Reformátusok Lapja, 2017 (61. évfolyam, 2-53. szám)
2017-07-16 / 29. szám
Hálaadás Nyírábrányban Tiszántúl. Nyolcvanéves templomukért adtak hálát a nyírábrányi és a környékbeli reformátusok július 2-án. Az épület az évfordulón díszkivilágítást is kapott a helyi önkormányzat jóvoltából. Szabadi Árpád hajdúvidéki esperes az ApCsel 24,10-21 alapján hirdette az evangéliumot. Elmondta: minden közösségnek, minden gyülekezetnek kell egy méltó hely az evangélium hirdetésére, hallgatására, mert csak így épülhet a közösség és az egyén is. A lelkipásztor szerint a nyírábrányi gyülekezet hálás lehet őseinek, büszke lehet rájuk, hogy ilyen templomot emeltek az Úrnak. Szabadi Árpád igehirdetésében kiemelte: a gyülekezetnek meg kell őriznie, amit elődei felépítettek, a templomot és a közösséget egyaránt. Mint mondta, nem szabad a kor elénk állított nehézségei mögé bújni, akkor sem volt könnyebb, de hittel minden akadály legyőzhető. Az esperes a nyírábrányiak szívére helyezte, hogy minden helyzet az épülést, a fejlődést segíti, ha Isten támogatását kérjük. Az igehirdetés után Komor Csaba helyi lelkipásztor ünnepi köszöntőjében beszélt az ötszáz éves reformáció jelentőségéről, összekapcsolva azt a nyírábrányi gyülekezet történetével. A lelkipásztor elmondta: kevesen ugyan, de még ma is vannak olyan gyülekezeti tagok, akik emlékeznek gyermekkorukból arra, hogyan szállították az építőanyagot szekereken a vasútállomásról az épülő templomhoz. Fontosak ezek az „emlékkövek” és fontos az is, hogy ma is élő hittel, akarattal és lélekből jövő imával épüljön és erősödjön a gyülekezet, hogy újabb nyolcvan vagy száz év múlva ne csak a letűnt idő mementójaként álljon a nyírábrányi református templom. Torda János gondnok saját és a gyülekezeti tagok emlékeinek segítségével elevenítette fel a nyírábrányi gyülekezet történetét. A gondnoki köszöntő végén Komor Csaba lelkipásztor átvette új, erre az alkalomra készült palástját, amelyet Vajta Ferencné adományából készített Kiss Árpádné debreceni palástkészítő. Ezután a gyülekezet nevében a lelkipásztor megköszönte Nyíri Béla polgármesternek, hogy a település reflektorokat szereltetett fel a templom elé. A lelkipásztor köszönetet mondott Vajta Ferencnének, aki a palást mellett új szőnyegekre is pénzt adományozott, és Antalné Bertalan Katalinnak az új ülőpárnák megvarrásáért. KOMORNÉ CSERNÁTH ERZSÉBET ttre.hu „A gyülekezetnek meg kell őriznie, amit elődei felépítettek.” Tahi egyházzenei hét • 2017. augusztus 14-20. Hatvan évvel ezelőtt, 1957-ben indult el a Tahi Egyházzenei Hetek máig tartó sorozata. E fontos évforduló alkalmából is hívjuk mindazokat, akik kántorként, kórusvezetőként vagy kórustagként gyülekezeti, egyházzenei szolgálatot végeznek. A zenei hét témáját idén a reformáció emlékére határozza meg. A hitújítás a protestáns zenei műfajok új formáját, az istentiszteleti zenei szolgálat új elemeit teremtette meg. Ehhez kapcsolódva az elmúlt évben három kiadvány látott napvilágot, amelyek a 16-17. század protestáns egyházzenéjének ma is használható tételeit adják közre. A Zeneakadémia és a Magyar Egyházzenei Társaság gondozásában megjelent kottákból Vulpius, Crüger, Schütz, Pachelbel, Buxtehude és mások műveit lehet a zenei héten megismerni és megtanulni, amelyet aztán mindenki a saját környezetében hasznosíthat, így hívjuk a kórusok vezetőit is a tahi hétre. Az egyházzenei hét másik aktualitása: a jövőre hetvenéves, megújulás előtt álló énekeskönyvünk, amelynek Lélekkel és értelemmel címmel megjelent előkészítő füzete tavaly ősszel került az érdeklődők kezébe. Szeretnénk a héten vendégelőadók segítségével arról is beszélgetni, milyen lesz az új énekeskönyv, mi változik, mi a feladatunk ennek során. A hét szervezője Hargita Péter karvezető, programfelelőse Bódiss Tamás, a Generális Konvent Liturgiai és Himnológiai Bizottságának titkára, vendégelőadói Csorba Gergő (Debrecen-Nagytemplom), valamint Édes Árpád (Alistál), mindketten a bizottság tagjai. További részletek és a jelentkezés módja az egyhazzene.reformatus.hu oldalon található. A részvételi költség 23 000 forint/fő (hat év alatti gyereknek 11 500 forint/fő). A családok kiemelt kedvezményben részesülnek (2 fő: 44 000, 3 fő: 60 000, 4 fő: 68 000 forintért vehet részt). Jelentkezési határidő: július 25. Jelentkezni a részt venni szándékozó(k) nevének, címének, telefonszámának, életkorának, szólamának (ha kórustag), valamint gyülekezetének megadásával Hargita Péter címein lehet: hargita.peter@gmail.com vagy 7085 Nagyszékely, Rákóczi u. 68. Kérjük, jelezzék azt is, hogy igényt tartanak-e karnagyi konzultációra, valamint hogy hangszerjátékkal (hozott hangszerrel vagy orgonán) közreműködnének-e a hét zenei eseményein. Támogatók: a Dunamelléki Egyházkerület és a Zsinati Hivatal Egyházzenei Osztálya. Hangverseny Debrecenben Az amerikai Pacific Boycoir Academy háromszoros Grammy-díjas fiúkórusának hangversenyét július 18-án este 7 órától tartják a debreceni Nagytemplomban. A belépés díjtalan, de karszalag előzetes átvételéhez kötött. A karszalagok július 1-jétől kézhez kaphatók a Nagytemplom jegypénztárában, a lelkészi hivatalban, a Karakter 1517 Könyvesbolt és Kávézóban, a Kölcsey Központban és a Tourinform Jegyirodában. A kórus első áttörő sikerét 2004-ben érte el, amikor elhozta a legjobb klasszikus zenei albumért járó Grammy-díjat. Ezután Amerika-szerte ismertté és népszerűvé vált a fiúkórus. 2010-ben további két Grammy-díjjal gazdagíthatta az addig megszerzett elismerések sorát, 2013-ban az ismert tengerentúli tehetségkutató tévéműsorban, az America’s Got Talentben a döntőig menetelt, valamint felkérték, hogy szolgáljon a Dél-afrikai Köztársaság egykori elnökének, Nelson Mandelának a temetési szertartásán is. FORRÁS: TTRE.HU 2017. július 16. REFORMÁTUSOK LAPJA • GYÜLEKEZETEINK Gyomára kirándultak a mezőtúri idősek Tiszántúl. A gyomaendrődi Református Szeretetotthonba látogattak június 20-án a mezőtúri Szendy Pál Református Idősek Otthona lakói, akik mindig is kíváncsiak voltak arra, miként élnek más egyházi fenntartású intézményekben lakó kortársaik. A látogatók Magyariné Károlyi Andrea gazdasági vezető kíséretében megtekinthették a lakószobákat, a közösségi helyiségekeket, a foglalkoztatót és az udvart, az imateremben leülve pedig beszélgethettek az otthonban élő idősekkel és a munkatársakkal. Megtudtuk: az 1996 óta működő intézmény összesen harminchárom fő részére nyújt ápolástgondozást egy- és kétágyas, az idősek életkori sajátosságainak megfelelően felszerelt szobákban. Az imatermet néhány éve alakították ki, ahol méltó helyet adnak az istentiszteleteknek, a biblia- és imaóráknak. - Bízunk benne, hogy a rendszeres kapcsolat kezdetét jelenti ez a látogatás, és hogy mi is mielőbb vendégül láthatjuk a gyomaiakat - mondta. Kovács Anett Beáta mezőtúri intézményvezető. MUNKATÁRSUNKTÓL Küldjön képet! Az erdélyi Marosdécse reformátusait látta vendégül június 23. és 25. között a Fejér megyei Gyúró gyülekezete. A két kicsiny közösség 2016 nyarán létesített testvérgyülekezeti kapcsolatot. Először, tavaly ősszel, a gyúróiak látogattak el a Nagyenyed szomszédságában fekvő településre, a marosdécseiek most viszonozták a látogatást. A hétvége közös kirándulásán a két gyülekezet tagjai útba ejtették a felcsúti Puskás Akadémiát, az alcsúti arborétumot, az etyeki Zarándok pincét és az esti fényekben pompázó Budapestet is. A találkozást Gyúrón úrvacsorás istentisztelettel zárták - tájékoztatta lapunkat Gábor Ferenc marosdécsei és Kádár Ferenc gyúrói lelkipásztor. Küldjön képet! Jótékonysági estet szerveztek a szamosszegi templomban június 10-én. A gyülekezet a bevételt a régi imaház felújítására fordítja, amelyben a heti gyermek-istentiszteleteket és ifjúsági órákat tartják majd. Az est során Mészáros János Elek előadóművész énekelt zsoltárokat, hazafias dalokat és verseket, mindeközben vallomást tett hitéről, reformátusságáról és magyarságáról is. Az eseményen közreműködött a gyülekezet két ifjú tagja, hegedűn Filep Boglárka, citerán Puskás Csenge játszott - tájékoztatták a Reformátusok Lapját a szamosszegiek.