Reformátusok Lapja, 2016 (60. évfolyam, 1-52. szám)

2016-02-21 / 8. szám

2 REFORMÁTUSOK LAPJA 2016. február 21. HETI ÚTMUTATÓ ÉNEKELJETEK... Panaszzsoltár Babilóniából Lutherrel együtt tanult teológiát és még a reformációt megelőzően ke­rült a strasbourgi dominikánusok­hoz Wolfgang Dachstein. Csatla­kozva a reformációhoz igen hamar otthagyta a szerzetesközösséget. A strasbourgi Szent Tamás templom orgonistája lett, hamarosan meg is nősült. Barátjával, Mathias Greit­­terrel - a 68. genfi zsoltár dallam­szerzőjével - összefogva anyanyelvű istentiszteleti rendet dolgoztak ki, és ehhez írtak német nyelvű zsoltáro­kat. 1525-ben a rendtartás részeként jelent meg az első strasbourgi ének­gyűjtemény, amelyben Dachstein 137. zsoltárra írt parafrázisát is tar­talmazta. Az ,„on der Wasserflüssen Babylon” kezdetű ének igen rövid időn belül sokfelé elterjedt, Luther is felvette saját énekeskönyvébe. Kálvin 1539-ben ugyancsak Stras­­bourgban adta ki első zsoltáros­­könyvecskéjét. Meglepő, hogy a mindössze 19 zsoltár között itt is megtaláljuk a babiloni panaszéne­ket. Vajon miért volt olyan fontos a Verdi Nabuccójából is jól ismert, a fogságban élő zsidók panaszát meg­­éneklő zsoltár? Mindenekelőtt a zsoltárének egy korabeli címfelirata világít rá a lé­nyegre: „Panasz az Isten népét el­nyomó zsarnokok ellen és vágyako­zás az igaz istentisztelet iránt.”Saj­nos adódott bőven ilyen jellegű történelmi alkalom a 16-17. szá­zadi vallásháborúk idején. 1631- ben például a magdeburgi városi ta­nácsnak kellett elrendelnie, hogy a várost ért ellenséges támadás pusz­tításaira emlékezve minden évben bűnbánati és gyásznapot tartsanak május 10-én - többek közt e zsol­tár eléneklésével. A 137. zsoltár áttételesen Jeruzsá­lem második pusztulásához is kötő­dik, amelyre a lutheránus egyházi év során a Szentháromság utáni 10. va­sárnapon emlékeztek meg. Palestrina és más szerzők mo­tetta-megzenésítései (Super flu­mina Babilonis) is arról tanúskod­nak, hogy e zsoltár fontos helyet foglalt el a keresztyén liturgiában a húsvét ünnepét megelőző böjt ide­jén. Akkor, amikor befelé fordulva és önvizsgálatot tartva felismerjük földi létünk nyomorúságait, és a fogságban élő zsidókhoz hasonlóan vágyakozunk igazi otthonunk, a mennyei Jeruzsálem felé. Nemcsak a böjti időszak, hanem a keresztyénüldözésekről manapság már szinte mindennapos híradások is indokolttá tennék, hogy a refor­máció korához hasonlóan mi is gyakrabban imádkozzuk a 137. zsoltárt, hogy könyörögjünk az is­tentiszteletért, hitünk megmaradá­sáért, egyházi és gyülekezeti közös­ségünkért. Alkalmas ének erre éne­keskönyvi zsoltárunk? Ennek meg­ítélését a fentiek alapján ezúttal az olvasóra bízzuk. BÓDISS TAMÁS AZ IGE MELLETT FEBRUÁR 21.VASÁRNAP (31) „Hasonló a mennyek országa a mustármag­hoz...” (Mt 13,31 -35) Akinek szeme, szíve, értelme és hite van, az látja a jeleket: oszlik, foszlik, bomlik itt min­den. Az egész világon most már letagadhatatlanul lát­szik, hogy beteg. A teológia nyelvén fogalmazva: na­gyon látszik az, amit a Biblia bűnnek nevez. Sámuel Be­ckett Godot-ra várva című drámája jut eszembe: egy szemétdombon várni valakit, hátha az a valaki segít, mert mi már kezdünk beleveszni a kupacba. Bár a mi esetünkben csak a kupac adott, de a belátás alig, mi­szerint alapvető megújulásra lenne szükségünk, és az egyetlen hiteles könyörögésre: „Jöjj, Uram Jézus!” (Jel 22,20) Evangélium a mai ige, miszerint eljött az, akire szüksége van ennek a világnak, már itt van. Jézus Krisz­tus eljött, Igéje és Lelke által itt van. Isten országa már itt van. Ugyan még kicsi, alig észrevehető, nem tényező. Ne becsüljük le az Isten országa „látható intézményeit”, ez nagy tévedés lenne, de valójában intézményeiben is alig tényező az Isten országa ebben a világban. Mégis azt az ígéretet kaptuk, a legkisebb a legnagyobb lesz (31-32) és betölt mindent (33), fészket ad (32). Ézsaiás 63,15-64,11 - 90. zsoltár FEBRUÁR 22. HÉTFŐ (38) „...a jó mag a mennyek országának fiai, a kon­koly a gonosz fiai...” (Mt 13,36-43) „Konkoly és búza egymás mellett. Szándékosan nem úgy mondtam, hogy itt vannak a hívők és a hitetlenek. Nem azt mondta Jézus, hogy a búza a hívőket, a konkoly pedig a hitetle­­neket jelenti, hanem azt mondta, hogy a búza az Isten országának fiait, a konkoly pedig a gonosznak fiait je­leníti meg előttünk. Ez nem ugyanaz, mintha azt mon­danám, hogy hívők és hitetlenek. Köztudott tény, hogy sokszor egy nem hívő a maga emberségével, szereteté­­vel, megbízhatóságával sokkal inkább sorolható az Isten országának fiai közé, mint egy olyan hívő, akinek az aj­káról szakadatlanul csepeg az áhítat, de egyszerűen ki­­bírhatatlan a környezete számára.” (Joó Sándor) Ézsaiás 65,1-7 - 60. zsoltár FEBRUÁR 23. KEDD (47) „Hasonló a mennyek országa a tengerbe kive­tett hálóhoz...” (Mt 13,44-52) Óhajtva várjuk azt a pillanatot, amikor nem valami evilági ügy kerít be ben­nünket, hanem az Úr mentő szeretete ölel körül min­ket, mint halakat a kerítőháló. Az a reménységünk, hogy ez a bekerítés számunkra nem halállal végződik. A halak számára a kerítőháló minden esetben pusztu­lás, akár ha hitványként kidobják, akár ha a vödörbe ejtve később megsütik őket. Urunk, olyan sok minden kerít itt körbe bennünket, illetve gyakran mi kerítünk be másokat, máskor pedig minket kerítenek be. Egyet­len reménységünk, hogy Te nem úgy kerítesz be, ahogy a halakat a kerítőháló. Sőt, merhetjük-e kérni, hogy a hitványakat se dobd ki, mert mi is hitványak vagyunk, ugyanakkor a vödörben lévőket is engedd vissza eredeti szereteted tengerébe? Tudom, ez az imádság sokaknak nem tetszik majd, de mégis! Ézsaiás 65,8-25 450. dicséret FEBRUÁR 24. SZERDA (57) „És megbotránkoztak benne...” (Mt 13,53-58) Ki ez, mit magyaráz nekünk, mit gondol magáról? - mondjuk gyakran gyarló irigységgel, amikor valaki kö­zülünk valónak sikerül többre jutni. A messziről jött embernek inkább hiszünk. Általános tapasztalat, hogy a közelség távolságot teremt, a távolság pedig közelsé­get mindenfajta emberi kapcsolatban. A názáretiek egé­szen közelről ismerhették Jézust, a szemük láttára nőtt fel. Ez azonban inkább kárukra lett. A közelség evilági nyomorúsága a megszokás, a közöny, így a názáretiek csak ámulni és megbotránkozni tudtak Jézuson, aki ha­talommal szólt a názáreti zsinagógában is, ők azonban csak a közöttük felnőtt ácsmestert látták benne. A ná­­záretieket tehát ez a közelség abban akadályozta meg, hogy felismerjék Jézusban a Megváltót. Hitetlenségük miatt nélkülözte is életük a csodákat (58) A mi Urunk azért ment fel a mennybe, hogy ebben a szent távol­ ságban megdicsőüljön, ugyanakkor a Szentlélek által mégis közelségben legyen azokkal, akik felismerték őbenne az Isten Fiát. Ézsaiás 66 - 135. zsoltár FEBRUÁR 25. CSÜTÖRTÖK (6) „Heródiás lánya táncolt a társaság előtt...” (Mt 14,1-12) Hány ilyen buli, tobzódás, üzlet, kétes kap­csolat húz le ma is embereket a mocsárba, akik a fejün­ket vennék, ha erre figyelmeztetnénk őket! Heródiás lányának fő jellemzője a magakellető tánc volt, az anyja is ilyen volt. Isten nem műtermi, beállított fotót készít rólunk, hanem váratlan riportfotót, arról a pillanatról, ami a leginkább jellemző ránk. Sokaknak még a szemük sem áll jól, szinte tagadni sem tudják, mi minden van a szívükben. Hányan ropják ma is Salome táncát, kel­letik magukat, és nem számít az áldozatok száma sem, csak nekik legyen jó. Lehet ezt az egyházban is járni, amikor még a kegyességem is valójában magam kelle­­tése. Keresztelő Jánost lefejezték, de Jézus Krisztust nem lehet elhallgattatni (1 -2). Az ő igéje ma is szól, rá­mutat arra, hol kelleted magad istentelenül és életve­szélyesen. Az ő szava ugyanakkor nem csupán megítél, hanem kegyelmesen megtérésre hív. Siralmak 1,1-6 , 79. zsoltár FEBRUÁR 26. PÉNTEK (19) „.. .megtörte a kenyereket, és a tanítványoknak adta, a tanítványok pedig a sokaságnak.” (Mt 14,13— 21) Jézus a tanítványoknak adta a megáldott és meg­tört kenyeret, és azok továbbadták a többieknek (19). Ez a szent ingajárat a tanítványok szolgálatának lé­nyege: üresen Jézushoz menni, ő meggazdagít, amit pedig ő ad, az úgy túlcsordul, hogy jut belőle mások­nak is. Jézus töri meg a kenyeret, adja a testi, a lelki, az üdvösséges táplálékot, amit mi megkapunk és tovább­adunk. Ez a kenyér táplálja a testet, de ő nem azért jött, hogy a testet táplálja, hanem hogy életünket megváltsa. Jézus Krisztus megtöretett teste üdvösségre táplál ben­nünket. Ezért a tanítványság mindenekelőtt az üdvö­zítő Jézus Krisztus hirdetése, és nem valami közéleti és társadalmi jobbító tevékenység. Miután valamennyien ettek, a maradékot összeszedték (20-21). Ez a záró sor nemcsak a jóléti világ pazarlására figyelmeztet, nem­csak a szegényekről való gondoskodás fontosságát hangsúlyozza, hanem a „maradék emberek” iránti sze­­retetre is utal: betegek, idősek, élet peremére kerültek, sikertelenek, csúnyák, buták, tehetségtelenek, kövérek tisztelete mind ide tartozik. Na, hol itt a keresztyén? Siralmak 1,7-22 137. zsoltár FEBRUÁR 27. SZOMBAT (25) „...odament hozzájuk Jézus a tengeren járva.” (Mt 14,22-36) Jézus hajón átparancsolta a tanítvá­nyokat a túlsó partra (22), mert nem akarta kitenni őket annak a kísértő látványnak, amikor a sokaság „ke­nyérkirállyá” kívánta tenni őt (Jn 6,1). Emberként a mi Urunk is folyamatosan imádkozott azért, hogy soha ne engedjen a kísértésnek (23). Sokszor nagyobb mély­séget jelent a lelki és hitbeli kísértés, mint az itteni, vi­harzó elemek hatalma, beleértve minden szegénységet, betegséget, halált. Csak a lelkünkben, a hitünkben ne valljunk kárt (Mt 16,26). Jézus Krisztus az, akinek ha­talma van az igazi mélységek és ellenszelek felett (24- 27). Péter utánozni szerette volna Jézust, de ő is egy a megmentésre szorulók közül, mint mi mindannyian. Egyedül az Úr ereje, kegyelme tarthat meg minket, akkor is, amikor láthatóan beleveszünk a pusztító mély­ségekbe, életünk akkor is megmenekül, hiszen meg­halunk, de nem veszünk el, őbenne (28-33). Ezzel a mindenre elégséges hitvallással zárul ez a szakasz: „Va­lóban Isten Fia vagy!”(33) Ez a felismerés a legnagyobb mélységekben is megóv attól, hogy kárhozatosan meg­ijedjünk, kísértetet lássunk (26), képzelegjünk, ön­­gyógyító keleti-nyugati kúrákkal áltassuk magunkat az Úr bátorító, üdvözítő közelségének bizonyossága he­lyett. Bízzunk tehát, ő az Úr, ne féljünk! (27) Siralmak 2,1 -10 38. zsoltár STEINBACH JÓZSEF IMÁDKOZZUNK! Uram, csak elköteleződve érdemes Téged szolgálni. Köszönöm, hogy engem is elvezettél oda, hogy megért­sem, mit jelent ez. Olyan nagy a kí­sértés, hogy elkötelezettségnek gondol­junk pusztán külsőségekben mérhető cselekedeteket, forintosítható áldozat­hozatalokat, hangzatos „Uram, Uram”-okat. Látod, milyen könnyen be tudjuk csapni magunkat! Ha azt gondoltuk, hogy önámításunkkal a magunk oldalára állíthattunk, ma­gunkat fosztottuk meg Tőled. Sosem vársz nagy áldozatokat, de mindig kí­nálod irgalmadat! Hadd kerüljünk irgalmad áldó erőterébe, ahol nincs szükség többé kényszerű külsőségekre! Ott felszabadult, elkötelezett, belülről fakadó a vágy: szolgálni Téged. Amen! HAJDÚ SZABOLCS KOPPÁNY A HETI BIBLIAI RÉSZHEZ Ruhája szegélyét Számos gyógyítási történetet olvas­hatunk Jézussal kapcsolatban az evangéliumokban, amelyek külön­féle módokon történnek: hol érin­téssel vagy kézrátétellel (vö. Mk 1,41), hol pedig Jézus szavának ha­talma által (vö. Mt 8,5-13). Heti bibliai szakaszunkban azonban a kö­vetkezőket olvashatjuk: „Átkelve Ge­­nezáretnél értek partot. Amikor felis­merték őt annak a helynek a lakói, hírül adták az egész környéken, és oda­vittek hozzá minden beteget, és kér­ték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét megérinthessék. És aki csak megérin­tette, meggyógyult. ” (Mt 14,34-36) E leírás szerint itt nem Jézus az, aki cselekszik, szól, hanem a betegek, még akkor is, ha tudjuk, hogy a gyógyulás egyedül az Úrtól jön. Rögtön eszünkben juthat a tizen­két éve vérfolyásos asszony története is, aki a tömegben Jézushoz ment, „és hátulról megérintette ruhája szegé­lyét, mert ezt mondta magában: Ha csak megérinthetem a ruháját, meg­gyógyulok ” (Mt 9,20-21). Annyiban különbözik ez a történet az előbbi­től, hogy a vérfolyásos asszony ti­tokban teszi mindezt (bár nem marad rejtve cselekedete), míg a többi beteg Jézus tudtával. A ruhája szegélyét megfogni mozdulatban és szándékban több minden kifejeződik: egyrészről az alázat, másrészről a bűnbánat, har­madrészt a feltétel nélküli, őszinte hit. A betegek nem a ruhának tu­lajdonítanak gyógyító erőt, hanem annak, aki viseli azt. Amikor hittel érintik akárcsak ruhájának szegé­lyét is, Jézusból erő árad ki (vö. Mk 5,30). A Jézusba vetett hitük által gyógyulnak meg bajaikból. A böjti időben számunkra is ada­tik lehetőség és mód, hogy megaláz­zuk magunkat, bűnbánatot tartsunk és számot vessünk hitünkkel. E mi­nősített időben, elcsendesedésben, odafordulásban meghallhatjuk Jézus gyógyító szavait: „menj el békesség­gel, és bajodtól megszabadulva légy egészséges. ”(Mk 5,34) SZETEY SZABOLCS

Next