Reformátusok Lapja, 2011 (55. évfolyam, 1-52. szám)
2011-09-11 / 37. szám
Elmélkedés Az eredeti görög szó, a krino azt jelenti, hogy megítél (de nem elítél). Azt is jelenti, hogy látni és felismerni a helyest és a helytelent, és elkülöníteni azokat. Szükség van rá, hogy megítéljük, mi a jó és mi a rossz. Az ítélet azonban egyedül az Istenre tartozik. Az lesz az igaz ítélet, amit majd odaát, az Isten országában fogunk megismerni és megérteni az utolsó ítéletben. Életünk végén el kell számolnunk azzal, hogyan éltünk. Isten joga az, hogy ítéljen. Az igazságszolgáltatás csak azé lehet, aki tudja, hogy mi az igazság. Tudjuk mi, hogy mi az igazság? Nem. Egy adott helyzetet esetleg meg tudunk ítélni, de hogy kit mi mozgat igazán belülről, azt nem. Még egy családon belüli konfliktusban is nehéz megérteni, ki miért keseredik meg vagy lesz gonosszá és ellenségessé velünk, másokkal szemben. Nem értjük, ki mitől lesz depressziós vagy közönyös, miért nem törődik senkivel és semmivel, és pusztítja a saját életét és a másokét. Nem tudjuk, hiszen nem látunk a szívek mélyére. Önmagunk elítélésére sem vagyunk jogosultak. Megvizsgálhatjuk és megítélhetjük magunkat, de látjuk igazán, hogy kik vagyunk? Tudjuk-e, mi van a magatartásunk mélyén? Isten segítsége kell és Jézus világossága. Csak aki a közelében van, az lát és ért valamit a dolgokból, egyébként sötétben tapogatózunk. Ne legyünk nagyon biztosak abban, hogy tudjuk, kinek van igaza és kinek nincs. Jézus nem azért jött, hogy a tisztasága megszégyenítsen, a szentsége agyonnyomjon és a fénye elvakítson, hanem azért, hogy mindenkit megmentsen. Ha valakinek joga lenne ítélkezni, az Jézus. Az ő fénye az igazi világosság, az ő ítélete igaz. De ő nem ítél. Meglepő és megrendítő ez a kijelentése: „Ha valaki hallja az én beszédeimet, és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt, mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem azért, hogy megmentsem." (Jn 12,47) Megdöbbentő összefoglalása ez Jézus lényének. Megrendítő ez a türelmes szeretet, a mértéktelen izgalom, hogy még azt sem ítéli el, aki hallja a beszédét, és nem fogadja meg azt. Nem ítéli el azokat sem, akik ma olvassák, tudnak valamit tanításából, és mégsem a szerint élnek. „Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek!” (Mt 7,1) - mondja Jézus, és maga ad rá példát. A kereszten sem ítéli el ellenségeit, akik halálra adták őt. Voltak, akik hallgatták őt, jeleket és csodákat tett előttük és rajtuk, mégsem fogadták el őt. És Jézus azt mondja: nem ítéli el őket. Nem meglepő ez? A hagyományos vallásos gondolkodás és missziói tanítás szerint Isten elítéli a hitetleneket. Jézus csak azokkal szemben volt kemény, akik magukat jónak hitték. Farkas József gyakran mondta ezt az egyszerű tételét: „Jézus világosságában kiderül, hogy a jó emberek nem is annyira jók, és a rossz emberek nem is annyira rosszak. ” Szójátéknak tűnik, mégis komolyan gondolom: van ember, aki elveszett, és van ember, aki veszett, mint a róka vagy a kutya. Aki elveszett, azt megkeresi és meg is találja Jézus. De van, aki meg van veszve, mint a veszett állat, amelyik kibillent az egészséges életösztönéből és életprogramjából. Ő beteg és gyógyítani kell, mert halálos a marása. Ilyenek az előzőekben említett gyilkosok, akik nem tudják már, hogy mi az élet értelme és minek lehet örülni, csak a rombolás és a pusztítás a kedvtelésük. Még a megveszett emberért is lehet imádkozni, és nem elítélni őt. Jézus meg tudja gyógyítani őket. Jézus fényével leleplez, megítél, hogy jobbítson. Nem elpusztít ez a fény, hanem megvilágosít, igaz életre vezet. _ ____________________________KARSAY ESZTER 2011. SZEPTEMBER 11. Az Ige mellett SZEPTEMBER 11. VASÁRNAP (11) „...ahogyan az ember derekára csatolja az övét...” (Jer 13,1-11) Az öv helye a gazdája derekán van, minden egyéb helyen fölöslegessé és haszontalanná lesz. A kőszikla hasadékában (4) nem töltheti be rendeltetését az öv, sőt hosszú idő után megrothad, tönkremegy (7). Jézus Krisztus eljövetele, halála és feltámadása az a páratlan esemény, amelyben Isten megkereste a kallódó övét, az övéit, az ő népét, és újból derekára csatolta azt, hogy az ő nevének dicséretére és tiszteletére legyenek (11). Mindnyájunk boldogságának is ez az egyedüli forrása: Isten Krisztusban újból magához csatolt bennünket. Tartozzunk tehát láthatóan hozzá, egyébként csak kallódunk. János 19,16-22 346. dicséret SZEPTEMBER 12. HÉTFŐ (17) „Ha nem hallgattok rám...” (Jer 13,12-27) Jeremiás, mint ebben a fejezetben is, újra és újra visszatér annak prófétai megállapítására, hogy Isten népe nincs közösségben az őt kiválasztó Úrral, sőt egyre csak távolodik tőle, ennek pedig sírás lesz a vége, mert Isten megbünteti hűtlen népét, a próféta pedig siratja őket ugyanezért (17). Képpel szemléltetem az üzenetet. A mozdony, összekapcsolódva a kocsikkal, hűségesen húzza a vagonokat. Ha azonban nem jól akasztották az egyik kocsit a mozdonyra, már a legkisebb emelkedő esetében kiderül ez az alapvető hiba, és a kocsi távolodni kezd a mozdonytól, mindazokkal együtt, melyek még hozzá lettek kapcsolva. Nem elég az Úr közelében lenni, össze kell vele kapcsolódni, hogy az emelkedőkön ne csússzon vissza és távolodjon el tőle az életünk, és így általunk ne kerüljenek mások is messzebb az Úrtól. Bizony a legkisebb emelkedő, azaz nehézség elég ahhoz, hogy kiderüljön, csak az Úr közelében vagyunk-e, vagy össze is kapcsolt a mi Urunkkal a Szentlélek! Az emelkedőt ugyanis csak az ő erejével tudjuk megfutni, ha ő húz, egyébként nélküle elindulunk a lejtőn, az ellenkező irányba. János 19:23-24 345. dicséret SZEPTEMBER 13. KEDD (21) „Ne bontsd fel a velünk kötött szövetséget!” Der 14) Mennyire vesszük komolyan Isten Jézus Krisztusban mondott kijelentését, miszerint az ő szeretetétől senki és semmi el nem szakíthat bennünket (Róm 8,38)? Ugyanis ezt az ígéretet kaptuk. Hisszük-e ezt akkor, amikor elbuktunk, amikor úgy tűnik, hogy még az Isten is elhagyott bennünket, és jogosan, mert „elismerjük, Uram, gonoszságunkat” (20). Ez a bizonyosság képes egyedül talpra állítani, sőt egyedül ez a reménység ad erőt felülről ahhoz, hogy tényleg elhagyjuk gonoszságunkat, és megerősödjünk az Úrban! Közöttünk van az Úr, és nem távozik el közülünk (9) - ez az evangélium ! Ahol azonban virág díszlik, ott ki kell és ki lehet tépni a csalánt. János 19,25-30 337. dicséret SZEPTEMBER 14. SZERDA (6) „...belefáradtam a szánakozásba.” (Jer 15,1-9) Isten haragja visszavonhatatlan engedetlen népével szemben: nem esik meg a szíve rajtuk, halál, fegyver, éhínség, fogság vár rájuk, iszonyatossá lesznek más népek előtt, és senki nem fogja megkérdezni, jól vannak, nincs, aki szánná őket. Döbbenetes leírását olvashatjuk ebben a fejezetben az ítélet rettenetének, még a maradékuk is kiszolgáltatott lesz (8-9), mert nem tértek meg (7), az Úr pedig belefáradt a szánakozásba (6). Szinte a kárhozat állapotának leírását olvashatjuk itt. Hatalmas az Úr szeretete, hogy ennek ellenére felülírta szándékát, és mégis annyira szánakozott rajtunk, hogy Egyszülött Fiát adta érettünk, kegyelmi ideje pedig még mindig tart, amely megtérésre hív. János 19,31-37 339. dicséret SZEPTEMBER 15. CSÜTÖRTÖK (16) „Ha eljutott hozzám igén, én élveztem ...” (Jer 15,10-21) Nincs nagyobb dolog manapság annál, mint amikor elcsendesedünk. A krisztusi ember azonban nem úgy csendesedik el, hogy meditál, mert ilyenkor az ember önmagában van, egyedül és önmagából akar valami megnyugtató kincset a felszínre hozni. De mit adhat az ember önmagának vagy akár másoknak, amikor ma még dobog a szíve, tele mindenféle összevisszasággal, holnap pedig már a férgek martalékává lehet? A meditáló ember szánalmasan egyedül van. Az Isten Igéjét olvasó és tanulmányozó ember azonban azt várja, hogy az örök élet Ura, minden életnek forrása megszólítsa, megtisztítsa, megvigasztalja és krisztusi szeretettel a másik emberhez küldje őt. Az Igével, így az élő Istennel találkozás örömöt okoz: vidámságot, élvezetet, szívbéli örömöt. Jeremiás ezt az örömöt élte át. Boldog az a nap, amikor megtörténik a csoda, s megnyílik előttünk Isten Igéje, a benne rejlő üzenet, ezáltal megszabadulunk gyarló önmagunktól, és indulhatunk az evangéliummal mások felé, miközben az Ige nyújtotta élvezettel és örömmel végezhetjük azt az apró, de hatalmas feladatot, amit aznapra bízott ránk az Úr. János 19,38-42 184. dicséret SZEPTEMBER 16. PÉNTEK (2) „Ne vegy senkit feleségül...” (Jer 16,1-13) Jeremiás prófétai szolgálata kiterjed a magánéletére is, mert az Úr azt is küldetésének szolgálatába állítja. Nem életre szóló nőtlenséget parancsol itt Isten, hanem az Úr utasítása, miszerint egy időre le kell mondania a családi életről, jeladás az elkövetkezendő ítéletről. Az anyaméh gyümölcse áldás, ezért a reménységre utal (Zsolt 127,3), ennek ellenkezője a reménytelenségre. A lelkipásztornak alig van magánélete, de bármelyikünknek lehet olyan életszakasza, amikor a magánéletünkkel sem rendelkezünk. Bizony az ember szeretné, ha a magánélete az övé lenne: az ember a magánéletét adja át legnehezebben az Úrnak! Pedig az élet nagy döntései, így a magánéletbeli döntések is csak hitben hozhatók meg. Isten beleszól választottainak legszemélyesebb életébe is, akár emberi eszközökön, mustráló tekinteteken és rosszindulatú kíváncsiskodókon keresztül, de ezzel is javunkat szolgálja, hogy megóvjon a nagy nyomorúságtól, és megőrizzen a reménységre. Az Úr mindenünket lefoglaló igényével is megváltó kegyelmét nyilvánítja ki. Aki pedig átad mindent az Úrnak, megsokszorozva, megáldva kapja azt vissza (Lk 17,33). János 20,1-10 185. dicséret SZEPTEMBER 17. SZOMBAT (15)*. ..visszaviszem őket földjükre...” Qer 16,14-21) A mai igeszakasz három elemből áll: egy kegyelemmel teli ígéretből, miszerint az Úr visszaviszi népét földjére, és visszavezeti őket magához (14-15), Isten ítéletének leírásából, amely elől nem lehet elmenekülni (16-18), és egy zsoltártöredékből, amelyet az a reménység hat át, hogy egykor minden néphez eljut az élő Isten ismerete (19-21). Isten az ítéletben is érleli népét, hogy betölthessék küldetésüket, és általuk áldást nyerjen a föld minden nemzetsége (1 Móz 12,3). Valóban nincs nagyobb dolog, mint visszatérni arra a földre, amelyet az Úr jelölt ki nekünk az ő közelében. Gyönyörű ennek a szakasznak a szerkezete, itt a formában is megjelenik az üzenet, az egész evangélium, miszerint Isten ítéletét körülveszi Izrael népének és a minden népnek szóló ígéret! János 20,11-18 347. dicséret STEINBACH JÓZSEF Meddig mehet el Isten? » Olvasandó: Jer 15,10.17.19; 16,1-2.8 Meddig mehet el Isten? Mármint abban, hogy megszabja életlehetőségeimet. Gyakorlatilag ez a kérdés húzódik meg Teremiás próféta könyvének fejezeteiben. A próféta panaszkodik. Szabad neki? Már miért ne lenne szabad? Odasírhatja a világ elé: őt mindenki átkozza, mert az a dolga, hogy perlekedjen és vitázzon az egész országgal. Ráadásul Isten előírja neki a nőtlenséget, a gyermektelenséget. Mi több, ha netán valaki mégis meghívná egy lakodalomba, még oda sem mehet el úgymond kikapcsolódni. És mindez miért ? Mert az ő életét példaként állítja az Úr mindazok elé, akiknek üzenni kíván. Szabad nekünk perlekednünk úgy, mint egykor tette a próféta? Persze, hogy szabad! Hangosan vagy csak neki elsuttogva fel lehet tenni a kérdést: miért épp ő lett a feleségem vagy a férjem, miért nem olyanok a gyerekeim, ahogy elképzeltem őket? Vagy miért nem adtál nekem férjet, feleséget, gyereket, Uram? Miért vagyok református ? Miért nem születtem svájcinak, amerikainak vagy ausztrálnak? Miért nem azzal keresem meg a kenyeremet, amivel szeretném? A hívő keresztyén ember aztán még azt is hozzáteszi: „Nem akarok én változtatni ezen, de arra azért kíváncsi vagyok, miért avatkozol bele ennyire a tőled kapott életembe ?” Jeremiás kirohanására igen különös, mégis indulatait, érzelmeit a helyükre pofozó választ ad Isten. „Ha megtérsz, megengedem, hogy újból szolgálatomba állj. Ha értékes dolgokat beszélsz értéktelenek helyett, akkor szószólóm lehetsz!’ Vagyis azt mondja szolgájának az Úr: az a bajod, Jeremiás, azért mentél tönkre, mert eltértél tőlem. Ha megtérsz, ha megtalálod a helyedet, akkor megint engem szolgálhatsz, és nem azokat a tőlem, tőled idegen erőket, amelyek most hatalmukba kerítettek! Ha értéktelen ostobaságok helyett megint úgy beszélsz, mint akinek kincsek vannak a birtokában, akkor újra az én nevemben szólhatsz! Ezen most élő perleinek ugyanezt a feleletet adja: azért élsz ott, ahol élsz, azért kényszerítelek arra, hogy lépj már végre, vagy éppen maradj ott, ahol vagy, azért ő a párod, vagy azért nincsen társad, mert vissza akarlak vezetni magamhoz. Ezen elmehet idáig, bizony, azt teheti velem, veled, amit jónak lát. Mert nekem, neked, nekünk, a gyülekezetnek, a nemzetnek jobb így, jobb lesz így. KERESKÉNYI SÁNDOR Imim hph Imádkozzunk______ Krisztus kezébe Tovább egyedül hogyan is vonszolnám ? Kezedbe teszem le, Uram, a sorsom. Vedd a kezedbe, vidd a keresztre, fogadd magadhoz, kösd a kegyelembe! Látod, én vesztettem, harcold meg, kérlek, Te a harcom! Amen. HAJDÚ ZOLTÁN LEVENTE A heti bibliai részhez GYŐRI ISTVÁN INRI Jesus Nazarenus Rex Iudaeorum Temetői vagy útmenti kereszteken gyakran olvassuk ezt a négy betűből álló betűszót: INRI. Mit is jelent ez, és mire emlékeztet ? Mind a négy evangélista megemlékezik arról, hogy amikor Jézus Krisztust keresztre feszítették, egy feliratot is tettek a keresztre. Abban az időben gyakori volt, hogy a halálbüntetés indoklását röviden odaírták vagy kihirdették. Ennek a célja az elrettentés volt. Ha egy lázadó rabszolgát feszítettek keresztre, azt írták fölé: „lázadó rabszolga”. Ennek az volt az üzenete: így jár minden rabszolga, aki ura ellen lázad. Az evangélisták szerint Jézus keresztjén az jelent meg vádként, hogy a „zsidók királya”. Ez volt az a vád, ami alapján a római hatóság őt elítélhette. A felirat azt jelentette, hogy így jár mindenki, aki magát királynak mondja, és ezzel megkérdőjelezi a fennálló politikai rendet. Lehettek a Római Birodalmon belül helyi királyok, de ezek kinevezése a császár jogköre volt. Aki tehát magát tette királlyá, az a császár hatalmát kérdőjelezte meg. János evangélista a Jézus keresztjén levő feliratról többet mond, mint a többiek.Ez volt ráírva: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA. A zsidók közül sokan olvasták ezt a feliratot, amely héberül, latinul és görögül volt írva.” (Jn 19,19-20) A három nyelv nem véletlen: a héber volt a zsidók nyelve, a latin a rómaiak nyelve, a görög pedig a köznapi beszélt nyelv a birodalom keleti felében. A három nyelv a teljes nyilvánosságot szólította meg, hadd tudja meg mindenki, miért kell Jézusnak meghalnia. A zsidók szerették volna, ha Pilátus kijavítja a feliratot, és azt írja oda, Jézus magáról mondta, hogy ő a zsidók királya. Pilátus azonban hajthatatlan volt, nem változtatott rajta. Amikor a latin lett az egyház nyelve, akkor terjedt el az a szokás, hogy a keresztekre csak latinul írták fel a feliratot, illetve később csak a kezdőbetűkből képzett mozaikszót: Jesus Nazarenus Rex Iudaeorum, ennek kezdőbetűi: VNRI. Pilátus makacsságának így egy szép hitvallást köszönhetünk, hiszen a Jézus név a Megváltót jelenti. A felirat értelme tehát: A Názáreti Megváltó, a zsidók királya. ]