Reformátusok Lapja, 2015 (59. évfolyam, 2-52. szám)
2015-11-22 / 47. szám
2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2015. november 22. HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK... Psalmus Hungaricus Magyar zsoltár - ezt jelenti az a cím, amely Kodály Zoltánnak a Pest, Buda, Óbuda egyesítése 50. évfordulójára írt híres művét jelöli. Az 1923-ban készült, tenor szólóra, kórusra és zenekarra komponált darab alapjául valóban egy magyar nyelvű zsoltárköltemény szolgál, nevezetesen Kecskeméti Vég Mihály 55. zsoltára a 16. századból. Ez a zsoltárparafrázis a 263. szám alatt énekeskönyvünkben is megtalálható: „Mikoron Dávid nagy búsultában...”, bár az eredeti változat néhány versszaka kimaradt. A teljes alak versszakainak kezdőbetűiből a szerző nevének latinos formája áll össze (akrosztichon): MICHAELUEGKECsKEMETIAHS. Versformája, ritmikája ismerős számunkra Tinódi „Summáját írom Eger várának...”kezdetű históriás énekéből, akár annak dallamára is elénekelhetnénk. Énekeskönyvünkben viszont mégsem korabeli dallam társul hozzá, hanem az a zseniálisan megszerkesztett dallam, amelyet Kodály a Psalmus Hungaricus kórusanyagának indító témájául komponált. Ez a dallam magában hordozza a 16. századi énekek jellegzetes stílusát, a pentaton népdalok ízét, és miközben a hangterjedelme, hangkészlete sorról sorra bővül, szervesen illeszkedve a szöveg tartalmához, felfedezhetünk benne egy zenei akrosztichont. Az ütemek első hangjaiból (e-g-a-g-c-h-a-g) az 55. genfi zsoltár első sora áll össze, pontosan az a zsoltár, amelyről ez az ének is szól: „Szent Dávid írta a zsoltárkönyvben, / Ötvenötödik dicséretében...” (RÉ 263,22) Kodály még egy jelzést hagyott arra nézve, hogy saját dallamához előbb megvizsgálta az 55. genfi zsoltár dallamát, minthogy annak utolsó sora az „előtted panasztok” szövegre ugyanazzal az öt hanggal indul, mint Kodály dallamának harmadik sora a „panaszolkodván” szóra (c-h-a-h-g). Az ének szövegének szerzője leginkább az akkori kecskeméti városbíróval, Vég Mihállyal azonosítható, akinek személyes érzései is megfogalmazódtak a versben (például: „Az egész város rakva haraggal...”). Gyakori volt a 16. századi énekekben, hogy bevezető versszakot írtak a tulajdonképpeni ének elejére, illetve záróstrófaként összefoglalást adtak az énekről vagy annak keletkezéséről. Amikor gyülekezeti énekként használjuk, mégsem kell ezeket a kiegészítéseket mellőznünk, mint ahogy bibliaolvasás során is először azt szoktuk megnézni, hogy akkor, abban a helyzetben mit jelentett a kérdéses igerész, majd pedig azt keressük, mi az üzenet számunkra, így lehet „Dávid nagy búsultában” mondott könyörgése Vég Mihály tolmácsolásában a mi imádságunk is: „Istenem, Uram, kérlek tégedet, /Fordítsad reám szent szemeidet!” VÍZI ISTVÁN AZ IGE MELLETT NOVEMBER 22. VASÁRNAP (2) . .pere van népével az Úrnak..(Mik 6) Három felszólítás és egy figyelmeztetés hangzik el ebben a perben. 1. Isten népe, emlékezz, milyen hatalmasan cselekedett érted az Úr (1 -5). 2. Isten népe, járulj az Úr elé, ne a vallásos áldozataiddal, kegyességeddel, teológiai igazságaiddal, hanem azzal, hogy emberszámba veszed a másikat, megtartva az Úr törvényét. Szeretni a másik embert, alázattal megállni Isten előtt - ennyi elég lenne. Minden vallás itt vizsgázna, a többi csupa önzés (6-8). 3. Isten népe, hagyj fel tehát az önzéssel, mások rászedésével, de azt se engedd, hogy szereteted miatt téged szedjenek rá (9-12). Mindezt ne feledd, ezek szerint változtass, mert nem lesz jó vége annak, amiben most vagy. Nem csupán Isten népe, hanem a világ összes embere megfogadhatná ezt az intést, mert egyébként pusztasággá lesz az emberi élet, nem lesz rajta áldás, legyünk bár dúsgazdagok vagy koldusszegények, a lényeget illetően teljesen mindegy. Kifejező a kép: lehet borod, lehet vagyonod, lehet nőd, lehet hírneved, mégis pusztaság az élet, nem okoz örömöt, mert hiányzik az áldás. Isten nélkül sehol sem jó (13-16). 2Timóteus 2,14-18 > 512. dicséret NOVEMBER 23. HÉTFŐ (2) „Kivesztek az országból a hívek...” (Mik 7,1-6) Olyanok vagyunk, mi emberek, mint az a valaki, aki a szüret után keres fürtöt vagy fügét, vagyis sokszor elkésünk, nem jól időzítünk, elmulasztunk kivételes alkalmakat (1). Csalódásainkban aztán olyanokká leszünk, mint a „darócpokróc”, tele elfojtott vagy kiélt agresszióval (2), ahol még a jog is csak eszköz arra, hogy az igazság szeretetének látszatát keltve kikészítsük azokat, akiket életkudarcainkért okolunk (3). Mert mindig kell a bűnbak, és nincs izgalom. A legjobb közülünk olyan, mint a tüskebokor, mint a tövis (4). A teljes bizalmatlanság és elmagányosodás lesz így osztályrészünk, ahol még a közvetlen szeretteinkben sem bízhatunk igazán. Bizony, sokan élik át mindezeket manapság is. A próféta megfogalmazza a bajok teológiai okát: kivesztek az országból a hívő emberek (2). 2 Timóteus 2,19-21 , 145. zsoltár NOVEMBER 24. KEDD (7) „De én az Urat várom...” (Mik 7,7-20) A tegnapi igeszakasz leplezetlenül tárta elénk, milyen az ember, beleértve Éten népét is (1 -6). Port nyalunk, mint a kígyó, amíg nem ismerjük az Urat, és porban csúszva kell elismernünk őt, ha nem halál alá értünk az Isten (16-17). Megváltó fordulat a mai igerész himnusza Isten kegyelmének magasztalásáról: „De én az Urat várom, a szabadító Istenben reménykedem../(7) Ez az Éten a tenger mélyére veti bűneinket, és izgalmasan cselekszik velünk (18-20). Ne ebben a világban várjuk ennek kiteljesedését, de hit által már itt is megtapasztalhatjuk Ezen ígéreteinek előízét. Áldott legyen az Úr. Jancsó Miklóst kérdezték nem sokkal a halála előtt egy interjúban, hogy hisz-e a túlvilágban? Legyintett, és azt mondta: na jó, hagyjuk! Ez a legyintés nem hitére vagy hitetlenségére utalt, hanem arra, hogy ebben a világban nagyon nehéz erről bármit is mondani. Ez a legyintés porban csúszó életünk nyomorúságára ugyanúgy vonatkozott, mint a megváltás utáni vágyunkra és azzal kapcsolatos reménységünkre (7). Nincsenek kész válaszaink - ígéreteink és hitben megélt tapasztalataink vannak. 2 Timóteus 2,22-26 , 130. zsoltár NOVEMBER 25. SZERDA (4) „Ne legyetek olyanok, mint elődeitek...” (Zak 1) Milyen nehéz újrakezdeni valamit! Vannak olyan életsorsok, ahol teljesen újra kellett kezdeni mindent. Minél későbbi életszakaszban történik ez, annál nehezebb. Isten népe hazatérhetett a hetven évig tartó fogságból, de otthon újra fel kellett építenie az életet: a templomot, a várost, az istentiszteleti, közösségi és egyéni életet. Mármár elcsüggedtek azok, akik hazatértek, ezért Zakariás buzdítja őket. A próféta bátorításában ott a figyelmeztetés: nehogy elődei hűtlen útjára lépjen ez a nemzedék is, hanem a megtértek örömével és reménységével építse az új életet (1 -6). Ekkor Kr. e. 520-at írunk (1), az üzenet azonban ma is az elevenünkbe hasít. Isten még mindig engedi, hogy újrakezdjük. Megbocsát, kapukat nyit, mi pedig tétlenkedünk és siránkozunk. Valóban beleremeg az ember szíve a feladat nagyságába, hiszen erő felett való út újrakezdeni az egész életet, ugyanakkor ez a legnagyobb kegyelem, az üdvösség előíte (13-17). Soha ne a feladat nagyságára, lehetetlenségére és soha ne az akadályokra nézzünk, hanem erre a mindenható és kegyelmes Útra, és tegyük azt, amit következő lépésként aznap megtehetünk. Ez minden, de ez elég; az Úr majd cselekszik, és a lehetetlennek tűnő is lehetségessé lesz. 2 Timóteus 3:1-9 - 263. dicséret NOVEMBER 26. CSÜTÖRTÖK (12) „Bizony, aki titeket bánt, szemem fényét bántja.” (Zak 2) Két lányunkra tekintünk: már nagyok, kirepültek, de mindig örömmel jönnek haza, és ez jólesik. Szemünk fényei ők. Aki őket bántja, minket bánt. Itt Isten fogalmaz meg valami hasonlót velünk kapcsolatosan, miszerint mi az ő szeme fényei vagyunk, és aki minket bánt, az őt bántja (12). 1. Isten ereje minden szarvat letör, amely minket felöklel. Még akkor is, ha egy időre megérdemeljük az öklelést (14). 2. Isten ereje újjáépíti az ő ledőlt városát, a mi városunkká építi azt. Nem mi fogjuk meghatározni a határait, hanem csakis az Isten. Ettől kezdve ő védi szent városát, országát, ezért azon semmi más ideiglenes hatalmasság nem vehet diadalt (5-9). 3. Isten ereje hazaszólítja azokat is, akik még nem indultak el. Isten maga indul el azokért, akik még a régiben ragadtak, hogy kihúzza és átölelje őket. „Ujjongj, örülj, Sión leánya, mert jövök már, és itt fogtok lakni...”(14) 2 Timóteus 3,10-17 - 147. zsoltár NOVEMBER 27. PÉNTEK (2) „...tűzből kiragadott...” (Zak 3) Jézus Krisztus az, akit itt sarjadéknak nevez az Ige. Őbenne kisarjad életünkben az Istennek kedves győzelem. 1. Ez a győzelem nem mások felett, hanem másokért kapott győzelem, amely Isten ajándéka azért, hogy az egyik ember meghívja a másikat a szőlőjébe és a fügefája alá (10). Nem lehet ennél szebben kifejezni a különböző emberek, kultúrák egymásra találását. Ez a megváltás. 2. Ez a győzelem minket is érint, mert minden minket terhelő vád alóli felszabadulást jelent ez a diadal (1), valamint megszabadulást a bűn (9) és a Sátán hatalmától (2). Ez a győzelem új ruhát és új életet ajándékoz nekünk (3-5). 3. Ez még idejében kiragadja az embert a tűzből, mert mindent megemésztő tűz az, ami bennünk és közöttünk tombol. Gondoljunk csak bele, hányféle emésztő túlbuzgóság vagy félelmetes indulat lángja lobbanhat ki az emberből, tarolva mindent, mint a fékezhetetlen tűz. Üszkös már a fadarab, de még meg lehet menteni (2). 2 Timóteus 4,1-5 , 29. zsoltár NOVEMBER 28. SZOMBAT (10) „.. .akik gúnyolódtak a kicsiny kezdet napján...” (Zak 4) A kicsiny kezdet arra utal, amikor Círusz perzsa király hazaengedte a Babilonba hurcolt zsidókat. A hazatértek Kr. e. 536-ban lerakták a templom alapját, majd a külső elnyomás és a belső csüggedés miatt tizennyolc évig felfüggesztették az építkezést. Zakariás mostani látomása, az angyal értelmezése szerint, Isten bátorítása népe felé, miszerint a kicsi kezdetet dicsőséges befejezés követi majd, hiszen Zerubbábel, az építkezéssel megbízott fejedelem a kellő időben elhelyezi a zárókövet a templomon (10). Az Isten szerinti befejezés után következhet a templom használata, a beteljesedett öröm. Amikor elhelyeztük a zárókövet, utána következik a lényeg (1Kor 15). Fontos azonban az építkezésre vonatkozó intés: nem erővel és hatalommal, hanem az Úr Lelkével lehetséges építkezni (6), vagyis Isten Lelkével lehet kezdeni, folytatni és befejezni. Minden kegyelemből, az Úr által adatik nekünk. Jaj nekünk, ha emberi erőlködésünkön nincs ott az ő áldása! Az ő Lelke által adatik nekünk a kicsiny kezdet után a dicső befejezés, és még azon túl a lényeg a Jézus Krisztusban. 2 Timóteus 4,6-8 , 199. dicséret STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK! Csodálatos terved szerint az embernek küldetést adtál, Uram, őrizni, óvni azt a világot, amivel körülvetted. A mi döntésünk nyomán lett a küldetésből millióknak verejtékes és minden örömöt nélkülöző kényszer. Dolgozni kell, mert kenyeret kell venni, dolgozni kell, mert csekket kell fizetni, dolgozni kell, mert elmaradunk a szomszédhoz képest... Uram, hol van ez a Te csodálatos tervedtől?! Szeretnénk, ha legalább mi, keresztyének megmutathatnánk a világnak a munkán keresztül, hogy kik vagyunk, és kiben hiszünk! Add, hogy az elvégzett feladataink bizonyságot tegyenek rólad, és arról, hogy a mi mértékünk nem földi, nem emberi! Segíts, hogy merjünk olyan hivatást választani, amiben örömünket leljük, szolgálunk vele másoknak, és dicsőséget hoz a Te nevedre! Amen! HAJDÚ SZABOLCS KOPPÁNY A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ A teljes írás A Timóteushoz írt második levélben olvassuk: „A teljes írás Istentől ihletett... ”(3,16). Ez az igevers fontos textus azoknak, akik próbálják megérteni, miként lehetséges, hogy a Szentírás nemcsak könyv, hanem Isten szava, Igéje is. Számunkra azonban most nem ez az érdekes. Ez az igevers ugyanis olyan korban keletkezett, amikor jelen formájában a Szentírás még biztosan nem létezett. Még nem született meg valamennyi újszövetségi irat, és szó sem volt olyan döntésekről, amelyek a gyülekezetek számára rögzítették volna, melyik könyv minősíthető Isten által ihletettnek, és melyik nem. De akkor mit jelent az, hogy a „teljes írás”? Milyen volt a korai keresztyének által használ Biblia? Körülbelül a levél megírása idején Flavius Josephus az Apion ellen című művében arról szól, hogy a zsidóknak nincs milliónyi egymásnak ellentmondó szent könyve, hanem gondosan rendszerezett és megválogatott írásokat használnak. Mindenütt olvasták a Tórát (Mózes öt könyvét), a prófétákat, a történeti elbeszéléseket, a zsoltárokat, a bölcsességirodalom darabjait. Ugyanakkor ebben az időben meghatározó zsidó közösségek éltek a Római Birodalom nagyvárosaiban, és ezeken a helyeken a héber helyett a legtöbben görög fordításokat használtak. Ez nem jelentett problémát, hisz minden könyv elérhető volt görögül, sőt, az alexandriai gyűjteménybe néhány olyan könyv is beletartozott, amely a héber kánonban nem kapott helyet. A levél szerzője olyan keresztyéneket szólít meg, akiknek a görög nyelv használata volt természetes, így nem meglepő, hogy ezek a keresztyének Szentíráson a görög nyelvű Ószövetség számukra elérhető könyveit értették. Emellett kezdték felolvasni azokat a könyveket is, amelyek idővel a lassan formálódó Újszövetség részét képezték, az evangéliumokat, Pál leveleit, az Apostolok cselekedeteit és a többi iratot. HODOSSY-TAKÁCS ELŐD