Reformátusok Lapja, 2012 (56. évfolyam, 1-53. szám)

2012-09-16 / 38. szám

Elmélkedés _______________________________KARSAY ESZTER Júdás levele természetesen nem az áruló tanítvá­nyé. Egy ismeretlen szerző írása. A rö­vid levél legendákra, apokrif iratokra hivatkozva ítéletes verseket tartalmaz, de biztatással és istendicsőítéssel zárul: „épüljetek szentséges hitetekben, imád­kozzatok a Szentlélek által, tartsátok meg magatokat Isten szeretetében, vár­ván a mi Urunk Jézus Krisztusnak ir­galmát az örök életre. Könyörüljetek azokon, akik kételkednek, mentsétek meg őket kiragadva a tűzből. Másokon is könyörüljetek, de félelemmel, utálva még a ruhát is, amelyet testük beszen­nyezett. Annak pedig, aki megőrizhet ti­teket a botlástól, és dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben, ujjongó örömmel, az egyedül üdvözítő Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által: dicsőség, fenség, erő és hatalom öröktől fogva, most és mind­örökké. Amen!’ (Júd 20-25) Hat taná­csot ad, az első négyet saját használat­ra, kettőt másokra nézve. Ha csak az igéket olvassuk, látjuk, hogy ez a ke­resztyén élet lényege: épüljetek, imád­kozzatok, tartsátok meg, várjátok, kö­nyörüljetek és mentsétek meg. Gyö­nyörű folyamat. Épüljetek hitetekben! Az ember hi­te nem statikus és állandó. Szüntelenül mozgásban vannak az érzéseink és a gondolataink, így a hitünk is. A biza­lom és a reménység is örökké változik bennünk. Hullámzik. Sokszor az ese­mények is befolyásolják. Amikor emel­kedett hangulatban, ünnepélyes lelkiál­lapotban vagyunk, mint például egy keresztelő alkalmán, akkor buzog ben­nünk a hit, jó az Istennek hálát adni a gyermekért. Aztán ahogy telnek az évek, elbizonytalanodunk néha: sike­rül-e úgy nevelni, ahogyan szeretnénk? Amikor azt mondja, hogy nincs ked­vem veletek templomba menni, akkor elkeseredünk, a hitünk is megroggyan. Nehéz a hitet szinten tartani, sőt építe­ni. Jézus azt tanítja: „ha van hitetek, és nem kételkedtek ...ha ennek a hegynek azt mondjátok: Emelkedj fel és vesd ma­gad a tengerbe! - az is meglesz. ” (Mt 21,21) Jézus humora ez csupán? Nem. Ezzel a képpel azt mondja, hogy he­gyeket mozgató erő a hit. Pál is hivat­kozik erre (1kor 13,2). Van ilyen hit bennünk, ami mindent meg tud fordí­tani? Lehet tudatosan építkezni úgy, hogy figyelek: amikor kezd lankadni a hitem, gyűlnek a sötét gondolatok, ak­kor kérem Istent, hogy emeljen ki eb­ből és növelje hitemet. Erre int a második figyelmeztetés: imádkozzatok a Szentlélek által. Az imádság nem a szavakon múlik, ha­nem a lelkiállapoton, hogy Isten Lel­kére hangoljuk magunkat. Hangoljuk a lelkünket, mint a hangszert. Ez fi­gyelemmel és koncentrációval jár: tényleg azon a hangon szólok, vagy csak mondok valamit? Rá lehet han­golódni a Szentlélek Istenre. A mi vá­gyaink és kéréseink olyan szánalma­sak, morzsákat kérünk ahelyett, hogy a lényeget kérnénk, a mennyei kenye­ret, Jézus Krisztust. Ha Jézus Krisztus velünk van, mindenünk van, nincs mi­től félni. Ezt jelenti, hogy épülünk a hitben. Egy hasonlattal élve: olyanok vagyunk, mint a félig kész ház. Meg­van talán az alap, mert egyszer elfo­­gadtuk Jézus Krisztust. Állnak a falak, talán ajtó, tető is van, de lehet, hogy nincs ablak. Bejár a szél, és a huzat mindent kivisz. Nincs lépcső. Nem épült fel egészen az életünk. Nem va­gyunk készen, építkezni kell halálun­kig. „Épüljetek fel lelki házzá” (1 Pt 2,5). Sok ember hatalmas energiákat fektet abba, hogy házat, nyaralót épít, szerel és dolgozik. És a lelkét építi-e? Dolgozzunk magunkon és a hitün­kön! Vizsgáljuk, hol és mi hiányzik. Békesség, türelem, szelídség? Kérjük bizalommal! (Folytatjuk) . 2012. SZEPTEMBER 16. Az Ipe mellett SZEPTEMBER 16. VASÁRNAP (8) „Íme, nyitott ajtót adtam eléd...” (Jel 3,7-13) Reggel nem tudtam kinyitni a parókia ajtaját, beragadt a zár. Hiába erőltettem, nem fordult el a kulcs. A menny ajtaja nincs bezárva, sőt, ezt az ajtót Isten ki­tárta, amelyen keresztül betekinthetünk az ő országá­ba. Isten nyitott ajtót adott elénk. Ez az ajtó: Krisztus (Jn 10,9). Az üdvösség ajtaját egyedül az Úr tárhatja ki, senki és semmi más: se ember, se angyal, se pénz, se ha­talom, se tehetség, se szépség, se érdem, se semmiféle feszítővas, csakis Krisztus. Ugyanakkor ezt az ajtót csak ő zárhatja be. Az Úr kegyelme, ha betekinthettünk és beléphettünk az üdvösség kitárt ajtaján, nem pedig ide­gen ajtókat nyitogatunk, feszegetünk. Ezékiel 46 116. zsoltár SZEPTEMBER 17. HÉTFŐ (16) „így mivel langyos vagy...” (Jel 3,14-22) Isten né­pe ismeri az Isten akaratát, és ehhez az akarathoz igazít­ja életét: határozottan igent mond arra, ami helyes Isten előtt, és nemet mond arra, amit az Úr Igéje rossznak tart. Hétköznapi ügyekben gyakran tanácsos lehet az arany középút. Múlandó ügyekben felesleges az időt vitával, okoskodással, harcokkal tölteni. Lényegi ügyekben, az Éten ügyében azonban nincs középút. Őt szolgálva nem lehetünk langymelegek (15-16)! Sajnos hiányzik belő­lünk a prófétai bátorság, mint ahogy hiányzik ennek fontos párja, a krisztusi alázat. A mi Urunk egyszerre volt mindkettő: döntő helyzetekben határozottan, meg­alkuvás nélkül képviselte az Isten igazságát és akaratát, miközben szelíd alázattal fölösleges vitákban soha nem vette fel a kesztyűt. Mi, keresztyének, gyakran vagyunk langymelegek, döntő helyzetekben nem nyilatkozunk, egyébként pedig beképzelten okoskodunk. Sok keresz­tyén kifejezetten kellemetlen ember. Ezékiel 47 262. dicséret SZEPTEMBER 18. KEDD (11) „...tied legyen a dicsőség, a tisztesség és a hata­lom...” (Jel 4) Nyitva van a menny ajtaja. Krisztus ha­talma megnyitotta azt. A mi világunkban szerzett ta­pasztalati bázis alapján nem határozhatjuk meg, mi­lyen a menny. A mai igéből annyit bizonyosan megtu­dunk, hogy ott istentisztelet zajlik. A mennyei isten­­tisztelet annak végérvényes elismerése, hogy az Isten az Úr, aki méltó, hogy övé legyen minden dicsőség, tisz­tesség és hatalom. Az istentisztelet lényege, hogy az ember elismeri ezt, és megadja magát az Úrnak, ezáltal pedig mázsás súlyoktól szabadul meg. Olyan ez, mint amikor valaki rosszul lesz, leesik a lábáról, és ágyra van szüksége, ami hordozza. A hívő ember leesik a lábáról, és az Úr hordozó kegyelmébe zuhan, hogy végre meg­könnyebbüljön, megnyugodjon, gyógyuljon, Istenre hagyatkozzon. A mennyben ez már magától értetődő: ő az Úr, aki üdvösségesen hordoz. Boldogok, akik ezt már itt felismerik, és leesnek a lábukról őelőtte. Ezékiel 48 468. dicséret SZEPTEMBER 19. SZERDA (4) „És nagyon sírtam, mert senki sem bizonyult méltónak...” (Jel 5) A Jelenések könyve magyarázatá­nak fontos szempontja lehet, hogy ne a részleteknek ad­junk külön-külön jelentést, hanem azt keressük, hogy ezek a látomásbeli részletek milyen üzenetet hordoznak együtt. Ez nem zárja ki persze azt, hogy az egyes részle­teknek is lehet szimbolikus, üzenetet megerősítő jelen­tése. Az ötödik fejezet egyik lényegi üzenete az, hogy bi­zony sírnivaló: nincs hiteles, igaz ember egy sem (Róm 3,10), legfeljebb nem mindenkiről derült ki minden. Az Ige bátorít, ne sírj! Jézus Krisztus hiteles és igaz maradt. Ő is elfáradt, de nem fáradt meg, nem koszolódott be ebben a világban, sőt győzött az oszló, rothadandó világ felett feltámadásával (5). Egyedül ő az, aki méltó, hite­les, tiszta, győztes (12). Győzelméből minden népnek jut (9). Ez a győzelem nem valakik felett, hanem a halál felett aratott győzelem, sokakért! Ámos 1 141. zsoltár SZEPTEMBER 20. CSÜTÖRTÖK (16) „...rejtsetek el minket a királyi széken ülő arca elől...” (Jel 6) Félelmetesek ezek a képek, és félelmet éb­reszthet bennünk az egész fejezet, sőt az egész Jelenések könyve, de magát a Szentírást is lehet úgy olvasni, hogy abból mindig csak az ítéletet olvassuk ki, mert bennünk nem győzedelmeskedett még igazán az evangélium. A fehér lovas győzelme nem krisztusi, hanem hatalmi győ­zelem, megtorlás a másik fölött (2). A tűzvörös lovas el­veszi a békességet és öldöklést hoz (4). A fekete lovas az átrendeződés utáni újfajta mérleget hozza el (5), a harc ezért folyik, kinél legyen a mérleg, ki mér, ki oszt, ki dik­tál „búzáról, dénárról, árpáról, olajról, borról”. Mindig ez a kérdés! Az istentelen világ nem változik. Ráadásként a hullaszínű lovas már csak diagnózis, halálos veszélyben vagyunk (8). Még a Krisztusért meghalt hitvalló mártí­rok is bosszúért lihegnek, pedig már övék a fehér ruha (10). A diagnózis tökéletes, ilyenek vagyunk: nem hívők és hívők egyaránt elkeserítően, halálosan gyarlók. Rejts el, Krisztusunk, a királyi széken ülő jogos haragja elől, mert elveszünk! (16) Amós 2 58. zsoltár SZEPTEMBER 21. PÉNTEK (15) „...az Isten trónusa előtt...” (Jel 7) Jogos a harag napja, mert sok a tévesztés ezen a világon. Ki maradhat meg? Csak az, akit az Úr elkülönített a bárkában, aki­nek az Úr megnyitotta a bárka ajtaját - más oldalról megfogalmazva, aki komolyan vehette az Úr szavát, és engedve a hívásnak, bement a bárkába. Mit tudunk meg a választottakról? Látszik rajtuk az élő Isten pe­csétje (2), a víz és Lélek keresztsége. Igen, az ilyeneken legnyomorultabb állapotukban is felragyog a Krisztus. Azt is megtudjuk róluk, hogy megszámlálhatatlanul sokan vannak (9). Nagy nyomorúságból jöttek, de megérkeztek, többé nem éheznek és szomjaznak sem testileg, sem lelkileg (16), Isten pedig letörölt a sze­mükről minden könnyet (17). Az üdvösség megérke­zés végre az Isten királyi széke elé. Olyan ez, mint ami­kor az ember egy hosszú útról hazaérkezik, fáradtan, koszosan, de otthon valaki meleg fürdővel és terített asztallal várja, majd belezuhanhat az ágyba, elenged­heti magát, fáradt izmait, ízületeit. Jó lesz megérkezni, jó lesz így leborulni (15). Amós 3 499. dicséret SZEPTEMBER 22. SZOMBAT (13) „Jaj, jaj, jaj azoknak, akik a földön laknak...” (Jel 8) Beszélgettem valakivel, aki komoly, tudós ember, iga­zán keresi az Urat. Azt kérte tőlem, hogy foglalkozzunk már valós kérdésekkel, és életszerű problémákat vessünk fel végre, ezekre pedig ne az állandóan hangoztatott, ke­gyesen sablonos feleleteket adjuk, amelyekkel a ma em­bere nem tud mit kezdeni. Szerinte a Szentírásban gyö­nyörűségesen benne van az Úr üdvösségesen megnyug­tató válasza minden valós kérdésünkre, mi, egyháziak azonban elakadunk a részleteken, valami miatt nem tu­dunk leásni a bibliai szöveg mélyén rejlő kincsig. Való­ban jaj azoknak, akik a földön laknak, mert Isten ke­gyelme nélkül elvesznek, és jaj a Biblia magyarázóinak is, mert nem ásnak le a kincsig. Amós 4 156. dicséret ____________________________________STEINBACH )ÓZSEF Azért bánok így veled ►► Olvasandó: Ám­­ Isten minden őt ismerő nemzetnek szóló figyelmeztetése így rázza helyre a bármely korban élő, értet­lenül siránkozókat: „én tettem vele­tek”, „én megvontam tőletek”, „meg­vertelek benneteket”, „pusztulást hoztam rátok... ”Ez a népeket, kö­zösségeket, egyéneket magához szeretgető, oltalmát felkínáló, még­is visszautasított Isten beismerő vallomása. Ő tette, ő engedte meg mindazt, amit az övéi meg nem ér­demelt szenvedésként értelmeztek ahelyett, hogy elgondolkodtak vol­na rajta. Hiszen nem jókedvéből ver bennünket az Úr, hanem féltő szeretetének ébresztő jeleivel pró­bál visszacsalogatni magához! Az őt semmibe vevő oktalanság, könnyelműség, felületesség késztet­te az Urat arra, hogy ha a jóságát nem értik meg és nem értékelik azok, akiket gyermekeiként szeret, akkor csapásai által térjenek észhez - térjenek vissza őhozzá. Képzeljé­tek csak magatok elé azokat, akiket magatoknál is jobban szerettek! Mi lenne, ha őket kellene büntetnetek? Mi lenne, ha az életük függne attól, hogy követik-e a nekik csak javukra szolgáló tanácsaitokat ? Ugye, köny­­nyes szemmel, de bármit megtenné­tek azért, hogy visszatérjenek oda, arra az útra, gyakorolják azt az élet­vitelt, amely megtartja őket? Nos, a mi Atyánknak bizonyára jobban fájnak a figyelmeztetés fájó követ­kezményei, mint azoknak, akiknek - életük megtartása érdekében - el kell viselniük a hitre ébresztő bea­vatkozásokat. Milyen fájdalom le­hetett Istennek beismerő vallomást tenni: „én tettem veletek... "Ezt már csak a szörnyű összegezés kiprovo­kálásával fokozhatta tovább Izrael, amikor Ámóson, a hírvivőn keresz­tül ezt kellett mondania az Úrnak: „Mégsem tértetek meg hozzám - ezért bánok így veled!”„...ezért bá­nok így veled Izrael...!”„Veled” - a kollektív bűnösséget jelentő ítélet­­hirdetés. Pedig biztosan voltak köz­tük hívő, Istent szerető, tisztelő, ke­gyes emberek is. Mindegy. Most már nekik is szenvedniük kell. Va­jon miért? Senki nem adhat erre magyarázatot. Mint ahogy arra sem, hogy az Istent szívből tisztelő, Krisztust híven követő magyar test­véreink imáit követően miért érte annyi csapás ezt a nemzetet. Ami azonban elengedhetetlenül fontos: nekem és neked, testvérem, meglát­ni, időben érzékelni Isten figyel­meztetését. Mert anélkül nem bün­tet az Úr. KERESKÉNYI SÁNDOR ffFORmfffM­IM Imádkozzunk______ Türelmesen Uram, türelmes Istenem! Te új és új lehetőségekkel ajándékozol meg, hogy elbukásaim után bátran álljak fel és lépjek újra lábnyomodba. Nem emlékeztetsz a gyengeségeimre, ha­nem te, már látva azt is, hogy mivé formálódhatok kezedben, szelíden elnézel vétkeim fölött. Nem teszel gúnyos megjegyzéseket, nem írod hirdetőtáblára bűneim, nem kürtö­löd velük tele a világot. Hanem időt adsz a felismerésre, a megbánásra és új lehetőséget az újrakezdésre. Sze­retnék meríteni ebből a szeretettel teli türelemből, hogy én is így for­dulhassak mások felé. Meghagyni a másik ember méltóságát, nem bán­tóan szólni. Látni azt, hogy a te ke­zedben formálódunk mindannyian. És csöndesen, lehajtott fejjel meghal­lani, ha én tévedtem, és rosszul lát­tam a dolgokat. Amen. HAJDÚNÉ TÓTH LÍVIA A heti bibliai részhez SZETEY SZABOLCS A közöny A Jelenések könyvében található hét gyülekezet közül a laodiceai az egyet­len, amelyik a neki szóló levélben sem­milyen pozitív értékelést sem kap. A gyülekezetekhez írt levelek beköszönő formulája után ezeket olvassuk: „Tu­dok cselekedeteidről”, állhatatos vagy, fá­radozol, elviseled a nyomorúságot, a szegénységet, ragaszkodsz a nevemhez, nem viseled el a gonoszt, kitartó vagy a szeretetben, hitben, szolgálatban, megtartod az én igémet. A laodiceai­­aknál azonban a következő található: „ Tudok cselekedeteidről, hogy nem vagy sem hideg, sem forró. Bárcsak hideg vol­nál, vagy forró! így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg, kiköplek a számból!’ (Jel 3,15-16) A kép nem véletlenszerű, mert ezt értették a város lakói. A települést ugyanis több forró vizű forrás vette körbe, amelyek a szomszédos Hie­­rapolisban fakadtak és csatornákon keresztül érkeztek be a városba , csakhogy mire megérkeztek, kihűltek, azaz langyossá váltak. Ugyanígy ren­delkezett a város hideg vizű forrá­sokkal is, amelyek azonban a városhoz érve felmelegedtek, azaz szintén langyossá, ezáltal használhatatlanná váltak az emberi fogyasztásra vagy bár­milyen más dologra. Ez a tény szolgál a címzettek állapotának jellemzésére. A langymeleg állapot ma leginkább a közönyhöz hasonlítható. Laodicea város lakói gazdagok lévén, úgy vélték, semmilyen módon nem szorulnak rá Isten segítségére, hiszen mindent meg tudnak oldani önerejükből. Ma nagyon sokan nemcsak a világban, hanem az egyházban is úgy gondolják, hogy ugyan eljárok templomba, meghallgatom az igehirdetést, fizetem az egyházadót, de nincs szükségem Is­ten segítségére, mert én tudom irányítani az életemet. Minden úgy jó, ahogyan van, nem kell változtatni semmin. Hangoztatjuk sokszor azokat az időket, amikor harcolni kellett az egyház életteréért, a fennmaradásért, amikor sok báránybőrbe bújt farkas húzódott meg falainkon belül. Akkor volt mivel szemben küzdeni és kiállni. Ma a legnagyobb és legveszélyesebb romboló erő a közöny. Ezzel a jelen­séggel nagyon nehéz vagy szinte nem is lehet mit tenni. Isten szava és ítélete ebben a helyzetben ez: „kiköplek a számból.” Szükség lenne arra, hogy kimozduljunk ebből az állapotból és merjünk változtatni. Vegyük ko­molyan Jézus Krisztus figyelmez­tetését: „Igyekezz tehát, és térj meg!” «

Next