Reformátusok Lapja, 2015 (59. évfolyam, 2-52. szám)

2015-11-22 / 47. szám

2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2015. november 22. HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK... Psalmus Hungaricus Magyar zsoltár - ezt jelenti az a cím, amely Kodály Zoltánnak a Pest, Buda, Óbuda egyesítése 50. évfordulójára írt híres művét jelöli. Az 1923-ban készült, tenor szólóra, kórusra és zenekarra komponált darab alapjául valóban egy magyar nyelvű zsoltárköltemény szolgál, nevezetesen Kecskeméti Vég Mi­hály 55. zsoltára a 16. századból. Ez a zsoltárparafrázis a 263. szám alatt énekeskönyvünkben is meg­található: „Mikoron Dávid nagy búsultában...”, bár az eredeti válto­zat néhány versszaka kimaradt. A teljes alak versszakainak kezdőbe­tűiből a szerző nevének latinos for­mája áll össze (akrosztichon): MICHAELUEGKECsKEMETI­­AHS. Versformája, ritmikája isme­rős számunkra Tinódi „Summáját írom Eger várának...”kezdetű his­­tóriás énekéből, akár annak dalla­mára is elénekelhetnénk. Énekes­könyvünkben viszont mégsem ko­rabeli dallam társul hozzá, hanem az a zseniálisan megszerkesztett dallam, amelyet Kodály a Psalmus Hungaricus kórusanyagának indító témájául komponált. Ez a dallam magában hordozza a 16. századi énekek jellegzetes stílusát, a penta­­ton népdalok ízét, és miközben a hangterjedelme, hangkészlete sor­ról sorra bővül, szervesen illesz­kedve a szöveg tartalmához, felfe­dezhetünk benne egy zenei akrosz­­tichont. Az ütemek első hangjaiból (e-g-a-g-c-h-a-g) az 55. genfi zsol­tár első sora áll össze, pontosan az a zsoltár, amelyről ez az ének is szól: „Szent Dávid írta a zsoltárkönyv­ben, / Ötvenötödik dicséretében...” (RÉ 263,22) Kodály még egy jel­zést hagyott arra nézve, hogy saját dallamához előbb megvizsgálta az 55. genfi zsoltár dallamát, mint­hogy annak utolsó sora az „előtted panasztok” szövegre ugyanazzal az öt hanggal indul, mint Kodály dal­lamának harmadik sora a „pana­­szolkodván” szóra (c-h-a-h-g). Az ének szövegének szerzője leg­inkább az akkori kecskeméti város­bíróval, Vég Mihállyal azonosít­ható, akinek személyes érzései is megfogalmazódtak a versben (pél­dául: „Az egész város rakva harag­gal...”). Gyakori volt a 16. századi énekekben, hogy bevezető verssza­kot írtak a tulajdonképpeni ének elejére, illetve záróstrófaként össze­foglalást adtak az énekről vagy annak keletkezéséről. Amikor gyü­lekezeti énekként használjuk, még­sem kell ezeket a kiegészítéseket mellőznünk, mint ahogy bibliaol­vasás során is először azt szoktuk megnézni, hogy akkor, abban a helyzetben mit jelentett a kérdéses igerész, majd pedig azt keressük, mi az üzenet számunkra, így lehet „Dávid nagy búsultában” mondott könyörgése Vég Mihály tolmácso­lásában a mi imádságunk is: „Iste­nem, Uram, kérlek tégedet, /Fordít­sad reám szent szemeidet!” VÍZI ISTVÁN AZ IGE MELLETT NOVEMBER 22. VASÁRNAP (2) . .pere van népével az Úrnak..(Mik 6) Három felszólítás és egy figyelmeztetés hangzik el ebben a per­ben. 1. Isten népe, emlékezz, milyen hatalmasan csele­kedett érted az Úr (1 -5). 2. Isten népe, járulj az Úr elé, ne a vallásos áldozataiddal, kegyességeddel, teológiai igazságaiddal, hanem azzal, hogy emberszámba veszed a másikat, megtartva az Úr törvényét. Szeretni a másik embert, alázattal megállni Isten előtt - ennyi elég lenne. Minden vallás itt vizsgázna, a többi csupa önzés (6-8). 3. Isten népe, hagyj fel tehát az önzéssel, mások rásze­­désével, de azt se engedd, hogy szereteted miatt téged szedjenek rá (9-12). Mindezt ne feledd, ezek szerint változtass, mert nem lesz jó vége annak, amiben most vagy. Nem csupán Isten népe, hanem a világ összes em­bere megfogadhatná ezt az intést, mert egyébként pusz­tasággá lesz az emberi élet, nem lesz rajta áldás, legyünk bár dúsgazdagok vagy koldusszegények, a lényeget il­letően teljesen mindegy. Kifejező a kép: lehet borod, lehet vagyonod, lehet nőd, lehet hírneved, mégis pusz­taság az élet, nem okoz örömöt, mert hiányzik az áldás. Isten nélkül sehol sem jó (13-16). 2Timóteus 2,14-18 > 512. dicséret NOVEMBER 23. HÉTFŐ (2) „Kivesztek az országból a hívek...” (Mik 7,1-6) Olyanok vagyunk, mi emberek, mint az a valaki, aki a szüret után keres fürtöt vagy fügét, vagyis sokszor el­késünk, nem jól időzítünk, elmulasztunk kivételes al­kalmakat (1). Csalódásainkban aztán olyanokká le­szünk, mint a „darócpokróc”, tele elfojtott vagy kiélt ag­resszióval (2), ahol még a jog is csak eszköz arra, hogy az igazság szeretetének látszatát keltve kikészítsük azo­kat, akiket életkudarcainkért okolunk (3). Mert min­dig kell a bűnbak, és nincs izgalom. A legjobb közülünk olyan, mint a tüskebokor, mint a tövis (4). A teljes bi­zalmatlanság és elmagányosodás lesz így osztályré­szünk, ahol még a közvetlen szeretteinkben sem bíz­hatunk igazán. Bizony, sokan élik át mindezeket ma­napság is. A próféta megfogalmazza a bajok teológiai okát: kivesztek az országból a hívő emberek (2). 2 Timóteus 2,19-21 , 145. zsoltár NOVEMBER 24. KEDD (7) „De én az Urat várom...” (Mik 7,7-20) A tegnapi igeszakasz leplezetlenül tárta elénk, milyen az ember, be­leértve Éten népét is (1 -6). Port nyalunk, mint a kígyó, amíg nem ismerjük az Urat, és porban csúszva kell elis­mernünk őt, ha nem halál alá értünk az Isten (16-17). Megváltó fordulat a mai igerész himnusza Isten kegyel­mének magasztalásáról: „De én az Urat várom, a sza­badító Istenben reménykedem../(7) Ez az Éten a tenger mélyére veti bűneinket, és izgalmasan cselekszik velünk (18-20). Ne ebben a világban várjuk ennek kiteljese­dését, de hit által már itt is megtapasztalhatjuk Ezen ígé­reteinek előízét. Áldott legyen az Úr. Jancsó Miklóst kér­dezték nem sokkal a halála előtt egy interjúban, hogy hisz-e a túlvilágban? Legyintett, és azt mondta: na jó, hagyjuk! Ez a legyintés nem hitére vagy hitetlenségére utalt, hanem arra, hogy ebben a világban nagyon nehéz erről bármit is mondani. Ez a legyintés porban csúszó életünk nyomorúságára ugyanúgy vonatkozott, mint a megváltás utáni vágyunkra és azzal kapcsolatos re­ménységünkre (7). Nincsenek kész válaszaink - ígére­teink és hitben megélt tapasztalataink vannak. 2 Timóteus 2,22-26 , 130. zsoltár NOVEMBER 25. SZERDA (4) „Ne legyetek olyanok, mint elődeitek...” (Zak 1) Milyen nehéz újrakezdeni valamit! Vannak olyan élet­sorsok, ahol teljesen újra kellett kezdeni mindent. Minél későbbi életszakaszban történik ez, annál nehezebb. Isten népe hazatérhetett a hetven évig tartó fogságból, de otthon újra fel kellett építenie az életet: a templomot, a várost, az istentiszteleti, közösségi és egyéni életet. Már­­már elcsüggedtek azok, akik hazatértek, ezért Zakariás buzdítja őket. A próféta bátorításában ott a figyelmez­tetés: nehogy elődei hűtlen útjára lépjen ez a nemzedék is, hanem a megtértek örömével és reménységével építse az új életet (1 -6). Ekkor Kr. e. 520-at írunk (1), az üze­net azonban ma is az elevenünkbe hasít. Isten még min­dig engedi, hogy újrakezdjük. Megbocsát, kapukat nyit, mi pedig tétlenkedünk és siránkozunk. Valóban bele­remeg az ember szíve a feladat nagyságába, hiszen erő fe­lett való út újrakezdeni az egész életet, ugyanakkor ez a legnagyobb kegyelem, az üdvösség előíte (13-17). Soha ne a feladat nagyságára, lehetetlenségére és soha ne az akadályokra nézzünk, hanem erre a mindenható és ke­gyelmes Útra, és tegyük azt, amit következő lépésként aznap megtehetünk. Ez minden, de ez elég; az Úr majd cselekszik, és a lehetetlennek tűnő is lehetségessé lesz. 2 Timóteus 3:1-9 - 263. dicséret NOVEMBER 26. CSÜTÖRTÖK (12) „Bizony, aki titeket bánt, szemem fényét bántja.” (Zak 2) Két lányunkra tekintünk: már nagyok, kirepül­tek, de mindig örömmel jönnek haza, és ez jólesik. Sze­münk fényei ők. Aki őket bántja, minket bánt. Itt Isten fogalmaz meg valami hasonlót velünk kapcsolatosan, miszerint mi az ő szeme fényei vagyunk, és aki minket bánt, az őt bántja (12). 1. Isten ereje minden szarvat letör, amely minket felöklel. Még akkor is, ha egy időre meg­érdemeljük az öklelést (1­4). 2. Isten ereje újjáépíti az ő ledőlt városát, a mi városunkká építi azt. Nem mi fog­juk meghatározni a határait, hanem csakis az Isten. Ettől kezdve ő védi szent városát, országát, ezért azon semmi más ideiglenes hatalmasság nem vehet diadalt (5-9). 3. Isten ereje hazaszólítja azokat is, akik még nem indul­tak el. Isten maga indul el azokért, akik még a régiben ra­gadtak, hogy kihúzza és átölelje őket. „Ujjongj, örülj, Sión leánya, mert jövök már, és itt fogtok lakni...”(14) 2 Timóteus 3,10-17 - 147. zsoltár NOVEMBER 27. PÉNTEK (2) „...tűzből kiragadott...” (Zak 3) Jézus Krisztus az, akit itt sarjadéknak nevez az Ige. Őbenne kisarjad éle­tünkben az Istennek kedves győzelem. 1. Ez a győzelem nem mások felett, hanem másokért kapott győzelem, amely Isten ajándéka azért, hogy az egyik ember meg­hívja a másikat a szőlőjébe és a fügefája alá (10). Nem lehet ennél szebben kifejezni a különböző emberek, kul­túrák egymásra találását. Ez a megváltás. 2. Ez a győze­lem minket is érint, mert minden minket terhelő vád alóli felszabadulást jelent ez a diadal (1), valamint meg­szabadulást a bűn (9) és a Sátán hatalmától (2). Ez a győ­­zelem új ruhát és új életet ajándékoz nekünk (3-5). 3. Ez még idejében kiragadja az embert a tűzből, mert min­dent megemésztő tűz az, ami bennünk és közöttünk tombol. Gondoljunk csak bele, hányféle emésztő túl­buzgóság vagy félelmetes indulat lángja lobbanhat ki az emberből, tarolva mindent, mint a fékezhetetlen tűz. Üszkös már a fadarab, de még meg lehet menteni (2). 2 Timóteus 4,1-5 , 29. zsoltár NOVEMBER 28. SZOMBAT (10) „.. .akik gúnyolódtak a kicsiny kezdet napján...” (Zak 4) A kicsiny kezdet arra utal, amikor Círusz per­zsa király hazaengedte a Babilonba hurcolt zsidókat. A hazatértek Kr. e. 536-ban lerakták a templom alapját, majd a külső elnyomás és a belső csüggedés miatt ti­zennyolc évig felfüggesztették az építkezést. Zakariás mostani látomása, az angyal értelmezése szerint, Isten bátorítása népe felé, miszerint a kicsi kezdetet dicsősé­ges befejezés követi majd, hiszen Zerubbábel, az épít­kezéssel megbízott fejedelem a kellő időben elhelyezi a zárókövet a templomon (10). Az Isten szerinti befeje­zés után következhet a templom használata, a betelje­sedett öröm. Amikor elhelyeztük a zárókövet, utána kö­vetkezik a lényeg (1Kor 15). Fontos azonban az épít­kezésre vonatkozó intés: nem erővel és hatalommal, hanem az Úr Lelkével lehetséges építkezni (6), vagyis Isten Lelkével lehet kezdeni, folytatni és befejezni. Min­den kegyelemből, az Úr által adatik nekünk. Jaj nekünk, ha emberi erőlködésünkön nincs ott az ő áldása! Az ő Lelke által adatik nekünk a kicsiny kezdet után a dicső befejezés, és még azon túl a lényeg a Jézus Krisztusban. 2 Timóteus 4,6-8 , 199. dicséret STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK! Csodálatos terved szerint az embernek küldetést adtál, Uram, őrizni, óvni azt a világot, amivel körülvetted. A mi döntésünk nyomán lett a küldetésből millióknak verejtékes és minden örö­möt nélkülöző kényszer. Dolgozni kell, mert keny­eret kell venni, dolgozni kell, mert csekket kell fizetni, dolgozni kell, mert elmaradunk a szomszédhoz ké­pest... Uram, hol van ez a Te csodála­tos tervedtől?! Szeretnénk, ha legalább mi, keresztyének megmutathatnánk a világnak a munkán keresztül, hogy kik vagyunk, és kiben hiszünk! Add, hogy az elvégzett feladataink bizony­ságot tegyenek rólad, és arról, hogy a mi mértékünk nem földi, nem emberi! Segíts, hogy merjünk olyan hivatást választani, amiben örömünket leljük, szolgálunk vele másoknak, és dicsősé­get hoz a Te nevedre! Amen! HAJDÚ SZABOLCS KOPPÁNY A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ A teljes írás A Timóteushoz írt második levélben olvassuk: „A teljes írás Istentől ihle­tett... ”(3,16). Ez az igevers fontos tex­tus azoknak, akik próbálják megér­teni, miként lehetséges, hogy a Szent­írás nemcsak könyv, hanem Isten szava, Igéje is. Számunkra azonban most nem ez az érdekes. Ez az igevers ugyanis olyan korban keletkezett, amikor jelen formájában a Szentírás még biztosan nem létezett. Még nem született meg valamennyi újszövetségi irat, és szó sem volt olyan döntésekről, amelyek a gyülekezetek számára rög­zítették volna, melyik könyv minő­síthető Isten által ihletettnek, és me­lyik nem. De akkor mit jelent az, hogy a „teljes írás”? Milyen volt a korai ke­resztyének által használ Biblia? Körülbelül a levél megírása idején Flavius Josephus az Apion ellen című művében arról szól, hogy a zsidóknak nincs milliónyi egymásnak ellent­mondó szent könyve, hanem gon­dosan rendszerezett és megváloga­tott írásokat használnak. Mindenütt olvasták a Tórát (Mózes öt könyvét), a prófétákat, a történeti elbeszélése­ket, a zsoltárokat, a bölcsességiroda­lom darabjait. Ugyanakkor ebben az időben meghatározó zsidó közössé­gek éltek a Római Birodalom nagy­városaiban, és ezeken a helyeken a héber helyett a legtöbben görög for­dításokat használtak. Ez nem jelen­tett problémát, hisz minden könyv elérhető volt görögül, sőt, az ale­xandriai gyűjteménybe néhány olyan könyv is beletartozott, amely a héber kánonban nem kapott helyet. A levél szerzője olyan keresztyé­neket szólít meg, akiknek a görög nyelv használata volt természetes, így nem meglepő, hogy ezek a keresz­tyének Szentíráson a görög nyelvű Ószövetség számukra elérhető köny­veit értették. Emellett kezdték felol­vasni azokat a könyveket is, amelyek idővel a lassan formálódó Újszövet­ség részét képezték, az evangéliumo­kat, Pál leveleit, az Apostolok csele­kedeteit és a többi iratot. HODOSSY-TAKÁCS ELŐD

Next