadta (A fejedelem utolsó éjszakája). Az irodalom művelője számára küldetés, hogy a nép emlékezetében megmaradt történelmi hősök alakját szükség esetén ma is példaként állít­sa kortársai elé, erőt sugározva ezzel a mindennapok küzdelmeihez. Szűkebb pátriánkban sokáig egye­dül Váradi-Sternberg János professzor könyvei jelentették a magyar értekező prózát. Illik hát, hogy a Rákócziról szóló költemények elemzése előtt egy mondat erejéig megemlítsük: Váradi- Sternberg János tanulmányaival igen sokat tett a Rákóczi-kultusz kárpátal­jai népszerűsítése terén. Mindenekelőtt szögezzük le: nem­csak 1945 után, hanem a csehszlovák uralom idején is foglalkoztatta a mai Kárpátalja területén élő alkotókat Rá­kóczi alakja, illetve a Rákóczi-szabad­­ságharc emléke. Munkács vára, Zrínyi Ilona helytállása mindig is jelkép, il­letve jelképes volt mindazok számára, akik a rabság-szabadság ellenpólusá­ban gondolkodtak. Simon Menyhért (1897-1952) Munkács című, 1922- ben született versében így írt: „ Őseink várat és sáncot itt ástak, / Rákócziak­­nak kastélyt itt emeltek (...)/Itt is tom­bolt a császár zsarnoksága (...) /Derék magyarok porai hamvadnak/Latorca mentén, völgyön és dombokon­­ / Ki nem él talán jobb is annak... ” Igaz, hogy ez nem az ellenállás, in­kább a lemondás, a beletörődés hangja. Csakúgy, mint Sütő Kálmán (1910-1992) 1935-ben írt Kisebb­ségi életsors című versében, amely­ben így sóhajt fel: „... csak jönne már / valaki: megváltó... ” Sütő Kálmán 1954-ben írt Ahol Kis Albert zászlót bontott című ver­sében is megidézi a Rákóczi-szabad­­ságharcot: „Fergetegként vívta szabad­ságát, / rázta, zúzta, törte rabság-jár­mát / magyar s ruszin föld testvér-job­bágy népe. ” És a befejezés ismét egy vágyakozó sóhaj:,,... de a Tiszatáján/ jön-e majd új kor kurucok földjére?” Az M. Takács Lajos szerkesztette Vergődő szél című antológia Kovács Vilmos-blokkjának az egyik központi verse az 1959-es A munkácsi várban című vers. A 12 versszakos költemény a kárpátaljai magyar irodalomban az első igazi fecske, amelynek küldetése, hogy a magyarság elleni atrocitások enyhülésével tavaszt csináljon. Kovács Vilmos, a később is sokat üldözött költő, 1958-tól 1971-ig az ungvári Kárpáti Kiadó magyar osztályának szerkesztője, illetve vezető szerkesztő­je volt, s ebben a beosztásban a pártál­lam lojalitást várt el tőle. Feltételezem, hogy így kerülhetett az amúgy törté­nelmi értékmentő versbe a következő nyolc sor: ,Nagyasszony, nézd meg, mely bevette várad, / e sereg széttört itt minden rácsot, / s kitette ragyogni a bástyák falára /győztes jelét: a sarlót­­kalapácsot. / Nagyasszony, nézd meg lelkét e nagy kornak. / Emberért így még nem izzott lélek. / Szebben még nem üzent sohase a holnap, /embernek többet sohasem ígértek. ” Hajlok rá, hogy ezek között a so­rok között is keresnünk kell a meg­fejtést, de ne felejtsük el: 1959-et írunk, amikor a kárpátaljai magyar olvasók a burkolt üzenetekre még nem voltak igazán fogadóképesek. Vári Fábián László költeményei­ben több alkalommal is megidézte Rákóczi szellemét. 1971-ben Mikes Kelemen című versében leszögezi: „Üldözők napja lejárt már, /jámbor, jámbor a szándék. '’Adalékként: a Kár­páti Igaz Szó című megyei lap 1971. augusztus 20-i számában látott napvi­lágot az ominózus Elidegenedés? A Kárpátontúli Ifjúság, az egyetem ma­gyar tollforgatói és a Forrás Stúdió cí­mű publikáció, amelyben a szerzőt a kommunista ideológia szószólói ré­széről név szerint is kemény bírálat éri. Véleményem szerint a kuruc kor e versben való megidézése éppen az ön­identitás megőrzését szolgálja, hiszen ekkor, 1971-ben kezdődött a Forrás Stúdió tagjai elleni hadjárat, és csupán a nyolcvanas-kilencvenes években be­következett szemléleti változások tet­ték lehetővé a Forrás által képviselt irányvonal folyamattá rendeződését. Vári Fábián László Más tény című verse (1975) ugyancsak ebbe a sod­rásba tartozik. Az allegorikus képek alkalmazásával a költő már-már egyenlőségjelet tesz a hajdanvolt ku­rucok és az egykori kurucvidéken élő maréknyi ellenállók között: „Aki kuruc vagy, óvjad a népet /pestistől, dühtől, éj közepétől. / Rettegünk, tudd meg, legesleginkább / németek haragos istenétől. ” Harmadik nagy „kuruc” verse az 1983-ban született Útban Törökor­szág felé. Igen mély gondolatokat éb­resztő költemény ez, amelynek mon­danivalóját csak a kisebbségben élő nemzettársak érthetik meg igazán. Va­lójában nem Rákóczi búcsújáról, a ha­zától búcsúzó fejedelemről van szó a versben, hanem a kárpátaljai magyar­ság árvaságra jutásáról:,Mindkét ha­zából kiárvulva,­­ csak hitünkben töret­lenül /Hatalmas hittel hisszük mégis, / hamarost lesz majd visszaút, / és a ten­gertől visszakapunk/lobogót, várfalat, falut. / Hasítsd meg, Uram, az egeket, / kell most nagyon az áfium! (...) / S mert Pilátus kezeit mossa, / álmain csak átsuhanunk... ” A fentiekhez kapcsolódik S. Bene­dek András Vesztett csaták után cí­mű, 1973-ban írt versének monda­nivalója. A vers így kezdődik: „Se Más tény, se Világos, / Nincs is letenni fegyverem, /Hiába, hogy fölindulná­nak / E labanc hadak ellenem. ” És így fejeződik be::„Apáink csak nevet, gőgöt, / De hazát nem hagytak örö­kül. /Papjaink csak jótanácsot: / Ta­nulj tótul, törökül!” A kevés szavú Dupka György Kár­páti triptichon, illetve Reflexiók a munkácsi vár fokán című verseiben utal a kuruc kor dicsőségére, párhu­zamot vonva a 300. évvel ezelőtti fel­buzdulás, illetve korunk kilátásta­­lansága között. Egy gondolat erejéig azonban felcsillantja a reményt: „az ANYÁK csillogóbb szemű nemzedé­keket szültek / hogy tovább vigyék / titkos alagutakon / rejtett ösvényeken /gyilkos gátakon át / a PR­O LIBER­TATE /sosem fakuló zászlaját. ” Fodor Géza Munkács vára 1688. ja­nuár 17-én, (még) Zrínyi Hona idejé­ben című, szépen cizellált versét hagy­tam utoljára. Talán azért is, mert e köl­teménnyel visszaérkeztünk a jelenbe. „ Ül Belzebub a vár kútján / Korom hull a holdvilágba / Üvölt hosszan a to­portyán / A havasok havasára. ” De azért ne lássuk feketében a je­lent: történt néhány fontos dolog Rá­kóczi emlékezete ápolása terén a kö­zelmúltban is. Köztudomású, hogy az 1703. június 7-én megvívott dolhai üt­közetben ötven kuruc esett el, akiknek emlékére a csata 200. évfordulóján em­lékoszlopot emeltek. E dolhai Rákó­­czi-emlékmű felavatása Máramaros megye lakossága körében az 1903-as év nagy eseménye volt, s értelemsze­rűen hozzájárult a környékbeli Rákó­czi-kultusz újbóli felerősödéséhez. 2002. július 20-án felavatták az em­lékoszlop visszaállított, magyar nyelvű feliratát: Istennel a hazáért és a sza­badságért! - a II. Rákóczi Ferenc sza­badságharcának első csatájában, 1703. június 7-én elesett kuruc vitézek emlé­kére: »Kiontani vérem apámért, anyá­mért, megöletni magam szép gyűrűs mátkámért. Meghalok én még ma Ma­gyar Nemzetemért.« ” Az avatóünnepségen született dön­tés arról, hogy 2003-ban, a Rákóczi­­szabadságharc 300. évfordulóján újra­avatják a csehszlovák korszakban eltá­volított turulmadarat. Az ünnepségre 2003. június 8-án, pünkösd vasárnap­ján került sor. Técsőn, a kárpátaljai „csángók” fővárosában a 2009. már­cius 15-i ünnepségen a település köz­ponti terén alapkőletételt is ünnepel­tek: a helység lakói úgy döntöttek, új­ra felépítik az 1940-ben az első és má­sodik világháború áldozatainak állí­tott, 1944-ben megsemmisített turu­­los emlékművet. 2008 tavaszán visszaszállt a turul­madár a munkácsi vár fokára is. „Amit akadályoznak Budapesten, azt meg le­het tenni Munkácson: szabadon emlé­kezni történelmünk nagy eseményeire. Az eredeti munkácsi turulmadaras em­lékmű egyike volt a millennium megörö­kítésére állított országos emlékjeleknek” - olvashatjuk Elbe Istvánnak a Kárpátal­jai Hírmondó 2008. júniusi számában közölt Honalapítási emlékműveinkről című tanulmányában. A fenti utalás is azt igazolja: a kárpátaljai magyarság megérti a költők Rákóczi, illetve a Rá­­kóczi-szabadságharc kapcsán papírra vetett morzejeleit. Szeretném hinni, hogy az összmagyar nemzetben való gondolkodás jegyében e rövid érteke­zésben boncolgatott versek üzennek az anyaországi olvasóknak is. FÜZESI MAGDA

Next