Regélő, 1834. január-június (2. évfolyam, 1-52. szám)

1834-01-26 / 8. szám

67 Nem ügyelve a’ piricsei kutyák ugatására , mellyekben leendő versimnek jövendő recensenseit képzelem; hanem egészen versimbe merülve, már a’ liget végéig haladtam; midőn lovam egyet horkantva sebes oldalugrást tön, ’s hátulját magosan felvetvén , minden versi minél együtt lovam fején keresztül földre terültem. Még időm se volt megkülönböztetni, ha való-e, hogy lovamról leestem, vagy ez is — mint nálunk poétáknál történhető (mert én már csakugyan annak tartom magamat) —■ csak képzeletem szüleménye, midőn egy nagy farkas ugrék ki a’ csalitból. Lovam sebes vágtatva indult vissza most hátra hagyott útjának; a’farkas engem nem látva, vagy mint a’ delphin Ariont megkimélve, szint olly sebesen futott a’ló után, midőn már meszsze haladtak, láttam, hogy csak ugyan való az egész történet, ’s mi előtt lábamat tapogatom meg , ha nem hallgatta-e meg az Isten minapi kívánságomat (a’szerencsés lábtörésben), melly eset mostani helyzetemben semmit se jobbított volna sorsomon — mert mig valamelly sajnálkozó szépnek ápolása alá jutandó valék— addig a’ farkasok tízszer is megehettek volna. De hogy akkori kívánságom örömemre még most nem teljesült,azt értettem, midőn lábaimra állhatok; még most láttam által esésem következéseit. A’ ló már eltűnt szemeim elől, a’ farkastól, ismervén gyorsaságát, nem féltettem ugyan, de ha más irányt vesz ’s eltévelyedik, a’ mit bizonyosnak tartottam, hogy jelenjek meg a’ már korán reggel elinduló század előtt ? e’ volt a’ kérdés, melly tüzes vasként sütötte agyamat. E’ mellett kétségben valék , ha vissza induljak-e a’ szekéren ment gyalog jött szerint, vagy tovább folytassam utamat. Végre annak lehetsége jutván eszembe, hogy a’lovamat hasztalan kergette visszakullogó farkassal jöhetnék Szembe, midőn minden fegyver nélkül valék, utamat gyalog folytatni feltevém magamban. E’ fő okon kivűl még egy más nem sokkal mellékesb ok is birt e’ határozatra. Midőn valamelly czéltól elesünk , mint én most majd elestem czélomtól a’ lóról esés által; annál tündöklőbb fényben jelenik meg a’czél előttünk, mellyhez az irányt elvesztők, így jelent meg most előttem eleven képe azon örömnek, mellyet látogatásom okozandó vala,’s azon szives fogadtatásnak, mellynek részese leendő valék , ’s ezen képnek tárgyai közt olly valami találkozók, a’mi hatalmas erővel vonta szivemet magához. Én tehát a’ magát itt is szán