Regélő, 1833. április-június (1. évfolyam, 1-26. szám)

1833-05-30 / 17. szám

hathatósan esedezett, hogy ke­re­set megtagadni lehetet­len volt. Az orvos valaraelly de csak akkor használandó gyógy­szert irt, ha a’ betegnek szenderedése, melly már magát jelenteni látszott, végire fog járni. ..A barátom — mond sóhajtva az orvos elmente után a' meg szomorodott fiatal asszony — mi lesz ebből ismét ? Én szinte csupán csak az élet keserveit ismerem, s minden bal­esetben azonnal a’ leg­roszabb következésre vagyok kéntelen készülni.“ Sok könnyek közt erre rövid rajzolatját adó ritka sze­rencsétlenségekkel terhelt életének. „Valóban — hozzá téve — olly sok rettentő szirtek közül semmi se segí­­tett­ ki, csak az égtől vett vidorságom. Csak az tartja­ fel bátorságom , és a’ vigasztalás, mellyet a' Végzés gyakran éppen legsúlyosabb ideimben szokott küldeni, így most az urnák ismeretsége, ’s azon körülmény, hogy a’ báró még egy ideig itt fog mulatni, ezen idegen helyen legéde­sebb megnyugtatásomra szolgál, mivel legalább az első napok alatt egyedül nem leszek , és szükség esetében a’ bárónak bizonyosan hasznos tanácsa által lesz szerencsém­ megörvendeztetnem. A’ könnyektől megveresült szép szemek bizodalmát kép­telen volt Tangern lágy szive mellett meghazudtolni. Hi­szen — úgy szollá magában, tigris lennék, ha azt meg­csalnám, és a’ magában szükségtelen utazásra mentem vol­na, hogy akkér most a’ szegény szenvedőt egyetlen vigasz­talásától megfosztanám. 17. Az öregbik dámának betegsége már délután roszabbra fordult. Az orvos nem akarván annak hihetően veszedel­mes kimenetelét magának tulajdoníttatni, az ottani vidék leghíresebb gyógyászát hozá a­ betegnek ágya elejébe. Ez­ is azt vélte, hogy ha csak különös körülmények nem adják magokat elő , a­ dáma nem fogja megélni a’ követ­kező napot. Az orvosoknak távozása után csak az aggódó fiatal öz­vegy és Tangern maradtak a’ szobában, ’s midőn a’ szép asszonyt a’ kétségtelenül árván maradás félelme gyűjtené.

Next