Reformátusok Lapja, 2009 (53. évfolyam, 1-52. szám)

2009-08-02 / 31. szám

Lvn.évfolyam,31.szám A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETILAPJA 2009.augusztus 2..Ára: 125 Ft Egy reménységre hivattunk Krisztusban Angol napközis tábor Csillaghegyen Kárpátalja újraéledő kincse? Előző lapszámunkban már tudósítot­tunk az Európai Egyházak Konferenciá­jának lyoni nagygyűléséről. Most is visz­­szatekintünk az eseményekre, amelyen a Magyarországi Református Egyház kép­viselői is részt vettek... ►* Református szemmel, 3. oldal A napközis tábor július 13. és 17. között több mint húsz gyereknek segített abban, hogy szórakozzanak, angolul tanulhassa­nak, és jobban megismerhessék Istent... » Egyházi élet, 4. oldal Talán nem túlzás azt állítani, hogy Kár­pátalja kulturális kincsesládikájának egyik legféltettebb gyöngyszeme a mél­tán elhíresült beregi szőttes... Múlt és jövő, 9. oldal MEGMARAD AMIT REMEMY SZERETET A KÁLVIN EMLÉKÉVEK „Isten gyönyörűségünkről és vidám­ságunkról is akart gondoskodni, így a füveket, fákat és gyümölcsöket hasz­nosságukon túl felruházta szép szín­nel és kellemes illattal., Oly nagy szépséggel ruházta fel az Úr a virágo­kat, hogy az önkéntelenül is sze­münkbe ötlik. És oly kellemes illatot adott nekik, hogy az észrevétlenül is belopódzik szaglásunkba. Hát bűn az, ha szemeink a virágok szépségé­ben, s szaglásunk azok illatában gyö­nyörűséget talál?" (Institutio III 10,2) Íme, az a Kálvin, aki az istenadta szépség vonzásának átengedte szí­vét! Ám elsősorban nem a külső szépség, hanem Istennek Jézus Krisztusban feltündöklő belső szép­sége vonzotta. A testet öltött Ige szépsége. S mert ebben élt, felfogta a természet és a művészetek vonzását is. Isten dicsőségének színpadán nyi­tott szemmel járt. Meglátta, szem­lélte, csodálta a láthatóban a látha­tatlant. Csodálkozó ember volt. Nemcsak roppant intellektussal gondolatkatedrálisokat építő teoló­gus, hanem a szív lángolásával érző ember is. Intellektusa és szíve olyan ívesen emelkedett ki korából, mint egy gótikus ablakív, mely felfelé szár­nyalása közben is a földön marad, s befogja és befogadja a gyönyörű ter­mészetet, virágainak, színeinek, illa­tainak látható és láthatatlan báját. De így fogta be a genfi zsoltárok művészi népiességét is szíve felhajtó­erejévé. Kálvin a szépség szerelmese volt, és az intellektuális, hívő értel­mű építkezés lelki mérnöke is. Tud­ta, hogy sem az egyik, sem a másik nem önmagáért van. Minden akkor van a helyén, ha Istenre mutat, róla szól, hozzá vezet. Szív és intellektus Kálvinnál átváltozott Isten pásztor­botjává. Genfet, a reformátusságot, a századokat Istenhez terelő pász­torbottá. Oltalmat nyújtó városában porcelánkészítők, szobrászok, üveg­fúvók, szőnyegfestők, műbútorasz­talosok, kőfaragók, kertépítők, be­tűmetsző nyomdászok alkottak. Eb­ben a Kálvinban 20. századi gondol­kodók felfedezték az esztétikus em­bert, így a holland Kuyper, vagy a francia Doumerge. Amikor ének­lünk, vagy valami szépre rácsodál­kozunk az Igében és világunkban, gondoljunk legalább mi néha erre a Kálvinra, aki ezt is leírta: éneklés közben a szavakat Isten helyezi szánkba, mintha Ő maga zsoltároz­­na bennünk, hogy így magasztaljuk fenségét és dicsőségét. ” BÉKEFY LAJOS­ ­ „ 771419 856007 0­9­0­3­1 FEKETE KÁROLY A hit és cselekedetek feszültsége és harmóniája évszázadok óta a keresz­­tyénség egyik alapkérdése. Az Isten Igéjével, megszólításával azonossá­got vállaló egyház a hit vonzásában teszi kötelességét. Már a milánói egy­házatya, Ambrosius is megmondta, hogy „a jó akaratnak és az igaz cse­lekvésnek a hit a szülőanyja”. Vagy ahogyan a Heidelbergi Kátéból megtanultuk a 64. kérdés-feleletben: „Lehetetlen, hogy azok, akik igaz hit által Krisztusba oltattak, e háládatos­­ság gyümölcseit ne teremjék" A szájhit, a szokáshit nem más, mint gyakorlati hitetlenség, ami ke­resztezi Isten üdvtervét. Az a hit, ami­hez hozzá lehet tenni, hogy „csak”, az nem hit. A cselekedetek és a hit nem rivalizálnak egymással, hanem egy és ugyanazon esemény két oldalát jelzik. A névleges, az álhit csak annyit tesz, hogy szép szavakkal, de üres ma­rokkal küldi el a hozzá fordulót. (Jak 2,15-16) Ilyenkor széttörik a szeretet kettős nagy parancsa, pedig az Isten­szeretet és az emberszeretet összetar­tozik. Nem elég Jézus szeretetében sütkérezni, azt tovább is kell sugároz­ni. A hit halott cselekedetek nélkül! (Jak 2,17) Naprakész hit kell, ami azt jelenti: érzékenyek vagyunk az isteni és emberi jelzések, várakozások, hiá­nyok iránt. „A hit azért cselekvő, mert engedelmesség, odaadás, bizalom, koc­kázat, az elfogadás akciója.” (Makkai Sándor) Ebben az értelemben a nél­külözők elküldői érzéketlenek és ha­lott hitűek. Ott vannak, ahol szükség lenne rájuk, de nem tesznek semmit. Jaj annak a hitnek, amelyiknek na­gyobb a zaja, mint az eredménye! A cselekedetben nem folytatódó hit kompromittálja Isten megváltot­tak. A nagyképű, szép szólamokban kimerülő hit csak ingerli a világot, és elkeseríti az Isten fiainak megjelenését váró lelkeket (Mt 7,21; Lk 6,46). Már az első Krisztus-követők nemzedékei­nek idején is fenyegetett a névleges ke­­resztyénség veszélye, akiknek a szolgá­latában a fontossági sorrendet nem a sürgető szükség, hanem a presztízs szabta meg. A maguk részéről megelé­gedtek azzal, hogy hitték: van Isten. Ez a felismerés azonban nem vált aka­ratuk, lényük irányítójává. „Hinni” az ördög is tud, viszont mi az, amit nem tud? Képtelen szeretni és szeretetből cselekedni (vö. IKor 13,1). Ezért vá­lik komikussá az ördögök „hitéről” beszélni. (Mk 1,23; Lk 8,28) Életve­szélyes a terméketlen és hiábavaló hit. Ez mutatja, hogy van olyan hit is, ami csak elhívés. A hit cselekedetek nél­kül nem is hit, de hogy cselekedetek­kel milyen, arra két példát hoz fel Ja­kab levele. A naprakész hitűek közül Ábrahám és Ráháb a hitével kapcso­lódott be a választottak közé, de mindkettő egyszersmind cselekedet­tel engedelmeskedett Isten hitben fel­ismert akaratának. Hitük gyakorlattá vált, nem maradt elmélet vagy érzés. Ábrahám esetében a kezdet nem a cselekedet, hanem ezt megelőzte, hogy „hitt az Úrnak”. Minden továb­bi engedelmesség ebből következett. Ezután kezdett Isten diktálni az életé­ben. Jöttek a feladatok, Ábrahám pe­dig tette, amit Isten mondott: hitével összhangban levő élete volt. Amikor pedig tetteit elvétette, akkor az min­dig annak a jele volt, hogy a hite is megingott. Amikor Isten rendje sze­rint élt, akkor mindig boldog ember volt Ábrahám, akit Isten barátjának neveztek. Ez az Isten rendje szerint zajló élet úgy áll előttünk, mint hité­nek élő bizonyítéka. Ráháb (Józs­a,9kk) nem az erő­sebb előtti kényszerű meghajlással fo­gadta be házába az izraeli felderítőket, hanem a könyörületes Istenre bízta magát és családját, s kicsi hittel, de nagy engedelmességgel az életet munkálta. Hite teljessé lett, miköz­ben az Isten ügye érdekében a saját életét is többszörösen kockára tette. Ezzel mentette át magát és övéit egy születő új korba. Jézusnak nemcsak a nemzetségtáblájába került be, hanem élőképe és korai példája lett a Mt 21,31-nek és következő verseinek: „A vámszedők és a parázna nők megelőz­nek titeket az Isten országában...” - ha hittek és mertek cselekedni. Miben mutatkozik meg a napra­kész hit? Az éberen őrködő keresz­tyén élet hittel Isten felé fordul, jó cselekedeteivel pedig a világ felé. A Jézus Krisztust visszaváró ke­resztyén embernek e kétarcúságát a Szentírásban Pál és Jakab formálták meg. Pál és Jakab tanítása kiegészítik egymást, hiszen más-más típusú szolgálati helyen működtek. Pál olyanokhoz beszél leveleiben, akik úgy vélik, hogy megigazulásu­­kért valamit tenniük kell, hogy azt maguknak kell valamilyen módon kiharcolniuk. Diagnózisuk: kóros teljesítmény-keresztyénség. Fenyege­tett köztük a görög gondolat: ismerd meg magad a saját eszközeiddel. Az ismeretelmélet túlhajtása fertőzte hi­tüket. Pálnak az a kötelessége, hogy ezt a gondolkodásmódot kiigazítsa, s felmutassa azt az igaz hitet, amit nem lehet önerőből kicsiholni, elő­hozni. Megigazulás számukra csak a hit útjára rátalálással lehetséges. Jakab helyzete egészen más. Ő olya­noknak írja levelét, akiket az elspiritua­­lizálódástól félt, akik le akarják rázni magukról a terhet. Cselekvő keresz­­tyénségre hív Jakab, harcot hirdet a cse­lekedetek nélküli hit ellen, mert a cse­lekedetek nélküli hit valótlan, talmi. Pál ezt mondja: „Mutassa meg ki­ki a hitét hitvallásából!” Jakab ezt mondja: „Mutassa meg ki­ ki a hitét engedelmes cselekedeteiből!” Volt valaki, akinél ez a kettős arc annyira megfelelt egymásnak, hogy egyetlen arccá lett. Jézus Krisztusban harmóniára talált a hit és cselekedet életes megvalósítása. Ha a világunk Krisztus felé fordítja tekintetét, az Is­ten iránti mélységes hitnek bizalma ragyogja be, ha pedig Krisztus néz ránk, szükségben lévő testvéreire, ak­kor az irántunk való könyörülő szere­tetnek a vonásai bontakoznak ki szenvedő arcán. (Zsid 12,1-2) Mutatkozzon meg életünkben a naprakész hit: forduljunk éberen őr­ködő keresztyén hittel Isten felé, és jó cselekedeteinkkel pedig a körülöt­tünk élők felé! « (A szerző teológiai tanár, lapunk fő­munkatársa) Hit és cselekedetek A szó öt napig az isteni üzeneté volt Fadd-Domboriban, Tolna megyében július 21. és 25. között - a több ezer fiatalt megmozgató, pél­dátlan összefogással megvalósult Csillagpontról a 3., az 5-8. és a 12. oldalon olvashatnak Család-Sziget 2009 A Hajdúsámson szívében álló 112 éves templom nem akármilyen talál­kozások színhelyévé vált július 15. és 19. között. Találkozott sámsoni a sám­sonival, helyi a távolival, fiatal az idős­sel, előadó és zenész a közönséggel, szív a szívvel, ember az Istennel... Mert mindenki találkozott valakivel, de a legnagyszerűbb találkozás az volt, ami­kor korhatár nélkül éltük át, hogyan szólított meg Isten kicsit és nagyot hangszer vagy mosoly segítségével. Amikor a mai embert oly nehéz ünneplésre vagy puszta együttlétre hívni és bírni, amikor napjainkra in­kább az elszigetelődés a jellemző, mintsem egy másik kéz megragadá­sa; amikor tulajdonképpen nem a család vagy a házasság, hanem maga az ember - aki egyébként a teremtés koronája - van válságban, nehezen elképzelhető az, hogy öt nap alatt több mint 1100 érdeklődő lépett be az Isten házába. ►» Folytatás a 10. oldalon

Next