Regélő, 1835. július-december (3. évfolyam, 53-104. szám)
1835-10-22 / 85. szám
Legyen bár, hogy Maria kellemei reá nézve nagyon hatalmasok voltak, vagy csupán azon ártatlan jó akarat uralkodott közttek, melly legnagyobb tisztasággal állhat meg; elég látható vala, hogy egy határtalan készség vonza őt a’ herczegnéhez, mit a’ fejdelemné csendes elismeréssel jutalmazott. Azonban ezen viszonyos megkülönböztetés olly tiszta, nemes természetű, és viseletűk egymása iránt olly világos és nyílt vala, hogy maga a’ legmérgesebb rágalom se merészkedék őket leheletével zavarni. Maria semmi kedvezéssel nem volt iránta, sőt ellenkezőleg, mennyire tán bellőképpen becsülte őt, annyira bizonyos keménységgel viszonzá legmérséklettebb kivánatjait is, így játék közben egykor Ruho sikeretlenül kéré őt, hogy a’ herczegné hozzá, valamint más szolgájihoz, a’ bizodalmasb „Te“ névvel szóltani méltóztatnék. Most háború veszélyei, mellyek a’ durva érzékűeknek ünnepjátékok valának, szálltták el Augsburg felé Lajos herczeget szerelme karjai közül, hol bátorsága sokszor messzebbre vitte, mint sem azt okosság és a’ maga megtartási kötelesség engedné. Maria, ki őt sikeretlenül tartoztatá vissza, előérzetekkel telve hallotta, hogy vitézsége vakmerőséghez hasonlít, és igyekezett levelek által őt meginteni,’s kérésekkel a’hazatérésre birni. Mit sem mulasztván el, mi tervéhez vezethetné, jelesül ezen ügyben Hahóhoz is fordult, ki urát a’ táborba követte, írván neki, hogy kérését támassza, ápolja, és ha azt véghez viszi, örömmel ígéri neki azon barátsági kérelmének teljesítését, melly után olly gyakran hasztalanul esedezett. Egy szerencsétlen elcserélés által ezen levél Lajos kezébe jutott, ki elégtelen lévén ezen szók rejtvényét megfejteni, lelketlen féltékenységétől vakítva az ártatlan hírnökét keresztül döfte, és haragjától ihletve a’ vélt hűtelennek érdem szerinti büntetését eltökélé. Hahót csak esetes eltávozta menté-meg irtóztató dühösségétől. Sejtve, mi közel leng már fiatal feje felett, a’ halál angyala, ült a’bájó Maria Elizával, sógornéjával, IV-ik Konrád király özvegyével , ki férjének elmentétől fogva lakó társnéja vala. Estve volt; gyermekeiket éppen ágyba fektették, és mély beszélgetésbe merültek; midőn ime lódobogást hallottak az udvaron, ’s az ablakhoz siető Maria a’ hold gyenge fényénél férjének fegyverzetét és lépteit ismerte meg. „Még egyszer ezen életben—utójára—’ mondá örömében a’ legtisztább ’s ártatlanabb keblű, udvari dámáji, kik az oldal szobában dolgoztak, ide siettek asszonyuk elragadtatásában részesülni.