Reformátusok Lapja, 2009 (53. évfolyam, 1-52. szám)
2009-08-23 / 34. szám
IFRMÁTISAPJA Rákóczi György bejegyzése Szenei Molnár Albert Institutio-fordításának Sárospatakon dedikált példányába A Ráday Könyvtár kincsei közt van egy méltán becsben tartott kötet, Szenei Molnár Albert Institutio-fordításának az a példánya, amelyet a legbibliásabb erdélyi fejedelem, I. Rákóczi György nagyon beszédes, vallomásértékű sorokkal látott el. Mégpedig magyar és latin nyelven is. Az első töredék így hangzik: „Anno 1624. die novembris atta ezt a könyvet itt Sárospatakon Szenes Molnár Albert uram, melyet ezen a napon kezdettem olvasni...’A latin bejegyzés magyar fordítása pedig az alábbi, ugyancsak nagyon személyes hangú pár sor: „Rákóczi György keze írása, a fent megnevezett év november 3-tól, délelőtt tíz órakor, 31 éves korában. Nem azé, aki fut, sem azé, aki akarja, hanem a könyörülő Istené. ” Közismert, hogy ez a rómaiakhoz írott levélből vett idézet volt I. Rákóczi György egész életének vezérfonala, magánemberi és uralkodói tetteinek rugója. Hogy e szavak mennyire a vérévé váltak, mennyire nem érezte e szavakat citátumnak, kívülről belé sulykolt tanításnak, ékesen mutatja, hogy ezt a folytonos akarásokban és futásokban töltött mai korban anynyira időszerű bibliai idézetet mintegy beolvasztotta a saját szövegébe, s a pontos igehelyet sem jelezte. Ami ezek után a fejedelem Kálvin és az ő halhatatlan művét méltóképpen tolmácsoló Szenes Molnár Albert iránti szeretetét és tiszteletét illeti, annak hőfoka világosan kiolvasható a könyv kézhezvételének sajátos stílusú „leltározásából”, abból, hogy pontosan jelezte, hol, mely napon és órában, életének melyik esztendejében jutott hozzá. Pontos mása ez a bejegyzési forma annak a szép, régi, néhány családban mindmáig dívó szokásnak, amikor egy családfő a Bibliába írja be övéi életének fontos eseményeit, a születési, házasságkötési, keresztelői és halálozási dátumokat. Most, a Kálvin munkásságának szentelt évben, években tiszta örömet, és egy csöppnyi büszkeséget érezhetünk öreg Rákóczi György keze vonására tekintve. Nem csupán és elsősorban a bejegyző fejedelmi rangja miatt, hanem azért, mert érzékelhetjük belőle azt a megbecsülést, amivel a nyelvünkre fordított Institutiot országunkban fogadták. S ahogyan sokan - rangra való tekintet nélkül - befogadták, a Biblia mellett életük és hitéletük egyik alapjának tekintették e hatalmas és halhatatlan művet. A második illusztráció egy Szenes Molnár Albert kezétől származó, I. Rákóczi György összes címét és rangját felsoroló, meglehetősen protokolláris és udvariaskodó dedikáció, amely azonban nem a Rákóczi iránti személyes megbecsülés hiányáról tanúskodik, hanem a XVII. század szellemi embereinek a „nagyságok” jóindulatától függő, ma sem ismeretlen élethelyzetéről. PETRŐCZI ÉVA ¡ma: j 6*i i,- x jivLi 7 ts citi Ai-u.f V* •r.Ssmt-v Warn • . **'*'’t cfivU V- T-W JsfuJtu . y-x Anrtn tfinn ‘rdkpfiiyj ij Atu fiain dte fi' TlouerrJízi amc VLlilCf ye mtutuvn* to, £t<ue v .t&O XXX/ Ácutterau ver* nUetUci ír/ tz» Ttw ncJazui sut Vers egy walesi parasztpátriárkáról Nem látványos, de csöndességében is felejthetetlen vers az itt közölt R. S. Thomas-költemény. Szerzője olvasóink számára sem ismeretlen, a világhírű walesi lelkész-költő negyven évig szolgált kis, hegyi falvak lelkészeként. Soksok versében valósággal „viaskodik” szülőföldje falvainak népével, konoknak és közönyösnek nevezve őket, gyakran keserűen bírálva hitéletüket. Ez a vers azonban a kivételek egyike, amelyben egy idős walesi földművelőt úgy láttat, mint egy „élettel betelt” ószövetségi pátriárka mai utódát, aki nem retteg az elmúlástól, mert a természetben s utódaira tekintve megnyugvást talál, s - kimondatlanul bár - az örökkévalóság ígéretét. Ugyanez a vers Élettel heteken címmel olvasható saját fordításomban az Egy pap, népéhez című R. S. Thomas-kötetben, most azonban egy újabb változatot közlünk. A KRE harmadéves angol szakos hallgatója, Kántor Mónika Csilla, aki jelenleg párhuzamosan tanul műfordítást, és ismerkedik Thomas világával is, egy másik angolos tantárgy keretében nagyon szépen és érzékenyen adta vissza az eredeti költemény hangulatát. Fordítása legyen bizonyság és bizonyíték arra, hogy egyházunk egyetemén annak szelleméhez méltó témákkal foglalkozunk, tudván, hogy a tanítás egyszersmind misszió is. PETRÓCZI RONALD STUART THOMAS: Minden rendjén van Az öreg a dombtetőre ér, onnan tekint vissza az egykorvolt völgybéli napokra. Látja, ahogy a patak csillan, magasodik a templom tornya, gyerekzsivajfoszlányai ütik meg fülét. A borzongás a húsban tudatja, hogy a halál nincs oly messze már: árnyként kúszik az élet csalitosának tövébe. Kertjében gyógyfüvek nőnek. Egy vércse húz el, karmában a frissen ejtett zsákmány. Vadbab illatát hordja a szél. A traktor a föld testébe lép. Unokája amott szánt, fiatal asszonya süteményt hoz, teát, s sötét szemeinek mosolyát. Minden rendjén van hát. KÁNTOR MÓNIKA CSILLA FORDÍTÁSA _________________________AUGUSZTUS 23. Hit és |Kultúra . 9 II. Rákóczi Ferenc alakja a huszadik századi kárpátaljai magyar irodalomban Amikor Rákóczi alakjának kárpátaljai irodalmi megjelenítéséről beszélünk, tegyünk egy kis kitérőt a magyar, illetve a ruszin folklór irányába. Musketik Leszja kijevi ukrán néprajzkutató leszögezi, hogy az évszázadokon át tartó ruszin-magyar együttélés egy állam kereteiben és a történelmi események közös megélése a két ethnosz népköltészetében jelentős kölcsönhatást eredményezett. A ruszinok folklórjában a magyar történelem több ismert hőse is helyet kapott - köztük Rákóczi fejedelem és Kossuth Lajos is. Musketik Leszja szerint Kárpátalja sajátos közvetítő területté vált Kelet- Ukrajna és Magyarország között: e kapcsolatok gyakran Magyarország, Kárpátalja, Galícia, Bukovina és végül Kelet-Ukrajna irányába fejlődtek. A népi alkotásokban a magyar hősök nevei sokszor helyi földrajzi elnevezésekhez, eseményekhez kapcsolódnak. A magyarok gyakran ruszin hősökként szerepelnek, s ez a két nép tartós történelmi kapcsolatáról tanúskodik. A Keresztyén Balázs által összeállított, 1992-ben napvilágot látott Rákóczi virágai című mondagyűjtemény történeti és helyi mondáink 1945 utáni első gyűjteménye. Talán nem fölösleges arról is szólni, hogy az itt közölt mondák szerint milyen tulajdonsággal ruházta fel a nép II. Rákóczi Ferencet, milyennek látjuk őt a népköltészet tükrében. Nemes lelkűnek (Rákóczi virágai), hűségesnek a felnevelő tájhoz (A kis Rákóczi és a térkép), népszerűnek a szegények - mind a ruszinok, mind a magyarok - körében (A Lemacskin), leleményesnek, mivel meneküléskor a kováccsal fordítva üttette fel lova lábára a patkót, hogy megtévessze az ellenséget (Rákóczi menekülése), higgadtnak, határozottnak (még a Salánkon megtartott utolsó országgyűlésen hozott rendeleteiben is hűségre, hitre, reményre buzdította a népet), hálásnak, mivel a segítséget viszonozta, és az első adandó alkalommal megjutalmazta (A máramarosi Borcár-kút), szerénynek, mivel a legrosszabb körülmények között élő szegényemberek otthonát és eleségét is köszönettel fogadta (A fejedelem utolsó éjszakája). Az irodalom művelője számára küldetés, hogy a nép emlékezetében megmaradt történelmi hősök alakját szükség esetén ma is példaként állítsa kortársai elé, erőt sugározva ezzel a mindennapok küzdelmeihez. Szűkebb pátriánkban sokáig egyedül Váradi-Sternberg János professzor könyvei jelentették a magyar értekező prózát. Illik hát, hogy a Rákócziról szóló költemények elemzése előtt egy mondat erejéig megemlítsük: Váradi- Sternberg János tanulmányaival igen sokat tett a Rákóczi-kultusz kárpátaljai népszerűsítése terén. Mindenekelőtt szögezzük le: nemcsak 1945 után, hanem a csehszlovák uralom idején is foglalkoztatta a mai Kárpátalja területén élő alkotókat Rákóczi alakja, illetve a Rákóczi-szabadságharc emléke. Munkács vára, Zrínyi Ilona helytállása mindig is jelkép, illetve jelképes volt mindazok számára, akik a rabság-szabadság ellenpólusában gondolkodtak. Simon Menyhért (1897-1952) Munkács című, 1922- ben született versében így írt: „ Őseink várat és sáncot itt ástak, / Rákócziaknak kastélyt itt emeltek (...)/Itt is tombolt a császár zsarnoksága (...) /Derék magyarok porai hamvadnak/Latorca mentén, völgyön és dombokon / Ki nem él talán jobb is annak... ” Igaz, hogy ez nem az ellenállás, inkább a lemondás, a beletörődés hangja. Csakúgy, mint Sütő Kálmán (1910-1992) 1935-ben írt Kisebbségi életsors című versében, amelyben így sóhajt fel: „... csak jönne már / valaki: megváltó... ” Sütő Kálmán 1954-ben írt Ahol Kis Albert zászlót bontott című versében is megidézi a Rákóczi-szabadságharcot: „Fergetegként vívta szabadságát, / rázta, zúzta, törte rabság-jármát / magyar s ruszin föld testvér-jobbágy népe. ” És a befejezés ismét egy vágyakozó sóhaj:,,... de a Tiszatáján/ jön-e majd új kor kurucok földjére?” Az M. Takács Lajos szerkesztette Vergődő szél című antológia Kovács Vilmos-blokkjának az egyik központi verse az 1959-es A munkácsi várban című vers. A 12 versszakos költemény a kárpátaljai magyar irodalomban az első igazi fecske, amelynek küldetése, hogy a magyarság elleni atrocitások enyhülésével tavaszt csináljon. Kovács Vilmos, a később is sokat üldözött költő, 1958-tól 1971-ig az ungvári Kárpáti Kiadó magyar osztályának szerkesztője, illetve vezető szerkesztője volt, s ebben a beosztásban a pártállam lojalitást várt el tőle. Feltételezem, hogy így kerülhetett az amúgy történelmi értékmentő versbe a következő nyolc sor: ,Nagyasszony, nézd meg, mely bevette várad, / e sereg széttört itt minden rácsot, / s kitette ragyogni a bástyák falára /győztes jelét: a sarlótkalapácsot. / Nagyasszony, nézd meg lelkét e nagy kornak. / Emberért így még nem izzott lélek. / Szebben még nem üzent sohase a holnap, /embernek többet sohasem ígértek. ” Hajlok rá, hogy ezek között a sorok között is keresnünk kell a megfejtést, de ne felejtsük el: 1959-et írunk, amikor a kárpátaljai magyar olvasók a burkolt üzenetekre még nem voltak igazán fogadóképesek. Vári Fábián László költeményeiben több alkalommal is megidézte Rákóczi szellemét. 1971-ben Mikes Kelemen című versében leszögezi: „Üldözők napja lejárt már, /jámbor, jámbor a szándék. '’Adalékként: a Kárpáti Igaz Szó című megyei lap 1971. augusztus 20-i számában látott napvilágot az ominózus Elidegenedés? A Kárpátontúli Ifjúság, az egyetem magyar tollforgatói és a Forrás Stúdió című publikáció, amelyben a szerzőt a kommunista ideológia szószólói részéről név szerint is kemény bírálat éri. Véleményem szerint a kuruc kor e versben való megidézése éppen az önidentitás megőrzését szolgálja, hiszen ekkor, 1971-ben kezdődött a Forrás Stúdió tagjai elleni hadjárat, és csupán a nyolcvanas-kilencvenes években bekövetkezett szemléleti változások tették lehetővé a Forrás által képviselt irányvonal folyamattá rendeződését. Vári Fábián László Más tény című verse (1975) ugyancsak ebbe a sodrásba tartozik. Az allegorikus képek alkalmazásával a költő már-már egyenlőségjelet tesz a hajdanvolt kurucok és az egykori kurucvidéken élő maréknyi ellenállók között: „Aki kuruc vagy, óvjad a népet /pestistől, dühtől, éj közepétől. / Rettegünk, tudd meg, legesleginkább / németek haragos istenétől. ” Harmadik nagy „kuruc” verse az 1983-ban született Útban Törökország felé. Igen mély gondolatokat ébresztő költemény ez, amelynek mondanivalóját csak a kisebbségben élő nemzettársak érthetik meg igazán. Valójában nem Rákóczi búcsújáról, a hazától búcsúzó fejedelemről van szó a versben, hanem a kárpátaljai magyarság árvaságra jutásáról:,Mindkét hazából kiárvulva, csak hitünkben töretlenül /Hatalmas hittel hisszük mégis, / hamarost lesz majd visszaút, / és a tengertől visszakapunk/lobogót, várfalat, falut. / Hasítsd meg, Uram, az egeket, / kell most nagyon az áfium! (...) / S mert Pilátus kezeit mossa, / álmain csak átsuhanunk... ” A fentiekhez kapcsolódik S. Benedek András Vesztett csaták után című, 1973-ban írt versének mondanivalója. A vers így kezdődik: „Se Más tény, se Világos, / Nincs is letenni fegyverem, /Hiába, hogy fölindulnának / E labanc hadak ellenem. ” És így fejeződik be::„Apáink csak nevet, gőgöt, / De hazát nem hagytak örökül. /Papjaink csak jótanácsot: / Tanulj tótul, törökül!” A kevés szavú Dupka György Kárpáti triptichon, illetve Reflexiók a munkácsi vár fokán című verseiben utal a kuruc kor dicsőségére, párhuzamot vonva a 300. évvel ezelőtti felbuzdulás, illetve korunk kilátástalansága között. Egy gondolat erejéig azonban felcsillantja a reményt: „az ANYÁK csillogóbb szemű nemzedékeket szültek / hogy tovább vigyék / titkos alagutakon / rejtett ösvényeken /gyilkos gátakon át / a PRO LIBERTATE /sosem fakuló zászlaját. ” Fodor Géza Munkács vára 1688. január 17-én, (még) Zrínyi Hona idejében című, szépen cizellált versét hagytam utoljára. Talán azért is, mert e költeménnyel visszaérkeztünk a jelenbe. „ Ül Belzebub a vár kútján / Korom hull a holdvilágba / Üvölt hosszan a toportyán / A havasok havasára. ” De azért ne lássuk feketében a jelent: történt néhány fontos dolog Rákóczi emlékezete ápolása terén a közelmúltban is. Köztudomású, hogy az 1703. június 7-én megvívott dolhai ütközetben ötven kuruc esett el, akiknek emlékére a csata 200. évfordulóján emlékoszlopot emeltek. E dolhai Rákóczi-emlékmű felavatása Máramaros megye lakossága körében az 1903-as év nagy eseménye volt, s értelemszerűen hozzájárult a környékbeli Rákóczi-kultusz újbóli felerősödéséhez. 2002. július 20-án felavatták az emlékoszlop visszaállított, magyar nyelvű feliratát: Istennel a hazáért és a szabadságért! - a II. Rákóczi Ferenc szabadságharcának első csatájában, 1703. június 7-én elesett kuruc vitézek emlékére: »Kiontani vérem apámért, anyámért, megöletni magam szép gyűrűs mátkámért. Meghalok én még ma Magyar Nemzetemért.« ” Az avatóünnepségen született döntés arról, hogy 2003-ban, a Rákócziszabadságharc 300. évfordulóján újraavatják a csehszlovák korszakban eltávolított turulmadarat. Az ünnepségre 2003. június 8-án, pünkösd vasárnapján került sor. Técsőn, a kárpátaljai „csángók” fővárosában a 2009. március 15-i ünnepségen a település központi terén alapkőletételt is ünnepeltek: a helység lakói úgy döntöttek, újra felépítik az 1940-ben az első és második világháború áldozatainak állított, 1944-ben megsemmisített turulos emlékművet. 2008 tavaszán visszaszállt a turulmadár a munkácsi vár fokára is. „Amit akadályoznak Budapesten, azt meg lehet tenni Munkácson: szabadon emlékezni történelmünk nagy eseményeire. Az eredeti munkácsi turulmadaras emlékmű egyike volt a millennium megörökítésére állított országos emlékjeleknek” - olvashatjuk Elbe Istvánnak a Kárpátaljai Hírmondó 2008. júniusi számában közölt Honalapítási emlékműveinkről című tanulmányában. A fenti utalás is azt igazolja: a kárpátaljai magyarság megérti a költők Rákóczi, illetve a Rákóczi-szabadságharc kapcsán papírra vetett morzejeleit. Szeretném hinni, hogy az összmagyar nemzetben való gondolkodás jegyében e rövid értekezésben boncolgatott versek üzennek az anyaországi olvasóknak is. FÜZESI MAGDA