Reformátusok Lapja, 2014 (58. évfolyam, 1-52. szám)
2014-09-21 / 38. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2014. szeptember 21. HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK.,, Jövel, Szentlélek Isten... „A legtudósabb magyar reformátornak”, Szegedi Kis Istvánnak az éneke az első teljes énekeskönyvünktől, 1560-tól 1921-ig az egyházi énekgyakorlatunk stabil darabja volt. Miután kihagyták a Baltazár Dezső nevéhez köthető 1921-es énekeskönyvből, az 1948- as énekeskönyvünk ismét felvette anyagába a dicséretet. Huszár Gál 1560-as énekeskönyvében a dicséret A Szentlélek ajándékáért való könyörgések a prédikáció előtt című énekcsoport első darabja, és egyben az énekeskönyv első tétele is. Biztosan nem véletlenül kapta ezt a meghatározó, emblematikus helyet, valószínűleg Huszár Gál könyve összeállításakor maga döntött úgy, hogy ezzel a tömör és nagyon világos szöveggel nyitja énekeskönyvét, s kéri a Szentlélek Isten segítségét abban, hogy hívei az igaz Ige követésében megmaradhassanak. Az 1560-as énekeskönyv még nem szól a szöveg szerzőjének kilétéről, de Huszár Gál második énekeskönyve 1574-ben már azt a Szegedi Kis Istvánt jelöli meg a vers szerzőjének, akinek életének utolsó, Ráckevén töltött éveit leszámítva menekülés és üldöztetés volt a sorsa. Nagy hatású tudományos és gyülekezetépítő munkájáról manapság talán kevesebb szó esik, de énekét ma is sok gyülekezetben használják mint pünkösdi invokációt, illetve mint prédikáció előtti éneket. Az eredeti öt versszakból ma valamennyi verset igazítás nélkül tartalmazza énekeskönyvünk. Szegedi Kis István versét nemcsak a reformátusok ismerték, használták, hanem katolikus testvéreink is: az éneket felvette gyűjteményébe Kájoni János és Szoszna Demeter is, de az erdélyi unitárius repertoárban is megtalálható, és természetesen az evangélikus énekeskönyvek is tartalmazzák. A vershez Huszár Gál 1560-as énekeskönyve óta egy olyan, valószínűleg a 16. században keletkezett dallam társul, amely nem hazai alkotás: a dallam közeli változatát használták német földön, de cseh területen is ismertek hasonló dallamot. Énekeskönyvünk ma az eredeti metrikus ritmus átalakításával közli ezt a l6. századi darabot. Nem csak a l6. század embere számára hordoz az ének fontos mondanivalót: érdemes ma is énekeskönyvünk 368. énekét végigolvasnunk, végigénekelnünk, hiszen olyan imádságot kapunk, amely a 21. század emberének is mindennapi imádsága lehet: „Jövel, Szentlélek Isten, / Tarts meg minket Igédben, /Ne légyünk sötétségben: /Maradjunk igaz hitben. ” PAPP ANETTE AZ IGE MELLETT SZEPTEMBER 21. VASÁRNAP (6)....nem tud gyönyörködni a jóban!” (Préd 6) Mit ér a gazdagság, a tekintély, ha birtokosa nem tudja élvezni azokat (2) ? A vagyon és a tekintély megtartása, gyarapítása, azaz kezelése annyi időt és energiát vesz igénybe, hogy nem teszi lehetővé azok élvezetét. De menjünk ennél mélyebbre. Az ember meghal - mi lesz vagyonával, elismertségével? A halál ténye már önmagában elég ahhoz (12), hogy az ember egy idő után ne tudjon gyönyörködni a jóban (6), mert itt fáj, ott fáj, a test is, a lélek is. Gyermekkoromban úgy csodáltam a balatoni villákat: milyen boldog lehet, aki ilyen szép helyen lakhat! Ma már tudom, nem így van. Az öröm ajándéka nem vagyonhoz, tekintélyhez kötött, nem palotákban boldog az ember, hanem az Úrban (Fi 4,4). Az Úrban élő ember nem vágyik elérhetetlen után (9), de képes élni azzal, ami adatott neki, miközben ismeri a határokat is. Az ilyen ember tudja, hogy élete nem hiábavaló, de napjai itt a földön megvannak számlálva (12), ezért a jelenben él, de hiszi, hogy az Úr kezében van a jövő. A hívő ember azonban erről a jövőről sem fecseg összevissza, mint ahogy a történéseket sem akarja okoskodva magyarázni, mert egyedül az Úr az, aki minden tudás birtokában van, ő az, aki meghatározott minden lényegeset előre (10-12), nekünk pedig kijelentette a legfőbb választ és megoldást Jézus Krisztusban. Ezért a krisztusi ember tud gyönyörködni, örülni, mindenben felfedezni Eten ajándékát. 1 János 4,7-21 , 105. zsoltár SZEPTEMBER 22. HÉTFŐ (12) „...oltalom a bölcsesség...” (Préd7) Oltalom az Úrtól kapott bölcsesség. Milyen a bölcs ember? Szomorú szívű, de nem megkeseredett (1 -7). Az Úrtól való szomorúság jobbá teszi az embert (3), a gondtalanság pedig gőgössé, érzéketlenné és léhává (6). Jogos szomorúságunk a halál tényéből fakad, de ez nem csüggedés, hanem reménnyel teli megszomorodás. A bölcs ember élénk, életet szerető ember, de nem indulatos (8- 14). Tudja, min lehet változtatni, és mi az, ami nincs a hatalmában (13-14). Jobb türelmesen, bosszankodás nélkül élni, a jelent megbecsülve, nem a múlton nosztalgiázva (8-10). Nem bölcselkedik fölöslegesen (15- 18), belegondol a dolgokba, de nem rágódik rajtuk felettébb (16), egyszerre van az eseményekben, és mégis az események fölött. Oltalom ez a tudás, amely mer kérdezni, de nem akar mindent megérteni, tud bízni az Úrban, hiszen az istenfélő minden bajból kikerül (18), egyszer pedig majd minden kiderül. Aki túl sokat rágódik, hamar belehal (16), és miért pusztulnál bele a felesleges elmélkedésbe ? A végső dolgok úgyis az Úrnál vannak (23-25), a legfontosabbakat pedig kijelentette nekünk. A bölcs tudja, hogy semmi és senki sem makulátlan, ezért igyekszik mindent jobban tenni, mint korábban, de megbocsátja mások hibáit, miközben nem hallja meg, ha átkozzák (19-22). Meghallja a kritikát, változtat, amin tud, de nem a szóbeszéd és a kritika uralkodik az életén. Vigyáz az asszonyokkal (26- 29), illetve óvatos a férfi és nő kapcsolatában. Sok „bölcs” bukott meg már ezen a területen. Urunk, könyörülj, add nekünk a te bölcsességedet, Krisztust, hogy megtapasztaljuk, oltalom a bölcsesség! Formálj bennünket ilyenekké, és bocsásd meg kudarcainkat! 1 János 5,1-12 ) 368. dicséret SZEPTEMBER 23. KEDD (2) „.. .a király parancsát meg kell tartani...” (Préd 8) Meghívást kaptam az állami ünnep kezdetén tartott tisztavatásra. Szakadt az eső, ennek ellenére mindenki végig a helyén maradt. A köztársasági elnök szakadó esőben, ernyő nélkül végigvonult a felsorakozott katonák előtt, megszemlézte őket, majd hangos szóval köszöntötte a leendő tiszteket: jó napot, honvédek! Együtt harsogott rá a felelet: erőt, egészséget! Az eső nem állt el, de mintha ragyogott volna a nap, minden rendben zajlott, példásan. Valamit újra megértettem: rend és fegyelem nélkül lényegi helyzetekben a „parancs, értettem” engedelmessége nélkül minden szétesik. Nem véletlenül emeli ki mai igénk a királynak való engedelmesség fontosságát, az Újszövetség számos helyen teszi ugyanezt (Róm 13,1-7). Ez az engedelmesség kiábrázolja a leghatalmasabb királynak, a mi Urunknak való engedelmesség nélkülözhetetlenségét, amelyből egyébként mindenféle rend, engedelmesség következik, ahol mindenki a helyén van, és azzal soha nem él vissza. Ezen népe között kellene leginkább megjelenni ennek a rendnek, egységnek, amelyben a krisztust megváltó szeretet az összetartó erő, ahol nincs semmi érzelgősség, de ahol tetten érhető a Krisztus, aki a kemény arcvonásokat adott pillanatban derűssé teszi (1). 1 János 5,13-21 , 461. dicséret SZEPTEMBER 24. SZERDA (7) „...edd csak örömmel kenyeredet...” (Préd 9) Ez a fejezet az élet pártján áll (4), életörömre biztat, mert Isten akarata az életöröm, minden körülmény ellenére (7). Annak ellenére fontos ez, hogy életünk a halál felé halad. Valóban nem tudjuk, mi van előttünk, minden megtörténhet, ugyanaz történhet jóval és vétkessel, istenfélővel és hitetlennel (2), míg végül mindnyájan meghalnak, és a holtak már semmiről sem tudnak. A Prédikátor nagy teológus, mert a halál utáni dolgokról nem nyilatkozik felelőtlenül, akkor ugyanis még nem adatott kijelentés a halál utáni életről, mint később Jézus Krisztus feltámadása által. Ezért nem spekulál: hangsúlyozza, hogy a halottaknak már semmi hasznuk semmiből, ezzel jelzi, nem tudja, mi van a halálban, csak azt tudja, hogy meghalunk (5). Mi már tudjuk, hogy Jézus Krisztusban van folytatás, de a témát illetően ez a visszafogottság továbbra is szükséges. 2 János 1 452. dicséret SZEPTEMBER 25. CSÜTÖRTÖK (2) „A bölcs ember...” (Préd 10) A bölcs embernek nincsenek illúziói, mert tisztában van vele, hogy valójában a pénz irányít mindent, és nincs, aki ez elől a tény elől kitérhetne. Bizony, emelhetjük mi magasabb dimenziókba az életünket, itt pénz kell mindenhez (19). Az Isten szerint a bölcs, azaz a hívő ember nem álmodozó, de reméli az alapvetően újat, az Éten eredeti rendje szerintit, ezért göröngyök és e világi kincsek között botolva is a maradandó kincsekre törekszik (Mt 6,19-21). 3János , 426. dicséret SZEPTEMBER 26. PÉNTEK (5) „...nem ismered Isten munkáját...” (Préd 11) Életünk Éten kezében van. Miközben munkálkodunk, éljük és megéljük az éltünket, Éten is munkálkodik értünk (Jn 5,17). Isten munkáját nem ismerjük (5), de azt tudjuk, hogy nem csak úgy történnek a dolgok. A gyeplőt a történések Ura tartja a kezében, ezért ha nem értünk is mindent, ami történik, és az eseményekben nem tudjuk is mindig felfedezni az Isten munkáját, egyet biztosan tudunk: Isten teremtő, gondviselő és szabadító Úr. Ez ugyanis az Ószövetség és az Újszövetség egységes bizonyságtétele Istenről. Az ember tehát él, dolgozik, eszik, örül, és a nehéz, hiábavaló napokon is remél, hiszen Istene munkálkodik érte. Júdás 1-16 . 465. dicséret SZEPTEMBER 27. SZOMBAT (1) „Gondolj Teremtődre...” (Préd 12) Gondolj Teremtődre ! Ez a megoldás, egyedül ez. Teremtőnkre kell emlékeztetni gyermekeinket is, hogy ő legyen első gondolatuk ebben a világban, majd ő legyen vezetőjük ifjú koruk határtalansága idején is (1-2), hogy amikor elérkezik a hanyatlás (3-8), akkor rádöbbenjenek arra, hogy Teremtőjük egyben a Megváltójuk. A Prédikátor őszintén leírta az Istentől elszakadt világ hiábavalóságát, ezek tüskeként hatnak, mert tagadhatatlanul gyötri a halandó embert a hiábavalóság érzése. Aki azonban szembe mer nézni a földi élet könyörtelenségével, azt pásztorként vezeti az Úr, egyértelmű cövekekkel jelölve az utat az újjáteremtő megváltás felé (9-11). Az ilyen ember megragadja az Úr kezét, féli az Istent, és a kicövekezett úton halad a megérkezés felé (12-14). Júdás 17-25 , 470. dicséret STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK! Néha a legváratlanabb pillanatokban jössz elém, Uram! Amikor nem kereslek, nem is gondolok Veled, csak futok a napi rutin sürgetésében, hajcsárnak látva az időt és elveszettnek a tovatűnő perceket. Amikor tekernek és nyűgnek látszik a beszélgetés Rólad, kényszerű megállásnak, amelyre nehezen szánom oda magam. És akkor szembejössz velem. Felragyogsz egy asszony szavaiban, bizonyságtételében, tündökölsz a mosolyában és a megváltozott életében. Lendületet hozol és örömöt, hogy jelenléted enynyire kézzelfogható. Most is arcvonásokat rajzolsz át, tekintetet töltesz meg élettel, és már én is érzem, hogy nincs is ennél jobb, mint együtt örülni a találkozásnak Veled. És érzem a szégyent is, hogy volt pillanat, amikor már szinte elfelejtettelek. Amen. HAJDÚNÉ TÓTH LÍVIA A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ „Szeretem Istent” Milyen sokszor halljuk, hogy „hiszek Istenben”, „szeretem Istent” de köszönöm, nem kérek az egyházból. Sajnos többen éppen ezzel az indokkal maradnak távol egyházunktól, gyülekezeteinktől, közösségeinktől. Jézus az ószövetségi kijelentés értelmében nemcsak arra adott parancsot, hogy Istent, hanem a felebarátot is szeressük. Méghozzá ez utóbbit úgy kell szeretnünk, mint önmagunkat (Mt 22,37-39). Heti igeszakaszunkban a jézusi tanítást követi János apostol is, aki különös módon vezeti le a felebaráti szeretet fontosságát. Azt mondja: „Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van ’ (IJn 4,7), majd így summáz: „Isten szeretet. ” (IJn 4,8) Az apostol nem a szeretetet isteníti, sőt azt sem állítja, hogy Istent bármilyen szeretettel lehetne egyenlővé tenni. Ezen maga a szeretet, az ő lényének lényege a szeretet. Ez az Isten Egyszülött Fiát küldte el a világba engesztelő áldozatul a mi bűneinkért (I Jn 4,10). „Szeretteim, ha így szeretett minket Isten, akkor mi is tartozunk azzal, hogy szeressük egymást. ” (I Jn 4,11) Nem csak önmagában kell szeretnünk vagy ne csak önmagában szeressünk, hanem azért szeressünk, mert Isten előbb szeretett minket, mert ő előbb mutatta ki és be a legnagyobb szeretetet. A fejezet végén az apostol egészen keményen fogalmaz: „Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, a testvérét viszont gyűlöli, az hazug, mert aki nem szereti a testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. ” (I Jn 4,20) Bizony, be kell vallanunk, hogy igencsak hiányt szenvedünk e tekintetben, mert milyen sokszor nem valósul meg, amit a zsoltáros mond: „gyönyörűséges, ha a testvérek egyetértésben élnek!” (Zsolt 133,12) Törekedjünk hát arra, amit Jézus mond: „úgy szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek titeket. ” (Jn 15,12) SZETEY SZABOLCS