Reformátusok Lapja, 2012 (56. évfolyam, 1-53. szám)

2012-04-08 / 15. szám

LVI. ÉVFOLYAM, 15. SZÁM A MAGYARORSZÁGI REFORMÁTUS EGYHÁZ HETI LAPJA 2012. ÁPRILIS 8. . Ára: 145 Ft Ráckeresztúr negyedszázados A drogrehabilitációs otthon fennállásának huszonötödik évfordulóján a hazai és külföldi drogstratégiákkal, drogterápiás programokkal és az otthon történetével foglalkoztak. Szabadult szenvedélybetegek beszéltek gyógyulásukról... » Református szemmel, 3. oldal Nagy locsolások voltak itt régen - idézi fel a régi húsvétok emlékét Pál Bözsi néni. A decsi parasztasszony még adventben a régi sárközi karácsonyokról mesélt nekünk, most a református vidék húsvétjáról faggattuk... » Az ünnep fényében, 4. oldalon FITJT *\ T \ KÁLVIN VI \EMLÉKÉVEK „Add reánk áldásodat, hogy semmiféle kényszerítést vagy erőszakot ne kövessünk el senkivel szemben, sőt még ennek a gondolatától is távol tartsuk magunkat." (Kálvin János imája: Könyörgés lelki gazdagságért) Földön járó életviteli tanácsot olvashatunk föntebb az imádság műfajába öltöztetve. Kálvin több helyütt is hangsúlyozza, hogy az imádság a keresztyén életvezetés elengedhetetlen része. Ha lelkiismeretesek vagyunk, az ima szövege arra késztet minket, hogy vizsgáljuk meg napjainkat, mikor, kikkel szemben és miként alkalmazunk kényszerítést, netán erőszakot. Erőszakot!? Miért kell ezt a triviálisnak tűnő kérést imába foglalni ? Keresztyén emberek vagyunk, távol áll tőlünk az erőszakosság, de a kényszerítés mindenképpen. A kérdés azonban, épp mert ennyire életközeli, egyáltalán nem triviális. Sőt, megkockáztatom, hogy egyike a legnehezebben feloldható görcseinknek. Hogyan éljük túl, amikor kapunk egy pofont a játszótéren a két fejjel nagyobb Ferkótól? És miért ne vegyem el Lucától a játéktigrist, amikor simán kicsavarhatom a kezéből? A világot meghatározó erőviszonyok létezéséről igen korán tudomást szerzünk, és természetünk függvényeként alakítunk ki válaszokat. Megtanulunk túlélni ebben a világban, minél több pofont kikerülni, és minél többször, nyers erővel vagy elegáns udvarlással, megszerezni a tigrist. Vagy a pozíciót. Vagy a szeretetet. Hol férhetne össze a szeretet és az erőszak? Legtöbbször egy házasságban. A másik felünkkel összezárva ezerféle módja nyílik meg az énünk védelmezéséért vívott csatáknak, a szeretet nevében s érzelmekkel kicifrázva elkövetett gazságoknak. Az imádság áldást kér Istentől ahhoz, hogy az erőszakosságot és annak gondolatát is elkerülhessük. Mert ha ő nem segít, az átitatja és megmérgezi a mindennapjainkat. Áldásodat kérve ezért azt kérem, Istenem, ami hitem és természetem ütközésének egyetlen megoldása: ne az én akaratom érvényesüljön, hanem a tied! Ne az enyém, mert én nem tudom, mi a jó nekem. THOMKA ORSOLYA 856007 Húsvét a Sárközben Ige a konténerben A halálfélelmet minden katona átéli - fogalmaz Jákob János protestáns tábori püspök. A dandártábornokká kinevezett református lelkipásztorral a katonák félelmeiről és az örök életbe vetett hitükről beszélgettünk... ►► Közösségben, 7. oldal Szomorúságból örömre FAZEKAS LÁSZLÓ „...miért vagytok szomorú ábrázattal?”(Lk 24,17) Csalódtam... Pedig hogy reménykedtem! Keserű vagyok... Pedig mennyire örültem! Elvesztettem mindent... Pedig azt gondoltam, hogy mindent megnyertem! Kinyílt előttem minden... Most pedig minden bezárult! Azt hittem, hogy feljött végre a mi napunk... Most pedig hanyatlóban van! Úgy éreztem, hogy eljött a szabadság ideje... De csak félelmet és szorongást érzek! Ezek a gondolatok egy olyan ember lelkiállapotát mutatják meg, aki valamire nagyon komolyan feltette az életét, és most mindent veszni lát. Szinte egy szempillantás alatt hullott szét minden az ujjai között, veszett el a reménység és a jövőbe vetett bizalom. Lehet, hogy ilyen és ehhez hasonló gondolatok kavarogtak a fejében annak a két szomorú embernek is, akik Emmaus felé ballagtak a hét első napjának délutánján. Két tanítvány, akik lelkesedtek, mert beteljesedni gondolták a régi próféciát a Messiás eljöveteléről és országosáról, s most iszonyatos csalódás közepette hagyták maguk mögött Jeruzsálemet, s tértek vissza otthonukba. Személyes életük nagy csalódásán mentek keresztül, mert talán Jézussal voltak több alkalommal is, amikor kenyeret adott a népnek, meggyógyította a betegeket, visszaadta az életet az elhunytaknak. Nemzeti váradalmukat is veszni látták, hiszen nem teljesedett be az, amire annyira számítottak, hogy a Messiás elhozza számukra a szabadságot, s végre nemzeti életük megújul, a nép egységben lesz, s megszabadulnak az elnyomó rómaiaktól. Mert sokféle pártharc dúlt a nép között, s az ügyeskedők, a kollaboránsok az igazi értékeket félretéve, azokat semmibe sem véve igyekeztek vagyonukat gyarapítani, amivel még csak jobban megosztották a népet. Nem mondhatjuk, hogy tőlünk távoliak ezek a gondolatok és érzések. Hiszen ugyanolyan emberek vagyunk, mint amilyenek ők voltak. Féltjük önmagunkat, családunkat, gyermekeinket, szeretnénk gazdagnak és erősnek látni népünket, nemzetünket. Tervezgetünk, fontolgatunk, megpróbálunk különféle lépéseket tenni ilyen vagy olyan irányba. Csatlakozunk nagy és erős országokhoz, közösségekhez, még annak árán is, ha tudjuk, hogy az a nyitottság, amit mutatnak, nem mindig egy nép igazi előrejutását és boldogulását szolgálja. De hát, ha ez kell a jóléthez? Közben észrevesszük, hogy a káosz egyre nagyobb lesz körülöttünk, a gonoszság növekedik, a hazugság és az erőszak mindjobban eluralkodik és a szeretet pedig meghidegül. Nem is beszélve arról, hogy mennyi bizonytalanság vesz körül bennünket. S miközben ezen gondolkodunk, vajon észrevesszük-e, hogy mellettünk van Jézus, aki halott volt, de él? Eltemették, de feltámadott. A tanítványok mellé szegődött Jézus elkezdi nyitogatni a szemüket és alakítani kezdi a saját maguk által kialakított képet a jelenről és a jövendőről. Mennyi mindennek meg kellett történni ahhoz, hogy végre rádöbbenjenek: minden megpróbáltatás, szomorúság, reményvesztettség, saját elképzelés mellett Isten az Úr, aki saját üdvözítő tervét mindenképpen véghezviszi, s felragyogtatja az övéi előtt a jövő reménységét, beteljesítve ígéretét. Az ígéret az üdvösség és az örök élet, amin nem tud változtatni a halál sem. S a felismerés döbbenetének állapota kiváltja bennük az öröm és ujjongás érzését, mert a tapasztalat a valóságba vetett meggyőződést adja: velük van Jézus, együtt ülnek az asztalnál, ő hálát ad és megtöri a kenyeret. Jézus él! Ez a felismerés megváltoztatja nemcsak gondolkodásukat, hanem magatartásukat is. Félelmük eltávozik és készek arra, hogy átértékeljék addigi gondolataikat, levetkezzék szomorúságukat, átlépjenek félelmeiken. Végre legyen életkedvük, még akkor is, ha a személyes életük, a társadalmi helyzet és a népük helyzete olykor kilátástalannak látszik. Ezek a tanítványok a húsvét csodálatos tapasztalásával indulnak vissza Jeruzsálembe elmondani mindezt a tanítványoknak. Szükségünk van a húsvétra. Szükségünk van, mert nekünk is ki kell végre szabadulnunk abból a megkötöző tudatból, hogy helyzetünkön senki és semmi nem tud változtatni. Hisz sokszor úgy félünk, úgy aggodalmaskodunk, olyan tanácstalanok vagyunk, mintha ő nem élne. Olyanok vagyunk, mint Luther Márton, a reformátor, akinek felesége, Bora Katalin egyik nap gyászruhát öltött és egész nap szomorúan végezte munkáját. Amikor férje megkérdezte, mi történt, azt válaszolta: Meghalt az Isten! A férj kérdően nézett rá. Majd az asszony azt kérdezte: Hát nem halt meg? Pedig az én férjem néhány napja teljesen úgy viselkedik, hogy én abból csak erre tudtam következtetni. A húsvét ünnepe számunkra mindig a feltámadott, élő Úr üzenetét hordozza. Jézusnak a tanítványokhoz intézett kérdése hozzánk is hangzik: „...miért vagytok szomorú ábrázattal?” Hisz a tények, hogy velünk van életutunkon, szól hozzánk, közösségben van velünk, el kell űznie szívünk szomorúságát. Mert mindez biztatás arra nézve is, hogy csak a vele való közösségben válthatja fel a csalódást a reménység, a keserűséget az öröm, félelmünket a szabadság, így nyerhetjük vissza elvesztett értékeinket, s felragyoghat az örök élet és az üdvösség napfénye. « (A szerző a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke) Áldott húsvéti ünnepet kívánunk minden kedves Olvasónknak!