Regélő, 1834.július-december (2. évfolyam, 53-104. szám)

1834-08-07 / 63. szám

507 regényes tájain, azoktól kapott. Ezen életmód hízelkedett; ugyan henyeségének , de nem... mindig szomjas torkának; azért alig jutott Márkának, ’s véle vagyonának birtokába, már sietett ezt eltékozlani, a’ mit valóban rövid idő alatt olly teljesen véghez is vitt, hogy feleségével egyí­tt a’ legrémitőbb szükség ’s ínségre jutott. Márka még most is szerette a’ gonosztevőt, ’s elszegényedését az ártatlan Jan­kán kívánván koszolni , annyira kinzá azt, hogy a’ szegény tizenöt évű leányka vágyva várta a­ halált, mint idvet hozó szabaditóját szörnyű ínségéből. Végre annyira hozta anyjának kegyetlensége, hogy erősen eltökélő magában öngyilkolás által vetni véget életének, ha mostohája még egyszer megkinozná; de ekkor, mintegy varázs-csapás által egyszerre megváltozott a’ háznál minden , ’s Janka napjai tű­rhetőbbek kezdőnek lenni. Márka jó kedvű lett, vásárolni ment Rozsnyóba , s’két tehenet, csinos házi bútorokat, ’s más szükséges apróságo­kat hozott onnan. Az eddig pusztán állott kertet szorgalma­tosan kezdő miveltetni egy bérlett szolga által, mert férje Dovecz—mint állitá—Rozsnyón szolgálatba állott, ’s csak ritkán jöhet haza. Szóval, minden más alakot nyert a’ ház­nál, ’s Janka tágabb szabadságba helyeztetvén, többször látogathatá­ meg szeretett keresztatyját Bisztróban. Dovecz ezentúl ritkán ’s többnyire csak nehány órákra jelent­ meg házánál. Egykor estve igen későn’s vad komoly tekintettel érkezék­ meg. Hosszas titkos beszélgetés után Márkával hallá eltávozását, noha már közel volt az éjfél. — Másnap számos katonaság jött Bisztróba, ’s a’ szomszéd helységekbe; mert kitudatott, hogy azon rettentő rabló csoport, melly Gömört’s a’ véle határos megyéket puszti­­tá , Krasznahorka szövevényes romjai közt lappang. Márka szörnyen boszos volt, attól tartván, hogy katonáknak kel­letik szállást adnia. Azonban bosznját nem töltő Jankán , mint különben szokta , sőt inkább durva bánásmódját egé­szen megváltoztató, és szelidebben látszott hajlani gyenge szép leányához. Következő éjjel, midőn éppen ezen szerencsés változás okain tűnődnék Janka, belépett anyja, ’s csendes hangon parancsoló,hogy keljen­ fel’s kövesse őt. Néhány percz alatt elkészült Janka , és most két nehéz kosarat tele étkek­kel ’s nehány kenyérrel behozván Márka , egyikét maga vevé­ fel, a’ másikat pedig leányának adó által ezen szavak­

Next