Reformátusok Lapja, 2014 (58. évfolyam, 1-52. szám)
2014-07-06 / 27. szám
A REND a szeren dunántúli reformátusság a kegyelemben való megtartatás példája. Ha igaz ez a tétel, többszörösen igaz a nyugat-dunántúli reformátusságra. A bécsi udvar közelségében már önmagában véve csoda, hogy megmaradtunk. Az ellenreformáció nemcsak barokkos pompával, hanem barokkos túlzásokkal építette ki a maga hatalmát. Mégis megmaradt a reformátusság ezen a tájon. Ha nem mehettek be a püspöki székhelyekre a protestánsok letelepedni, azért a szórt házakkal pöttyözött őrségi táj a maga vad elkülönülésében megtartotta ősei hitét. Szintúgy a gazdálkodó, öntudatos falvak. Hogy az Úristen kegyelme világossá váljék: később ezrével szaporodott az ország legnyugatibb csücske a maguk református hitével érkező erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, alföldi, délvidéki magyarokkal. Különös helyzet a miénk. Az erőszak és a tiltások idején a „csakazértis” tartást adott a hitükben üldözötteknek. A megfelelési vágy és az azonosulás kényszerítő ereje olykor többet ártott e népnek, mint a korábbi szigor. Azt hinné az ember, hogy ha már történelmét megszenvedő kisebbség lett a nyugat-dunántúli protestánsokból, mára a többség nem kíván erőfölényével élni. Valójában a helyzet éppen fordítva van. Nem volt soha szembenézés a múlttal, a protestánsok nem tudták vagy nem akarták kikényszeríteni azt, a másik félnek érdekében sem állt. Még mindig nem ismernek minket elég jól, még mindig gyanakvással keresik hitünkben a furcsa titkokat. Pedig egyetlen titkunk az a csoda, hogy a hit képes volt megtartani minket minden emberi számítás ellenére. A viszályt nem kívánja senki. S ezért itteni református népünk komoly amnéziában szenved. Amiről pedig hallgatunk, az elfelejtődik. Csak egy kis kemény dudor emlékeztet olykor, a gyengeség időszakaiban arra az egykori gyulladásra. A régi fájdalmak betokosodtak. Kellenek hát azok az alkalmak, amikor önmagunk számára is nyilvánvalóvá válik, hogy vagyunk. Vagyunk, megtartottunk. Sőt, tudnunk kell azt is, honnan indultunk, miért, s hová tartunk. Milyenek lettünk? Szellemi és hitbéli örökségünk hozzánk tartozik. További megmaradásunk egyik pillére ezért a Református Egyházi Napok a Dunántúlon, azaz a REND, amely minden alkalommal megerősíti a dunántúliakat, hogy jó dolog reformátusnak lenni. Jó együtt, közösségben ráismerni szellemi rokonágunkra, amely összeköt minket. A dunántúli reformátusok nagy találkozója, a REND igényességében is tükrözi azt a szándékot, hogy erősítse e sokat hányattatott nép identitását. A szokásos fesztiváli programok, a zene, az örömteli találkozások és színpadi produkciók mellett az istentiszteleti közösségek és a fórumbeszélgetések megteremtik azt a közeget, ahol választ kaphatunk időszerű kérdéseinkre. A kerekasztal-beszélgetések azért is érdekesek, hiszen megerősítést kap a hallgató abban, hogy sokan éreznek felelősséget a Dunántúlon egyházukért, az itteni reformátusságért. Nem Don Quijoték vívnak itt magányos harcot, hanem sok-sok ember igyekezete és munkája kíséri egyházunk, egyházkerületünk jelenét s jövőjét. Az idei REND, amelynek az Őrség ad otthont, nagyon sok olyan fórumbeszélgetést nyújt, ahol kebeléből való gyermekei, itt élők vagy innen elszármazottak vallanak életükről, az egyházhoz fűződő kapcsolatukról. A példák pedig mindig megerősítést adnak. Nem véletlen, hogy a témák is a hit és megmaradás gondolatköre körül rendeződnek. E hely - az Őrség, a Nyugat-Dunántúl - szinte kötelez minket, hogy feltegyük magunkban a kérdést: hogyan, miként maradhattunk meg, amikor minden ellene szólt megmaradásunknak? Hogyan maradt nép e tájon, amely magáénak érzi református templomát, amely megőrizte szülei, nagyszülei bibliáját? Hogyan lehetséges az, hogy a szekularizáció ellenére fiatalok, kisgyermekes családok találnak el a református gyülekezetekhez, ahol érzik, hogy jó helyen vannak, s ahol lelki otthonra találnak? A kegyelem kitapintható e tájon. Az őriszentpéteri szerek világa a hitben való megmaradásról beszél. Nem szertelenül, hanem szép RENDszerben. - _ g Református templom Kultúrház | Őrségi Nemzeti Park lg. J t t Őrség Tourinform •1 Árpád-kori templom t t Középkori téglaégető Szalafő-Pityerszeri „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jak 4,17) Csak k orai nyaralásunk helyszínén, egy dunántúli gyógyfürdőben történt. A délelőtti csobbanást minden reggel bemelegítéssel kezdtük a nem nagyon látogatott sportszobában, általában legalább félórányi pingpongozással és jó tízpercnyi szobakerékpározással. Egy reggelen azonban a jónehéz pingpongasztal szétszerelve, félig összehajtva, a szobabicikli közvetlen közelébe tolva árválkodott. Először úgy tűnt, hogy mindkét programunkról lemondhatunk aznap, mert az eredeti rend helyreállításához legalább még egy férfiemberre lett volna szükség. És jön. Mintha az Ég küldte volna, egy nagyon komoly erősítőgépeken dolgozó, kisportolt, szálkás izomzatú, de az egyik lábán súlyos sebek nyomát viselő orosz férfi kérés és szavak nélkül férjem segítségére sietett. Életkorát legalább hat egy pingpongasztal, vanöt évre becsültük, de kiderült, hogy mindössze ötvenegy esztendős. Szörnyű lábsérüléseit a csecsen háborúban szerezte. Ő tehát nemcsak üdülő volt, hanem hosszas kora miatt utazott Magyarországra. Ilyen előzmények után tehát minden oka megvolt rá, hogy embertársaival szemben rosszindulatú, de legalábbis közömbös legyen. Ehhez képest lovagiasan, sőt, mosolyogva abbahagyta lábizom-erősítő gyakorlatait, s kedvességének hála, nem esett kútba a tervezett szelíd sportolgatás. Segítségét meg tudtam ugyan anyanyelvén köszönni, annak elmondásához azonban orosz ékesszólásom nem volt elegendő, hogy ezt még egy orosz nyelvű bibliai idézettel is megtoldjam. Hiába, minket annak idején nem a szent dolgok, hanem a „mozgalom” szavaival traktáltak Puskin nyelvén... Bennem rekedt tehát a lényeg: az, hogy segítő gesztusa nyomán azonnal Jakab apostol levelének sorai jutottak az eszembe: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak. "(Jak 4,17) Így lett egy testedzést szolgáló terem Isten különös kegyelméből evangelizációs helyszínné, ha úgy tetszik, templommá. A nyári hónapokban bizonyára sok kedves Olvasónk fog sok hasonló, alapvetően nem vasárnapi és nem szakrális élethelyzetben is bibliai üzenetet hordozó élményekhez jutni. Szívből kívánjuk kedves Mindnyájuknak, hogy minél több ilyen, a nyaralást megnemesítő pillanatban lehessen részük, vizek partján, hegyek között, városokban és falvakban, itthon és távoli tájakon! PETRÓCZI ÉVA JAKAB-KÖVES GYOPÁRKA A szerző író, a Reposzt bloggere ILLUSZTRÁCIÓ: KALOCSAI RICHÁRD 2014. július 6 REFORMÁTUSOK LAPJA 9 GONDOLATOK és okosan imádkozni nagy bölcsességre vall. Gyakran álmaink és vágyaink lendületében képtelenségeket és csodákat kérünk. Szeretnénk, ha minden kívánságunkat azonnal teljesítené Isten. Elé visszük vágyainkat ellenőrizetlenül, mint a kisgyerek, de csalódunk és elkeseredünk, ha úgy érezzük, hogy Isten elutasítja kérésünket, de legalábbis hallgat. Keresnünk és tanulnunk kell, hogy mit jelent Jézus nevében, azaz Jézus szellemében imádkozni, mert arra van igazán szükségünk. Ígéretet is kaptunk arra, hogy maga Eten Lelke vezet okos imádságra. „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik értünk kimondhatatlan fohászkodásokkal. "(Róm 8,26) Mi, reformátusok is mondhatunk mások által megfogalmazott könyörgéseket, mint amilyen Lélektől ihletett imádság Antoine de Saint-Exupérytől a következő: „Uram! Nem csodát kérek Tőled. A mindennapok küzdelméhez adj erőt nekem! Kérlek, taníts meg a lépésről lépésre Feléd haladás művészetére, hogy föltaláljam magam a napi forgatagban. Hogy idejében és talpraesetten tudjak dönteni. Hogy ügyeimben okosan gyümölcsöztessem ismereteimet és tapasztalataimat! Segíts, hogy helyesen tudjam beosztani az időmet! Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást! Segíts, hogy mindig időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is! Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehető legjobban készülhessek föl az éppen előttem álló feladatra! Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak találkozom, arra úgy tudjak odafigyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha Téged hallgatnálak, és Neked segítenék! Add, hogy mélyen megértsem, hogy a nehézség, kudarc, sikertelenség és zsákutca is lehet sorsom része! Sőt! Ezek szükségesek is ahhoz, hogy fejlődjek és megérjek. Kérlek, szükség esetén, a kellő pillanatban küldj valakit, aki jó szívvel szemembe meri mondani az igazságot, ha amúgy berzenkednék ellene! Tudom, Uram, hogy számtalan nehézséget nem a lázas tevékenység, hanem az idő old meg. Te jól tudod, mily nagyon rászorulok az őszinte barátságra. Add, hogy kiérdemeljem az életnek ezt az ajándékát! Kérlek, tartsd távol tőlem a szorongást okozó gondolatot, miszerint életem hiábavaló lenne! Ne azt add, Uram, amit kívánnék, hanem azt, amire szerinted valóban szükségem van! Kérve kérlek, taníts meg, Uram, a lépésről lépésre Feléd haladás művészetére!” Ámen. KARSAY ESZTER