Regélő, 1833. július-szeptember (1. évfolyam, 27-52. szám)
1833-08-04 / 36. szám
Slutsits Erzsébet, Vojnisnts assz. Tomcsányi Francziska, Sztárokné assz. Tripamer Borbála assz. Vojnits Ludovika kisassz. Zmeskal (’Domanovetzi) kisassz. I. TÖRTÉNET ÉS ELBESZÉLLÉS. Utolsó napom Parisban. IVe fizet.J Egy nap, midőn ajtatoságra mentek, és szokásuk szerint két szobájok kulcsait a’ ház ajtójának (portier) adák , visszatérvén, különös meglépés, természet szerinti indulattal keverve, fogta el őket, midőn azon bútorokból, mellyek előbbi ubilakjokban szoba osztályaiknak egy részét ékesiték, nehányat most itt szobájikban találtak. Saint-Omer asszony megismeré acajou-fa nyoszolyáját, melly pekin szövetből égszinre vala ékesítve; mellette talált somno-ját, (nyugvó pamlag) zöld karmazsinból készült hosszú bergere-jét (karszék), és nagy chiffonnierét (dolgozó asztal), mellyet midőn kinyitna, tele találta fehér ruhával és öltözetekkel. Léonia siet padszobájába, és rá ismer kisasszonyi ágyára, melly aranyozott menyezettel tetőzve musselin szőnyeget tarta, — talált még egyéb kis butorokat is szükségeire, kék lazur színből készült causeuse-jét * pianóját és egyéb muzsikaeszközeit, ezeken felül egy rámát zöld gyolccsal fedve. Ő ezt kíváncsin feltakarja, és megleli atyja képmását (portrait), mellynek alljára ezen szavak írattak: „Bátran, leányom ! az, ki kézi munkája által táplálja édes anyját, mindig tisztes helyen áll a’ társaságban.“ Ama hangos kiáltás, mellyet e’ kedves kép megpillantásán az érzékeny írásra Léonia ejtett, Saint-Omer asszonyt is oda voná , ki magais e’ meglépéstől elfogadva, és leányát mellyéhez szorítva igy szoljá: „Meg nincs minden elvesztve, midőn még anya az ember, a’ legigazabb kincs, melly elveszhetlen , egyedül a’ lélekben találtatik.“ Léonia tüstént Aubert Estelléhez siete ’s elbeszélté neki e’ történetet, a min ez a’ barátságnak legtisztább érzésével örvend. Gyanájokat ekkor egy ’s más személyreis forditák, kiről az adakozásnak illy szép vonása feltehető ) causBU.se, szoba(pilette-hez, való.