Regélő, 1834.július-december (2. évfolyam, 53-104. szám)
1834-09-21 / 76. szám
költséggel a következő tavaszig könnyen mivelhetővé tehet 20—25 holdat, ’s be is sövényezheti. Ennek egy harmadát többnyire kukoriczára, az amerikai Farmernak elkerülhetlen szükségére, szánja; második harmadát búza alá; harmadikát pedig felosztja nyári búza, kender, kolompár alá, ’s egy kis konyha-kertre. Nagyobb kert kiültetése felől csak megtelepedésének második évében gondolkodik. Csekély számmal marhát is szerez magának, ‘s annak tartása kevésbe kerül , minthogy nyáron által a’ tehenek és sertvések nappal az erdőben lelnek élelmet,’s csak estve kell nekik valami keveset otthon enniek adni. A’ pajta (csűr) felépítésében ismét a’ szomszédság segíti őt, mellyből gyakran 50 legény’s fiatal házas is jön öszve ezen úgy nevezett Frolick-ra (mulatság), habár az soknak karja, lába, vagy nyaka törésébe kerül is. Ellenben a’szomszéd is hivatkozik az illyen uj gazda fijainak segedelmére, valahányszor maga pajtát akar építeni. Noha az uj gyarmatos illyenkor olly állapotban vagyon , hogy mindent készpénzen kell vennie házának eltartására, ezen költség azonban nem sokra megy. Száz csomó kukoriczával, melly 25 dollárba kerül, a’ jövő aratásig négy lovat eltarthat, ’s 50 dollárral minden egyéb házi szükségét megszerezheti. Egyébiránt két hónapig tartó télen áltás mind magának mind háznépének elégséges foglalatossága van. Fijai ’s leányai számára a’ felső szobát késziti el; ha csekély hó esik, vadászatra mennek, honnan ritkán térnek vissza legalább egy szarvas vagy nehány vad pulyka (póka) nélkül. A’ leányok ’s anyjok fonnak, szőnek, varrnak, ’s a’ háznép, legalább az első esztendőkben , csupán Ön kezeivel készített ruhát visel. Illyés és hasonló foglalatosság közt telikel a’ tél, ’s mihelyt a’ tavaszi nap első sugarai mutatkoznak, azonnal a’ földeknek irtásához és mivelés alá készítéséhez látnak. Ita ez megtörtént, azonnal búzát, kukoriczát ’s más egyéb veteményeket vetnek, a’ réteket pedig fűmaggal behintik. A’ vetés és aratás közti idő részint további irtásra, részint a’ kukoriczaföldeken nőtt gaz és csemeték gyomlalására fordittatik, a’ mi egy ló által vontatott ekével történik. Az aratás legalább hatvan annyit fizet a’ Farmernak, mint a’ mennyit vetett volt, ’s már most gazdasága folytatására legalább 40() keve rozsot, ugyan annyi csomó kukuriczát, 's lovai számára elegendő szénát