Regélő, 1835. január-június (3. évfolyam, 1-52. szám)
1835-05-28 / 43. szám
REGÉLŐ. IPfflSftflSSt csötörtökön május 28-án 1835. Megjelen társával együtt Lesencén hétszer vasárnap és csütörtökön. Fél évi díjja helyben képekkel 5 ft. boritéktalanul, postán C f. pengőben . Budapestiek évnegyedenként is válthatnak példányt. A’folyóiratnak egyes száma, vagy képe 12 kr. p. p. TÖRTÉNET ÉS ELBESZÉLÉS. A’ tarka ruha. (Igaz történet.) Midőn a’ közel múlt husvét innepeire Pesttől nehány órányira lakó nagy bátyám látogatására rándulnék, egy esős nap estvére következő történet elbeszélésére adott alkalmat. Nénikém újságokról kérdezősködvén nagy részvéttel hallgatá többi között a’ budapesti álló hid épithetése lehetőségéről általam közlött híreket, mellyekre bátyám fejét csóválva kiálta: „hic labor, hoc opus!44 — Azonban hogy az illy tárgyról, melly kedves honfiainknak még csak agyokban van, beszélgetésünket másra fordítsam, kivevém bútoromból Honművészünknek e" folyó évi nehány példányát, ’s ezen szókkal nyújtom nénikémnek: ,,e’ legújabb divatképeket a’végre hozám, magammal, ha talán azok itt nem találtatnak, szemléléseikkel kevés időtöltésre adjak alkalmat. „Divatképeket! — viszonyra örömrebegve nénikém — adja csak ide, hadd nézzem őket.44 — Az első és második kép a’ vizsgálaton általment; de midőn a’harmadik szám alatti képet véve kezébe nénikém, a’pamlagon mellette ülő bátyám melljére borulván fennszóval kiálta: „kedves férjem!“ — ’s egyet óhajtva külön tévé e’ rézmetszvényt. — Alig futa keresztül a’ többinek vizsgálatán, a’ megjegyzettet ismét kezébe veszi, ’s gondolkodásba merül újólag mondván: ,,a’ tarka ruha!44 Ezekután csend fogta el társaságunkat; csak az ajtón tett lassú kopogás serkente fel eszméletünkből, ’s bátyám fenn-szóval mondott „szabadot44; de szavára nem nyilt meg az ajtó, hanem a’ kopogás ismételtetett. Én nyugtalankodva ugrám fel székemről, hogy látnám, ki volna a’ kopogó; ’s midőn megnyitom az ajtót, egy négy évű tarka ruhás kis leányka bukkant el mellettem, ki alig végzé idvezléseit, nénikém által felszóllittatott, hogy dalolna valamit az úri vendégnek. A’kis gyermek azonnal elkezdé Csákány Lacziról szólló dalját, ’s felém fordulván hiúsággal mutatja szép tarka ruháját. Minekutána helyes énekléséért őt megdicsérném, kérdém tőle, mi nevű,’s ki adta neki azon szép tarka ruhát. Ő bátran felele: „Rozinak hívnak.44 Nénikém ekkor közbe vágva monda: „egy szegény árva leány.44