Regélő, 1833. április-június (1. évfolyam, 1-26. szám)
1833-05-30 / 17. szám
hathatósan esedezett, hogy kereset megtagadni lehetetlen volt. Az orvos valaraelly de csak akkor használandó gyógyszert irt, ha a’ betegnek szenderedése, melly már magát jelenteni látszott, végire fog járni. ..A barátom — mond sóhajtva az orvos elmente után a' meg szomorodott fiatal asszony — mi lesz ebből ismét ? Én szinte csupán csak az élet keserveit ismerem, s minden balesetben azonnal a’ legroszabb következésre vagyok kéntelen készülni.“ Sok könnyek közt erre rövid rajzolatját adó ritka szerencsétlenségekkel terhelt életének. „Valóban — hozzá téve — olly sok rettentő szirtek közül semmi se segített ki, csak az égtől vett vidorságom. Csak az tartja fel bátorságom , és a’ vigasztalás, mellyet a' Végzés gyakran éppen legsúlyosabb ideimben szokott küldeni, így most az urnák ismeretsége, ’s azon körülmény, hogy a’ báró még egy ideig itt fog mulatni, ezen idegen helyen legédesebb megnyugtatásomra szolgál, mivel legalább az első napok alatt egyedül nem leszek , és szükség esetében a’ bárónak bizonyosan hasznos tanácsa által lesz szerencsém megörvendeztetnem. A’ könnyektől megveresült szép szemek bizodalmát képtelen volt Tangern lágy szive mellett meghazudtolni. Hiszen — úgy szollá magában, tigris lennék, ha azt megcsalnám, és a’ magában szükségtelen utazásra mentem volna, hogy akkér most a’ szegény szenvedőt egyetlen vigasztalásától megfosztanám. 17. Az öregbik dámának betegsége már délután roszabbra fordult. Az orvos nem akarván annak hihetően veszedelmes kimenetelét magának tulajdoníttatni, az ottani vidék leghíresebb gyógyászát hozá a betegnek ágya elejébe. Ez is azt vélte, hogy ha csak különös körülmények nem adják magokat elő , a dáma nem fogja megélni a’ következő napot. Az orvosoknak távozása után csak az aggódó fiatal özvegy és Tangern maradtak a’ szobában, ’s midőn a’ szép asszonyt a’ kétségtelenül árván maradás félelme gyűjtené.