Reformátusok Lapja, 2015 (59. évfolyam, 2-52. szám)

2015-10-18 / 42. szám

2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2015. október 18. HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK... „E szavakat maga Isten adja szánkba ’ Bibliaolvasó kalauzunk e hétre aján­lott énekeinek többsége zsoltár. Mai világunkban nem magától értetődő sem a napi zsoltáréneklés, sem a napi zsoltárimádság. Bizony, elfelejtke­zünk arról, hogy a Zsoltárok a kije­lentés egyeten éneklésre rendeltetett könyve, amelyben Isten maga ad uta­sítást arra, hogyan kell őt dicsérni. Tudták ezt meg eleink: a születő ke­­resztyénség első énekelt megnyilvá­nulása ugyanis a kimondott, bizo­nyos szabályok alkalmazásával meg­szólaltatott Ige, elsőrenden pedig a Zsoltárok könyvének éneklése volt. Az éneklés alapkönyvének, a zsol­­tároskönyvnek strófikus átdolgozása a reformáció egyházainak is fontos volt. Szinte minden nyelvterületen készültek verses zsoltárparafrázisok, mégis a francia nyelvű gyűjtemény vált a legismertebbé. Az 1539-től for­málódó és 1562-re elkészült munka az egész zsoltároskönyvet strófikus gyülekezeti énekké formálta. Az összeállítás megrendelője és összetartója Kálvin volt, aki így vall arról, hogy miért annyira fontos szá­mára a gyűjtemény: „Ámde igazán mondja Szent Ágoston: senki sem tud Istenről méltóképpen énekelni, csak az, akit Ő tanít meg erre. Ezért akármerre keresgéljük is köröskörül, sem jobb, sem Isten dicsőítésére alkalmasabb éneke­ket nem találhatunk, mint a Dávid zsoltárait, amelyekre maga a Szentlé­lek tanította meg őt. Amidőn tehát eze­ket énekeljük, bizonyosak lehetünk abban, hogy e szavakat maga Isten adja szánkba, mintha csak ő maga énekelne bennünk önnön dicsőségét magasztalva. Ezért buzdítja Arany­­szájú János egyházatya mind a férfi­akat, mind a nőket s a gyermekeket: szokjanak hozzá a zsoltárok éneklésé­hez, s ezáltal igyekezzenek lélekben föl­emelkedni az angyalok társaságába!’ Mint azt egy fennmaradt jegyzék­ből tudjuk, Genfben huszonöt hét alatt a teljes gyűjteményt, azaz mind a százötven zsoltár verses parafrázi­sát elénekelték. Kálvin Genfi zsoltá­­roskönyvként ismert gyűjteménye Szenes Molnár Albert fordító mun­kájának köszönhetően a 17. század­tól hazánkban is ismertté vált, és a 18. század végéig nemcsak a protestáns (református, evangélikus) és unitárius énekgyűjtemények elhagyhatatlan részét alkotta, hanem a 17. század vé­géig a katolikus énekeskönyvekben is találhatunk Szenci-féle zsoltárfordí­tásokat. A 19. századtól azonban fo­kozatosan elvesztettünk valamit: előbb csak néhány zsoltárvers maradt el, majd egyre több zsoltárt hagytak el énekeskönyveink­­ és a gyülekeze­teink. Szikkadt szívünknek szól ma is az intés: „senki sem tud Istenről mél­tóképpen énekelni, csak az, akit ő tanít meg erre.” Szüntelenül buzdítsuk ma­gunkat, hogy az egyházi dicséret és imádság „anyanyelvével”, a zsoltár­énekkel mindennap az Úr szentséges nevének dicséretére éljünk! PAPP ANETTE AZ IGE MELLETT OKTÓBER 18. VASÁRNAP (16) .Krisztus testével való közösségünk..(IKor 10,14-22) Minden látható, külső cselekvésünk árulko­dik rólunk, utal arra, kik is vagyunk valójában, hova tar­tozunk, azaz kikkel és milyen elvekkel vállalunk közös­séget. A külső cselekményeknek­­ a vallásos, szent cse­lekményeknek különösképpen - mélyebb, lelki jelentő­ségük van. Ezek közösséget teremtenek és közösséget fe­jeznek ki - Izrael népe esetében az áldozati oltár fejezte ki azt, hogy közösségük van az élő Istennel és egymás­sal (18). Az úri szent vacsora sakramentuma a feltáma­dott Jézus Krisztussal és egymással való közösségünk megújítását, a bűnbocsánat és az örök élet bizonyossá­gát pecsételi meg, hiszen amilyen valóságos a kenyér és a bor, valamint a mi látható étkezésünk, ugyanolyan va­lóságos a megváltás ajándéka (16-17). Ennek a külső, szent cselekménynek áldása az, hogy közösségben Jézus Krisztussal és egymással, Isten hatalma által ledőlnek vá­laszfalak, minden harag elveszti mérgét és hatalmát, mi­közben mások számára is látható módon megvalljuk, hogy kik vagyunk: az Úrhoz és egymáshoz tartozunk. 2Királyok 12 , 33. zsoltár OKTÓBER 19. HÉTFŐ (23) „Minden szabad, de nem minden épít.” (lKor 10,23-11,1) A pogányokkal és bálványaikkal közös­ködni veszélyes. A bálvány ugyan semmi (19), hiszen nincs bálvány a világon, és Isten sincs más, csak egy (lKor 8,4), mégis a jelenlét a pogány vendégségeken egyben közösségvállalást is jelent idegen hatalmakkal (20-21). Ma is megszívlelendők Victor János szavai: „Komoly figyelmeztetés ez minden olyan alkalomra nézve, amikor kész volnék külsőképpen elvegyülni olyan társa­ságban, amely hadilábon áll Krisztussal, az én Urammal. Ne véljem, hogy érintetlenül megőrizhetem magamat a velük való közösségben. Aki az Úr asztalának közösségé­hez tartozik, ne telepedjen olyan asztalhoz, ahol nem vall­hatja meg az Ő vele s az Ő népével való közösséget. ” 2Királyok 13­­ 43. zsoltár OKTÓBER 20. KEDD (11) „De az Úrban nincs asszony férfi nélkül, sem férfi asszony nélkül.” (1Kor 11,2-16) Isten teremtési rendje világos: az asszony feje a férfi, a férfi feje Krisztus, Krisz­tus feje az Éten (3). Ne hierarchikus viszonyként értel­mezzük ezt a mondatot, hanem úgy, hogy életünk akkor áldott, ha mindenki az Isten által rendelt helyén áll. A férfi és az asszony, mindketten Eten képe és dicsősége (7), az egymáshoz tartozásban élhetnek az Isten dicsőségére. Az asszony függ a férjétől, ami valójában a férjéhez tar­tozását jelenti (10), a férfi pedig a feleségétől függ, mert felelősséggel tartozik érte. Valójában kölcsönösen függ­nek egymástól, mindketten pedig az élő Istentől, a meg­váltó Jézus Krisztus szeretetében. Ezt világosan ki is mondja az apostol, hiszen az Úrban csak kölcsönös füg­gés létezik, miközben mindenki tudja a helyét, feladatát, szerepét (11). Ki van kiért a férj és asszonya viszonyában ? Ebben a viszonyban az asszony van a férfiért, de ez a meg­állapítás mégis az asszony fontosságát húzza alá: a férj az asszonya szeretete nélkül senki és semmi (8-9). 2Királyok 14 ) 505. dicséret OKTÓBER 21.SZERDA (17) „...nem javatokra, hanem károtokra jöttök össze.” (1 Kor 11,17—26) Az asztalközösségben sokféle problémára fény derülhet. Minél közelebb kerülünk egy­máshoz, annál nagyobbak lehetnek a megoldandó fel­adatok egymással kapcsolatban. Korinthusban első ren­den a gazdag és a szegény közötti különbség lett nyil­vánvalóvá, még a keresztyén gyülekezeti összejövetele­ken is, és lám, a gazdag itt is gazdagként viselkedett, a sze­gény pedig háttérbe szorult. Tudjuk, hogy ma is, a test­vérek közösségében is, mindenki hozza a maga sokféle érdemét, amelyeket az itteni világban nyert (20-22). Pedig Isten színe előtt egyek lehetünk, mint megváltás után kiáltó bűnösök. Erre mutat rá az apostol, amikor, minden vitát megelőzendő, idézi az utolsó vacsorán el­hangzott szereztetési igéket, ahogy azt a mi Urunk el­mondta (23-26). Valóban, amikor az Úr szent asztala­ hoz járulunk, attól kezdve nem számít, hogy kivé, mivé lettünk ebben a világban, mert mindannyian kegyelemre szoruló, de megváltott bűnösök vagyunk. Ezért csele­­kedjük mindezt, az értünk meghalt Jézus Krisztus em­lékezetére, miközben Igéje, a kenyér és a bor jegyei, va­lamint Szentlelke által a meghalt és feltámadott Úrral és egymással lehet üdvözítő közösségünk (26). Ez ja­vunkat és nem kárunkat szolgálja (17). 2Királyok 15)19. zsoltár OKTÓBER 22. CSÜTÖRTÖK (27) „...aki méltatlanul eszi...” (1 Kor 11,27-34) Mél­tatlanná lenni az úrvacsorát tekintve főként azt jelenti, hogy nem készülök fel, nem gondolom át, mi történik itt (27). Nem a bűneink tesznek bennünket méltatlanná, hiszen az úrvacsora a bűnbocsánat és az örök élet bizo­nyosságát jelenti, hanem az, hogy nem vizsgáljuk meg magunkat, és úgy élünk azzal, bűnbánat, töredelmes szív nélkül (28). Ez szent étkezés, amit meg kell különböz­tetnünk minden más étkezéstől (29). Betegek, halálosan erőtlenek vagyunk, mert nem vesszük komolyan valós állapotunkat, és azt, hogy ebből van szabadulás - aki pedig ezt nem tudja, az belehal az életbe, nem csupán meghal. Önmagunkat megítélni: minden gyógyulás itt kezdődik. Amíg másokra és Etenre mutogatunk, addig beteges az élet. Amikor az Úr megpróbál bennünket (32), összetör, hogy töredelmes szívünk legyen. Urunk, könyörülj, hogy amikor mentő szeretettel összetörsz, hogy eljussunk önmagunk megítélésére, azaz a bűnbá­natra, amikor saját bőrünkön tapasztaljuk a szenvedést, akkor azt szerető kezed simogatásaként élhessük meg. 2Királyok 16­ 111. zsoltár OKTÓBER 23. PÉNTEK (7) „A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért adatik, hogy használjon vele.” (1 Kor 12,1 -11) A Lélek munkája könnyen megtapasztalható, mert ahol Isten Lelke jelen van, ott áldott haszon jár a nyomában: épülés, hit, remény, szeretet, soha nem pusztán rombo­lás vagy bármiféle agresszió. Tehát nem biztos, hogy aki Jézus Krisztus nevét emlegeti, de közben nem épít, hanem rombol, abban Isten Lelke munkál. A Lélek ugyanis arra adatik, hogy üdvösségesen és a minden­napokban is használjunk vele másoknak és önmagunk­nak, Isten dicsőségére (7). A kegyelmi ajándékok mind­mind csak erre az áldott haszonra adatnak (8-11). Ha tehát te bölcsességeket szólsz, de a többiek ezt kiokta­tásnak veszik, akkor nem a Lélek által vagy bölcs. Ha prófétálsz, de a többiek csak megijednek, és nem látnak kiutat, akkor nem a Lélek által prófétálsz. Ha nyelve­ken szólsz, és vannak, akik őrültnek tartanak, akkor nem mások hasznára teszed ezt. Jöjj, Szentlélek Úr Isten, add most nekünk a hitvallás bátorságát, a Téged minden­kor Úrnak megvalló erőt, ez ugyanis a hit, mint kegyelmi ajándék, amire most a legnagyobb szükségünk lesz (9). 2Királyok 17 , 35. zsoltár OKTÓBER 24. SZOMBAT (12) „...de a test valamennyi tagja, noha sokan van­nak, mégis egy test...” (1 Kor 12,12-31) Az egyház élő test, a feltámadott Jézus Krisztusé, amelynek sok tagja van, de mindegyik fontos, és a főt szolgálja (12-21), sőt, a „legalacsonyabb és ékesség nélküli tag” a legszüksége­sebb, ezért azt nagyobb tisztességgel vesszük körül (22- 24). A tagok nem lázadhatnak fel egymás ellen, mert meghasonlik a test (25), hanem együtt szenvednek, együtt örülnek, majd egy dicsőségben részesülnek, hi­szen a főt, a Jézus Krisztust szolgálják (26-27). A feje­zet végén az apostol ismét felsorolja a kegyelmi ajándé­kokat (28-31). Ez a felsorolás némiképpen eltér a ko­rábbiaktól (9-10; Róm 12,6-8), de azért, mert soha nem teljes a lista, ezek inkább kiemelt példák. A lényegi sorrend azonban mindig ugyanaz: igehirdetés (aposto­lok, próféták, tanítók), szolgálat (irgalmasság gyakor­lása, vezetés), csodatétel (gyógyítás, nyelveken szólás), mindezek fölötti ajándék azonban a szeretet (31). Urunk, formálj bennünket egy testté, a Te testeddé! 2Királyok 18­­­70. zsoltár STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK! Idős szemekkel, homályos látással nézik az ajtót, várják a mindig ké­sőket, akiknek rohanós dolgaik közé csak nehezen fér bele a konyhaszéken ücsörgés. A reménykedve várók mégis elkészítik a kávét, hogy ne akkor kell­jen vele vacakolni, és a piskótát, mert tudják, hogy az a kedvenc. A súlyos csönd neszei becsapósak, sokszor aj­­tónyitódást, kutyaugatást, lépések zaját hozzák tévesen, és csalódott ürességet hagynak maguk mögött. Istenem, áldd meg a bölcs szere­tettel készülő és mindig valakit váró időseinket! Te adj a rohanóknak megérkezést hozzájuk, megnyugvást és feltöltekezést náluk! Közös örömöt a jelenben, sírva nevetést a múlton, és a Jézussal való találkozást közösen váró jövőt! Amen. HAJDÚNÉ TÓTH LÍVIA A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ Változások a jeruzsálemi templomban A királyok második könyvéből erre a hétre kijelölt igék közül kettő is a templom és a kultusz kereteinek át­alakításával foglalkozik. A 12. fejezetben Jóásról tudjuk meg, hogy szívén viselte a templom sorsát. Ő hétévesen került trónra. E szokatlan eset csak azért fordulha­tott elő, mert előtte egyedülálló módon egy nő, Ataljá uralkodott, akinek neve vérontással forrt össze: minden lehetséges trónkövetelőt megöletett, egyedül a csecsemő Jeást sikerült kimenekíteni kezéből. Atal­ját az első alkalmas pillanatban meg­fosztották hatalmától, Jóás pedig élete nagy részében az őt megmentő, majd trónra ültető papi körök befo­lyása alatt állt. A bibliai történetíró szempontjából legfontosabb tette a templom restaurálása volt, amit saj­nos a papság körében burjánzó kor­rupció tett nehézzé: hosszú évek után a király végre számonkérést tar­tott, ennek eredményeként „a papok beleegyeztek, hogy nem teszik el a nép pénzét” (9), de a munka ezután még mindig nem indult el. Végül köz­pontosították a gyűjtést, így idővel rendelkezésre állt a pénz. Látszólag csak kiegészítő megjegyzés, mégis a papokat megszégyenítő mondat e beszámolóban, hogy a munkaveze­tőket nem kellett elszámoltatni, mert ők hűségesen gazdálkodtak. Mindez Kr. e. 810 táján történt. A nyolcadik század végén (2Kir 16) már Áház ült a trónon. Nehéz helyzetben uralkodott, egész életét a fenyegető nagyhatalom, Asszíria árnyékában élte. Ennek tudható be, hogy mikor elkerülhetetlennek érezte a behódolást, nemcsak alá­vetett helyzetét ismerte el -,,A te szolgád és fiad vagyok!” (16,7) -, hanem szimbolikusan is igyekezett bizonyítani hűségét. Ezért átfogó templomi reformot vezetett be: a berendezést asszír mintára alakít­tatta át, a kultusz­­elet is átformá­lódott ennek hatására. HODOSSY-TAKÁCS ELŐD

Next