Reformátusok Lapja, 2014 (58. évfolyam, 1-52. szám)

2014-07-06 / 27. szám

A REND a szeren dunántúli reformátusság a kegyelemben való megtartatás pél­dája. Ha igaz ez a tétel, többszörösen igaz a nyugat-dunán­túli reformátusságra. A bécsi udvar közelségében már önmagában véve csoda, hogy megmaradtunk. Az ellenreformáció nemcsak barokkos pompával, hanem barokkos túlzásokkal építette ki a maga hatalmát. Mégis megmaradt a reformátusság ezen a tájon. Ha nem mehettek be a püspöki székhelyekre a protestánsok le­telepedni, azért a szórt házakkal pöttyözött őrségi táj a maga vad elkülönülésében megtartotta ősei hitét. Szintúgy a gazdálkodó, öntudatos falvak. Hogy az Úristen kegyelme világossá váljék: ké­sőbb ezrével szaporodott az ország legnyugatibb csücske a maguk református hitével érkező erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, alföldi, délvidéki magyarokkal. Különös helyzet a miénk. Az erőszak és a tiltások idején a „csak­­azértis” tartást adott a hitükben üldözötteknek. A megfelelési vágy és az azonosulás kényszerítő ereje olykor többet ártott e nép­nek, mint a korábbi szigor. Azt hinné az ember, hogy ha már tör­ténelmét megszenvedő kisebbség lett a nyugat-dunántúli protes­tánsokból, mára a többség nem kíván erőfölényével élni. Valójá­ban a helyzet éppen fordítva van. Nem volt soha szembenézés a múlttal, a protestánsok nem tudták vagy nem akarták kikény­szeríteni azt, a másik félnek érdekében sem állt. Még mindig nem ismernek minket elég jól, még mindig gyanakvással keresik hi­tünkben a furcsa titkokat. Pedig egyetlen titkunk az a csoda, hogy a hit képes volt megtartani minket minden emberi számítás el­lenére. A viszályt nem kívánja senki. S ezért itteni református né­pünk komoly amnéziában szenved. Amiről pedig hallgatunk, az elfelejtődik. Csak egy kis kemény dudor emlékeztet olykor, a gyengeség időszakaiban arra az egykori gyulladásra. A régi fáj­dalmak betokosodtak. Kellenek hát azok az alkalmak, amikor önmagunk számára is nyilvánvalóvá válik, hogy vagyunk. Vagyunk, megtartottunk. Sőt, tudnunk kell azt is, honnan indultunk, miért, s hová tar­tunk. Milyenek lettünk? Szellemi és hitbéli örökségünk hoz­zánk tartozik. További megmaradásunk egyik pillére ezért a Re­formátus Egyházi Napok a Du­nántúlon, azaz a REND, amely minden alkalommal megerősíti a dunántúliakat, hogy jó dolog reformátusnak lenni. Jó együtt, közösségben ráismerni szellemi rokonágunkra, amely összeköt minket. A dunántúli reformátusok nagy találkozója, a REND igé­nyességében is tükrözi azt a szán­dékot, hogy erősítse e sokat há­nyattatott nép identitását. A szokásos fesztiváli programok, a zene, az örömteli találkozások és színpadi produkciók mellett az istentiszteleti közösségek és a fó­rumbeszélgetések megteremtik azt a közeget, ahol választ kap­hatunk időszerű kérdéseinkre. A kerekasztal-beszélgetések azért is érdekesek, hiszen meg­erősítést kap a hallgató abban, hogy sokan éreznek felelősséget a Dunántúlon egyházukért, az itteni reformátusságért. Nem Don Quijoték vívnak itt magányos harcot, hanem sok-sok ember igye­kezete és munkája­ kíséri egyházunk, egyházkerületünk jelenét s jövőjét. Az idei REND, amelynek az Őrség ad otthont, nagyon sok olyan fórumbeszélgetést nyújt, ahol kebeléből való gyerme­kei, itt élők vagy innen elszármazottak vallanak életükről, az egy­házhoz fűződő kapcsolatukról. A példák pedig mindig megerő­sítést adnak. Nem véletlen, hogy a témák is a hit és megmara­dás gondolatköre körül rendeződnek. E hely - az Őrség, a Nyu­­gat-Dunántúl - szinte kötelez minket, hogy feltegyük magunk­ban a kérdést: hogyan, miként maradhattunk meg, amikor min­den ellene szólt megmaradásunknak? Hogyan maradt nép e tájon, amely magáénak érzi református templomát, amely meg­őrizte szülei, nagyszülei bibliáját? Hogyan lehetséges az, hogy a szekularizáció ellenére fiatalok, kisgyermekes családok találnak el a református gyülekezetekhez, ahol érzik, hogy jó helyen van­nak, s ahol lelki otthonra találnak? A kegyelem kitapintható e tájon. Az őriszentpéteri szerek világa a hitben való megmara­dásról beszél. Nem szertelenül, hanem szép RENDszerben. - _ g Református templom Kultúrház | Őrségi Nemzeti Park lg. J­ t t Őrség Tourinform •1 Árpád-kori templom t t Középkori téglaégető Szalafő-Pityerszer­i­ „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak.” (Jak 4,17) Csak k­ orai nyaralásunk helyszínén, egy du­nántúli gyógyfürdőben történt. A délelőtti csobbanást minden reggel beme­legítéssel kezdtük a nem nagyon látoga­tott sportszobában, általában legalább fél­órányi pingpongozással és jó tízpercnyi szobakerékpározással. Egy reggelen azon­ban a jónehéz pingpongasztal szétszerelve, félig összehajtva, a szobabicikli közvetlen közelébe tolva árválkodott. Először úgy tűnt, hogy mindkét prog­ramunkról lemondhatunk aznap, mert az eredeti rend helyreállításához legalább még egy férfiemberre lett volna szükség. És jön. Mintha az Ég küldte volna, egy nagyon komoly erősítőgépeken dolgozó, kisportolt, szálkás izomzatú, de az egyik lábán súlyos sebek nyomát viselő orosz férfi kérés és szavak nélkül férjem segít­ségére sietett. Életkorát legalább hat­ egy pingpongasztal, vanöt évre becsültük, de kiderült, hogy mindössze ötvenegy esztendős. Szörnyű lábsérüléseit a csecsen háborúban sze­rezte. Ő tehát nemcsak üdülő volt, hanem hosszas kora miatt utazott Ma­gyarországra. Ilyen előzmények után tehát minden oka megvolt rá, hogy em­bertársaival szemben rosszindulatú, de legalábbis közömbös legyen. Ehhez ké­pest lovagiasan, sőt, mosolyogva abba­hagyta lábizom-erősítő gyakorlatait, s kedvességének hála, nem esett kútba a tervezett szelíd sportolgatás. Segítségét meg tudtam ugyan anya­nyelvén köszönni, annak elmondásához azonban orosz ékesszólásom nem volt elegendő, hogy ezt még egy orosz nyelvű bibliai idézettel is megtoldjam. Hiába, minket annak idején nem a szent dolgok, hanem a „mozgalom” szavaival traktál­tak Puskin nyelvén... Bennem rekedt tehát a lényeg: az, hogy segítő gesztusa nyomán azonnal Jakab apostol levelének sorai jutottak az eszembe: „Aki tehát tudna jót tenni, de nem teszi: bűne az annak. "(Jak 4,17) Így lett egy testedzést szolgáló terem Isten különös kegyelméből evangelizációs helyszínné, ha úgy tetszik, templommá. A nyári hónapokban bizonyára sok kedves Olvasónk fog sok hasonló, alapvetően nem vasárnapi és nem szakrális élethely­zetben is bibliai üzenetet hordozó élmé­nyekhez jutni. Szívből kívánjuk kedves Mindnyájuknak, hogy minél több ilyen, a nyaralást megnemesítő pillanatban le­hessen részük, vizek partján, hegyek kö­zött, városokban és falvakban, itthon és tá­voli tájakon! PETRÓCZI ÉVA JAKAB-KÖVES GYOPÁRKA A szerző író, a Reposzt bloggere ILLUSZTRÁCIÓ: KALOCSAI RICHÁRD 2014. július 6­ REFORMÁTUSOK LAPJA 9 GONDOLATOK és okosan imádkozni nagy böl­csességre vall. Gyakran álmaink és vágyaink lendületében képtelen­ségeket és csodákat kérünk. Sze­retnénk, ha minden kívánságun­kat azonnal teljesítené Isten. Elé visszük vágyainkat ellenőrizetle­nül, mint a kisgyerek, de csaló­dunk és elkeseredünk, ha úgy érezzük, hogy Isten elutasítja ké­résünket, de legalábbis hallgat. Keresnünk és tanulnunk kell, hogy mit jelent Jézus nevében, azaz Jézus szellemében imád­kozni, mert arra van igazán szük­ségünk. Ígéretet is kaptunk arra, hogy maga Eten Lelke vezet okos imádságra. „Ugyanígy segít a Lélek is a mi erőtlenségünkön. Mert amiért imádkoznunk kell, nem tudjuk úgy kérni, ahogyan kell, de maga a Lélek esedezik ér­tünk kimondhatatlan fohászkodá­sokkal. "(Róm 8,26) Mi, reformá­tusok is mondhatunk mások által megfogalmazott könyörgéseket, mint amilyen Lélektől ihletett imádság Antoine de Saint-Exu­­pérytől a következő: „Uram! Nem csodát kérek Tő­led. A mindennapok küzdelmé­hez adj erőt nekem! Kérlek, taníts meg a lépésről lépésre Feléd hala­dás művészetére, hogy föltaláljam magam a napi forgatagban. Hogy idejében és talpraesetten tudjak dönteni. Hogy ügyeim­ben okosan gyümölcsöztessem ismereteimet és tapasztalatai­mat! Segíts, hogy helyesen tud­jam beosztani az időmet! Add, hogy biztosan érezzem, mely ügyem nem tűr halasztást! Se­gíts, hogy mindig időt találjak a szellemi, lelki feltöltődésre is! Kérlek, segíts, hogy minden esetben a lehető legjobban ké­szülhessek föl az éppen előttem álló feladatra! Add meg, Uram, a kegyelmet, hogy akivel csak talál­kozom, arra úgy tudjak odafi­gyelni, és úgy tudjak neki segíteni, mintha Téged hallgatnálak, és Neked segítenék! Add, hogy mé­lyen megértsem, hogy a nehézség, kudarc, sikertelenség és zsákutca is lehet sorsom része! Sőt! Ezek szükségesek is ahhoz, hogy fej­lődjek és megérjek. Kérlek, szük­ség esetén, a kellő pillanatban küldj valakit, aki jó szívvel sze­membe meri mondani az igazsá­got, ha amúgy berzenkednék el­lene! Tudom, Uram, hogy szám­talan nehézséget nem a lázas te­vékenység, hanem az idő old meg. Te jól tudod, mily nagyon rászo­rulok az őszinte barátságra. Add, hogy kiérdemeljem az életnek ezt az ajándékát! Kérlek, tartsd távol tőlem a szorongást okozó gondo­latot, miszerint életem hiábavaló lenne! Ne azt add, Uram, amit kí­vánnék, hanem azt, amire szerin­ted valóban szükségem van! Kérve kérlek, taníts meg, Uram, a lépésről lépésre Feléd haladás mű­vészetére!” Ámen. KARSAY ESZTER

Next