Reformátusok Lapja, 2014 (58. évfolyam, 1-52. szám)

2014-09-21 / 38. szám

2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2014. szeptember 21. HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK.,, Jövel, Szentlélek Isten... „A legtudósabb magyar reformá­tornak”, Szegedi Kis Istvánnak az éneke az első teljes énekesköny­vünktől, 1560-tól 1921-ig az egy­házi énekgyakorlatunk stabil da­rabja volt. Miután kihagyták a Baltazár Dezső nevéhez köthető 1921-es énekeskönyvből, az 1948- as énekeskönyvünk ismét felvette anyagába a dicséretet. Huszár Gál 1560-as énekeskönyvében a dicsé­ret A Szentlélek ajándékáért való könyörgések a prédikáció előtt című énekcsoport első darabja, és egyben az énekeskönyv első tétele is. Biztosan nem véletlenül kapta ezt a meghatározó, emblematikus helyet, valószínűleg Huszár Gál könyve összeállításakor maga döntött úgy, hogy ezzel a tömör és nagyon világos szöveggel nyitja énekeskönyvét, s kéri a Szentlélek Isten segítségét abban, hogy hívei az igaz Ige követésében megma­radhassanak. Az 1560-as énekeskönyv még nem szól a szöveg szerzőjének ki­létéről, de Huszár Gál második énekeskönyve 1574-ben már azt a Szegedi Kis Istvánt jelöli meg a vers szerzőjének, akinek életének utolsó, Ráckevén töltött éveit le­számítva menekülés és üldöztetés volt a sorsa. Nagy hatású tudományos és gyülekezetépítő munkájáról ma­napság talán kevesebb szó esik, de énekét ma is sok gyülekezetben használják mint pünkösdi invo­kációt, illetve mint prédikáció előtti éneket. Az eredeti öt vers­szakból ma valamennyi verset iga­zítás nélkül tartalmazza énekes­könyvünk. Szegedi Kis István versét nem­csak a reformátusok ismerték, hasz­nálták, hanem katolikus testvére­ink is: az éneket felvette gyűjtemé­nyébe Kájoni János és Szoszna De­meter is, de az erdélyi unitárius re­pertoárban is megtalálható, és ter­mészetesen az evangélikus énekes­könyvek is tartalmazzák. A vershez Huszár Gál 1560-as énekeskönyve óta egy olyan, való­színűleg a 16. században keletke­zett dallam társul, amely nem hazai alkotás: a dallam közeli vál­tozatát használták német földön, de cseh területen is ismertek ha­sonló dallamot. Énekeskönyvünk ma az eredeti metrikus ritmus át­alakításával közli ezt a l6. századi darabot. Nem csak a l6. század embere számára hordoz az ének fontos mondanivalót: érdemes ma is éne­keskönyvünk 368. énekét végigol­vasnunk, végigénekelnünk, hiszen olyan imádságot kapunk, amely a 21. század emberének is minden­napi imádsága lehet: „Jövel, Szent­lélek Isten, / Tarts meg minket Igéd­ben, /Ne légyünk sötétségben: /Ma­radjunk igaz hitben. ” PAPP ANETTE AZ IGE MELLETT SZEPTEMBER 21. VASÁRNAP (6)....nem tud gyönyörködni a jóban!” (Préd 6) Mit ér a gazdagság, a tekintély, ha birtokosa nem tudja él­vezni azokat (2) ? A vagyon és a tekintély megtartása, gyarapítása, azaz kezelése annyi időt és energiát vesz igénybe, hogy nem teszi lehetővé azok élvezetét. De menjünk ennél mélyebbre. Az ember meghal - mi lesz vagyonával, elismertségével? A halál ténye már önma­gában elég ahhoz (12), hogy az ember egy idő után ne tudjon gyönyörködni a jóban (6), mert itt fáj, ott fáj, a test is, a lélek is. Gyermekkoromban úgy csodáltam a balatoni villákat: milyen boldog lehet, aki ilyen szép he­lyen lakhat! Ma már tudom, nem így van. Az öröm ajándéka nem vagyonhoz, tekintélyhez kötött, nem pa­lotákban boldog az ember, hanem az Úrban (Fi­ 4,4). Az Úrban élő ember nem vágyik elérhetetlen után (9), de képes élni azzal, ami adatott neki, miközben ismeri a határokat is. Az ilyen ember tudja, hogy élete nem hiábavaló, de napjai itt a földön megvannak számlálva (12), ezért a jelenben él, de hiszi, hogy az Úr kezében van a jövő. A hívő ember azonban erről a jövőről sem fecseg összevissza, mint ahogy a történéseket sem akarja okoskodva magyarázni, mert egyedül az Úr az, aki min­den tudás birtokában van, ő az, aki meghatározott min­den lényegeset előre (10-12), nekünk pedig kijelentette a legfőbb választ és megoldást Jézus Krisztusban. Ezért a krisztusi ember tud gyönyörködni, örülni, minden­ben felfedezni Eten ajándékát. 1 János 4,7-21 , 105. zsoltár SZEPTEMBER 22. HÉTFŐ (12) „...oltalom a bölcsesség...” (Préd7) Oltalom az Úrtól kapott bölcsesség. Milyen a bölcs ember? Szo­morú szívű, de nem megkeseredett (1 -7). Az Úrtól való szomorúság jobbá teszi az embert (3), a gondtalanság pedig gőgössé, érzéketlenné és léhává (6). Jogos szo­morúságunk a halál tényéből fakad, de ez nem csügge­­dés, hanem reménnyel teli megszomorodás. A bölcs ember élénk, életet szerető ember, de nem indulatos (8- 14). Tudja, min lehet változtatni, és mi az, ami nincs a hatalmában (13-14). Jobb türelmesen, bosszankodás nélkül élni, a jelent megbecsülve, nem a múlton nosz­talgiázva (8-10). Nem bölcselkedik fölöslegesen (15- 18), belegondol a dolgokba, de nem rágódik rajtuk fe­lettébb (16), egyszerre van az eseményekben, és mégis az események fölött. Oltalom ez a tudás, amely mer kér­dezni, de nem akar mindent megérteni, tud bízni az Úrban, hiszen az istenfélő minden bajból kikerül (18), egyszer pedig majd minden kiderül. Aki túl sokat rá­gódik, hamar belehal (16), és miért pusztulnál bele a fe­lesleges elmélkedésbe ? A végső dolgok úgyis az Úrnál vannak (23-25), a legfontosabbakat pedig kijelentette nekünk. A bölcs tudja, hogy semmi és senki sem ma­kulátlan, ezért igyekszik mindent jobban tenni, mint korábban, de megbocsátja mások hibáit, miközben nem hallja meg, ha átkozzák (19-22). Meghallja a kri­tikát, változtat, amin tud, de nem a szóbeszéd és a kri­tika uralkodik az életén. Vigyáz az asszonyokkal (26- 29), illetve óvatos a férfi és nő kapcsolatában. Sok „bölcs” bukott meg már ezen a területen. Urunk, kö­nyörülj, add nekünk a te bölcsességedet, Krisztust, hogy megtapasztaljuk, oltalom a bölcsesség! Formálj ben­nünket ilyenekké, és bocsásd meg kudarcainkat! 1 János 5,1-12 ) 368. dicséret SZEPTEMBER 23. KEDD (2) „.. .a király parancsát meg kell tartani...” (Préd 8) Meghívást kaptam az állami ünnep kezdetén tartott tisztavatásra. Szakadt az eső, ennek ellenére mindenki végig a helyén maradt. A köztársasági elnök szakadó esőben, ernyő nélkül végigvonult a felsorakozott kato­nák előtt, megszemlézte őket, majd hangos szóval kö­szöntötte a leendő tiszteket: jó napot, honvédek! Együtt harsogott rá a felelet: erőt, egészséget! Az eső nem állt el, de mintha ragyogott volna a nap, minden rendben zajlott, példásan. Valamit újra megértettem: rend és fegyelem nélkül lényegi helyzetekben a „pa­rancs, értettem” engedelmessége nélkül minden szét­esik. Nem véletlenül emeli ki mai igénk a királynak való engedelmesség fontosságát, az Újszövetség számos he­lyen teszi ugyanezt (Róm 13,1-7). Ez az engedelmes­ség kiábrázolja a leghatalmasabb királynak, a mi Urunk­nak való engedelmesség nélkülözhetetlenségét, amely­ből egyébként mindenféle rend, engedelmesség követ­kezik, ahol mindenki a helyén van, és azzal soha nem él vissza. Ezen népe között kellene leginkább megjelenni ennek a rendnek, egységnek, amelyben a krisztust meg­váltó szeretet az összetartó erő, ahol nincs semmi ér­zelgősség, de ahol tetten érhető a Krisztus, aki a kemény arcvonásokat adott pillanatban derűssé teszi (1). 1 János 5,13-21 , 461. dicséret SZEPTEMBER 24. SZERDA (7) „...edd csak örömmel kenyeredet...” (Préd 9) Ez a fejezet az élet pártján áll (4), életörömre biztat, mert Isten akarata az életöröm, minden körülmény ellenére (7). Annak ellenére fontos ez, hogy életünk a halál felé halad. Valóban nem tudjuk, mi van előttünk, minden megtörténhet, ugyanaz történhet jóval és vétkessel, is­tenfélővel és hitetlennel (2), míg végül mindnyájan meghalnak, és a holtak már semmiről sem tudnak. A Prédikátor nagy teológus, mert a halál utáni dolgokról nem nyilatkozik felelőtlenül, akkor ugyanis még nem adatott kijelentés a halál utáni életről, mint később Jézus Krisztus feltámadása által. Ezért nem spekulál: hangsúlyozza, hogy a halottaknak már semmi hasznuk semmiből, ezzel jelzi, nem tudja, mi van a halálban, csak azt tudja, hogy meghalunk (5). Mi már tudjuk, hogy Jézus Krisztusban van folytatás, de a témát illetően ez a visszafogottság továbbra is szükséges. 2 János 1 452. dicséret SZEPTEMBER 25. CSÜTÖRTÖK (2) „A bölcs ember...” (Préd 10) A bölcs embernek nincsenek illúziói, mert tisztában van vele, hogy való­jában a pénz irányít mindent, és nincs, aki ez elől a tény elől kitérhetne. Bizony, emelhetjük mi magasabb di­menziókba az életünket, itt pénz kell mindenhez (19). Az Isten szerint a bölcs, azaz a hívő ember nem álmo­dozó, de reméli az alapvetően újat, az Éten eredeti rendje szerintit, ezért göröngyök és e világi kincsek között bo­tolva is a maradandó kincsekre törekszik (Mt 6,19-21). 3János , 426. dicséret SZEPTEMBER 26. PÉNTEK (5) „...nem ismered Isten munkáját...” (Préd 11) Életünk Éten kezében van. Miközben munkálkodunk, éljük és megéljük az éltünket, Éten is munkálkodik ér­tünk (Jn 5,17). Isten munkáját nem ismerjük (5), de azt tudjuk, hogy nem csak úgy történnek a dolgok. A gyeplőt a történések Ura tartja a kezében, ezért ha nem értünk is mindent, ami történik, és az eseményekben nem tudjuk is mindig felfedezni az Isten munkáját, egyet biztosan tudunk: Isten teremtő, gondviselő és szabadító Úr. Ez ugyanis az Ószövetség és az Újszö­vetség egységes bizonyságtétele Istenről. Az ember tehát él, dolgozik, eszik, örül, és a nehéz, hiábavaló na­pokon is remél, hiszen Istene munkálkodik érte. Júdás 1-16 . 465. dicséret SZEPTEMBER 27. SZOMBAT (1) „Gondolj Teremtődre...” (Préd 12) Gondolj Te­remtődre ! Ez a megoldás, egyedül ez. Teremtőnkre kell emlékeztetni gyermekeinket is, hogy ő legyen első gon­dolatuk ebben a világban, majd ő legyen vezetőjük ifjú koruk határtalansága idején is (1-2), hogy amikor el­érkezik a hanyatlás (3-8), akkor rádöbbenjenek arra, hogy Teremtőjük egyben a Megváltójuk. A Prédikátor őszintén leírta az Istentől elszakadt világ hiábavalósá­gát, ezek tüskeként hatnak, mert tagadhatatlanul gyötri a halandó embert a hiábavalóság érzése. Aki azonban szembe mer nézni a földi élet könyörtelenségével, azt pásztorként vezeti az Úr, egyértelmű cövekekkel jelölve az utat az újjáteremtő megváltás felé (9-11). Az ilyen ember megragadja az Úr kezét, féli az Istent, és a kicö­­vekezett úton halad a megérkezés felé (12-14). Júdás 17-25 , 470. dicséret STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK! Néha a legváratlanabb pillanatok­ban jössz elém, Uram! Amikor nem kereslek, nem is gondolok Veled, csak futok a napi rutin sürgetésében, haj­csárnak látva az időt és elveszettnek a tovatűnő perceket. Amikor tekernek és nyűgnek látszik a beszélgetés Rólad, kényszerű megállásnak, amelyre ne­hezen szánom oda magam. És akkor szembejössz velem. Felragyogsz egy asszony szavaiban, bizonyságtéte­lében, tündökölsz a mosolyában és a megváltozott életében. Lendületet hozol és örömöt, hogy jelenléted eny­­nyire kézzelfogható. Most is arcvoná­sokat rajzolsz át, tekintetet töltesz meg élettel, és már én is érzem, hogy nincs is ennél jobb, mint együtt örülni a ta­lálkozásnak Veled. És érzem a szé­gyent is, hogy volt pillanat, amikor már szinte elfelejtettelek. Amen. HAJDÚNÉ TÓTH LÍVIA A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ „Szeretem Istent” Milyen sokszor halljuk, hogy „hi­szek Istenben”, „szeretem Istent” de köszönöm, nem kérek az egyházból. Sajnos többen éppen ezzel az in­dokkal maradnak távol egyházunk­tól, gyülekezeteinktől, közössége­inktől. Jézus az ószövetségi kijelen­tés értelmében nemcsak arra adott parancsot, hogy Istent, hanem a fe­lebarátot is szeressük. Méghozzá ez utóbbit úgy kell szeretnünk, mint önmagunkat (Mt 22,37-39). Heti igeszakaszunkban a jézusi ta­nítást követi János apostol is, aki kü­lönös módon vezeti le a felebaráti szeretet fontosságát. Azt mondja: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van­ ’ (IJn 4,7), majd így summáz: „Isten szeretet. ” (IJn 4,8) Az apostol nem a szerete­­tet isteníti, sőt azt sem állítja, hogy Istent bármilyen szeretettel lehetne egyenlővé tenni. Ezen maga a szere­tet, az ő lényének lényege a szeretet. Ez az Isten Egyszülött Fiát küldte el a világba engesztelő áldozatul a mi bűneinkért (I Jn 4,10). „Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egy­mást. ” (I Jn 4,11) Nem csak önma­gában kell szeretnünk vagy ne csak önmagában szeressünk, hanem azért szeressünk, mert Isten előbb szere­tett minket, mert ő előbb mutatta ki és be a legnagyobb szeretetet. A fe­jezet végén az apostol egészen ke­ményen fogalmaz: „Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, a test­vérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. ” (I Jn 4,20) Bizony, be kell vallanunk, hogy igencsak hiányt szenvedünk e tekin­tetben, mert milyen sokszor nem va­lósul meg, amit a zsoltáros mond: „gyönyörűséges, ha a testvérek egyetér­tésben élnek!” (Zsolt 133,12) Töre­kedjünk hát arra, amit Jézus mond: „úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. ” (Jn 15,12) SZETEY SZABOLCS

Next