Regélő, 1835. július-december (3. évfolyam, 53-104. szám)
1835-11-22 / 94. szám
beszélgetés után ama leánykáról tudakozódom, kit a postaház előtt lesék, világosabban akarom őt ismerni. ,,Ah! — úgy mond a’ postamesterné — az bizonyosan szegény Dorka volt!“ A’ szegény Dorka ? ! ,,Egy tébolyodott leányka, ki mindenhol, ugy szintén nálunk is, ki ’s bejár.“ Érdekem iránta nőttön nőtt, ’s tovább kérdezősködém. „Dorka —■ igy beszélő a’postamesterné — árva leányka. Atyja tehetős mészáros volt e’városkában ; Dorka 17 éve lévén megismerkedik egy vándor molnár legénynyel, kinek atyja gazdag sütő volt Reichstadtban mintegy harmincz órányira innét; csak gazdag Istvánnak hívták őt. Bőven költött; vig és illedelmes volt; egyéb iránt becsületes, jó szivű. — Látta Dorkát, szerette, ’s tőle viszont szerettetett. Az eljegyzés megtörtént az ifjú atyjának megegyezésével, ’s az egybekelés akkorra határoztatott, ha az ifjúnak vándor ideje kitelik. István tovább vándorlóit, Dorkának a’legérzelgőbb leveleket irá, — mellyekben örök hűséget esküvék.—Szegény hű Dorka állandón hitt neki,s minden kéréjit elutasító. — Ő az egész helységben a’ legcsendesebb és erényesb leány volt. Istvánnak vándor évei már végükhez közelgőnek; de ekkor a’ halál elragadó Dorka atyját, ki sok italnak adta volt magát. Adósságokat , egy beteges özvegyet, és Dorkát hagyó maga után. Háza törvényes ítélet szerint eladaték. Dorka beteg anyját ápoló, és kézi munkájából tápláló haláláig; mert finomul kötött ’s várt. Most ő szegény egyedül maradt; szorgosan dolgozott, és szeretett Istvánját várta; de ennek levelei mindig ritkábbak lettek, ’s végre egészen is elmaradtak. — Dorka hallá, hogy István már hon, és egy gazdag molnár leánynyal jegyben van, ’s csak atyjának hosszas betegsége késlelteti egybekelését. Dorka eleintén mély gondolatokba merült volt; végre elhagyá bérbe fogadott kis szobáját, éjjel nappal a’ mezőken és a’ közel falukba kóborlott, senkinek nem mutatván magát. Nehány hónap múltával ismét előjőve nyugodtan, de magába vonulva. Házról házra járt munkát kérendő, ’s az óta csak jön ’s megy ide oda a’ városkában; örömest segit apró házi dolgokban, de semmit el nem fogad, kivévén igen kevés táplálékot, ’s ott alszik, hova ér, minden fedél nélkül. — Egyébiránt mindig barátságos , nyájas , de csendes, és komoly. — Ha szerelmet említnek előtte , akkor fölriad, eleintén kötődő és dévaj, azután ismét visszamerül mély gondolataiba.“ Szegény gyermek ! — és senki se gondol vele ?